|
Post by Spar on Jun 24, 2008 5:18:26 GMT 1
Tegnap este egészen jó hangulatban olvastam a téma nyitóposaztját és erre igyekeztem magam részéről finoman reagálni. Mindig azt tartottam, jobb ha az ember szembenéz a saját hibáival, a tagadásnak nincs értelme.
Ugyanakkor nem igénylek köszönetet ezért, főleg azért, mert attól tartok, visszavonnátok, az után, hogy ezt a hszt elolvastátok. A vita már annyira szerteágazik, hogy nem tudok és nem is szeretnék minden pontra külön reagálni, csak néhányra elvétve.
Jasen és Devon: a karaktereitek beállítottságából ez valahol érthető, de akkor sem tartom tiszta sornak, hogy az oldal haldoklásának legfőbb vonalát a politikai élet hiányában húzzátok meg. A fórum hiányosságai közl talán ez az, amiről a legkevésbé tehet bárki más, mint ti, a politikai élet prominens karakterei. A fórumkaland talán visszahúzó erő volt, de remek lehetőség volt úgy szövetségek, erővonalak szervezésére m indenki részéről. Ideális esetben a KMi hszek ritkasága ennek kellett volna, hogy teret adjon. Erre, amennyire láttam, mégse került sor - vagy alig-alig. Pedig a politikának talán nem csak az egy szenátusi gyűlés topicban kéne folynia.
Ugyanakkor szeretném most már azt is megcáfolni, hogy politikussal nehezebb lenne játszani, mint Erőhasználóval. Aki ezt mondja, annak én azt válaszolom, játsszon kevesebb Jedi Academyt, és olvasson több könyvet. Ha valaki azt képzeli, hogy egy Jedi, vagy bármilyen Erőhasználó a fénykard+nagy ugrások+Erőlökés kombóból áll egyébként meg aratógép... hát téved!
Köszönjük szépen az észrevételt, Devon, és szeretnélek nyomatékosan megkérni arra, ne ferdíts a tényeken. A bolygómoderátori rangot nem azért vontuk vissza mert hatalomra törtél (megtetted azt te anélkül is), hanem azért mert játszottál a karaktereddel, amivel önmagában semmi gond, de a szektor fejlesztéséért (talán Bespinen kívül) nem tettél túl sokat. Sőt, hetente a nyakunkra jártál, hogy Gerrenthum legyen önálló bolygó, mikor mijóval korábban megmondtuk neked, "megoldható, csak dolgozd ki"! Mindezek tudatában nem tudom mire vélni kirohanásodat.
Hogy is van ez? A Birodalom öt leghatalmasabb Erőhasználója közül kettő erre ne lenne képes? Szerintem könnyedén. Az más kérdés, hogy ezzel a játékosoktól veszik el a kenyeret, de amint láttam, a byssi színház amúgy sem volt zsúfolva harcos JK-kkal.
Nem láttam, hogy eddig akár egyetlen ember is próbálkozott volna. Nem tudom, mire fel mondod ezt.
Itt nagyjából kifogytam a szuflából, de egy valamit még szeretnék leszögezni:
Azokkal, akik azt mondják, hogy ez a vita/veszekedés/akármi szétzilálja a társaságot, nem értek egyet. Jabba lemondását sajnálom, és őszintén szólva nem is feltétlenül értem meg az indokait - de ez az ő döntése, amit tiszteletben tartok. Pont. Mint azt valaki már leírta, itt már kialakult egy stabil mag, és annak a szétesése nem azon fog múlni, hogy valakik - függetlenül a nevektől - leírták a negatív véleményüket.
Verity: talán Nate viselkedése hagy kívánnivalót maga után (ki tökéletes persze?), de a te szavaid már a tiszteletlenségen is túlmutatnak, sőt. Az elmúlt két hétben több karakteredre is rá kellett szólni ilyen-olyan okok miatt, szeretzném, ha ez lenne az utolsó, amikor sor kerül rá.
Tisztelettel, Mandalore
U.i.: Azért ne felejtsétek a szülinapi kalandokat.
|
|
Jane Covell
Junior Member
Pil?ta
ember, űrhaj?technikus, pil?ta!c!#FFFF00
Posts: 231
|
Post by Jane Covell on Jun 24, 2008 9:09:28 GMT 1
1: Ezt a közösséget nem akartam, nem is akarom bomlasztani, tudatosan legalábbis biztos nem, de ha íhy haladnak a dolgok, a sors elintéz mindent... Elhagyni nem fogom, önként biztos nem, eddig se érdekeltek mások esetleges negatív véleménye, elhihetitek, most se fog meghatni. Tudatosan nem, de a következménye bomlás lett... 2: Senkinek nem szóltunk be, amíg nem játszotta el mindenki a nagy halált. Megöltem valakit? Nem hinném. Megsértettem valakit? Csak azt aki magára vette, de ez már nem rajtam múlik. Ha, látva a helyzetet, kicsit visszavettél volna, talán nem lenne ilyen rossz a helyzet... rajtad múlik! 3: Az idõpont a kedvenc érve mindenkinek, látom már, de õszintén, volt erre a hsz-re alkalmas idõpont? Kifogás mindig lenne. Ma kedd van, holnap péntek 13, ma a szülinapom, ma vizsgázok stb... Vizsga, valakinek a születésnapja... ez eltörpül egy olyan időponthoz képest, melyet egy egész fórum ünnepel, hiszen a fórum születésnapja. Nem egy emberé, a fórumé. 4: A tisztelet az kapja meg tõlem, aki megérdemli. És aki felém is mutat némi tiszteletet vagy megbecsülést... Ez a baj a mai tanárokkal is. Mindegyik csak azt várja a diák tiszteletet tanusítso, csak hogy azt puszira adják, ki kell érdemelni. Itt néhány moderátor kiérdemelte tõle, akik meg nem, azokat sem bántottam meg egyszer sem, de mindegyikük munkáját nagyra értékeltem. Úgy érzem az elmúlt években tettem annyit az oldalért, ha többet nem, a játékommal szinesítettem. Pedig bizonyos tisztelet mindenkinek jár, mint embernek... Persze, én sem vagyok tökéletes, bizony nem! Én sem adom meg mindenkinek mindig a kellő tiszteletet, de valamennyire igyekszem. 5: Érdekesnek tartom, hogy amióta kipattant a botrány, mindneki milyen segítõkész lett a modik felé. Nagyon különös, biztos nem egyedül vagyok ezzel így... Ebben igazad van. Ocsmány dolog volt tőlem ezt pont tegnap felajánlani, így, mindenki előtt, szépen benyalni, csakhogy elérjek valamit... valóban.. ez ocsmány dolog volt tőlem... és ezt nem azért írom, mert te, Jasen azt írtad, hanem ez már akkor megfordult a fejemben, mikor lekapcsoltam a gépet, és eltelt néhány perc. Mindenki értékelheti a helyzetet ennek függvényében, és azt, mit lép.
