Post by Do'ron Duur on Jul 3, 2008 15:52:59 GMT 1
 | Név: Do’ron Duur Kor: 20 éves Faj: Kel Dor Nem: Férfi Kaszt: Erőérzékeny Foglalkozás: Szobrász Beszélt nyelvek: Kel Dor nyelv, Galaktikus Közös, Ryl Értett nyelv: Ithor nyelvből, rodián nyelvből, calamari nyelvből pár szót ismer Felszerelések: egy YT-1300-as gép, amit Kézművesnek nevezett el. Egy Blastech DL-44-es pisztoly (gyengén kezeli, mindössze önvédelmi célokra alkalmazza), és egy vibropenge (közepes szinten ért a használatához). Ezen kívül vannak még vésői, amiket a szobrászatban szokott használni, valamint egy kalapács, fogas csákány, 3 fajta stockhammer. Munkásruha, ezen kívül három váltásruha, egy adattár, amit jegyzettömbre használ. Légző maszk. Megmunkálásra alkalmas vágógépek. Jellem: Művészlélek, álmodozó, aki szeretne híres lenni. Ugyanakkor szeret másokon segíteni. Hobbija a kézzel rajzolás, és a versírás. Vércsoport: B+ Harcművészeti tudományok: Négy évig tanulta a Teräs Käsi harcművészetet. Előtörténet: |
Do’ron Duur a Tatooineon született, de nem ott nevelkedett. Anyukája belehalt a szülésbe, az édesapa pedig eltűnt, senki sem tudta hogy hol van. Édesanyja halála előtt még nevet adott neki, aztán kilehelte a lelkét. A nő bátyja, Dego’ren Duur vette hát pártfogoltságba a kisgyermeket, és magával vitte az Alderaanra, hogy ott békésen növekedhessen a gyermek.
Gyermekkor
Do’ron fogékonysága a természetre már kisgyermek korában megkezdődött. Öt évesesen már képes volt bonyolultabb kirakójátékok összerakására is. Lenyűgöző intelligenciája volt, a nagybátyja csak ámult-bámult, miket tud ez a gyerek. Azonban természetéből kifolyólag szégyenlős volt, magába forduló. Az óvodában kerülte a tömeget, és inkább saját maga, egyedül játszott olyasmiket, amiket mások közösen csináltak. Valamint félt a lányok közelébe menni. Az óvónő gyakran hívta be Dego’rent, hogy elbeszélgessenek az unokaöccse roppant félénk viselkedéséről. Dego’ren igyekezett elmagyarázni az unokaöccsének, miért baj az, hogyha valaki magába fordul, és nem beszélget sose másokkal, illetve elmagyarázta, hogy lányoktól félni ostobaság, mert lesz majd egy olyan pont az életében, mikor már nem fog tudni nélkülük élni. Ezt persze Do’ron gyermeki eszével még nem tudta felfogni. Hiába volt intelligens, a gyerek az gyerek maradt. Az óvoda elvégzése után sem változott meg a természete.
Mikor elkezdte az iskolát, akkor sem mutatott sok érdeklődést a társai felé. Stréber volt, állandóan olvasott, és papírűrhajókat hajtogatott, míg mások zajongtak, labdáztak és pimaszkodtak a tanáraikkal. Do’ront folyton csúfolták, és pusztán játékból állandóan szivatták őt. Vagy vizet locsoltak a könyvére, vagy szétszaggatták a hajókat, amiket hajtogatott. Do’ron minden nap sírt. Egyszer azonban, mikor a nagyobbak meg akarták verni őt, csak mert nem adott nekik pénzt, egy ember fiú állt ki érte, és elverte a nagyobbakat. Bemutatkozott Do’ronnak: Hiiren Akulnak hívták. Többször is találkoztak a szünetekben, és később már a suli után is. Ő volt Do’ron első barátja. Hiirenen keresztül több gyerekkel is megismerkedett, akik mind barátságosan fordultak Do’ronhoz. Az ő hatásukra nyílt meg kissé, és járt el velük más helyekre, játszóterekre is. Ettől függetlenül a lányoktól továbbra is félt. Mikor volt lehetősége, eljárt kézműves szakkörökre is. Ott ismerkedett meg az első lány barátjával, aki a kicsit szédült twi’lek, Na’shaa volt. Do’ron mikor elvégezte az általános iskolát, már legyőzte a lányokkal szemben lévő félelmét, és egy olyan alakká vált, aki lehet kedvelni.
Kamaszkor
Do’ron nagyon szép eredményekkel végezte el az iskolát. A nagybátyja szerette volna, ha valami híres, coruscanti iskolába jelentkezik, de elég nagy pofára esés lett az ügyből, mivel Do’ron kijelentette, hogy esze ágában sincs technikusnak, politikusnak vagy bolti eladónak tanulni. Ő inkább a művészethez ragaszkodott, és szobrász szeretett volna lenni. Szerencsére az Alderaanon volt lehetősége egy szobrásziskolába jelentkezni, ahová fel is vették, bár a felvételiztetők elég furcsa képet vágtak, hogy egy ilyen intelligens fiatalember mit keres egy ilyen intézményben? Do’ron erre így felelt: Az összes ismerősöm és barátom a felsőoktatást választja. Mindannyian a zajos és nyüzsgő bolygókat célozták meg. De azok, akik a felsőoktatásban vesznek részt, nem biztos, hogy képesek lennének arra, mint egy kőfaragó. Ők csak egy papírra tudják leírni a nevüket, vagy beleírni egy számítógép rendszerébe. Ezeket el lehet tűntetni radírral és az adatok törlésével, azonban a Kőfaragó szobrász bele vésheti a kőbe a nevét, amit nem lehet eltűntetni, csak ha eltörik a követ, amibe vésték. A felvételiztetők ezzel mind egyet értettek. Így lett hát Do’ron Duur kőfaragó tanítvány.
