Az Ordo körüli űr

[Spar]

Erre a bolygóra nem tette be lábát a Birodalom, így az ide érkezőknek nem kell határellenőrzésen átesniük.

//Kérem a Játékosokat, hogy a bolygóra való megérkezéskor, vagy az innen való távozáskor először mindig ide írjanak. Moderátori válaszra nem szükséges várni.//

[Xeron Orlon]

Xeron Orlon

Jatne Ordo. Ez volt Xeron Orlon álneve... és legjobb tudomása szerint így hívhatták az igazi apját is. De hogy ki volt ez az ember azt nem tudta. Őszintén szólva már nem is igazán érdekelte a múltja, inkább foglalkoztatta a jövő. A jövő, mely a mandalóri nép számára nem túl sok jóval kecsegtetett. Xeron nem részesült igazi mandalóri képzésben, ám ennek ellenére ő magát annak tekintette. Ahogy ő fogalmazott: autodidakta mandalóri volt. Ismerte a nyelvet, a kulturális szokásokat és sorsa is úgy hozta hogy egészen fiatal kora óta harcolt. A mandalóri nép sorsa, az ő sorsa is volt egyben. Ezért döntött úgy hogy valamilyen módon részt vesz a harcban. Azonban az oroszlán szájába repülni ostobaság lett volna, ezért sem a Manda'yaimot választotta útjának céljául, hanem a körülötte keringő, azonban Birodalmiaktól mentes és részben hozzá köthető Ordo holdat, az Ordo klán egykori bázisát.

A galaxis egyik leggyorsabb hajójaként ismert Merill's Eye a hold közelségében kilépett az űrből, majd behatolt annak légterébe. A hajó kényelmét mindössze hárman élvezték. A kapitánya, Xeron Orlon, az ő hűséges és bátor vorsnkrje, Westar és a droidok között igen ritka öntudatos személyiséggel rendelkező R2-es egység, Tetuu.

[Beskar'ad Ordo]

Egy héttel az Exocronián történtek után

Az Ordo az űrből egészen sárgás színűnek tűnt, mely arról árulkodott, hogy az idei nyár bőséges volt, ami a búzatermelést illette. A végtelen mezőket szorgos nomádok vetették be minden év tavaszán, hogy aztán, mikor a kalászok már megfelelően aranylottak, kaszákkal és sarlókkal essenek neki, és learassák őket. Egy mandalori a megélhetését sosem tenné droidoktól függővé: jobb ha maguk végzik el a munkát.

Néhány száz kilométerre a légkör peremétől egy lapos, többé kevésbé rovarforma űrnaszád lépett ki a hiperűrből - bár hossza alig volt 70 méter, fegyverzete mégis felért egy kisebb csatahajóéval. Oldalán büszkén ragyogott a csillagfényben a MandalMotors szimbóluma - és az Ordo kláné.

Az Al'verde fokozatosan lassított, a pilótaülésbe szíjazott Beskar'ad Ordo pedig kényelmesen kinyújtózott. Még van pár percük a légkörbe lépésig. Beskar'ad most "hétköznapi" ruházatot hordott, fekete bőrnadrágot és inget - páncélja módszeresen szétszerelve, szobájában várta a javítást. Mellette, a másodpilóta helyén vodja, Báró ült, és a maga jól leplezett érdeklődésével nézett kifelé a transzparacél ablakon.

- Nos, itt születtem. - mondta Ordo, az aranyló golyóbis felé intve, majd ujja továbbvándorolt a planéta túlfelén látszó még nagyobb égitestre. - Az Ordot évezredek óta a családom birtokolja. Valójában csak egy hold, és a bolygó, amihez tartozik, a Manda'yaim, ott hátul. A mando'ade anyabolygója.

Kicsit igazított az irányzékon, majd folytatta.
- A birtokunknak van saját kikötője, még ha meglehetősen kicsi is. Ott fogunk leszállni. Remélem felismernek még - rég jártam errefelé.

