|
Post by luthus on Jul 31, 2007 20:54:57 GMT 1
Luthus Leniendo csendesen lépdelt a cég alkalmazottja mögött. Öltöny válasza Báró kérdésére kíváncsivá tette. Nem lesznek hát egyedül? Vagy a többi csapat akkor indul, ha már ők eltűntek? Nehéz és aggodalmat keltő kérdések voltak ezek. A tetőtéri látvány, pedig tovább fokozta a férfi kételyeit.
Ők is elkísérnek minket?-mutatott a többi várakozó csoportra. Majd kíváncsian tekintett a cég alkalmazottjára.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 1, 2007 9:58:20 GMT 1
Chron Tovar érdeklődve hallgatta végig Öltönyke válaszát.
~ Szóval semmi gond, ha tömeghalál lesz. Remek. Kár, hogy az a kis zöldfülü nincs itt, megtanulhatott volna ezt-azt. Na mindegy, lesz itt is elég konkurencia.
Ezzel először csak a társaira gondolt, aztán amikor megpillantotta a többi csapatot, rájött, hogy bizony egész szép kis tömeg megy arra az állomásra. Viszont ekkora csapatot küldeni egy egyszerű felderítésre? A férfi ekkor már meg volt győződve róla, hogy ez bizony egyáltalán nem olyan kaliberű feladat lesz, mint amilyennek az Exocron beállította. De mostmár mindegy volt, készen állt, bárkivel vagy bármivel is kelljen harcolnia.
- Csak emlékeztetőül, hiszen három év telt el. Mire vagy mikre is számíthatunk az állomáson? Ha már egy ekkora hadsereget rendelnek oda - élcelődött.
Arra emlékezett, hogy két mutáns lénnyel volt igazán baj, de egy kis memóriafrissítés nem árthatott.
|
|
Allora T'wiin
Junior Member
Szak?rtő
Retroducing Exocron CO alkalmazottja, ?s v?grehajt?ja.%\5\%!c!yellow
Posts: 192
|
Post by Allora T'wiin on Aug 3, 2007 21:50:24 GMT 1
Allora csendesen követte Öltönykét és a csoportjukat. Nem volt hozzáfûzni valója. Õ már elõre igyekezett tájékozódni. Ez egy három éves ügy volt, így Allora könnyen hozzáférhetett a cég jelentéseihez, a dologgal kapcsolatban. Azonban jobban örült volna, ha egyedül küldik oda. Szerinte ostobaság ennyi humánt és non-humánt odacsõdíteni. Vannak olyan esetek amikor egyetlen ember, vagy esetünkben twi'lek jobban boldogulna egy századnál. Allora úgy gondolta, hogy ez a kényes ügy épp ilyen. Dehát a feladat mindenki számára adott volt. A cégpolitika ostobaságai ellen meg nem tehetett semmit. Õ csak kérdés nélkül elvégzi a rábízott munkát.
A "csapatában" szereplõ egyénekkel meg hát majd csak lesz valami. Remélte, hogy nem fogják hátráltatni a munkában. Bár a zabrak gyerekes kamaszfióhoz mért viselkedése eléggé idegesítette. Allora úgy gondolta, hogy ez a nagyképû, ostoba magát szépfiúnak képzelõ zabrak még bajba fogja keverni õket. Ezért eldöntötte, hogy az elsõ ilyen alkalommal saját maga végez a drága jó Báróval. Ami meg az "öreg" Leniendot illeti, nos róla a fiatal twi'lek nõnek az volt a véleménye, hogy bár tapasztalt, és nem csinálna marhaságot a Báróval ellentétben, a fizikai kondija nincs már meg ehhez a küldetéshez. Mert hát ha gyorsan kell távozni valahonnan, ami a cég dolgait ismerve elképzelhetõ akkor koránt sem fogja bírni a tempót. Így a csapat azon tagjai, akikre esetleg építhetne az a Chron Tovar nevû meg a mandalor. Azonban Tovarban annyira sem lehet bízni mint egy politikus szavában. Tehát egy biztos ennek az alaknak nem fog hátat fordítani. Ezen fellül ott volt még a mandalor. Na benne se lehet megbízni, bár talán mág használható lesz valamire. Mindenesetre õt sem engedjük a hátunk mögé alapszabály lép érvénybe vele kapcsolatban is.
