|
|
Post by Eriál Argetlam on Aug 30, 2007 6:59:45 GMT 1
A kazamaták közt, ahol három évvel ezelőtt Elik Sammath rálelt a holokronra, most modern berendezéssel ellátott termek, halókörletek találhatók.
Az építkezés titokban folyt, és a munkások elég pénzt kaptak ahhoz, hogy egy életre elfelejtsék, mi is történt itt.
Lejárat pedig csupán kettő létezik: az egyik az Ég Urai Űrhajókereskedés irodahelyiségéből, de az ajtónak nincs zárszerkezete; csakis az Erővel nyitható. A másik, hosszabb járat Zallattelán kívülről, a vad és buja dzsungelből nyílik; de az álcázás hibátlan.
Aki nem ismeri a lejáratok pontos hollétét, annak esélye sincs bejutni a Zephyr Jedi Rend rejtekhelyére.
|
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Aug 30, 2007 7:05:23 GMT 1
A központi terem mit sem változott az elmúlt három évben, csupán a korhadozó faemelvényt bontották le. A faragott oszlopokon parázsgömbök vonják kékes fémbe a nonfiguratív mintával díszített padlólapokat - és a helyiség közepén, lótuszülésben meditáló férfit.
Sve Juppu távozása után Elik Sammath kihasználta a lehetőséget, és az ajtó kijelzőjén megjelenítve a "ne zavarjanak!" feliratot, a rejtett lejárón keresztül lesietett erre a helyre. Csupán egyvalamit hozott magával, és az most előtte hevert a földön. A mesterművű fadoboz nyitott teteje és belső falai vörös bársonnyal voltak kibélelve, hogy megóvják azt, amit a doboz védelmezett...
|
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Aug 31, 2007 3:57:43 GMT 1
Elik, miután befejezte elmélkedését, és a lélekbeni készülést, felállt, és komótos, kimért léptekkel az egyik oszlophoz sétált. Közvetlenül a padló fölött az egyik faragott kőlapot ügyesen leemelték az építőmunkások, és egy vékony fémlemezre helyezve visszatették a helyére, így egy kiemelhető borítót képezve. Mögötte az oszlopban kicsiny üreg bújt meg. Elik Sammath egy... nem, két régi barátját tartotta itt, akikkel azonban már hónapok óta nem foglalkozott.
Kihúzta kezét az üregből, és gépi baljával gyengéden végigsimított a hengeres fémtárgyakon. Amire a Birodalom miatt kényszerült, az lázas őrület volt: nem lehetett önmaga, nem lehetett az, aki szeretett volna lenni. Az Erő az élete része volt, több, mint barát, és az Erő-mágusnak mégis el kellett fojtania a legaprób késztetést is, hogy megérintse, formálja, használja... aztán hagyja hogy az Erő is formálja őt.
Egy ősi bölcs ember egyszer azt mondta: "Nem az a legfájdalmasabb dolog, ha valaki nyíltan megtagad, hanem az, ha ott ül melletted és te érzed - sosem lehet a tiéd." Most, ahogy hosszú idő után először vette kézbe fegyvereit, Eliknek is pont ez a mondás suhant át a fején. A fénykardokat a földre helyezve visszaillesztette az oszlopon belüli rekesz fedelét, majd visszatért a terem közepére, és a markoaltokat a díszes faláda két odlalára eresztette.
Lábait ismét lótuszülésbe tekerte, majd nekikezdett a meditáció előkészületeinek. Szemét lehunyta, és egyre mélyebbeket lélegzett. A légzés fontos rész, hiszen ha valaki rendszertelenül, ütem nélkül kapkod levegő után, az nem tud igazán elmélyülni.
Két ütem be.
Két ütem ki.
Két ütem be.
Két ütem ki.
A következő lépés az elme, a tudat megtisztítása. A gondolatok -származzanak akár a tudatos, akár a tudatalatti énből - kusza, zavaros hálóként kavarognak az ember fejében; ez a háló teszi lehetővé a szabad asszociációt, azt, hogy az embernek egy dologról egy másik juthasson eszébe. Így születnek az ötletek, a kreativitás, az ihlet. Ahhoz, hogy ebben a gondolathalmazban rendet tarthassunk, rengeteg gyakorlás, és mindenképpen letisztult, céltudatos gondolkodásmód szükséges.