[Zagir Ordo]

A hold békés szépsége szinte hipnotikus hatással van Báróra, miközben leszállnak, folyamatosan a hatalmas búzamezőket figyeli, a szélben lágyan ringó kalászok armadáját.
Takaros kis házikót pillant meg aztán, a verandáján egy ősz hajzuhatagot viselő, kedvesen mosolygó öregembert. A viskó ajtaja felett furcsa cégér lóg, de Báró csak egy hatalmas korsót ismer fel az ábráról. A férfi arca sebhelyes, ősz tincsei közt csontdíszek lengedeznek pajkosan-játékosan a szellőben.
Ordo pedig arra lesz figyelmes, hogy Báró, a tőle megszokott ostoba félmosollyal, sőt félvigyorral az arcán tekint rá, miközben bal szeméből magányos könnycsepp indul meg hosszú útján. Az öröm könnye.

- Szép sárgolyó. És tényleg a Tiéd? Nameg...mondd már el még egyszer, miért is jöttünk? Lelket foltozni? - szól barátjához. Az értelmetlen szavak valahogy mégis jelzik, hogy Báró kezdi megérteni a mandalori és a páncélja "viszonyát"...

[Beskar'ad Ordo]

Az Al'verde széles orra kecses ívben lefelé billent, és végre behatolt a légkör legkülső rétegébe. A fémalkotmány lassan felizzott, ahogy a hajó a felszín felé süvített a hold sztatoszféráján keresztül. A megfelelő magasságot elérve Ordo felhúzta az orrát, és immár a felszínnel párhuzamosan, de egyre csökkenő magasságban vezette naszádját. Fél szeme közben a zabrakra villant, aki mindeddig egy szót sem válaszolt a rövid monológra.

Báró elrévedt arccal, kissé üveges tekintettel meredt mereven maga elé. Szemei mintha a ritkás bárányfelhőket figyelné, de valójában sokkal messzebbre nézett éppen. Ordo nem látta túl gyakran, mégis felismerte társa állapotát: a nonhumán épp egy különös látomás hatása alatt állt, melynek forrása a mandaloriak által oly szenvedélyesen megvetett - gyűlölt? - Erő volt, az évtizede megbukott Jedi rend istenség-fogalma.

Aztána férfi ajkáról halk sóhaj szakadt fel, tekintetébe visszaköltözött az a tompa csillogás, mely oly jellemző volt rá. Lassan mozdult, mintha nyaka megmerevedett volna, arca Beskar'ad felé fordult. Egyik szeme alatt magányos könnypatakocska fénylett.
- Szép sárgolyó. És tényleg a Tiéd? Nameg...mondd már el még egyszer, miért is jöttünk? Lelket foltozni? - kérdezte érzelemmel teli hangon.

Ordo halványan elmosolyodott, tekintete visszatért a műszerfalra.
- Nem az enyém... a klánomé. A mandoade klánokra tagolódik. Az enyém, az Ordo klán, mintegy négyezer éve született, és számos hőst szült a világra. Az ő tetteikért jutalmul, az akkori Mand'alor a patriarchának adományozta a Manda'yaim holdját... ezt a "sárgolyót".
Miközben beszélt, tekintete a helyzetjelző monitoron nyugvott, ellenőrizte azt, hogy a megfelelő irányba tartottak, majd felemelte a rádióberendezés beszélőjét, és megnyomta a gombot az oldalán.
- Központi birtok, itt az Al'verde. Leszállási engedélyt kérek a kikötőjükben.
A hangszóróból egy pillantra csak statikus zörej hallatszott, mjd egy, a légköri zajok által igencsak eltorzított hang válaszolt.
- Al'verde, itt Központi birtok. Leszállás engedélyezve.
- Vor'e, Központi birtok, a leszállást megkezdem.

Miközben a hajó erőteljesen lassítani, majd ereszkedni kezd, a mandalori végre válaszol barátjának is.
- Lelket foltozni? Igen... nagyon találó.

A hajó egy pillanattal később egy erős kondulás és némi remegés kíséretében megtelepedett a leszállópálya gondosan ledöngölt talaján. A mandalori leeresztette a rámpát és kicsatolta az őt a pilótaülésbe rögzítő hatpontos biztonsági hevedert.