Miközben mindezt végig gondolta a csapat végén haladt mindenkit elõre engedve, kivéve az õket kisérõ õröket. Ahogy felértek a tetõre tapasztalta, hogy mégnagyobb lesz a konkurencia mint gondota. De sebaj. Ettõl csak izgalmasabb lesz a dolog. Allora nem csatlakozott a kérdezgetõk sorához, de azt alaposan megfigyelte, hogy ki milyen kérdéssel bombázza a "Fõnök"-öt. Ezzel is mérlegelve, hogy ki mennyire tapasztalt, vagy mennyire nem. Abban meg biztos volt, hogy Öltönyke majd megszerzi nekik a legobb szálítóhajót, és a legjobb felszereléseket. Allora más ismerte annyira, hogy tudja, hogy erre mindig kényesen ügyel. Így nem igazán aggódott ez miatt sem. Ami inkább nyugtalanította, hogy három év után mit fognak találni az állomáson. Vagy inkább mit nem találnak?
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 5, 2007 11:00:30 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo
A csapat számára Öltönyként ismert férfi szemlátomást büszkén sétált a csapata élén, miközben gúnyos mosollyal tekintett jobbra, s balra, hogy felmérje „saját emberei” konkurenciáját. Tudta jól, hogy lesznek kemény csapatok, melyekre oda kell figyelni…azonban volt annyira furmányos, hogy a lehető legnevetségesebb összeállításokat alkossa meg. Amit az emberei nem tudtak…ő volt a jelentkezők szortírozója, ennek tükrében ő mondta meg, ki hová mehet…persze akadtak olyan kollegái, akiknek sikerült kijátszani egy-egy jó csapatot, de a többség idiótákat kapott alapanyagul.
A tetőplatformon meglehetősen nagy volt a nyüzsgés, tekintve, hogy mindenki készült a hatalmas kiruccanásra. Az már egyértelművé vált az értelmesebbek számára, hogy az Exocron kissé lekicsinyelte a feladat súlyát…De ez egyértelmű volt, a cég nem adhatta alább hírnevét holmi űrállomás miatt, ahonnan csak úgy eltűntek az emberek. A kellemes séta idilljét Lenian törte meg mély, és érces hangjával.„- Ők is elkísérnek minket?” - Igen, ez a népes tábor mind az állomásra igyekszik tisztelt Lutha úr! Mosolyodott el a férfi, miközben a köpcös alakra tekintett. Érezte, hogy lesznek még olyanok a csapatból, akik kérdezni fognak, és igaza lett. „-- Csak emlékeztetőül, hiszen három év telt el. Mire vagy mikre is számíthatunk az állomáson? Ha már egy ekkora hadsereget rendelnek oda?” Öltöny nem nézett Tovarra, egyenesen a hajóra tekintett, mely felé egyre közeledett a csapat. - A kérdése helytálló, és jogos! A válasz pedig egyszerű…mindenre, amire három éve is számíthattak…plusz egy-két idióta! Mondata végén az idióta szót megnyomta kissé, és közben oldalra bökött a fejével a népes ember és non-humán tömeg felé.