|
|
Veryti
New Member
Droid
Emberi Replik?ns Droid. ?nfejlesztő harci egys?g. ?ntudat?ra ?bredt droid. Protot?pus.!c!Defaul
Posts: 16
|
Post by Veryti on Jun 24, 2008 9:53:29 GMT 1
Az oldal haldoklásának mi köze van ahhoz, hogy Jabba mit tett? A tette nem jogosította fel semmire sem. A valós életbeli utálatát kihasználta arra, hogy szembe forduljon szám szerint 2-3 admin döntésével, arra, hogy folyton lejárasson azzal hogy átírja a karmámat vissza munusz X sok valamennyi pontba, holott a Tremayne, Qui-Gon és legutóbb Lord Xanatos önszántából döntött úgy, hogy ezt nem érdemlem meg. Az utolsó Admin a napokban maga írt nekem PM-et, hogy ez függetlenül az ő döntése, és ezt megteszi felém. Akkor nem értem, hogy ő miért szállt szembe folyton az Adminokkal, ráadásul még hülyének is nézte őket, ha ezt nézzük.
A KM tevékenységét nem vitattam, mint ahogyan a játékát sem, csak azt amivel emberileg túllépte már nem egyszer a megengedett határt, amit mint játékos tehet egy JK-val szemben. Tehát Seslyn még csak nem is értetted, hogy miről hadováltam eddig!! A becsmérlés, ellenszegülés több admin döntésével, és most ismér az, hogy megint fikázz engem, meg a korábbi dolgai már nem megengedettek. Aki ezt nem bírja belátni az ássa el magát.
Igen volt velem gond, mivel többször nagybetűvel írtam a napokban, és szóltatok érte, de leááltam vele, és elnézést kértem, de ez a bűn össze nem hasonlítandó azzal amit ő tett eddig. Tehát nem a KM tevékenységét firtattam az illetőnek, ha nem azt, hogy folyton túllépte az említett hatásköröket. Személyes szivatásra használni egy magas rangú hatalommal rendelkező Adminh karit az már gyalázat. Tudom most jönn a beszólás, ha szivatni akart már megtehette volna jobban, elhihetitek megtette volna szerintem, de az már szemet szúrt volna a többi Adminnak amit már ő sem akart volna.
Az, hogy elkövetek hibákat én is azt elismertem, és el is fogom, de ezen hibák a közelébe nem érnek annak amit ő tett. Az már meg sem említendő mégegyszer, hogy ő beszél a tápolásról, hogy sok-sok kari miket ért el az oldalon, és az neki zavarja a szemét, de ő is hallgat, mikor neki is vannak ilyen dolgai. Ha elérte a játékával akkor legyen, senki sem irigy legalábbis szerintem nem, ha meg a vezetők ezt engedik is, akkor meg senkinek semmi köze hozzá, hogy mit ért el a hónapok vagy az évek alatt a karakterével.
Gondoltam mégegyszer ezt is leírom... Nem a játéka, és a játékosok felé nyújtott munkája zavart meg a most lemondott Jabbaban, hanem az amiket leművelt, és ahogyan becsnérelt a tegnap több játékost is. Nem tudom miért nem tudja magának megtartani a véleményét, és továbbra is tenni a dolgát ahogyan azt kellett volna. Az, hogy az Adminok elvileg szóltak neki már hetek óta, hogy hadja abba a velem ellen tett dolgokat, és nem hagyta abba ez már ismét csak bizonyíték arra, hogy amiket felsoroltam. A dolgot nem én kezdtem, de miután befejeztem ő tovább folytotta a figyelmeztetések ellenére. A nagybetűvel írást és ezeket nem hasonlítanám össze, ezek messze eltörpülnek egymástól. Ezt ne vedd kérlek sértésnek Mandalore, de be kell látnod, hogy ez így van.
Remélem ezt már mások is belátják, de félő nem így lesz. Inkább elviselnek sokan egy ilyen embert, mert jó haver, meg jó KM, amíg ilyen árat kell megfizetni érte, főleg, ha azt nem vele szemben követik el. Ebben is látszik, hogy nem a játékát, és a mesélését becsnérlem, hiszen én vele ellentétben képes vagyok a kettőt külön választani. Nem kell szeretni egymást ez tévedés, de ha már így van akkor ne tegyünk olyat ami erkölcstelen, és megjegyzem szabály ellenes. Bezzeg, ha most más lenne a helyemben akkor meg ő neki szólnának be egyesek, bár reménykedem benne, hogy sok a józan gondolkodású ember az oldalon, és belátják, hogy ezen dolgok amiket Jabbaként tett, és amiket a jól ismert karijával tett korábban a chat részben az már tűrhetetlen.
Ez és a korábbi hsz nem jött volna létre, ha ő nem folytatta volna továbbra is azt amik miatt már elvileg többször rászoltak az Adminok, és mellékesen utólag nem tette volna azokat a dolgokat amiket tett egy ilyen magas rangú karakterrel. Az, hogy azóta már másokat is becsmérelt az már csak rá tett a lapátra. Ha én folyton be tudom ismerni azokat a hibákat amik ezekhez képest szinte semminek számítanak, akkor nem értem, hogy ő miért nem tett így. Ő mindezek ellenére csak folytatta, és csak folytatta azokat amiket nem lett volna szabad. Eddig én senkivel szemben sem voltam ilyen hangnemű, de úgy látszik egy ember csak kiváltotta belőlem mindezt.
