|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:01:27 GMT 1
Csillagrombolók Írta: Piett kommodore[/center] Victory Star Destroyer
A Régi Köztársaság hanyatlásának kezdetén, a Klónháborúk vége felé tűnt fel a színen először a Walex Blissex által tervezett és építtetett Victory osztályú csillagromboló. Nem sokkal a háború vége előtt helyezték szolgálatba, alig néhány bevetés erejéig, hogy aztán a Köztársasági haditnegerészet magját képezzék majd, egészen a hanyatlásig.
Mint későbbi testvéreit, a Victoryt is három alapvető feladat elvégzésére tervezték, az alábbiak szerint: - bolygóvédelem, turbolézerek segítségével, - bolygók elleni támadófegyver a szárazföldi csapatok támogatására, és - hajó-hajó elleni csata.
A hajó legfőbb erőssége, hogy képes aláereszkedni a légkör felsőbb rétegeibe, és onnan precíziós támadásokat végrehajtani felszíni célpontok ellen, torpedóvetők segítségével, emellett képes az esetleges szökni próbáló hajók elfogására. Két osztag TIE vadásszal rendelkezik, valamint gyors hiperhajtóművel, ami könnyen felveszi a versenyt a korszerű hajókkal. Hátránya is van… fény alatti sebessége alacsony, ezért űrcsatákban főleg fegyvereivel képes kitűnni.
Gyártmány: Rendili Hajóüzem Victory I. Típus: Victory osztályú csillagromboló Hossz: 900 méter Legénység: 5200, lövészek: 402. Minimum legénység (amely képes elvezetni a hajót): 1785. Utaslétszám: 2040 (katonák) Befogadóképesség 8100 metrikus tonna Készletek: 4 év Hipermeghajtás szorzó: X1 Tartalék hiperhajtómű: X15 Fegyverzet: 10 quad-turbólézer üteg tűzív: 5 balra, 5 jobbra legénység: 5 fő / üteg 40 iker-turbólézer üteg tűzív: 10 előre, 15 balra, 15 jobbra legénység 3 fő / üteg 80 torpedóvető 20 előre, hátra, jobbra és balra legénység: 2 fő / torpedóvető 10 vonósugár tűzív: 6 előre, 2 jobbra és balra legénység 10, 2, 2.
Egységek: 2 TIE vadász osztag (24 vadász) 4 Lambda osztályú sikló 10 AT-AT lépegető 15 AT-ST lépegető
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:02:24 GMT 1
Imperial Star Destroyer (ex-Imperator class)
A csillagrombolók történelme a Victory rombolókkal nem ért véget. A köztársaság eltűnésével együtt Valex Blissex , a Victoryk mérnöke is eltűnt a szímpadról, ami ahhoz vezetett, hogy erősen megcsappant a kreatív haditengerészet mérnökgárda, Blissex pedig csak valamivel később, a Felkelők Szövetségének oldalán tűnt fel ismét. Lira Wessex, Denn Wessex birodalmi területi kormányzó felesége Blissex lánya volt az, aki apja jogán folytatta a munkát a Birodalmi Haditengerészet számára. Így született meg a Birodalmi osztályú csillagromboló, ami már a tervezőasztalon költségvetési rémálomnak bizonyult, s csak a Haditengerészet határozott nyomására hagyták jóvá a gyártását. Már a kezdeti fázisban nyilvánvalóvá váltak az új rombolók képességei. Előzetes számítások állították, a későbbi tapasztalatok pedig igazolták, hogy a Birodalmi osztályú csillagromboló tűzereje képes egy lakott bolygót letarolni, az pedig felveszi a küzdelmet egy kisebb hajókból álló flottával is. Egy ilyen romboló előállítása meghaladta egyes bolygók összes jövedelmét, egyetlen hiperugrás pedig kisebb rendszerek éves fogyasztását is.