Do’ronnak előbb az alapok elsajátítására volt szüksége, mielőtt még belevágott volna a komoly munkába. Elméleti oktatáson kellett részt vennie. Rajta kívül még tizenegy tanuló volt, akik a kőfaragás több ágában szerettek volna dolgozni. Volt, aki sírköves akart lenni, volt, aki műköves. Do’ron azzal a kívánságával, hogy ő kőfaragó szobrász akar lenni, egyedül volt. Megismerkedett az osztálytársaival, és neki automatikusan az jött le, hogy nem mindegyikük méltó arra, hogy értelmes lénynek legyen nevezhető. Volt, aki a Birodalom eszméit követve rasszista felfogást vett fel. Gyakran narancsfejűnek szólította Do’ront, az egyik, ithoriai osztálytársát pedig lábasfejűnek szólította, nem a nevén. Egyszer kiprovokált egy verekedést is a zabrak osztálytársukkal szemben. Pechére, ugyanis a Raul Gaaran nevezetű fiatalember képzett Teräs Käsi harcművész volt, és egy perc alatt a földre teremtette a rasszista embert. Mivel Do’ron is tartott az ilyen alakoktól, ezért megkérdezte Rault, nem-e tudná őt megtanítani pár fogásra? Raul nemet mondott, de adott egy címet, hogy ő hol tanul. Céljai között volt ugyanis hogy Teräs Käsi mester legyen, és műköves is, hogy legyen egy szakmája. Do’ron megbeszélte a nagybátyjával a dolgot, aki vállalta, hogy fizeti a taníttatást. Do’ron hetente három alkalommal járt el edzeni a Teräs Käsi edzésekre.
A gyakorlati oktatáson a mesterüket Tod Eronak hívták, aki a szakmában elismert volt, számtalan nemesnek dolgozott már. Stílusát tekintve azonban igen fura ember volt. Mindenkit egy hátbavágással köszöntött a következő módon: Szevasz pupák Hát igen, elég furcsa volt róla az első benyomása. Már az öltözőben ment az öreg kibeszélése, pedig csak hát perce ismerték. Kérdezte az elméleti oktatást. Itt kiderült, melyik volt az osztály lustábbik fele. Azokat pedig egy hátba verés után a következőkő jelzőkkel illette meg: te bantha ürülék, és hasonló szép, dicsérő jelzők. A legnagyobb beszólását érdekes módon mindig a rasszista gyerekhez intézte: Öcsém, egy részeg tasken vak banthával lámpa nélkül jobban megy, mint ahogy te a kövedet faragod! Hát igen… a gyerek idővel besértődött és elment az iskolából, mindannyiuk nagy örömére. Még Do’ront is hátba verdeste, de csak a következő indokkal: Jóó ez pupák! Nála körülbelül ez számított dicséretnek. De azért jó fej volt. Mindenről meg volt a maga véleménye, amit nem is szégyellt kifejezni a saját módján. Do’ron tehetséges kőfaragónak bizonyult. Sokat köszönhetett az öregnek. Megtanulta minden szerszám, felületi megmunkálás nevét. Megtanulta, milyen szerszámok szükségesek a különböző megmunkálásokhoz, illetve hogy milyen köveknél miket kell használni. Megtanulta a kőtípusokat is. A két éves gyakorlat Tod Ero mesterrel gyorsan elrepült.
Felnőttkor
A szobrász szakot Do’ron egyedül csinálta, mivel az osztálytársai a műköves és sírköves szakmánál osztódtak el. Szerencséje volt, hisz Tod Ero mester személyesen vállalta hogy továbbképzi. Sokat beszélgettek a magánéletről, az eddigi tapasztalatokról és arról, mik Do’ron tervei a jövőre nézve. Do’ron most hogy belegondolt, nem is igazán jutott eszébe, mit csinálhatna. Tod Ero megígérte, hogy majd segít neki elhelyezkedni. A szakmát két év múlva sikerült megszereznie, és ezután Tod Ero mester jóvoltából már mehetett is dolgozni az egyik nemesi családhoz. Az ott kapott pénzből sikerült letennie a jogosítványt, és a nagybátyja űrhajószerelő lévén már adott is a kezei közé egy YT-1300-at, ami a nyakán maradt az évek során. Ez volt az ő régi gépe, és csak elhagyatottan porosodott a műhelyében. Nem tudta eladni. Nem volt csúcs gép, de Do’ron nem sajnálkozott, hisz örült hogy egyáltalán kapott valamit és nem neki kellett vennie. Egy évig dolgozott még a nemesi családnak, majd úgy döntött, más bolygókon is szeretné kipróbálni magát. Befejezte a Teräs Käsi tanulását, elköszönt barátaitól és a nagyapjától, hogy a galaxist bejárhassa. Azonban szomorúan vette észre, hogy nem mindenhol van szükség a szobrászok tudományára. Ahol járt, mindenhol gépek végezték a munkát. Do’ron hirtelen elveszettnek érezte azokat az éveket, amiket a szakma megszerzésével töltött. Bízik a saját szerencséjében, hátha majd valakinek pont egy kreatív, ambiciózus kőszobrászra lesz szüksége.
. Jó játékot kívánok!