Bár megjegyzem a múltkori hibám tényleg nem kicsi, és sajnálom is, de az más, mint ez.
|
|
|
Post by Lord Xanatos on Jun 24, 2008 10:10:32 GMT 1
Kedves Főkormányzó úr és Kedves Szenátor úr!
Mivel magam is meg lettem említve ebben a kis szösszenetben, úgy érzem fontos leírni, hogy mit gondolok erről az egészről, illetve mit gondolok úgy általában az oldalról, meg a játékosokról, meg a kollégákról, akikkel nap-nap után összedugjuk a fejünket, hogy mit lehetne még kihozni a játékból.
Kezdem azzal, hogy az elsők között voltam, aki az oldalra regisztrált. Sokan tudjátok, hogy ki a fő karakterem, így most nem is untatom azokat, akiknek a tudás nincs meg a birtokában, az írásokból úgyis kiderül. Általános moderátori, majd adminisztrátori kinevezésem viszont sokat... nagyon sokat váratott magára. Viszont kinevezésem óta nem telt el úgy nap, hogy ne jöttem volna fel az oldalra akár 5 perc erejéig, hogy minden rendben van-e.
Láttam itt már hatalmas bukásokat politikusoktól, jól és rosszul játszó jediktől, sőt még katonák életük virágzását és bukását is megéltem. Az új oldalra való áttérés után admin karaktert váltottam, hogy játékba hozzunk egy legalább annyira hatalmas sötét jedi-t, mint amilyen nagy tudással és bölcsességgel rendelkező jedik vannak az oldalon, akinek a küzdőstílusa egyébiránt túlszárnyal bárkit a világos oldalon, és csak néhányan vannak a sötét oldal követői közül is, akik le tudnák győzni. Azért hoztuk játékba karakteremet, Lord Xanatost, hogy méltóképpen ellensúlyozzuk a még megmaradt jediket az oldalon. Hogyha esetleg valamelyikük feltűnik, ott nyomban lecsaphasson a birodalom vasökle.
Itt szeretnék kitérni egy dologra. Nem lehet sértő, hiszen objektívan el fogom mondani, mi is zajlott le. Mr. Peron egyszerű szenátorból mostanra "Főkormányzó" lett. Bár ezt a titulust nem tudom, ki adta neki. Mr. Peron régebben több MSNes beszélgetés alatt is fényezte magát, hogy milyen remekül kitalálta, hogy hogyan lehet birodalmi pénzeket elsikkasztani, és azt a maga uralkodására fordítani. A Bespin és egyáltalán az Anoat rendszer mostanra egy virágzó minicsászárság lett, amelynek az élén a megromlott egészségi állapotú, amúgy megalománis Mr. Peron helyett egy szintén megalomániás unokaöccs leledzik. Ehhez jön még a kapzsiság és mások hülyének nézése. A "Főkormányzó" titulussal vannak még problémáim, meg a magánhadsereggel. Ott voltam a Byssen, amikor Sate Pestage az Uralkodó kegyelméből kormányzói - ismétlem KORMÁNYZÓI - megbizatást adott Mr. Peronnak. Az Anoat rendszerbe való megérkezésekor már főkormányzóvá avanzsált. A Byssen az is elhangzott, hogy csupán a szektorvédelmi erők vannak az Anoat rendszerben, de ő nem rendelkezhet felettük. Ehhez képest elég látványos magánhadsereget verbuvált és vásárolt meg a korábban a birodalomtól elsikkasztott pénzén.
Így tehát gondolom nem kell ecsetelnem, hogy melyikünk játéka irreálisabb.
Előtörténetek: gondolom, hogy a fenti kritikák az én stílusomat is idézték. Igen... bírálataim szigorúak, és néha elég pokróc stílusúra sikerednek. Mindazonáltal csak azt kívánom az engem bírálóknak, hogy csak a felét éljék meg annak, amit én megéltem ezalatt a 29 év alatt, amit idáig ebben az életemben éltem, és ők maguk is hasonlóan fognak viszonyulni az olyan marhaságokhoz, mint amikor egy 12 éves gyerek egy NSA Splinter Cell mintájára megszökik egy árvaházból.
"az oldal nem érett meg az effajta õszinteségre..." - De igen... de nem egy olyan ember szájából, aki egyébként nem tett mást hosszú pontokon keresztül csak fikázta mindazt, amit MI itt megalkottunk. Aki - mivel itt nem lett moderátor - elmenekült egy másik oldalra, ahol végre megkapta, amit megkaphatott, moderátor lehetett - lehet, hogy még az is - és ott már aztán igazán szabadon tette, amit csak tenni akart. Aki folyton kioktat másokat és ráadásnak még csak nem is teljesen őszinte...
Jedi vagy politikus?
Kifejezetten nem akartam hozzászólni ehhez a dologhoz, de mégis pár mondatban meg kell emlékezzek erről. A legmesszemenőbbekig egyetértek Kenobi mesterrel. A politika nem érdekel. Meg van a véleményem a politikusokról. Szerintem olyan ember megy el politikusnak, aki a világon semmihez sem ért, de ezt nagyon jól tudja palástolni. Aki órákon át tud beszélni a semmiről és akinek semmi sem számít a saját meggazdagodásán túl. Itt az oldalon a politikusok egy része - a jelenlévő kettő igazán jó példa rá - ugyanezen az állásponton van. Harácsolás, sikkasztás és a gazdasági bűncselekmények jó részét fel lehetne még sorolni. Ezt nevezzük jó szerepjátéknak?