A Birodalmi osztályú romboló befogadóképessége az alábbiak szerint alakul: - egy teljes rohamosztagos különítmény, a hozzá tartozó szállító és harci járművekkel - 20 db AT-AT négylábú lépegető - 30 db AT-ST kétlábú lépegető - 6 teljes TIE osztag (egy zászlóalj) őrjáratok és kíséret céljára - 8 Lambda osztályú komp - kiszolgáló személyzet és kisegítő járművek.
Ebből is nyilvánvaló, hogy egy ilyen romboló a hozzá tartozó kisegítő űrhajók támogatásával gyakorlatilag bármilyen ellenfél megsemmisítésére képes, ráadásul – noha lehetetlenség minden rendszerbe helyőrséget telepíteni -– az új Birodalmi osztályú romboló segítségével a Császár keze mindenhová elérhet rövid időn belül. Ezt mutatja a hajók felosztása a galaxison belül: a rombolók nagy része a magvilágokban, a központi területeken állomásozik, s csak a meghódított rendszerek határain, illetve a fokozottabb figyelmet kívánó rendszerekben létesítettek állandó őrjáratokat.
Bárki levonhatja tehát a megfelelő tanulságot: a Birodalmi osztályú csillagromboló több, mint egyszerű fegyverplatform. Űrállomásokhoz illő dokkjaival és szervizkapacitásával nem csak saját egységei, de harci gépek, kompok, landolóhajók, szárazföldi harci járművek befogadására és előállítására is képes, valamint egy teljes helyőrség felépítésére alkalmas elemeket tárol.
Gyártmány: Kuati hajóüzem Birodalmi I. osztályú csillagromboló Hossz: 1600 méter Magassága: 448 méter Legénység: 36810, lövészek: 275 (minimum legénység: 5000) Utaslétszám: 9700 (katonák) Befogadóképesség: 36000 metrikus tonna Holonet adó-vevő Készletek: 6 év Hipermeghajtás szorzó: X2 Tartalék hiperhajtómű: X8
Fegyverzete: 6 db Dupla nehéz turbólézer üteg 2 db Nehéz ion üteg 4 db 4 csövű nehéz turbólézer üteg 5 db közepes turbólézer üteg 60 db turbólézer üteg és közel ennyi ion löveg 10 db Vonósugár projektor
Egységek: 1 teljes TIE vadász zászlóalj (72 vadászgép) 8 Lamdba osztályú sikló 5 Assault Gunboat (a későbbiekben, most még ARC – 170 vadászbombázó, 2 szakasz) 1 db Gamma osztályú támadó komp 20 db AT-AT lépegető 30 db AT-ST lépegető
[/img] [/center] [/color]
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:03:14 GMT 1
Acclamator class Star Destroyer
Az Acclamator osztályú támadó hajó, amit egyben Köztársasági támadó hajónak és Acclamator osztályú csillagrombolónak is hívnak, a Galaktikus Köztársaságnak készült a Rothana Heavy Engineering cég által. Ez a hajó a Klón háborúk egyik főszereplője volt, a Geonosisi csatától kezdve.
A 752 méter hosszú Acclamator I. osztályú csillagromboló a Köztársaság Klón hadseregének ezreit szállította csatába. Ezek a hajók 4 proton torpedó kilövővel, 24 lézer-ágyúval (melyeknek sebzési értéke 6 megatonna/lövés) és 12 négy csövű turbólézer üteggel (melyeknek sebzési értéke 200 gigatonna/lövés) voltak felszerelve.
Egy csoportja ennek a hajóknak képes volt végrehajtani a "Base Delta Zero" parancsot, mely azt jelentette, hogy földkörüli pályára áll a hajócsoport és innen "porig" bombázza a bolygót. A későbbi Acclamator II. osztályú csillagromboló pedig képes volt tűzfedezetet biztosítani a leszálló egységeknek.
Az Acclamator osztályú hajók képesek voltak vízi leszállásra is, ahogy ezt Dac csatájánál látni lehetett.