A csapat elérte a teherszállító hajót. Elsőre egy tipikus YT-nek tűnt, azonban voltak olyan dolgok, amelyek a szemek elől rejtve voltak. A cég alkalmazottja felsétált a rámpán, majd kezét az ajtó oldalfalához csapta. - Ezzel a szösszenettel repülnek! Sok sikert kívánok! Még mutatnék valamit, jöjjenek közelebb, kérem! A férfi megvárta, míg a csapat összes tagja odaér. Elővett egy teljesen jelentéktelen, mégis fontosnak tűnő holovetítőt, és kivetítette annak a képeit. A távoli szemlélődők számára úgy festett, mintha a férfi eligazítást tartana az indulás előtt. A helyzet azonban más volt. - Nos, nem tudom hogyan is vannak vele, de én gyűlölök veszíteni! Nem titkolom, ha önök hozzák vissza a cuccot, prémiumot kapok! Szóval…önök olyan gyorsan szállnak fel, ahogyan csak tudnak! Utána sajnálatos módon egy kis baleset fog történni, mely miatt a többi hajónak késlekednie kell majd! Az állomáshoz érve kilőhetik a dokkszelepeket, hogy ezzel is késleltessék majd a többiek bejutását. Az automatika nem fog tüzelni önökre, a gépük egy különleges azonosítóval van ellátva! Remélem, elhozzák, amit kell! Komorodott el a férfi, majd inaktiválta a holokivetítőt, és odaadta Alora-nak. - Ezen az állomás teljes térképe van…használják! Kacsintott egyet a mondata végén, majd elmosolyodva indult meg lefelé a rámpáról…
A pilóta csendesen álldogált a folyosón, és várta az indulási parancsot a csapattól...
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 5, 2007 19:46:01 GMT 1
- Jól van aranyapám, te is #$!% vezető vagy - mondta Tovar, aztán sodródott az eseményekkel.
Ugyanakkor nagyon szimpatikus volt számára, hogy Öltönyke némi előnyhöz kívánta juttatni a csapatot. Összedörzsölte a két kezét.
- Remek, akkor már csak egymással fogunk versenyezni - mondta erőteljes iróniával a hangjában, miközben végignézett a díszes kompánián. - Akkor talán induljunk is, ne vesztegessük az időt.
|
|
Beskar'ad Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori h?bor?s veter?n!c!daa520
Posts: 340
|
Post by Beskar'ad Ordo on Aug 6, 2007 6:47:15 GMT 1
Ordo némileg gondolataiba merülve halad a csapat végén - de Báró kérdéseit jól hallotta (el is mosolyodott barátja stílusán), valamint az arra adott válaszokat is. Öltönyke valójában semmi mást nem tett, csak ködösített egész idő alatt... És ez a sejtés csak erősödött, mikor kiderült, hogy több csapat indul az űrállomásra. Hogy itt nem pusztán adatszerzésről van szó, arra mérget mert volna venni. Egyetlen számítógép lementéséhez sincs szükség három csapatnyi felfegyverzett zsoldosra.
Az RE CO-nak tehát vagy nagyon fontos az adat - amely esetben vélhetőleg többet ér annál, amennyit fizetnének a megszerzéséért - vagy az a bizonyos két "démon", melyet az ÖLtönyke említett jóval több gondot okozhat a vártnál.
Ugyanakkor, ha nekik meg van engedve a dokkolónyílások tönkretétele, akkor valószínűleg a másik két csoport is rendelkezik tűzparanccsal. Felderítés? A nagy francot, ez már rég túlmutat egy egyszerű megkeres-és-visszahoz küldetésen.
Mire a mandalori a gondolatmenet végére ér, már elérték a hajót - azaz már nincs helye alkunak. A veterán azonban tudja, hogy észnél kell lenniük, vagy vérbe fullad az egész misszió. Miközben a férfi, akit három éve komoly ellenfélnek tűnt, utasítja a pilótát az indulásra, Ordo helyet foglal és beszíjazza magát, sisakját pedig térdére támasztja, hogy a csatlakozóaljzat felfelé nézzen. Ha a holovetítőn esetleg akad megfelelő csatlakozó, akkor a térképet fel tudja tölteni a sisak memóriájába, ami jelentősen megkönnyítené a dolgát.