A leszállópálya üresen árválkodott, a különös párost leszámítva csak egy magányos férfi tartózkodott itt. Zöld-barna mandalori vértezetet viselt, de sisakját kicsit távolabb, egy kövön hagyta a nyári meleg miatt. Amikor Beskar'adék leszálltak a hajóról, fegyverét lába mellett lógatva feléjük indult. Ordo kinyújtózott, és mélyet szívott a friss, tiszta levegőből. A levegőt kifújva, hangos nyögést hallatva "súgta" oda vodjának.
- Jó Báróm... üdvözöllek itthon.

[Zagir Ordo]

Bátortalanul lépdel lefelé a rámpán, hiszen Báró, bárhogy nézzük is, még idegen e helyen.
Szíve mélyén a zabrak örül, hogy testvére újra szülőföldjén lehet, azonban őt mégis kétségek gyötörték. Már az is egészen furcsa számára, hogy egyáltalán Beskar'ad elviseli társaságát, és nem tudja, hogyan fog majd a többi büszke mandalori viszonyulni hozzá.
Mielőtt szóváltásra kerülne sor, Báró azért bizalmaskodón, mosolyogva közelebb húzódik Ordohoz, s halkan suttogni kezd:

- Vod, látomásom támadt! Nem fogod elhinni, de sürgősen el kell mennünk inni valami erőset! - majd rövid szünet, és pár kevésbé jól elnyomott kuncogás után folytatja - Ne is foglalkozz velem. Menjünk csak, nézzünk elébe a dolgoknak, amiért jöttél.

[Beskar'ad Ordo]

A nyújtózkodásnak köszönhetően Ordo egyik fonott tincse a homlokába hullott, mire felnyúlt és ismét füle mögé simította azt. A mozdulat végén pajkosan Báróra kacsintott, és így felelt:
- Ne aggódj, barátom, sor kerül arra is. Hamarosan. Addig is... - fogta halkabbra, mert az őrszem már hallótávolságon belül volt - ... érezd magad otthon nyugodtan, csak a fénykardot ne villogtasd.

Az ismertelen mandalori már egészen közel ért, így arca is megfigyelhető lett a páros számára. A harmincas éveinek derekán járó férfi volt, szabályos, hosszúkás arccal, az a fajta, akit az ember hajlamos lenne első pillantásra bizalmába fogadni. Még néhány lépést tett, majd megállt, szeme elkerekedett. Ordo arecát tanulmányozta, a jellegzetesen hordott hajat, a sebeket az arcon, és a tetovált aliikot az arcán. Hangja megremegett.
- Beskar'ad? - kérdezte remegő hangon. A veterán előrelépett, a két férfit mindössze egy lépésnyi távolság választotta el.
- Andrei. - felelte, majd mindketten felnevettek, és melegen átölelték egymást. Mikor végre elváltak, Ordo kezei a másik vállain nyugodtak, és tetőtől-talpig végigmérte őt. - Egek, te aztán jó nagyot nőttél. Hány éves is vagy?
- Harminchét, uram.
- Kandosii! - nevetett fel Beskar'ad ismét, majd hátralépett egyet, és egy intéssel közelebb invitálta a zabrakot. - Ő itt a Szomorú Szerelmek Bárója. A vodom. Báró, ő Andrei Ordo, a birtokigazgatónk legkisebb fia. Legalábbis a legkisebb volt, mikor utoljára itt jártam.
- Örvendek. - nyújtotta a kezét a férfi. - És mi szél hozott vissza titeket?

[Zagir Ordo]

Báró félszegen nyújtja közelebb jobbját, s kezet is úgy ráz, mintha izzó parázshoz érne épp. Idióta vigyorral bólint Andrei-re, majd reszelős hangon megszólal:

- Succubbus. Izé, Su'cuy, na. - közben már küzköd fel-feltörő jókedvével, de a szavak kiejtése után azonnal kacagásban tör ki - Ne haragudj, fárasztó volt az út. Ordo lelkét kellene befoltozni, mert belemart a Füst, aztán kicsit most ramaty szegényem!

A szegény mandalori nem tudja, mitévő legyen. Sértésnek vegye az iménti szójátékot? Bolondját járatja vele ez a furcsa külsejű idegen? Hiszen Beskar'ad nyilván nem véletlenül mutatta be vod-jaként...
Andrei kérdőn néz Ordora, aki sejtheti, mi jár a fejében: "Ez bolond?"

[Beskar'ad Ordo]

//itt folytassuk.//