Az Acclamator I. osztályú hajók számos jármű szállítására voltak képesek, mint például az AT-TE (hat lábú lépegető, mellyel a Republic Commandoban is lehet találkozni) és SPHA (nehéz tüzérség) lépegetők. Ezzel egyidejűleg képes volt 80 LAAT szállítójárművet is tárolni, mellyel egységeket, járműveket és a fontosabb személyeket lehetett eljuttatni a harci zónába. Ez utóbbi gépek légi támogatásra is alkalmasak voltak. Minden Acclamator I. osztályú romboló standard felszerelése volt 320 robogó, mellyel a klón-katonák tudtak felderítő és járőr feladatokat végrehajtani.
Az Acclamator II. osztály alig tér el a korábbiaktól. A fegyverzete teljesen azonos az I. osztállyal, a feladata azonban más. Ezeket a hajókat kifejezetten a bolygók bombázására fejlesztették ki.
Mindkét hajót a klón háborúkon túl is alkalmazták. Nagyon sokáig volt része a birodalmi hadseregnek ez a fajta hajó. Még az Új-Köztársaság idején is használták, különféle küldetéseken.
Hossz: 752 méter Szélesség: 460 méter Magasság/Mélység: 200 méter (leszálló platformmal), 183 méter (repülés közben) Legénység: 700 fő Hiperhajtómű sebessége: 0.6X Fegyverzet: 12 db 4 csövű turbólézer üteg 24 db lézerágyú 4 db Proton-torpedó vető
Szállított egységek: 320 db 74-Z légirobogó 80 db LAAT harci sikló 48 db AT-TE lépegető 36 db SPHA lépegető
Utaslétszám: 16000 (katonák és kisegítő személyzet) Raktér mérete: 200.000 köbméter
images.wikia.com/starwars/images/e/ef/Acclamatoreaw.jpg
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:03:54 GMT 1
Venator class Star Destroyer
A Venator osztályú csillagromboló amit Köztársasági támadó cirkálónak is neveznek egyike volt azon csatahajóknak, melyeket a Galaktikus Köztársaság használt a klón-háborúk idején. A Venator osztályú rombolókat a Kuat Drive Yards készítette.
A klón-háborúk végére ez a hajó mind tudásban, mind felszereltségben gyakorlatilag leváltotta az Acclamator osztályú és a Victory osztályú csillagrombolókat és vált az első számú csatahajójává a Köztársaságnak. Ezeket a csillaghajókat támogató erőként használta a Köztársaság a többi hajójához, ugyanakkor ezek a hajók elég gyorsak voltak ahhoz, hogy üldözzenek ellenséges hajókat és elég nagyok is voltak, hogy egyéni, független akciókat vezessenek, mint például a Kashyyyki csata, vagy az Utapau-i csata.
A Venator osztályú csillagrombolók 1137 méter hosszúak, mely hosszúsággal ezen hajók a leghosszabb olyan csillaghajók közé tartoznak, melyek képesek voltak leereszkedni a légtérbe. A Venator osztályú hajók az Acclamator sikerein születtek, és Lira Blissex volt a főtervezőjük. Ezek a hajók sok fajta igénybevételre alkalmasak voltak, úgy is mint vadász-hordozó, katonai szállító és űrcsatákban résztvevő csillaghajók. Ezen tulajdonságai tették a Venatort kedvelt hajóvá a Jedi űr-ászok körében.
A Venator osztályú rombolókat erős hajtóművel szerelték fel, erős pajzsokkal és nagy mennyiségű vadászgéppel látták el. Ugyanakkor képesek voltak nagy mennyiségű földi egységet is szállítani.
Fegyverzete különösen erős volt ezekben az időkben. 8 nehéz turbólézer üteg, 2 közepes turbólézer ágyú, valamint 52 lézer ágyú és 4 proton torpedóvető állt a legénység rendelkezésére. Fő fegyvere a 8 nehéz turbólézer üteg (DBY-827) volt, melynek több alkalmazási területe is volt. Közeli és távoli célpontokra egyaránt lehetett használni. A tűzvezérlő legyénység 7 különböző tüzelőerő-állítási lehetőséget tudott használni a kis csapástól egészen a "porlasztó sugár"-ig. Amennyiben szükség volt rá, úgy a Venator legénysége az összes energiát át tudta irányítani a turbólézer-ütegekbe.