Vagy azt, hogy birtokában vagy az ERŐnek. A mindent behálózó energiamezőnek és nem használhatod fel, csak ha jót teszel vele. Igazából csak a fénykardod a társad, hiszen minden melletted álló Jedi elbukhat egyszer. Viszont a fénykardodat sem használhatod, mivel attól kezdve azonnal célponttá válsz. Folyamatosan keresnek, állandó bújkálásban és feszültségben élsz. Folyamtosan mozgásban kell maradnod ahhoz, hogy ne találjanak rád, ha pedig rád találnak, lehet hogy az utolsó olyan pillanatodat éled meg, amikor egyáltalán ÉLETben vagy. Nem tudom, melyikhez kell több fantázia, több játékosi tudás vagy épp több gondolkodás, és szóbeli kifejezőkészség.
Mikor e sorokat leírtam gondolkodtam a lemondásomon, mert én Raven szenátorral ellenben úgy érzem, az oldal nem érdemli meg, hogy mi mindannyian azon dolgozzunk, hogy nektek csak játszani kelljen. Nincs elég BM? Nincs aktív BM? Raven szenátor ön mikor is tett értékelhető hozzászólást a BM tanácsban? Talán előbb magunkba kéne szállni, és csak aztán másokban hibát keresni. Mindazonáltal arra a döntésre jutottam, hogy nem mondok le... MÉG! Mert a játékosok - az igazán jó játékosok - megérdemlik, hogy foglalkozzanak velük!
Lord Xanatos
|
|
Veryti
New Member
Droid
Emberi Replik?ns Droid. ?nfejlesztő harci egys?g. ?ntudat?ra ?bredt droid. Protot?pus.!c!Defaul
Posts: 16
|
Post by Veryti on Jun 24, 2008 11:12:20 GMT 1
Egy kérdésem lenne Xanatos úrhoz!
Említetted, hogy a vezetőség mindent megvitat ami helyes dolog, csak azt nem értem, hogy 1-2 vezetőségbeli tag egy JK-nak a teljesítménye alapján vagy modulban elért dolga miatt megítél valami, akkor miért kapja meg, ha más vezetőségbeli tagok nem értenek vele egyet? Elvileg közösen kéne mindenkinek igennel vagy nemmel voksolnia arról, hogy ki mit kaphat, és mit nem. Nem lehet valami jó érzés annak a JK-nak a helyében lenni, akinek valamit megítél 1-2 Admin miközben mások nem értenek vele egyet, és később szóvá teszik.
Ez nem ellenséges vagy rágalmazó kérdés, csak olvasva a dolgokat ez már jogos kérdéssé formálódott azóta mióta ez szóba került.
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Jun 24, 2008 11:45:45 GMT 1
No, csak egyetlen egy dologhoz szeretnék hozzászólni, hogy akik nem követik figyelemmel a fórumot minden nap vagy a háttérből, azok is tisztán láthassák a helyzetet.
Verytiről pár héttel ezelőtt néhány megjegyeztük, hogy öntelt és akkora egója van, hogy képtelen vele egy ágyban aludni. Ezen aztán vita támadt és végeredményben többen mínusz karmát osztottunk ki neki (nem egyedül tettem, de értelemszerűen nem köpöm be, kik voltak még azok, akik úgy ítélték az említett személy rászolgált erre.)
(Jegyzem meg, a karma eredetileg azt hivatott szolgálni kit mennyire kedvelnek az oldalon, ezért adtam mindössze egyetlen karakterének mínuszokat, hiszen az ő stílusával volt a problémám. És nem kell kétségbe vonni a képességeimet, ha ki akartam volna vele szúrni, meg tudtam volna kerülni a Tanácsot.)
Aztán, egyik napról a másikra, a mínusz karmát eltűntek. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül ismét nullán állt. Mint kisült, Verity privátban megkérte a Tanácsot (miután kihangsúlyozta nyilvánosan hogy mennyire nem érdekli őt a karmái szintje) hogy nullázzák le. Itt nem volt teljes egyetértés, márpedig többség dönt elve alapján születnek a döntések, volt már 7-5-re végződő szavazás. Jó, Veryti ismét nullán volt. A továbbiakban újabb mínuszokat kapott (természetesen tőlem is, hiszen szabad véleménynyilvánítás van ma, elmondhatom ha nem tetszik valami) és amikor újból tekintélyes szintre ért, ezúttal minden további vita nélkül nullázták neki. Én ezt jogtalan kivételezésnek tekintettem (másnak bezzeg nem nullázták a szintjét) és visszaállítottam ami a nullázás előtt volt.
Mikor a Tanácsban végre szóba került, közös megegyezés született a karmáját illetően. Azóta én nem nyúltam hozzá.
A magam részéről befejeztem ezt a témát, bár sejtem, hogy Verytinek lesz még hozzáfűznivalója. Remélem a volt kollégáim megoldják az egyébként kialakult szituációt.
Ui: Azért szeretem, hogy amikor Mandalore maga ír ide, vagy Xanatos egyedül dönti, hogy nullázza a karmát, akkor nincs gond, hogy nem vonta be a Tanácsot. Na de ha a nagy Veryti ellen szól...
Mindenkinek további kellemesebb napot kívánok,
Nate és Társai
|
|
|
Post by Yoda on Jun 24, 2008 11:54:39 GMT 1
Tisztelt Fórum!
Ezennel szeretném bejelenteni, hogy visszatértem a fórumra. Nem tagadom, hogy ehhez ez a téma és egy baráti telefonhívás adta meg a végsõ lökést. Mint játékossal, vélhetõen nem fogtok velem találkozni, de mint adminnal, igen.
Szomorúan olvastam ezt a topikot. Tudnotok kell, hogy a moderátori tanács régóta érzi, hogy valamiképpen fel kell lendíteni az oldalt. Erre történtek is kísérletek - sajnos nem mindegyik jött be.
A Sötét Lepel fórumkalandot én találtam ki és ilyenformán részben engem lehet okolni a kudarcért. Azért csak részben, mert ez a kaland legfõképp a játékosok kreativitására alapult volna. A kaland megteremtett egy olyan szituációt, ami igazi kincsesbánya lehetett volna a karaktereknek és mindenki kisebb küldetéssel indult. Néhányan ráéreztek a nagy lehetõségre, de a többség nem. Igaz, ebben én is hibás vagyok, mert minden bizonnyal túlértékeltem néhány karaktert.