- Kisasszony... - szólal meg végül, a twi'lek felé fordulva, kezét pedig a holovetítő felé nyújtja. - Ha szabadna egy pillanatra.
|
|
Zagir Ordo
Junior Member
Harcos
mandalori kocsmat?ltel?k!c!Blue
Posts: 193
|
Post by Zagir Ordo on Aug 7, 2007 21:47:22 GMT 1
"Remek, akkor már csak egymással fogunk versenyezni" Báró hitetlenkedve néz, hol Tovarra, hol Ordora. Ez az ostoba barom még mindig nem fogta volna fel, hogy mindannyian fix fizetést kapnak, így nincs miért versengeniük? Ez kegyetlen... nem, annál rosszabb... Báró most katonás léptekkel szó nélkül felsiet a rámpán, s odafent ennyit mond: - Ez az utolsó.Ez a legutolsó alkalom, hogy egyetlen úgynevezett "társának" is, no persze Ordot leszámítva, hátat fordít, innentõl gondosan ügyel minden lépésére, és a többiekére is. Keményen össze kell játszaniuk, és oda kell figyelniük, ha ezt túl akarják élni. És kezd kevésbé tartani az állomáson található démonoktól - a démonok, amik ezzel a hajóval érkeznek majd, veszedelmesebbnek és ostobábbnak tûnnek.
Gyorsan keres magának egy kabint, vagy bármi hasonlót, és kényelembe helyezi magát. Sisakját leteszi maga mellé, miközben lábait maga alá húzva leül a földre, s hátát a falnak támasztja. Lassan és egyenletesen kezd lélegezni, s behunyt szemmel kiterjeszti az érzékeit. Valójában csak pihenni akart, ám hirtelen gondosan letisztogatott, takaros söntést lát lelki szemei elõtt, mely mögül egy barátságos, ráncos Beskar'ad Ordo tekint rá... Megrázza a fejét, s kinyitja szemeit. A jó Ordo. Most még egy lépéssel közelebb került Hozzá, úgy érzi.
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 12, 2007 15:42:32 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo Midõn a csapat minden egyes tagja felszállt a kissé átalakított teherszállítógépre, a pilóta hangja harsant fel a szobákban, valamint a központi teremben elhelyezett hangszórókon. - Figyelem, figyelem! A gép úti célja az Exocronia ûrállomás! Gareen Fust vagyok, én leszek az idegenvezetõjük! Készüljenek, felszállunk! Amennyiben problémájuk van, kérem, keressenek meg a pilótafülkében! Röviddel a bejelentés után a hajtómûvek kellemes, duruzsló hangja hallatszott egyre erõteljesebben. A gép enyhén megrázkódott, miközben elemelkedett az épület tetején épített platformról.
A teherszállító egyre távolodott a többi, platformon állomásozó géptõl...érezni lehetett, amint egy bizonyos magasság elérte után a pilóta rányomja a tolóerõt...A hajtómû egyre erõteljesebb hangon harsogott, mígnem elérve a maximális sebességet, mintha minden megszûnt volna létezni. Csend ült a kabinokra...Aztán hirtelen a semmibõl egy erõteljes robbanás hallatszott. A csapat tagjai kitekintve az ablakon hatalmas, gomolygó füstfelhõt vehettek észre az RO tetõtere felõl...
A pilótafülkébõl erõteljes kiáltás hallatszott... - Mi a fene? Vissza kell fordulnunk!
|
|
Beskar'ad Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori h?bor?s veter?n!c!daa520
Posts: 340
|
Post by Beskar'ad Ordo on Aug 13, 2007 18:23:32 GMT 1
A mandalor azonnal reagált a kiáltásra. A sisakot gyors mozdulattal a földre helyezte,, közben másik kezével az ülés biztonsági hevederét csatolta ki - aztán már útban is volt a pilótafülkéhez. Nármi is történt odalent az épület tetején, az sajnálatos, tragikus, ésatöbbi ésatöbbi... De a mandalori tudta, hogy jelenleg, mivel a többi hajó még nem szállt fel, az õ javukra dolgozik.
