|
Post by Qui-Gon Jinn on May 23, 2008 21:58:36 GMT 1
Kedves játékosaink!
Nagyon régóta terveztük, de eddig rajtunk kívül álló okokból nem tudtuk megszervezni ezt az eseményt. Most azonban a fórum harmadik születésnapjához közeledve végre elértük ezt is. A moderátori gárda összedugta fejét egy titkos mofferencia keretében és eldöntötte, hogy megszervezi az első játékos/moderátor találkozót.
A jeles történelmi eseményt idén nyárra szervezzük meg. Biztosan többen voltatok már úgy, hogy szerettétek volna azokat a játékostársaitokat, lletve a moderátorokat megismerni, akikkel itt találkozhattatok. Most erre lehetőséget adunk egy laza beszélgetős találkozó keretében, ahova minden volt és jelenlegi játékosunkat szeretettel várjuk.
A találkozó időpontja: 2008. augusztus 23, a helyszín pedig: Budapest. Egyelőre a találkozó pontosabb adatait az Erő sötét oldala homályba burkolja, azonban a nyár folyamán még időben fogunk tájékoztatni a szükséges információkról.
Addig is nyitva áll ez a téma mindannak, aki erről az eseményről kicsit többet szeretne megtudni, vagy ötlettel szeretne előállni. Szóval ne felejtsétek el: 2008. augusztus 23: decay of the Force találkozó.
|
|
|
Post by Dor Dor Nass on May 27, 2008 20:43:39 GMT 1
Lesz szellem-sörözés?
|
|
Rika Miráll
Junior Member
Katona A Vihar Sz?vets?g t?bornoka Az ?v J?t?kosa (2009)
Faj: Firrerreo. Val?di neve: Valentine. Kaszt: Vihar Sz?vets?g l?gi erej?nek T?bornoka. L?zad? elem.
Posts: 433
|
Post by Rika Miráll on May 28, 2008 18:40:42 GMT 1
A sört továbbra se szeretem, de ha lesz más alkohol akkor megyek!
Én arra gondoltam, hogy a találkozó gyülekezési pontjának valami olyan banális helyet kéne kijelölni, mint valamely pályaudvar, Westend vagy ilyesmi, ahova a magamfajta vidéki tájékozódási analfabétizmussal megáldott egyének is eltalálnak néhányórás kevergés után Aztán meg közösen elmehetnénk, ha jó idő lesz, márpedig augusztusba biztos jó idő lesz, esetleg a Margit-szigetre (ahova már nem találok el egyedül ) sétálni, letelepedni, dumcsizni ilyesmi... ez után, ha meguntuk a "friss levegőt" beülhetnénk valami környékbeli pizzázó, palacsintázó mi egyébbe további dumálás, éhségcsillapítás és persze szomjoltás céljára Aztán amikor meguntuk egymás képét mindenki haza szívárog tetszés, és közlekedési eszköz függvényében...
|
|
|
Post by Dor Dor Nass on May 28, 2008 18:47:06 GMT 1
Én sehová nem találok oda egyedül szal majd koccanok valakivel a pályaudvaron ha megyek egyáltalán Majd meglássuk... Attól függ milyen kedvem lesz
|
|
|
|
Post by Dor Dor Nass on May 28, 2008 19:55:48 GMT 1
Keletibe asszem
|
|
|
Jane Covell
Junior Member
Pil?ta
ember, űrhaj?technikus, pil?ta!c!#FFFF00
Posts: 231
|
Post by Jane Covell on May 28, 2008 21:15:19 GMT 1
Eddig tökre tetszenek a felvetések! /kivéve a sört:D azt én se szeretem / Amúgy mindenkinek jó a 23-ika?
|
|
|
|
Post by Dor Dor Nass on May 28, 2008 21:32:01 GMT 1
Annyira te sem vagy messze, én pécsi vagyok Megnéztem a vonatutakat van vonatod ami kábé annyi idő alatt van fenn mint az enyém
|
|
|
|
|
Post by Den Dastar on May 29, 2008 11:55:17 GMT 1
Naná hogy lesz! Ha lesznek Szellemek, és leszek én is, akkor lesz Szellem-sörözés!!!
|
|
Nathan Ward
Junior Member
Katona
Birodalmi p?nc?los sz?zados, a p?nc?los hadoszt?lyok f?parancsnoka - EBGYCSE, er??rz?keny!c!#556B2F
Posts: 107
|
Post by Nathan Ward on May 29, 2008 12:00:01 GMT 1
Ha úgy tudom alakítani az életem, hogy lesz idõm, nem lesz munkám, akkor tutira elmegyek. Sõt, vállalok csoportos felszedést is, azaz ha kell, kimegyek akár a keletibe, akár a délibe, és begyûjtöm az embereket
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on May 29, 2008 12:04:38 GMT 1
Igyekszem menni, de még messze van Viszont nem szívesen hagynám ki
|
|