Több részletes témába nem mennék bele. Egy dolgot azonban szeretnék leszögezni: az Erõ Alkonya fórumban az adminisztrátorok mindig is a realitásoknak és az adott történelmi helyzetnek megfelelõen alakították a Császár és a hatalom viselkedését. Szerintem nyilvánvaló, hogy az idõ elõrehaladtával a politikusoknak és a Jediknek a lehetõségei egyre nehezebbé, korlátozottabbá válnak. Ez az egy személyes diktatúra sajátja. Aki nem teljesen érti, hogy mirõl van szó, az olvasson utána Palpatine jellemének.
A játékon kívüli rangok (bolygómoderátor, admin) és a játékon belüli rangok (kormányzó) nincsenek egymással összefüggésben. Ezt azért írtam le, mert azt hiszem nem volt mindenki számára teljesen világos.
Arra szeretnék kérni ezúton mindenkit, hogy a vélt és valós sérelmeket félre téve adjon inkább ötleteket ahhoz, hogy minként lehetne a fórumot jobbá és vonzóbbá tenni a játékosok számára. Néhány konkrét ötletet már olvastam, ezeket meg fogjuk beszélni.
Jó szándékra, segítõkészségre és jó ötletekre szükségünk van.
Sértegetésre, pesszimizmusra és okoskodásra viszont nincs.
Az nagyon szomorú, hogy pont a fórum születésnapján robbant ki ez a vita, de talán jobb késõbb, mint soha.
Yoda
|
|
Negra'da Bralor
New Member
Harcos
Mandalori veter?n - Becenev?n:T'ra (medve) !c!Default
Posts: 36
|
Post by Negra'da Bralor on Jun 24, 2008 13:22:28 GMT 1
Bódog szülinnyápout!
Végigolvastam, mellesleg nem tudom miért ezt az egészet, és szemet szúrt egy-két dolog. Röviden így jellemezném a topicot:
Személyes sértések kinyílvánítására alkalmas fórumtéma.
Nem értem, hogy a fórum életéhez hogy kapcsolódik a politikusok kiváltsága, Veryti Jabbához való viszonya... véleményem szerint nem kéne ennyire tudatosítani magunkban ezt a bizonyos "haldoklást". Én is észrevettem, és a kedvem folyamatosan fogyadozik iránta, de még sem festem az ördögöt a falra, mert minek is? Amíg vagyunk, és amíg energiát fordítunk ilyen idióta témákra addig ne féljünk már attól, hogy a játék nem fog menni... Ehelyett mondjuk akik napokon át vitáztak, mehettek volna kalandra, vagy valami... de annak, hogy saját jogaink és követeléseink felszínre hozására használjuk ki ezt a dolgot, abszolút nincs értelme.
Magamra ismertem Verytiben, körülbelül pár hónappal ezelőtti énemre, és abszolút nem tetszett. Ezt PM-ben beszéld meg vele szerintem, mert sokan nem kíváncsiak az abszurt szóhasználatodra Jabbával szemben. A te karaktered is, ahogy láttam eléggé jószerű, és mögötted is lopóznak apró rendezetlen dolgok, amiket interneten keresztül nem lehet bizonyítani. Ha igazad van miért védekezel? Tele van ismétléssel a postod... ez a rendezetlenség jele. Javaslok egy pszihológust, nekem is jót tett, de persze én magam pszihiátere voltam.
Részemről egy karakterrel tengődök, és türelemmel odázgatom a játékot, várva a megmentő huttomra, mégsem traktálom a fórumot a mandaloriak jogaival. Ki a francot érdekel ez az egész? Ha a fórum hanyatlától féltek, akkor minek hozzátok szóba, hogy ez maradjon a közkincs. Ezzel csak erősítitek a tényt, hogy most kevesen vagyunk. Elment egy Adminisztrátor, ezzel gyengült a fórum... és ha tovább jártatjátok a pofátokat többen fognak elmenni, mert ez a sok idióta baromság csak ellenérzéseket szül. KUSS legyen és játszatok... na...
|
|
Veryti
New Member
Droid
Emberi Replik?ns Droid. ?nfejlesztő harci egys?g. ?ntudat?ra ?bredt droid. Protot?pus.!c!Defaul
Posts: 16
|
Post by Veryti on Jun 24, 2008 16:09:38 GMT 1
Igen muszáj voltam magamat ismételni sokszor, de szándékosan, mert untam, hogy leírok valamit egyszer, és vannak akik nem értették meg tisztelet a kivételnek.
Amúgy meg nem értem a dolgokat, régen mikor idejöttem vagy 1 éve még minden jó volt, és nem voltak ilyen beszólások egymásnak csak ment a játék, és mindenki élvezte a dolgokat, mára meg valaki elkezdi a rágalmazást, és a többi folytatja. Ebben én is benne voltam ez tény, de csak azok után miután már tűrhetetlen dolgokat kellett elviselnem.
Most meg olyan kicsinyes dolgokon megy a vita, hogy kinek van jogosan vagy jogtalanul nagyobb táp dolga, és ki milyen ügyesen vagy bénán játszik meg hasonlók. A játék lenne csak a lényeg nem az ilyen hülyeségek. Valamilyen módon sok JK büszke magára, ha elér valamit, és ha szóvá teszi hát csak rajta, emiatt még nem lesz valaki nagy arcú, és ilyen kariból sok van. Ha meg mégis, akkor nem tudom miért nem lehet örülni, hogy vannak olyanak akik el is érnek valamit az oldalon. A-tól Z-ig vannak bőven ilyen személyek. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy álljon vissza minden úgy ahogyan volt. Ha valaki megkap valami a vezetőktől akkor a többi viselje el, ha meg nem tetszik neki akkor tartsa meg magának vagy törekedjen arra, hogy ő is érjen el sikereket, hogy tudja kompenzálni magában a dolgokat.