Anakin Skywalker javaslatára egy nehéz turbólézer üteget szereltek a hangárbejáratba néhány hajón. Ezek a fegyverek arra szolgáltak, hogy akkor is megvédjék a hajót, amíg nyitott hangárajtóval arra vártak, hogy erőiket kitegyék.
A Venator osztályú rombolót úgy tervezték, hogy sokkal több vadászt képes legyen magába fogadni, mint pl. a jóval korábban tervezett Victory osztályú csillagrombolók. A hangárai még a későbbi Imperator osztályú hajók hangárjainál is nagyobbak voltak. Egy tipikus Köztársasági Venator 420(!) vadászt szállított: 192 V-szárnyú vadászt vagy V-19 Torrent vadászt, 192 Eta-2 Actis-class elfogó vadászt és 36 ARC-170 vadászbombázót.
Egy Venator standard felszereléséhez hozzátartozott számos földi jármű is, így például 40 LAAT és 24 lépegető.
A Venator osztályt történelme során számos csatában bevetették a Klón háborúkban, mint például Coruscant második ostrománál, ahol ezernyi hajó segített megvédeni a fővárost.
A Birodalom felemelkedése után sem szűnt meg a Venator osztályú hajók használata és mind a mai napig használják őket, azonban a Klón háborúk végével néhány Venator osztályú Csillagromboló kalózok markába került.
Néhány ezen hajótípusok közül különösen híres volt... Ezeken a hajókon a Jedi tábornokok teljesítettek szolgálatot. Az Intervention hajón például Bail Organa és Mace Windu mester, a Courageous nevű romboló Plo Koon mester zászlóshajója volt, az Integrity pedig Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker zászlóshajójaként tűnt fel a csatákban (Belderone ostroma, Tythe harmadik csatája). A Vigilance ugyancsak híres hajó a Venatorok közül. Ben Kenobi Jedi mester ezzel a hajóval utazott el az Utapaura, a Klón háború végnapjain.
Hossz: 1137 méter Szélesség: 548 méter Magasság/Mélység: 268 méter Atmoszférában elérhető legnagyobb sebessége: 975 km/h Hiperhajtómű: X1 Tartalék hiperhajtómű: X15 Legénység: 7400 fő Utaslétszám: 2000 (katonák) Raktér kapacitása: 20000 metrikus tonna Készletek: 2 év
Fegyverzet: 8 db DBY-827 nehéz turbólézer üteg 2 db közepes turbólézer üteg 52 db lézerágyú 6 db vonósugár projector 4 db Proton torpedó vető (16 torpedó mindegyikben)
Egységek: 192 db V-szárnyú vadász v. V-19 Torrent vadász 192 db Eta-2 Actis-osztályú elfogó vadász 36 db ARC-170 vadászbombázó 40 db LAAT támogató sikló 24 db katonai lépegető Valamint különböző siklók.
images.wikia.com/starwars/images/d/d8/Venator3.jpg
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:04:34 GMT 1
Tector class Star Destroyer
A Tector osztályú csillagromboló egy hangár nélküli Csillagromboló volt, melyet először a Köztársaság végnapjaiban kezdtek el gyártani és melyet a Birodalom hosszú éveken keresztül használt.
A hajó nagyjából egy mérföld hosszú volt (kb. 1600 méter), hasonlóan a Birodalmi osztályhoz. A Tector osztályú hajóknak különösen erős volt a páncélzata, mivel azt a teret, ahol más hajókban a hangárok voltak, itt páncélzattal helyettesítették.
A hajó nagyon hatékonynak minősült olyan csatákban, ahol más hajókkal együtt dolgozott, mint kísérő hajó, ám olyan csatákban nem volt esélye, ahol vadász-fedezet kellett volna.
Azt viszont biztosan tudjuk, hogy az Endori csatában (a Birodalom végnapjaiban) legalább egy Tector osztályú romboló részt vett.