Szélvészként robbant a pilótafülkébe, és kemény kezével erõsen, de semmiképp sem támadóan megszorította a pilóta vllát. - Felejtse el, nekünk más dolgunk van. Az épület hemzseg a biztonságiaktól, bármi történt is, õket ezért fizetik. Különben is, így csak elõnyt nyerünk a többi csapathoz képest. Gyerünk tovább!
|
|
|
Post by luthus on Aug 14, 2007 12:19:37 GMT 1
Luthus kényelmesen felslannyogott a gépre, majd bírtokba vett egy kényelmes széket, ahol kinyújtóztathatta rossz lábát. A gép szépen emelkedett, amikor egy hatalmas robbanást lehetett hallani, Luthus kitekintett az ablakon és a robbanás az RO tetőterét érte. A pilóta vissza akart fordulni, de a mandalór, valami Beskar'ad Ordo, gyorsabb volt. Luthus elmosolyodott. Az ilyen fejvadászok értik a dolgukat, és ez a mandalór is szépen helyre tette a sofőrt. Reméli, hogy ezentúl nem fogja semmi megzavarani ezt a meghitt kikapcsolódást.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 14, 2007 13:29:03 GMT 1
Beskardnak sikerült megelőznie Chront, így ő már csak másodikként, amolyan biztosítóként ment be a pilótafülkébe.
- Úgy van aranyapám, menjünk csak szépen tovább - mondta a fickó és látszott rajta, hogy a nemleges válasz nem elfogadható.
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 15, 2007 13:05:25 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo
A pilóta a tolóerõt szabályozó kar felé nyúlt, és lassan maga felé húzta azt. Mozdulatsora egyértelmûen arra irányult, hogy visszafogja a vállalat teherszállítóját, és esetlegesen megforduljon a tetõtéren rekedtek megsegítése végett. Már éppen belekezdett volna a manõverbe, amikor a mandalóri, sebhelyes arcú férfi belépett a fülkébe, és a vállára helyezte a kezét.- Felejtse el, nekünk más dolgunk van. Az épület hemzseg a biztonságiaktól, bármi történt is, õket ezért fizetik. Különben is, így csak elõnyt nyerünk a többi csapathoz képest. Gyerünk tovább! A pilóta kérdõ tekintettel mérte végig a mellette álló férfit, Ordo fejében ekkor fogant meg a kérdés… ~ Vajon Öltöny beavatta a pilótát, vagy csak egyszerûen tudta, hogy a csapat lerendezi a férfit? ~ Midõn ezen merengett, termett mögötte a csapat másik kemény legénynek tûnõ tagja, Tovar. - Úgy van aranyapám, menjünk csak szépen tovább! Alig lépett be a fülkébe, érezte, hogy tornyosul mögötte még valaki. Hátrapillantva látta, amint a cég alkalmazásában álló, tankra emlékeztetõ férfi is megjeleni. - Hallgass csak az úriemberekre Pete, különben letépem az arcod! Jelentette ki meglehetõsen rideg hangnemben, majd lassan megfordult, és a központi helység felé kezdett cammogni.
Rövid pillanatok kellettek csak, amíg Pete felfogta, mi is történik körülötte. Ráébredt, hogy esetleg a gépen lévõ alakok közül robbanthatott valaki. Kellemetlenül érezte magát, és nem tudta mitévõ legyen. Jobb kezével még mindig görcsösen szorongatta a tolóerõt szabályozó kart, míg baljával a gép kormánybotját. Úgy tûnt, teljesen lefagyott, vagy csak nem mert jelenteni a feletteseinek a jelenlévõk elõtt…A gép meglehetõsen lassan haladt…egyre fel…fel…Hosszas percekkel késõbb egy apró kijelzõ villant fel, mely mellé meglehetõsen erõteljes pulzáló hang párosult. A fülkében lévõ Ordo és Tovar láthatta, hogy a jelzés a tolóerõ hiányának szól…tenni kell valamit, különben visszazuhannak…
A hangok hatására Alora is megjelent a fülke mögött, és kérdõen méregette a három férfit, valamint a kijelzõt…
|
|
Beskar'ad Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori h?bor?s veter?n!c!daa520
Posts: 340
|
Post by Beskar'ad Ordo on Aug 16, 2007 5:30:33 GMT 1
A fémpadlón koppanó léptekbõl Ordo tudta, hogy mögé lépett valaki, aztán meghallotta, hogy Tovar gyakorlatilag megismétli felszólítását. A mandalori csak egy pillanatra fordult háta, hogy szemrehányó pillantást vessen a zsoldosra. Vajon kényszeresen okoskodik, vagy tényleg úgy gondolta, hogy ennyivel sem birkózom meg? gondolta, de nem szólt semmit - fõleg, mivel láta, hogy a fülke felé közeleg az egyik izomagyú RECO nehézfiú is.