Nem illik, és nem is helyes olyan dolgokon lovagolni amiket leírtam. Az egy év alatt csak az utóbbi időben történtek ilyen. Félek a régi állapot már sosem fog visszatérni. De azért reménykedem.
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Jun 24, 2008 19:03:08 GMT 1
Ennek a hozzászólásnak a keretében szeretnék reflektálni Lord Xanatos írására, mivel fõleg rólam szólt. Szeretném elmondani, hogy hogyan is történtek a dolgok, például hogyan esett a bizonyos "irreális" sikkasztás, megalomániás fõkormányzói cím kimondása, és hasonlók.
Nos ha valaki végigköveti a játékomat, az tisztában van azzal, amit leírni kívánok.
Devon Peron egyszerû szenátorként kezdte, még Demetrius elnök "uralma" alatt a szenátusban. Egy érdekes indítvánnyal nyertem meg Demetrius szimpátiáját, amellyel ellenõrzést gyakorolhatott volna a szenátus felett. Létrejött a Biztonsági Bizottság, amiben Devon tagként foglalt helyet. A Bizottság rövid életû lett, mikor Coruscanton napi rendszerességgel haltak meg a szenátorok és a BBFH-s tisztek Demetrius és Moff Tarkin nagy "csatájában" aminek végkifejletében az egész BBFH székház elpusztult. A Biztonsági bizottság megszûnt. A szenátusban új pénzalapok lettek megszavazva, és Devon alelnöki pozíciót nyert.
Innen már -Demetrius halálával- egyenes út vezetett az elnöki székig mint "Császári megbízott". A hatalmi jogalapom megkérdõjelezhetõvé vált, mivel ez egy új státusz volt, és nem határolták be jogi szempotból. Egy bizalatlansági indítvány indult, de Devon a helyén maradt. Az indítványt elvetették. Ekkor érkezett a 3 éves bõvítés ideje, és én rájöttem, hogy hogyan szerezhetnék magamnak pénzt és ezzel hatalmat is. Létre lett hozva egy közbeszerzési bizottság -ha valaki nem tudná: a közbeszerzési bizottság adja ki a tendereket a legtöbb használati tárgy (az asztaloktól kezdve egészen a technikáig) elkészítésére amiket az állam megvesz- amely pénz ellenében adta ki a tendereket. Leegyszerüsítve: a vállalkozó lefizeti a bizottsági tagokat, cserébe õk az adott vállalatnak adják a tendert. Szerintem ez meglehetõsen reálisan lett kijátszva, és a moderátorokkal is eggyeztettem elõtte. A 3 éves bõvítés el is lett fogadva.
Ezután eljött az FK, ahol Devon felajánlotta, hogy az Anoat szektort a Birodalom kezére tudja adni. Ezt megmagyarázom kicsit bõvebben: Devon létrehozott két szervezetet: az Anoat Szektor Kereskedelmi Felügyeletet és az Anoati Szerencsejáték Felügyeletet. Ezzel az Anoati vezetõk tudtukon kívül vert helyzetbe kerültek. Ha valaki bõvebben szeretne tájékozódni azt itt megteheti. Meg fogjátok találni. A leghosszabb postról van szó, zölddel. Miután ezt így lerendeztem, gondoltam bepróbálok egy Birodlami szektorkormányzói poszt megszerzést. Itt volt a hiba. Nem tudtam, hogy a moderátorok nem kívánnak a kezembe adni semmiféle flottát. Pestage valóban KORMÁNYZÓI ismétlem KORMÁNYZÓI megbizatást adott a karakteremnek, csakhogy nem akarta meghallani a reakciómat. A történet így nézett ki: íme egy szektor a Birodalom fennhatóságán kívül, megannyi gazdag bolygóval. A Birodalom gondol egyet, és odaküld egy kormányzót és semmiféle katonai támogatást nem ad, hogy a kormányzó megkaparintsa számára a szektort. Ez olyan lenne a való életben, mintha amerika küldene egy kormányzót pl svájcba mert az úgyis kissebb állam, és el is várnák, hogy Svájc rögtön eldobja a függetlenségét (ami egyébként a jólétének egyetlen záloga) és fejet hajtson a kormányzó elõtt. Nos ha valami hát akkor ez irreális. Mivel Pestage a tudtomra adta, hogy egy másodperc alatt lelöveti Devont, ha nem fogadom el ez a tökéletesen irreális és nevetséges ajánlatot ami kizárolag azon alapult, hogy ne kapjak semmiféle nagyobb hatalmat (ugyanis kb 3 poston keresztül soroltam az alternatívákat) kénytelen voltam elfogadni azt. Azonban reálisan ki kellett játszani a Szektorban a hatalomátvételt, amit le is írtam az egyik leghosszabb postban, amit életemben írtam (szintén a fent említett link). Mi is történt akkor? Bele lettem kényszerítve egy helyzetbe, amibõl csak így tudtam jól kijönni. Idõközben a szenátust is elvették tõlem. Félreértés ne essék: a történet nem úgy indult, hogy én odamentem és hirtelen hoppá máris fõkormányzó lettem. Nem nem...napokat dolgoztam végig, hogy megírjam azt a postot. Karaktereket kellett kitalálni, bolygók társadalmi struktúráját kellett felépíteni, a bolygók erõforrásait végignézni és rendszerezni...ez nem két perc nekem elhihetitek. Aztán az egészet megtervezni, és már csak a post hosszából is látszik, hogy nem 10 perc alatt írtam meg.
Ezután a hatalmat valami kézzel foghatóbb formába kellett önteni. És ez a kézzel foghatóbb forma a pénz. Igen. Ezt is próbáltam reálisan kijátszani, az utolsó postom is ehez kapcsolódik. Tehát ha megnézzük, akkor látszik, hogy szinte mindent kijátszottam nem csak ilyen "csuhajj most ott leszek mint milliárdos" módjára tettem magam ida vagy oda. Minden ki lett játszva. Meg lehet nézni.
