Mi lett volna, ha...?

[Jane Covell]

//Figyelem! A kaland története az EU-ba, sőt a SAGA történetébe ütközik! Felfogható afféle fantáziajátéknak.//

Mi lett volna, ha…?

Első rész

Jane Covell, az Ezüst Szárnyak Társaság pilótája nemrég adott le egy szállítmányt Tatooineon.
Egy alkoholmentes alderaani koktélt iszogatott a Mos Eisley Cantinaban. Ezen az éghajlaton aki nem idevalósi, hamar megszomjazik.
A hely a szokásos arcát mutatta. Sok-sok faj képviselte itt magát.
A Birodalom viszont, valamiért, most sokkal jobban ellenőrzi ezt a helyet, mint bármikor máskor. Mikor leszállt az árkikötőben a Szárnyalóval, rögtön vagy négy rohamosztagos fogadta. Tüzetesen átvizsgálták a hajóját, és R2-t, asztromechanikai droidját úgy ahogy volt, lefoglalták. Kielemzésre – így fogalmaztak.
Jane az egészből semmit sem értett. Csak remélni tudta, hogy nem találnak a hajóján semmi gyanúsat, vagy nekik nem tetszőt. Arra pedig csak halvány reménye volt, hogy egyszer visszakapja R2-t. Az elmúlt öt évben már csak a jó öreg John és R2 maradtak meg neki. És ha most hű droidját is elveszíti…
- Elmehet! – mondta neki az egyik fehérpáncélos. - De egy ideig nem szállhat fel… Ne merje elhagyni a kikötő környékét! – szegezte rá egy pillanatra sugárvetőjét a tiszt.
- Nem fogom elhagyni… – ígérte meg halk, kissé megrendült hangon Jane. Valóban félt, de egyben kicsit meg is könnyebbült, hiszen ezek szerint minden rendben van a hajójával.
Nem is volt rejtegetni valója. A szállítmány, amit vitt, teljesen legális volt.
Mit keres a Birodalom? Miért elemzik R2-t? Miért ez a nagy ellenőrzés? – töprengett, miközben a koktél mézédes-savanyú, zamatos ízét élvezte.
Szerencséjére a hajónaplóból a computerekből és R2 memóriájából is törölte a gyanús adatokat, miután… nem, ezt nem akarta tovább gondolni… nem akarta újra átélni…
Inkább a körülötte lévőket kezdte figyelni.

[Jane Covell]

