|
Post by Veszély on Jul 1, 2008 10:37:29 GMT 1
Majdnem Erőd afféle alvilági bevásárlóközpont, mely fél méter vastag acélfalairól kapta nevét. Nem különösebben feltűnő épület, jelentőségéről csak azok tudnak, akik megfordulnak a megfelelő körökben. Két óriási csillagkarcoló között búvik meg valahol több száz emelet magasságban. A szemfülesek sok mindent megtalálhatnak itt: fegyverboltokat, dílereket, striciket - és ami még ezeknél is fontosabb: búvóhelyet.
|
|
|
Post by Veszély on Jul 1, 2008 10:48:08 GMT 1
Mintegy órányi séta után Szerya és zsoldosai az épület hátsó fertályába vezetik Dral Ordot és társát. Ahogy befelé haladnak, egyre több rosszarcú figurát láthatnak, akik azonban nem törődnek különösebben a színes társasággal. A zsoldosnő közben elmagyarázza, hogy ebben az épületben bérelnek szállsát már mióta. Az üzemeltetők garantálják a diszkréciót így a hely ideális az üzletek lebonyolítására, de a falak anyaga és vastagsága is biztosítja a csapat nyugalmát.
- Ha valaki még használná azokat az ósdi vacakokat, egy atombomba robbanását is kibírná ez a hely. Feltéve, hogy kint durran. - Szerya felnevet saját viccén, majd betessékel titeket egy ajtón. - Hát itt lakunk mi. amíg nem tudjátok rendbetenni a kupit, ti is itt maradhattok.
A terem nem több tizenöt-húsz négyzetméternél, berendezése pedig végletekig egyszerű. Egy asztal középen, körülötte elgendő székkel, holokészülék, hűtőszekrény, tűzhely. Az egyik sarokban játékgépeket látsz, bár azokat valószínűleg a banda tagjai gyűjtötték össze és nem a standard felszerelés részei. A helyiségből még két ajtó nyílik, egy a fürdőhelyiségbe, egy pedig Szerya külön szobájába.
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Jul 1, 2008 11:13:37 GMT 1
A lakásomból Szeyra elvezetett az ő szállásukig, ami a Majdnem Erőd nevezetű alvilági "tanya" volt. Már hallottam erről a helyről, nem csoda, hisz már régóta a szakmában vagyok, még párszor meg is fordultam itt, néhány felszerelés beszerzésének széljából. Azonban az épületnek ezen részében még sosem jártam, itt búvóhelyek voltak mindenhol. Elmosolyodtam a dolgon, ekkor már bebizonyosodott előttem véglegesen és teljes mértékben, hogy Szeyra nem kispályás, érti a dolgát, és tudja mit kell tennie. Az ilyen nők tetszenek nekem, határozott és magabiztos. A nő egy eröltetett vicc közepedte betessékelt minket az egyik búvóhely ajtaján. Szeyra jól szórakozott saját tréfáján, én már nem kacagtam rajta akkorát, de egy szimpla mosollyal azért értékeltem a próbálkozását. Ráadásul megengedte, hogy amíg a mi lakásunkat rendbe nem hozzuk, addig itt is maradhatunk. - Köszönjük. - nem vittem túlzásba a hálálkodást, de tőlem már ez is soknak számított. Jack és én körbenéztünk a berendezésen, amely egyáltalán nem volt túldíszítve. A falak egyszerűek voltak, semmi díszléc vagy faragás. Azok a berendezések, melyek fontosak megtalálhatóak benne, na meg egy-két olyan is, amire semmi szükség. Ezek pedig a játékgépek voltak. El tudom képzelni milyen kemény testőri munkát végeznek ezek itt, ha még arra is van idejük, hogy játékgépek után kutakodjanak és játszanak rajtuk. Az ilyen melót még 1000 kreditért is elvállaltam volna, a duplájáért meg pláne. Én és Kis Zé a szoba egyik sarkába dobtuk le maroknyi holminkat, ezzel kijelölve, hogy mi ott fogjuk tölteni a pihenő időnket. Ezután a nőre néztem, majd néhány pillanatnyi szemlélődés után odaléptem hozzá. - Akkor azt hiszem, hogy itt a ideje a munkáról beszélni. Mit kell tudnom?
|
|
|
Post by Veszély on Jul 3, 2008 6:44:53 GMT 1
- Nos, rendben. - feleli Szerya. - Ez a hely biztonságos, de csak ideiglenes búvóhelynek szántam, mikor kibéreltem. Saját bandához saját főhadiszállás, nemde? Igazából torzítottam, mikor Varnoknak azt mondtam, testőr kell. Láthatod, abból van elég. Valaki olyanra van szükségem, akire rábízhatom a szervezéssel kapcsolatos munkákat, futármelót, sötöbö. Nem akarok kispályán játszani, tehát ez az illető olyan fickó legyen, akit komolyan tudnak, komolyan kell venni. mint egy mandalorit, példának okáért. Eddig hogy hangzik?