Aztán most arról egy picit, hogy haldoklik a fórum politikai élete, és tennünk kellene ez ellen. Nos én megpróbáltam. Igen. 10-13 embernek küldtem PM-et, hogy alkossunk valamit. Konkrét terveim voltak aminek a címe "Galaktikus Integrációs Társulás" lett volna. Ebbõl a 10-13 emberbõl 2 igen 2 (!) ember válaszolt rá. A többiek pedig elolvasták, mert kijelzi az üzenetközpontom. Elolvasták de NEM IS REAGÁLTAK amit többször megemlítettem a fórum chat-jén. Választ csak többszöri kérdezés után kaptam. Akkor az volt a magyarázat hogy hát hogy vizsgaidõszak és hogy hát hogy majd csak lessz valami. Köszönöm szépen. A tervek (aminek elkészítésével újabb napokat töltöttem) azóta is ott rohadnak a gépem memóriájában. Nos ez egy icipicit elvette a kedvem a kezdeményezéstõl.
A szenátusról: ha végignézitek a régi oldal szenátsi postjai (az új oldalon nem tudjátok mivel itt kb nincsenek is) akkor láthatjátok, hogy Demetrius (igen okosan) elõször leírta, hogy megnyitja az ülést, és megvárta, míg az érintettek válaszolnak. Bevallom nem volt kedvem beülni a szenátusba, és lekötni a karakterem, amíg egy moderátor esetleg válaszol. Inkább intéztem a dolgom, és vártam, amíg elkezdõdik az ülés. Megjegyzem ha 2 szenátor hiánya miatt nem kezditek el, akkor ez eleve új problémákat vet fel. Egyébként már elkezdtem kihozni a karakterem a kórházból, hogy elindulhassak a szenátusi gyûlésre, de tegnap ugye beütött a krach.
Ezzel a postal ismét csak nem áll szándékomban megsérteni/megbántani senkit. Csupán válaszolok az engem ért vádakra.
Még egy két szót Jabbának vagy Nate-nek, ahogy tetszik. Elég érdekesnek találtam amit VERITY leírt, bár a háttérstoryt nem ismerem, ezért az alapján nem ítélek. Én csupán tegnap láttam azt, hogy elõször Jabba lebannolt a chatrõl, és utána elemezte ki a neki szánt postomat. Elnézést de ha az ember nem tudja megvédeni maát úgy könnyû. Postot oda nem akartam írni, mert talán kitörlik, talán kitör egy újabb felkelés a "pofátlan fõkormányzó" ellen. Csak ennyit akartam hozzáfûzni.
Annyit még tudnotok kell, hogy az ötletekkel mindig rengeteget dolgoztam. Gyakran napokig töprengtem egy egy lépésem. Igyekeztem létrehozni saját politikai szférámat, ha már a többiekkel való közösködés kudarcba fulladt (lásd a 13/2 válasz c. dolog). Igyekeztem reálisan kijátszani a dolgokat és ha megnézitek egy ország éves költségvetését (Magyarországnak ha jól tudom ez 6000 milliárd egy évre) akkor egy egész szektornak a 1600 milliárd kredit igazán nem sok. Persze ez soknak tûnhet egy ember kezében, de ez nem csak az én kezemben volt. A korrupciót is kijátszottam, meg lehet nézni.
Lehet, hogy soknak tûnhet a hatalom, amit kaptam, de megdolgoztam érte. Nem keveset tettem érte. A 600 postom beszél helyettem azt hiszem. Hatalommániásnak, megalomániásnak lettem bélyegezve (Raven szenátorral együtt) és ebben igazatok is van. Politikusok vagyunk, ez a névjegyünk. Ha ez sok embert taszít, nagyon sajnálom. De ha valaki szerint nem ez a realitás, akkor annak nagyon naiv elképzelései vannak a politikáról.
Szeretek itt játszani. Ezt sokaknak elmondtam már mióta elkezdtem itt játszani. Sokat megélt a karakterem. És a tegnapi incidens ellenére remélem: még sokat meg is fog élni.
|
|
Veryti
New Member
Droid
Emberi Replik?ns Droid. ?nfejlesztő harci egys?g. ?ntudat?ra ?bredt droid. Protot?pus.!c!Defaul
Posts: 16
|
Post by Veryti on Jun 24, 2008 19:39:57 GMT 1
Devonnak igaza van nagyon sok mindenben. Sokáig nem figyeltem a játékát, majd nem sokkal az engem ide hívó játékos Elektra mondta, hogy olvassak bele utólag a szenátusba. Elmondása szerint akkoriban nagyon jó, és élvezetes hozzászólások születtek. Bár mikor összeültünk a bandával 1-1 asztali játékra ahol Elektra is ott volt mesélte, hogy van ez a Peron gyerek aki ugyan idegesíti őt, de játék szempontjából tetszik neki az amilyen szövegeivel próbákja őt csőbe húzni a szenátusi üléseken. Hozzá tette, hogy részben köze volt ahhoz, hogy az elején még újnak számító Peron a vele való viták alatt látványosan sokat fejlődött. Ahogyan mondani szokták 1-2 alkalom lehet véletlen, ha valaki elér valamit, de már ilyen mögött csak van némi tudás. Tehát mikor többen mondták, hogy ki mit ért el, és hogy azt megérdemlte-e az előbb jobb, ha magába néz, ha hozzászól mielőtt olyan embert vádol aki megdolgozott érte. Sokan elértek dolgokat az oldalon, amivel nincs is probléma. Remélem ez volt az utolsó mikor valakit megvádolnak ilyen dolgokkal az oldalon, én is utálom már nézni, hogy vannak akik ilyen dolog miatt szólnak be egyeseknek.
Pár hónappal később lett netem, és regisztrálva az oldalra már nem csak úgy bele-bele olvasva néztem bele az oldalba, hanem már aktív résztvevője lettem. Én jómagam is elismerem a srác intrikás játékát, maximum a játékban nem kedveltük egymást ettől függetlenül ezt nem vetítettük ki mindenki felé, mint más, de ezt a témát most nem kívánom folytatni.