Némely lénynek háromszög feje, sárga szeme volt, némelynek feje pedig műanyagra emlékeztetett, egypár pedig mintha óriási rágcsáló lett volna. Kétségtelenül a Galaxis minden tájáról voltak itt.
Egyszer csak egy fiatal fiú lépett be a kantin ajtaján egy öregember és két droid kíséretében. Janebe mintha darázs csípett volna: az öregúr a jedik tradícionális sötétbarna köpenyét viselte!
Mint a mágnes, vonzotta tekintetét ez a néhány újonnan megjelent alak. Egy jedi… jedi ruhában… ez öngyilkosság! – gondolta.
Mindannyian megálltak egy pillanatra az ajtóban, és a benti népséget bámulták.
Hát igen… van itt látnivaló bőven. – gondolta Jane. Noha nem először járt itt, mindig lenyűgözte az itteniek sokfélesége.
A jedi egy vukival kezdett tárgyalni. Vajon beszéli a vuki nyelvet?... – töprengett.
A csapos hangja rázta fel, aki kiutasította onnan a két droidot. Minden szem a négy alakra szegeződött.
Jane ismerte már ezt a szokást. Ide bármely faj betehette a lábát, de droidok nem. Az tilos volt.
A fiúnak szerencsére megvolt a magához való esze, és engedelmeskedett a felszólításnak. Kiküldte a droidjait, hogy várják meg odakint. Az érdeklődés ekkor ellanyhult, minden folytatódott, mintha semmise történt volna.
Jane tovább figyelte az eseményeket. A fiú a pulthoz ment, és rendelt. Láthatóan először járt itt, mert igencsak körbenézegetett.
A lány kissé elmosolyodott. Eszébe jutott, mikor ő maga járt itt először. Ő is igen furcsán érezte magát. Sok fajt akkor látott először.
Az öreg még mindig tárgyalt.
Ám egyszer csak egy lény durván meglökte a fiút. Az rögtön a lény felé fordult. Az magyarázni kezdett neki valamit egy furcsa nyelven. A fiú valószínűleg semmit sem értett belőle, mert a rövid monológ után szó nélkül visszafordult.
Ekkor egy humanoid lökte meg a fiút.
- Nem tetszik neki a képed! – provokálta.
- Sajnálom… – próbálta megoldani békésen a dolgot a fiú.
[coor=red]- Nemcsak neki, nekem sem![/color] – fenyegetőzött a humanoid.
Jane készenlétbe helyezkedett, hogy bármikor felpattanhasson, segíteni a fiúnak. Igazságtalannak tartotta a dolgot, és úgy érezte, segítenie kell.
- Úgyhogy húzd meg magad, mert mi nehéz fiúk vagyunk! Engem tizenkét naprendszerben ítéltek halálra távollétemben! – fenyegetőzött tovább a támadó.
- Meghúzom magam! – ígérte meg a fiú.
Jane, ha lehet, még inkább felkészült az esetleges beavatkozásra.
- Kinyírunk, te..! – kezdett el már tettlegesen támadni a humanoid, mikor az öreg jedi ott termett.
- Rajta! Mutassátok meg, milyen nagyfiúk vagytok! Fizetek nektek egy italt! – szegezte nekik.
Minden egy pillanat alatt történt.
A „nehézfiúk” megfogták a fiút, és egy asztalhoz lökték. Ekkor a jedi – Jane legnagyobb megrökönyödésére – elővette fénykardját, és levágta a lény egyik karját. Az ordított a fájdalomtól. Az öreg állt, kifürkészhetetlen arckifejezéssel, majd deaktiválta pengéjét.
Ez a jedi megőrült! Nyilvánosan jedi ruhában jár… és itt előveszi a fénykardját..
remélem, a fiúnak nem esett baja. – száguldoztak Jane gondolatai.
Az öreg szemével intett a vukinak, akiről Jane csak most vette észre, hogy ő is ott termett, majd felsegítette a fiút.
- Nincs semmi bajom. – nyugtatta meg őket.
Jane megkönnyebbült.

[Jane Covell]

- Ez itt Chewbacca. – mutatta be a vukit a fiúnak a jedi.
- Másodpilóta egy hajón, ami jó lehet nekünk. – magyarázta.
Vajon melyik hajó lehet? – töprengett Jane, aki az óta se vette le szemét a furcsa párosról.
Javában szólt a zene, amikor a fiú és a jedi egy asztalhoz ültek, ahol egy fiatal férfi ült.
A nő nem hallotta, mit beszélnek, feltűnés nélkül viszont nem mehetett közelebb hozzájuk, így hát figyelt és várt.
A férfi bizonyára a pilóta. A hajóval el fognak menni... Jane is ezt tartotta a lehető legjobb megoldásnak. Ha már ekkora feltűnést keltettek itt, jobb, ha minél előbb lelépnek.
Ajjaj… hogy fognak átjutni a birodalmiak gyűrűjén?... kemény menet lesz… segítenem kell nekik…! – határozta el a nő. Vajon hová mennek? – töprengett.
Alig gondolta ezt végig, pár rohamosztagos lépett a helyiségbe. Egyenesen a kérdéses asztalhoz tartottak.
Valahogy fel kell tartanom őket. – villant belé a gondolat.
- Elnézést uraim… – kiáltott utánuk, de azok rá se hederítettek.
Ekkor egy ötlete támadt. Feltűnés nélkül kioldalgott a pulthoz, odatett néhány érmét – jóval többet, mint amibe az itala került – majd kilépett a kocsma ajtaján. Megtehette, hiszen ebben a pillanatban őrá figyeltek a legkevésbé.
A Szárnyalóhoz lopakodott, és beszállt. Mázlija volt, az őrség nem méltatta nagyobb figyelemre.
Szegény R2… itt kell hagyjalak… – búcsúzott el gondolatban társától.
A rámpát viszont nem húzta fel. Várt.