A fegyverzetének, legénységének és hajtóművének specifikációi megegyeznek egy Birodalmi I. osztályú csillagrombolóéval.
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:04:51 GMT 1
Interdictor class Star Destroyer
Az Interdictor osztályú Csillagromboló a Birodalmi I. osztályú csillagromboló egy változata mely "gravitációs kút generátorokkal" van felszerelve.
Ezeket a hajókat a Birodalom idején kezdték el gyártani, és az "Immobilizer 418 cruizer"-t volt hivatott helyettesíteni, mert annak a páncélzata túlságosan gyenge volt. Hogy a mesterséges gravitációt előidéző generátorokat el tudják helyezni, a turbólézer ütegek és az ion-ágyúk felét el kellett távolítani, valamint 8 Vonósugár projectort is.
Thrawn főadmirális flottája a Bilbringi ostrománál több ilyen hajót is tartalmazott.
A hajó képes volt olyan gravitációs zárat létrehozni, mely egy adott rendszerben megakadályozta, hogy a rendszerben tartózkodó hajók hipersebességre kapcsoljanak, ugyanakkor ha működött a gravitációs zár, ezek a hajók képesek voltak kitépni egyes hajókat a hiperűrből, amelyek érintették a rendszer határait.
Hossz: 1600 méter Hiperhajtómű sebessége: X1 Fegyverzet: 4 db "Gravitációs kút generátor" 4 db 8 csövű nehéz turbólézer üteg 50nél is több turbólézer ágyú 10 db Ion ágyú 2 db Vonósugár projector
|
|
|
Post by Moff Jerjerrod on Jun 1, 2007 13:05:13 GMT 1
A Birodalom II Generációs Csillagrombolói Írta: Den Dastar
A Victory II osztályú Csillagromboló (legfőbb adatai,rövid leírása,története)
Típus: Csillagromboló Hossz: 900 Méter Legénység: 5200 fő Felszíni járművek, bevethető Rohamosztagok, űrhajók: 2700 Rohamosztagos, 24 vadászgép, 10 AT-AT lépegető, 15 AT-ST lépegető. Fegyverzet: 10 quad turbólézerágyú, 40 dupla turbólézerágyú, 80 erősített ionágyú, 10 darab II osztályú vonósugár-generátor.
Rövid jellemzés:
A Victory II felépítése nagyban hasonlít a Victory I-hez. Látszólag számottevő különbség nem látható, mindkét hajó 900 méter hosszú, majdnem azonos fegyverzetű és felszerelésű. Ám, ha az adatait jobban szemügyre vesszük ,észrevehetjük az eltéréseket.
A Victory II fegyverrendszeréből kikerültek a torpedóvetők, így helyettük fejlesztett Ionágyúk találhatóak. Ha már a fejlesztéseknél tartunk a Victory II újabb valóstér-hajtóműveket kapott, így gyorsabban tud manőverezni ám hogy a negatívumokat is említsük: nem tud belépni a bolygó légkörébe. Az új generációs űrhajóknál már általában a hajó-hajó elleni csatákat vették számításba, ezzel magyarázható ennek a remek képességnek az elvesztése.
Birodalmi II osztályú Csillagromboló
Típus: Csillagromboló Hossz: 1605 méter Legénység: 37085 fő Felszíni járművek, bevethető Rohamosztagok, űrhajók: 9700 Rohamosztagos, 72 vadászgép (3 TIE vadász osztag, 2 TIE interceptor osztag, 1 TIE bombázó osztag), 20 AT-AT lépegető, 30 AT-ST lépegető, 8 Lambda osztályú szállítóhajó, 15 Rohamosztagos transzport, 5 assault gunboat, Skipray blastboat, Gamma osztályú harci szállítóhajó. Fegyverzet: 50 nehéz turbólézer batteries, 50 nehéz turbólézerágyú, 20 fejlesztett Ionágyú, 10 III osztályú vonósugár- generátor
|
|