A lényeg, hogy jó látni, hogy van aki végre észreveszi, hogy amit magyaráztam van benne valami. Lehet te is látod azt amit én láttam. Ugye-ugye nem is csoda, miután rajtad is csattant az ostor, így már egyből észrevetted, hogy nagyjából miről is írtam eddig. Nem hiába, mint mondtam amíg nem másnak kell ezt elviselnie addig bizony egyszerű róla könnyelműen hozzászólni, nem úgy mint Peron meg én. Ismétlem a témát nem kezdem újra csak megjegyzem ezt a dolgok Peron miatt, mert ő későn írt ide. Legalábbis a többi hozzászóláshoz képest.
Sok helyen a világban, mint ahogyan itt is csak egy dolog számít! Nem az, hogy mit teszel, hanem, hogy KI! Tehát ha hülyeséget teszel de közkedvelt vagy elnézik vagy semmibe veszik azt ha pedig egy kevésbé jó dolgot alkot valaki a másikhoz képest, akkor sem az kapja az elismerést akinek kéne kapnia. Aki kevésbé kedvelt a másiknál az el van ásva, és ez nem valami fer. Még mázli, hogy vannak olyanok akik pártatlanok, és átlátják mindezt, és tesznek róla, hogy ez ne így legyen.
Egy dolognak tudok csak örülni, már ha nem csal a szemem, miszerint talán lehet fellendül az oldal azzal, hogy ismét megjelent egy rakás személy az oldalon.
|
|
|
Post by Lord Xanatos on Jun 24, 2008 19:46:30 GMT 1
Nos... látom megérte az a post, Mr. Peron. Amíg a játék a szenátusban folyt és nem arról szólt a dolog, hogy minél több pénzt szedjek össze magamnak, jómagam is támogattam Mr. Peron elképzeléseit. Nagyon jók voltak és igazán tetszettek. A politika és a BBFH harca nem újkeletű dolog, minden diktatúrában - ahol központosított hatalom van és csak azért van szenátus, hogy azzal elhallgattassák a népet - lejátszódik a történet. Devon alelnöki pozíciója is remekül ki lett játszva. A 3 éves bővítés keltett némi ellenérzést, úgy hiszem mindenkiben, de még ezt is elfogadtuk - hiszen a való életben is így megy sajnos. Az utána kiütköző hatalomvágyat azonban csökkenteni kellett. Sate Pestage nem véletlenül nem hallotta meg Mr. Peron szavait. Nem azért nem tette, mert nagyot hall, hanem azért mert Ő az Uralkodó legfőbb bizalmasa. Az ő feladata, hogy letörje a nagyravágyó politikusok vagy katonai vezetők szarvát és hogy kiálljon a nép elé, mint az Uralkodó megbízottja. Mindannyian - én magam is - tudjuk, hogy hosszútávú befektetés volt, ahonnan és ahová eljutott Mr. Peron. Mindazonáltal a túlzott hatalomvágy bukáshoz vezet. Látható... még a filmek is ezt sugallják, hiszen végül Palpatine el fog bukni... Nagy diktátorok is megbuktak, még olyanok is, akik 1 milliárd katonát állítottak csatarendbe 300 spártai ellen. Mindannyian elbuktak. Ezt, mint jótanácsot mondom, aztán folytassuk a játékban!
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Jun 24, 2008 20:11:51 GMT 1
Tudom, hogy Pestage mit miért csinált. Én csak azt nem értem, hogy miért kell irrealitásban megoldani a dolgokat. Mert ez az volt. El lehet ismerni. Ha meg akartok akadályozni, akkor játszatok reálisan. Ennyi. Ebbõl áll a játék. Nem abból, hogy Moderátorok vagyunk most ez van meg az van, pedig teljesen irreális... Ráadásul ami engem idegesített, hogy órákig téptem a szám, Chat-en is, MSN-en is, Topic-ban is. Mindenhol. És senki nem méltatott még csak válaszra sem. Kezdjük újra. És én azt mondom: békében.
Szerintem ideje volt, hogy kipattanjon a dolog. Jó oké kissé megütköztetek az idõzítésen, de kicsit túl lett reagálva (szerintem). Most már vége, és elkezdhetjük újból. Egy olyan fórumért, amit megszerettünk. A problémák megvannak, elkezdhetünk a javaslatokon gondolkodni.
|
|
|
Post by Spar on Jun 24, 2008 20:37:35 GMT 1
Elnézést a kicsit nyers stílusért most, hogy a vita nagy rlésze lecsengett, de: ha annyira ragaszkodsz a realitáshoz, akkor tulajdonképpen a hosszú bővítésedben leírhattad volna, hogyan üt rajtad rajtad a BBFH. Korábban is utaltunk rá többször is, hogy minden politikust megfigyelés alatt tartanak, és az én véleményem szerint ez egy bábkormány nagyratörő vezetőjére sokszorosan igaz. Ha ezzel tisztában vagy, szerinted reális, hogy még szbadlábon vagy? Szerintem fölösleges kardoskodnod. Nem fenygetésképpen mondom, de más szavakat nem találok: az elmaradt ellenőrzéseket akár most is lejátszhatnánk - a bizonyíték utólag is bizonyíték. Legyünk realisták: nem járnál jól.
Üdvözlettel: Mandalore
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Jun 24, 2008 20:56:54 GMT 1
Az Anoat még mindig nincs a Birodalom ellenõrzése alatt. Az AKSZ egy autonóm szövetség. A Birodalom alatt van (hatalmi szintben természetesen) és adót fizet az igaz. Lehetett volna másképp is. Mint azt leírtam. Ne tereljünk. Utólag már nagyon egyszerû okosnak lenni. Inkább csináljuk azt, hogy elkezdünk játszani, normálisan. BBFH....? Mit keresne a BBFH ott, mikor az egy Birodalmi hivatal? Semmi köze az Anoathoz. De ez is mind mind le van írva...nem utólag kell intézkedni szerintem. Egy szó mint száz: elkezdünk játszani és összehozunk egy jó politikai életet, vagy tovább vádaskodunk hogy ez volt meg az volt?
|
|