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Jul 3, 2008 10:13:56 GMT 1
Nem is csodálkozom, hogy ezt a helyet csak ideiglenes búvohelynek szánta, hisz egy valamirevaló bűnszövetkezet nem élhet bér búvóhelyen, oda saját bázis kell. Ekkor azonban elmondta, hogy neki igazából nem is testőrre van szüksége, hanem afféle szervezőre és informátorra. Soha életemben nem csináltam ehhez hasonló dolgot, sőt, igazából még a testőrködés is új lett volna nekem. Igazából nem is tudom, hogy mi fán terem az ilyen szervezés, az információszerzésről azonban van némi tudomásom. - Hallgatom tovább. - mondtam egy kissé mogorván, hisz meglepett ez a helyzet, és én nem szeretem a meglepetéseket.
|
|
|
Post by Veszély on Jul 10, 2008 15:54:41 GMT 1
A férfi rövid válaszát hallva Szerya csak bólint egyet, majd folytatja. - Mindezért heti kétszázötven kreditet tudok felajánlani... egyelõre... ha bebizonyítod, hogy tényleg olyan tökös vagy, mint azt a fajtádról mondják, majd tárgyalunk az emelésrõl. Még mindig érdekel?
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Jul 11, 2008 0:41:27 GMT 1
A heti kétszázötven kredit hallatán eléggé elkedvtelenedtem, hisz az nem sokat ér az a pénz. Ha egy bárban lennék felszolgáló vagy bármi, már azzal többet kereshetnék, na de abban semmi izgalom nem adódik. Jackre pillantottam, akin ugyanezek az érzések tükröződtek. Nem osztottam meg vele a döntés lehetőségét, hisz én vagyok a főnök, ő csak hozzám csapódott, ezért én mondom meg, hogy mi lessz. Figyelembe véve, hogy Szerya egy igen csábod és szemrevaló hölgy, és az esetleges fizetésemelést, úgy döntöttem, hogy elfogadom az ajánlatot. - Igencsak keveslem ezt a pénzt, de nem bánom. Benne vagyok. Akkor adjon már most valamit, amivel bebizonyíthatom, hogy milyen tökös vagyok.
|
|
|
Post by Veszély on Jul 21, 2008 9:10:10 GMT 1
Szerya igencsak félreérthetõ mosolyt villant rád, mintha kitalálta volna, min jár az eszed, majd így szól: - Tudd meg ki akart tõlem megszabadulni, és alkudozhatunk.
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Jul 22, 2008 10:08:27 GMT 1
Nem tudtam, hogy mire véljem ezt a mosolyt, melyet Szerya felém villantott, bár némi elismerést véltem felfedezni benne. Egy néma biccentéssel fogadtam el elsõ tõle kapott feladatomat: tudjam meg, hogy ki a merénylõ. Ké kiindulási pontra tudtam hirtelen gondolni, az egyik a lakásom maradványai, ahol talán rálelhetek valami nyomra, melyen elindulhatok. A másik nyom, a lakásomban talált rakéta hajtómû. - Elkérhetem a rakéta hajtómûvét? - kérdeztem a nõtõl, kissé ellentmondást nem tûrõ hangon.
|
|
|
Post by Veszély on Jul 28, 2008 9:47:17 GMT 1
A nõ intésére a wookie azonnal átnyújtja neked az olvadt, deformálódott tolóhajtómûvet. Szerya egy ideig figyeli, ahogy tanulmányozod, aztrán csendben visszavonul a szobájába.
A rakéta egy teljesen szabványos Merr-Sonn 1126-os darabja. Ez egy kis méretû rakéta, általában csuklóra szerelt miniinditókból lövik ki. sok mindenre nem vezet téged, azon kívül, hogy aki lõtt téged, valószínûleg feketepiaci kapcsolatokkal rendelkezõ fejvadász, hisz ez a fegyver a galaxis legtöbb bolygóján tiltott fegyver.
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Jul 28, 2008 10:55:30 GMT 1
A vuki átadta nekem a hajtóművet, mely a merénylő által kilőtt rakétából való. Eléggé meg volt olvadva, de még így is ki tudtam belőle venni, hogy az egy Merr-Sonn 1126-osból való. Egy dolog már most világossá vált, mégpedig, hogy a merénylő fekete piaci kapcsolatokkal rendelkezik. Ez nem sok segítség, de talán egy fegyverboltban tudnak némi kiinduló pontot adni. Azonnal egy fegyverkereskedés jutott az eszembe. Reményeim szerint itt a Majdnem Erődben van olyan fegyverkereskedés, amely a fekete piacon is jelen van, ezért először egy ilyet kellett keresnünk.