[Jane Covell]

Nemsokára látta kijönni őket. Az öreg jedi jól a fejébe húzta csuklyáját.
Végre megjött az esze… – gondolta magában Jane.
- A robogót el kell adnod! – jelentette ki a jedi.
- Nem baj. Úgyse jövök többé ide vissza erre a bolygóra! – válaszolt kissé hetykén a fiú.
Nemsokára talált is alkalmas vevőt a járműnek.
- Na jó, egye fene.. odaadom neked ennyiért – hallatszott a fiú hangja.
- Mióta az XP38-ast a piacra dobták, a kutyának sem kell – hagyta helyben a dolgot a fiú.
- Nem baj, több a semminél. – vigasztalta a jedi.
Itt néhány pillanatra eltűntek a nő szeme elől. Visszajövet már a két droid is csatlakozott hozzájuk.
A nőnek csak most esett le a tantusz: ez az egész ellenőrzősdi a miatt az R2-es miatt van! Megkönnyebbült. Legalább őt nem fenyegeti veszély. Hogy a két barát el tudjon innen illanni a droiddal együtt… elég kicsi az esélye… – morfondírozott.
Most egy lapra kell feltenni mindent… – állapította meg.
Félelem ütötte fel benne a fejét, mint máskor is oly sokszor. Gyomra kissé összeszorult, homlokát a hideg verejték kezdte ostromolni.
Eközben a két ember odaért a szóban forgó hajóhoz.
- De hisz ez egy ócskavas! – háborodott fel a fiú.
- Másfélszer gyorsabb a fénysebességnél. – kontrázott rá a pilóta.
- Kívülről nem látszik rajta, de tudja, amit egy hajónak tudnia kell. Én magam bütyköltem meg a motorját. – magyarázta büszkén.
- Ha tényleg sietnek, akkor szálljanak be, és mehetünk! – indítványozta.
Gyerünk már… mire vártok…! – nyugtalankodott Jane.
Nem hiába. Pár pillanattal később rohamosztagosok árasztották el a területet.
Eljött az idő, hogy közbeavatkozzon.
- Állj! – dördült a férfiakra egy rohamosztagos tiszt.
Tűzpárbaj kezdődött. Jane már épp vette elő a saját pisztolyát, mikor mentő ötlete támadt. Amilyen gyorsan csak lehetett, felhúzta a rámpát, aktiválta a Szárnyaló rendszereit, majd felszállt kissé, úgy öt méternyi magasságba, és onnan kezdte el aprítani az ellenséget. Veszélyes művelet volt ez, hiszen nagy volt az esélye, hogy barátot talál el.
Néhány másodperc alatt már majdnem teljesen megtisztította a terepet. A jedi és társai, felmérve a helyzetet, idejét látták felszállni.
Ám az űrben sem voltak biztonságban. Két csillagromboló máris a nyomukban volt.
A nő tudta, többet már nem segíthet.
- R2… számold ki a… hogy az a jó… – merevedett meg a félelemtől Jane. Egyedül kellett kiszámolnia a hiperűrkoordinátákat. Iszonyatos egy fél perc volt, mintha legrosszabb rémálmába csöppent volna.
Ám tudása nem hagyta cserben. Fél percen belül a Szárnyaló belépett a hiperűrbe.