A hármas felszólítás ellenére a pilóta még mindig habozott; a gép egyre lassult, az emelkedés üteme is visszaesett... aztán vészlámpa kezdett villogni, mely közeli lezuhanásukra figyelmeztetett. A lámpa vörösen felvillant egyszer, kétszer, háromszor... de Pete még mindig nem reagált, csak ült ott tehetetlenül, remegõ kézzel.
- Mir'osik!!! - fakadt ki a veterán, miközben gyors mozdulattal elõrehajolt, nem is törõdve azzal, hogy a mellvért kemény acélja hangosat koppant Pete fején, és a férfi kezét megragadva elõretolta a tolóerõszabályzó-kart. - Ki engedett téged az ülésbe? Pattanj fel, én vezetek! Gyerünk.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 16, 2007 10:45:39 GMT 1
Nem telt bele sok idő és a Retroducing Exocron egyik embere is megjelent a pilótafülkében, kezdett kicsit nyüzsi lenni. Az emberi tanknak nevezhető illető kitett persze magáért:
- Hallgass csak az úriemberekre Pete, különben letépem az arcod!
Chron Tovar tetszését elnyerte az alkalmazott határozott, a vállalatot hűen tükröző és nem mellesleg lojális mentalitása. A csapathoz végül Alora is csatlakozott. Amit Jabba embere már csak egy mosollyal nyugtázott. Azon viszont felettéb meglepődött, hogy a pilóta nem reagált sehogyan sem. Csak ült ott, mint valami holokivetülés, közben a gép egyre lassult, végül a számítógép jelezte: itt bizony baj van. Tovar már épp tockost akart adni, hogy ezzel felrázza sofőrt, ám Ordo megint megelőzte.
- Mir'osik!!! - koppant a mellvért a férfi egyébként is üresnek tűnő kobakján - Ki engedett téged az ülésbe? Pattanj fel, én vezetek! Gyerünk.
Tovar egy pillanatra elgondolkozott aztán úgy ítélte helyesnek, hogy nem hagyja a szerencsétlen fickóra a döntés. Oldalról előrehajolt, hogy ne zavarja a társát, miközben próbálja irányítani a gépet, szépen kioldotta a pilóta biztonsági övét aztán kiemelte a helyiről.
- Na gyere aranyapám, pihenj le egy kicsit.
Könnyedén felkapta a srácot, a vállára vette, aztán hátravitte mint valami zsákot és szinte levágta az egyik székbe.
- Csicsikálj - mondta neki, aztán visszament a pilótafülkébe. - Hogy állunk? - érdeklődte az újonnan előléptetett pilótától
|
|
|
Post by luthus on Aug 16, 2007 11:04:37 GMT 1
Luthus zavartalanul üldögélt és hallgatta társai ügyködését. Úgy vette ki, hogy a pilóta sokkot kapott, majd a mandalór illően elintézte a helyzetet. A pilótafülkében már voltak vagy hárman. Luthus úgy gondolta, hogy hárman képesek elirányítani a hajót. Kisvártatva behozta Tovar a pilótát és leültette egy székbe. Luthus nem kívánt társalogni. Ezért alvást tettetett, majd gondolataiba merült.
|
|