Biccentettem a szobályába távozó Szerya felé, majd az ellenkező irányba indulva kiléptem a helységből. Mögöttem Jack szorgalmasan ballagott, figyelve, hogy ne maradjon le. Miután kiléptünk a szobából társam szólított meg. - Van valami ötleted, hogy merre kezdjük a keresgélést? - kérdezte Kis Z kiváncsian. - Egyelőre annyi, hogy egy fegyverkereskedésben megkérdezzük, hogy tud-e valamit az eladó. Ha ez nem jönne be, akkor visszamegyünk a lakásunkhoz, ott hátha többet találunk, mint Szerya emberei. - Nekem nem szimpatikus ez a nő, valami nem stimmel, és a fizetés sem nevezhető jónak. - Ezzel te ne törődj... - válaszoltam Jack feltevésére együgyüen, majd találomra elindultam az egyik irányba, hátha fegyverboltra találok.
|
|
|
Post by Veszély on Sept 4, 2008 5:47:45 GMT 1
Először is engedd meg nekem, hogy töredelmesen bocsánatot kérjek, amiért ilyen sokáig megakasztottam a kalandot.A zsoldosok főhadiszállásáról kifordulva, szinte azonnal észreveszitek, amit kerestek. Alig néhány száz méterrel lejjebb a folyosón egy Westar-34-es neon-körvonala lebeg, fölötte a felirattal: Kruvax fegyver & páncél. Talán bent majd tudnak mondani valamit.
Kruvax a Swokes Swokes nevű nem túl vonzó megjelenésű fajba tartozik, hájas kezei között épp egy energiacellát vizsgálgat, majd ráhelyezi egy töltőberendezésre, amikor beléptek. - Mi kő'? - röfögi oda nektek, az alapnyelv hangjaiit borzalmas akcentussal képezve. alig értitek, amit mond.
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Sept 4, 2008 17:53:46 GMT 1
Amint kiléptünk Seyra rejtekhelyéről egy fegyverkereskedés után kutatva indultunk tovább. A rakéta alkatrészt a kezemben tartva tettem meg első pár lépéseimet a folyosón, majd hamar kiszúrtam egy Westar-34-es sugárpisztoly neon körvonalát, alatta pedig egy felirat díszelgett, miszerint fegyver és páncél szaküzlet található odabent. A tulajdonos egy bizonyos Kruvax volt. Betértünk a kereskedésbe, ahol a pult mögött egy swokes állt, épp egy energiacellával babrált. Rögtön észrevett bennünket, majd elég furcsa és érthetetlen szavakkal kérdezte tőlünk, hogy mit akarunk tőle. Nem volt túl barátságos, de majd én szóra bírom, ha arról van szó. A pulthoz léptem, majd egy magabiztos kézmozdulattal az asztalra helyeztem az égett Merr-Sonn 1126-os raktéta hajtóművet. Tekintetemet a swokes szemeibe fúrtam, majd megszólítottam. - Adott el mostanság Merr-Sonn 1126-ost? - kérdeztem ellenmondást és hazudozást nem tűrő hangnemben, közben végig Kruvax-ot néztem. Nem hökkentett meg a fickó gusztustalan kinézete, nem törődtem vele, meg akartam felelni Seyra-nak, be akartam neki bizonyítani, hogy érdemes vagyok arra, hogy az egyik embere legyek.
|
|
|
Post by Veszély on Sept 6, 2008 11:24:13 GMT 1
A nonhumán üveges tekintettel bámul rád, melyből nem tudsz semmiféle érzelmet vagy szándékot kiolvasni. Amikor a rakéta maradványát az asztalra teszed, húsos kezeivel megtámaszkodik a pult szélén, és előrehajolva szemügyre veszi. Láthatóan nem tudja eldönteni, miért mutatod be neki a használt terméket. - Hmmm... Nem, nem foglalkozom robbanóanyagokkal. Miért?
|
|
Dral Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori csavarg?!c!#696969
Posts: 169
|
Post by Dral Ordo on Sept 6, 2008 11:28:54 GMT 1
A swokes szemügyre vette a rakéta maradványait, megvizsgálgatta, de nem értette, hogy miért mutatom ezt meg neki. Azt állította, hogy nem foglalkozik ilyenekkel. Persze, miért is árulná el, még akkor is, ha foglalkozna, bár elég kevés az esélye annak, hogy pont ő adta el ezt a Merr-Sonnt. De reményeim szerint ismer egy helyet, ahol ilyenekkel foglalkoznak. - A minap egy ilyennel akartak megölni. Megkeresem a támadót. Tudna segíteni, hol tudhatnék meg többet? - mondandóm elejét indulatosan fejeztem ki, de mikor a segítségét kértem, akkor udvarias hangnemben hozzászólni.
|
|