****

[Jane Covell]

Második rész

A Yavin gázgömbje irányt adó fénypontként lebegett a lány képernyőjén a hiperűrből kilépés után. A IV. holdon landolt, erre a helyre irányította egy idegen, akiről csak azt az egyet tudta: jóbarát. Ezen a helyen összpontosult most minden erő, mely a Birodalom ellen sorakozott fel.
Bejelentkezett a kapott jelszóval, majd leszállt az egyik rejtett platformon. Ott feliratkozott, mint csatlakozni kívánó, közepesnél valamivel jobb képességű pilóta.
Amíg a besorozásra várt, kissé körülnézett, hátha talál pár régi ismerőst. Fojtogatólag hatott rá a magány, mely már hónapok óta kísérte. Nem volt ajánlatos senkivel sem érintkeznie, akit ismert… a Birodalom miatt. Jane betartotta ezt a biztonsági előírást.
Ahogy egy folyosón haladt, villámcsapásként tűnt szemébe egy ismerős arc.
A fiú volt az, Tatooineról. Akárhogy nézett is körbe Jane, az öreg jedit sehol sem látta. Baljós sejtelem kezdett kibontakozni benne.
- Elnézést uram... – szólította meg a fiút. - Ön nem ismer engem, de én ismerem önt valamelyest… Tatooine, Mos Eisley… – mondta tétován.
A fiút mintha darázs csípte volna meg.
- Maga mentett ki minket? – kérdezte csodálkozva.
A nő alig észrevehetően, fáradt, mégis eleven mosollyal bólintott.
- Ki maga, és miért tette? – kérdezte hévvel a fiú.
- Jane Covell – nyújtotta kezét a lány. Itt már nem számított, melyik cég alkalmazásában áll. Itt csak egyvalami számított: ellene van a Birodalomnak.
- Luke Skywalker – fogott kezet a nővel a fiú.
A lány alig észrevehetően a homlokát ráncolta. Skywalker… a név valamiért ismerősen hangzott, ám így hirtelen nem tudta, honnan.
- Hol van a barátja? – bökte ki végre kis szünet után a baljós kérdést a lány.
A fiú arca alig észrevehetően megrándult.
- Meghalt. – válaszolt alig hallhatóan.
A szó dárdaként hatolt Janebe. Keze önkéntelenül is ökölbe szorult, arca eltorzult grimaszba rándult. A düh, mint valami mérgezett folyadék öntötte el. Ám mindez csak egy pillanatig tartott, aztán elmúlt, és a nő újra olyan lett, mint azelőtt.
- Jól van? – jutottak tudatába a fiú aggodalmas szavai.
Jane alig észrevehetően bólintott.
- Ismerte őt? – kérdezte a fiú, nem tudván legyőzni kíváncsiságát.
- Nem… akkor láttam először… – hangzott halk, meggyötört hangon Jane válasza.
A fiú a homlokát ráncolta. Élő kérdőjelként állt a nő előtt.
- Hosszú, nagyon hosszú időt töltöttem jedik közt… – kezdett halkan mesélni a lány. De már mind… – nem bírta folytatni.
- meghaltak… – nyögte ki végre félig zokogva a lány.
- Egy pillanatra azt hittem, ő talán… de nem… ő sem… ő sem élte túl… – nyögte Jane. Már a látszatát sem tudta kelteni a nyugalomnak. Sírva fakadt, próbálva kezével letörölni valahogy könnyeit.
Csak ketten voltak a folyosón, így a nő gyengeségének csak a fiatal Skywalker.
Luke óvatosan megérintette a lány vállát.
- Én is jedi vagyok… Én vagyok az utolsó jedi… – nézett komolyan, mégis megértően a nő szemébe.
Jane nem kerülte a fiú tekintetét. Luke szavai és tekintete gyógyító balzsamként hatott iszonyatos gyászában.
- Akkor önnel kell lennem… vigyáznom kell önre… – szólt hosszabb szünet után Jane. Hangja kezdte visszanyerni nyugalmát.
- Jó lenne… – válaszolt Luke.
Ekkor egy szirénára emlékeztető hang töltötte be az egész komplexumot.
- Az eligazítás… mennem kell… vagyis… mennünk kell! – javította ki magát Luke.
A nő bólintott. Együtt indultak el a folyosón az eligazítás helyszíne felé.
Történelmi pillanatok voltak ezek: egy győzelem kezdetének pillanatai.

Vége