Panden szállása

[Panden Melono]

Árnyékok sokasága vette el az idült napfényt Panden kis zugában. Egy Elgeroro nevű férfinél lakott, s alig kellett érte pár kreditet fizetnie. Jól elbújhatott a fájdalom elől, mi üldözte mióta anyja keresése kudarcba fulladt. Folyamatosan képezte magát, s eddigi - elég csekély - képességeit fejlesztette. Úgy vélte, ettől megnyugszik.

A fekete árnyak, vidám táncot lejtettek a kopottas szoba falán, melyen ezernyi bacilus telepedett már meg. Hála a Jedi-technikáknak, Panden kit tudta zárni maga körül a zavaró tényezőket, és csak a meditáció "édes ízére" kellett koncetrálnia. Lassan vette a levegőt. A szoba poshadt illatokat áraszott, melyek kiélezett érzékeit - mik éppen pihenve figyeltek, s vártak újabb feladatukra - kicsit zavarta. Meditáció közben ugyanis, csak a puszta lénye élt, a gondolatai léteztek, szíve lüktetett. A fizikai valója már, mikor transzba esett, eltűnt az Erő rengetegében.

~Anyám! Nee! Ne bántsd őt... - olyan dolgokat látott, melyek nem voltak ínyére. Pár napja, kínzó, gyötrő álmok leptél el a tudatát. Nem tudott rendesen pihenni, ezek az álmok nagyon zavarták. Úgy döntött most, megkeresi ennek a forrását, és kiiktatja a rémséget önmagából. Izzadt, s verejtékezett, szemhélya összeszorult és vacogott, fogai ütemre verődtek össze. Remegett minden izma, a tudati erőlködéstől, de már nem volt visszaút. Érezte, hogy közel a cél... a forrás már közel...

~Ments meg Panden... Ments meg!~ szólt fejében, anyja hangja. Olyan torz volt, akár a gyilkos halálhörgés... nem bírta tovább. Szemhélya felcsattant, s arca eltorzultan változtatott mimikát. Elégedetlenség uralkodott el rajta. Nézte a kopottas falat, majd fáradtan kezébe temette fejét.

[Exar Kun]

Múltad elemezgetéséből különösen sötét érzések ráznak fel. Nyomasztó érzések telepednek az egész szobára, lelkedre és elmédre. Érzed, ahogy a hideg végigfut a hátadon, érzed, hogy van a közeledben valami, ami nagyon gonosz, nagyon sötét, és erőd az övéhez képest eltörpül.

Mikor feltekintesz, a falból egy sötétkék szellem-alak lép elő, és kezd el mustrálni téged.

- Érted jöttem... - mennydörgi a hang...

[Panden Melono]

Panden kóstolta már, a Sötét Oldal érintését, mely dühéből szabadult fel iszonyatos lángokkal övezve. Mélyre vájta magát, s szíve helyére, fájdalmat, és dühöt plántált. Nem érzett semmit akkor, csupán azt, hogy elszabadult benne egy indulat. Mely eddig lelketlenségéből fakadt, de felszínre törni nem kívánkozott. Mikoron elhagyta Aeron Freeside-ot, megmutatkozott benne a lappangó áradat, mely sárkány képében lepte el egész eddigi lényét. Megváltoztatta, csöppet átformálta őt; még ha észre sem vette.

Ez az érzés kerítette újfent hatalmába, a magában tépelődő fiút. Alig volt 23 éves, s máris ekkora érzelmi-szálak szakadtak el, mint a puszta húr. Hiszen mikor felcsendül a lant "imája", lágyan susogón, derengőn szállva tova, úgy hasonlított Panden régen, erre a fanfárra. Ám amikor a lant húrja elpattan, s egy idegszál, egy érzékeny pont elmúlik az emberben, oly tompa lesz, mint a hangszer hangja. Elhaló, lehangoló, és mélyen rezgő. Ugyanez történt vele is - csupán érző lényként - mikor anyját elvesztve menekült a világ elől, az erőbe futva megtisztulásért. Úgy tűnik eljött ez a végzet... de nem oly formában, ahogy várta...

~ Fel voltam készülve rá, hogy az Erő valahogy üzenni fog... - gondolja naívan. Nem tudja ugyanis, hogy egy valahai sith nagyúr szólította meg őt. A hang visszhangzott a szobában, még úgy is, hogy semmi hanghatást nem tudott felnagyítani a csöppnyi helyiség. Kezében izzadt, rakoncátlan hajtincseit hátra dobva tekint fel. Amit látott, attól meglepettség sugárzott ki a tekintetére. A meditációtól, félkábán, térepelve tekint fel a kék, sápadt fényárban úszó testre, melynek állga közel sem emberinek tetszett. Inkább szellemnek tűnt... nagyon is valóságosnak.

~Értem jöttél? - ezt a mondatot nem tudta jól értelmezni. Képes lenne az erő, ilyen formában beszélni vele? Freeside arra tanította, hogy ez nem létezhet. Az Erő, a midi-chorianok, átható üzeneteivel, az ösztöneinket vezérelve mutatják az ösvényt; nem mennydörögve, "alakot" öltve.

Szótlan volt, még mindig. Nem bírt szólni, bár sejtette, hogy jutott valamire az elmélkedésben, de nem ebben a formában várt választ.
- Bocsánat, ha szabad ilyet kérdeznem... Ezt hogy értsem? Valamint ha már itt vagy - itt megtorpan, majd megköszörüli a torkát - ha már itt lebegsz, akkor lenne hozzád pár kérdésem! - felettébb bátor, de lehet hogy botor beszéde, nem válik majd hasznára.

[Exar Kun]

A szellem-alak tekintete teljesen elkomorul, majd mély, reszelős hangon szólal meg.

- Jelenleg nem vagy abban a helyzetben, hogy kérdéseket tegyél fel... - hallatszik a válasz, majd érzed, ahogy a sötétség körbe ölel.

Tested minden apró porcikáját, mintha egy hatalmas kéz szorítaná össze, legerősebben a nyakadnál. Pár másodperc alatt elveszted eszméleted...

//Folytatás itt//