De meditációkor mindettől meg kell szabadulni.
Elik Sammath száműzte gondolatait, még lelki szemei előtt már csupán üres vákuum lebegett - mintha a csillagok eltűntek volna az űrből, és ennek a jelenségnek egy apró szelete gömbburkot képzett volna a férfi körül.
Két ütem be.
Két ütem ki.
Két ütem be...
És ezzel elértünk a meditáció állapotába. Elik Sammath mindig imádta ezt az érzést. Mintha lebegne, testetlenül szállna a semmiben... és végre lenne ideje kicsit elmélkedni, rendszerezni gondolatait, rá váró feladatait, mindebből megtartani a fontosat és félretenni azt, ami fölösleges, vagy hátráltató. Fél órát töltött ezzel a "rendrakással", majd új irányba vezette a meditációt.
A sötétségben a lelki szemei előtt megjelent a holokron, a rengeteg bölcsességet rejtő piramis.
A tárgy, kívül Elik Sammath lezárt szemhéján, kiemelkedett díszes dobozásból, és élénk, vöröses fénnyel világítani kezdett. Az Erő-mágus számtalanszor gondolkodott már, hogy mikor Andro Mester elkészítette a 'kront, miért pont a vörös színt választotta... Depa Bilaba mester egykor, még mikor létezett a Rend, Windu Mester Vapaad-jázt használta, mely közel sodorja az alkalmazót a sötét oldalhoz. Bilaba fénykardpengéje vörös volt, és ha valaha is készített volna holokront, akkor az minden bizonnyal vörös let volna - legalábbis Elik mindig így képzelte... De Andro...
Elik nem tudott egyetlen reális érvet sem kitalálni. Andro, az egykori Zeltron mester saját bevallása szerint az Ataru és a Makashi egy sajátos kombinációját használta, kiegészítve persze a Trakátával. A mester azt is elárulta, hogy fénykardja kék színű volt... miért lett hát a holokron vörös?
A piramis teteje is átvette már az izzást, majd lassan egy fénnyalábot bocsátott ki magából, mely folyamatosan pulzált, változtatta a formáját, mintha nem is fény, hanem füst lenne. Aztán az alakváltás befejeződött, és a húnyt szemű Elik meghallotta az ismerős hangot.
- Rég láttalak, Elik Sammath.
|
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Aug 31, 2007 6:04:11 GMT 1
- Sajnálom, Andro Mester. A hamis életem kötelességei szólítottak el.
- Tudom, Elik, nem hibáztatlak. Gyakoroltál azért?
A hóhajú arcára szinte fel volt írva a válasz, így a holokép arca elkomorodott.
- Szóval nem. Sebaj, most majd megteheted. Készen vagy?
Elik Sammath kinyitotta szemét, és végigmérte a holokron Kapuőrét. Ezek az ősi eszközök nem pusztán tárolták az információk halmazát: a kapuőr a készítőnek egy virtuális, mégis teljes értékű, értelemmel rendelekző másolata volt, aki rendelkezett a képességgel, hogy érzékelje a holokron kinyitójának képességeit, és csak azt a tudást ossza meg vele, amelynek befogadására az illető személy alkalmas.
- Mint mindig, Andro Mester. - felelte, és két kardját megragadva talpra szökkent. A zeltron azonban csak megrázta a fejét, és mosolyogva így szólt:
- Nem, Elik, ma csak az egyikre lesz szükség. A két kard használata jelent némi előnyt számodra, hsiz egyszerre tudsz támadni, és védekezni... de mi történik, ha az egyik kardod elveszíted? Így van... ma belekezdünk egy új technikába: megtanítom, hogyan használd az Atarut.
Az Ataru agresszív, támadó jellegű stílus, mely az erőre, a gyorsaságra és a mkozgékonyságra épít. Akrobatikus mozdulatokkal történő helyváltoztatás, kitérés, vagy támadás - ideális kiegészítés a Trakátához. Elik a földre eresztette az egyik kardot, majd alapállásba helyezkedett.
- Hallgatlak, mester.
|
|
