Aruk a Hutt
Junior Member
Hutt bűnb?r? A Besadii Kajidic feje
Hutt b?nb?r?. A Besadii Kajidic feje. A Calaquijic h?b?rura.!c!Default
Posts: 244
|
Post by Aruk a Hutt on Sept 11, 2007 16:32:56 GMT 1
Huta nem tudott választ adni a feltett kérdésre, mert egy jól öltözött lakály lépett oda hozzájuk és megkérte a Huttokat, és a nonhumánokat, hogy a terem jobb oldalán foglaljanak helyet. Zier tudta, hogy a legtöbb fejes humánnak nem tetszik az, hogy ide nem csak õk lettek meghívva hanem másfajúak is. Zier megejtett egy morgást, majd társával elindult egy számukra megfelelõ helyre. Tudták, hogy vitatkozni nem lenne érdemes ezen az apróságon, hiszen abból csak balhé lenne, és azt a Besadii klán nem szeretné. Aruk küldöttjének feltûnt a sok új vendég, sejtette, hogy fognak még jönni, de arra nem számított, hogy még egy Hutt megjelenik ezen az esküvõn. Fél szemével rásandított a vitatkozó Huttra, akinek nem tetszik az, hogy nem ülhet oda ahova szeretne.
- (Értelmetlen veszekedés.)- jegyezte meg olyan halkan Zier, hogy ezt valószínûleg a mellette lévõ társa sem hallotta, vagy legfeljebb valami morgást hallhatott Aora kegyeltje szájából. A Besadii klántagok elfoglalták a számukra megfelelõ helyet, ha már úgyis el vannak különítve, akkor legalább ott jó helyet kapjanak. A két Besadii-s kényelembe helyezte magát, majd várták a ceremónia kezdetét.
|
|
Nicolette Handel
New Member
Szakember
Orvos, gyilkos, a Csillog?s Kozmetikai c?g tulajdonosa%\5\%
Posts: 28
|
Post by Nicolette Handel on Sept 11, 2007 16:45:05 GMT 1
Talán már évek is elteltek azóta, hogy Nicolette utoljára komolyabb társasági eseményen vett részt - még a neves Handel szállodalánc tulajdonosának lányaként. Akkor még oly naiv volt, és akkor még nem ébredt rá a küldetésére. Nem akarta elpusztítani a bűnözőket a világ színéről, és úgy érezte, az a világ, amiben él, a lehető legjobb. Azóta sok minden változott, és Nicol egyre inkább megértette, hogy mit kell tennie. Ahhoz, hogy magánháborút folytasson a Gonosz ellen, nem elég elszántnak lennie: pénzre van szüksége. És pénzhez, az üzletének felvirágoztatásához pedig kapcsolatokra. Jelenleg is ezért volt - kapcsolatokat kiépíteni. És valószínűleg itt mindenki megtalálható, aki egy kicsit is számot, ugyanis több nonhumánt is látott már. Így aztán egy ideig az elit életét fogja élni. És ez az első lépés. Ma elbűvölő lesz!
Egy elegáns, és talán egy kicsit kihívó halványpiros estélyi ruhában lépett be a hatalmas épületbe, mely az esküvő helyszíneként szolgált. Ez az építészeti remekmű kétségkívűl lenyűgöző volt, mégis, jelenleg az üzletasszony nem sok figyelmet szentelt ennek. Az utolsó pillanatban érkezett, immáron az asztalhoz szólított a csengő. A lehető leggyorsabb sétatempójában - hiszen egy úri hölgy nem fut - ment a humán-asztalhoz, és foglalta el a számára fenntartott helyet. Kicsit lihegve, és kipirosodva ült le. Sóhajtott egyet, majd körülnézett maga körül. Feszélyezve érezte magát, ugyanis az egész teremben csak néhány embert ismert, és láthatóan ők mással voltak elfoglalva.
A csöndben eszébe jutott a meghívó mellé kapott titokzatos üzenete. Vajon tényleg igaz lenne? Vagy csak valaki azt akarja, hogy lejárassa magát? Ha igen, minek? Kérdések százai száguldoztak Nicolette fejében, ám egyikre sem tudta a választ. Ám abban biztos volt, hogy ki fogja deríteni...
De nem szabad elfelejtkeznie arról sem, amiért ide jött. Jelenleg nem ismer senkit, de talán, ha eljátssza a magányos fiatal lány szerepét, aki szívesen venné, ha valaki idejönne társalogni, könnyen bekapcsolódhat a társaságba...
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Sept 11, 2007 17:27:18 GMT 1
Devon magányosan kortyolgatta whiskyjét. Szeme lassan végigszaladt a tömegen. Egyre csak érkeztek a vendégek. Katonák, üzletemberek, huttok, alvilági személyek is jó számmal. Devon nem volt meglepve. Tisztában volt vele hogy minél nagyobb felhajtást akarnak csinálni, az esküvõ alkalmából. Devonnak megvolt a saját véleménye errõl is, mint mindenrõl. Már épp úgy gondolta hogy elmegy, vagy elküldi egy emberét még egy italért, hirtelen egy ifjú hölgy érkezett meg. Halványpiros estélyi ruhában, kissé tanácstalan arccal. Devon úgy gondolta: itt a jó idõtöltés, ismerkedni egy kicsit. Bár Devon nem szokta nagyon másokra fecsérelni az idejét, aminek amúgy is szûkében volt, úgy gondolta ma kivételt tehet. Az egyik közelben lévõ pincérnek, egy csettintéssel és egy kézmozdulattal jelzett, mira az rögtön odasietett, kezén egy tálca, rajta sok csábító folyadék, szépen kidolgozott poharakban. Devon leemelt egy Martinit, majd a hölgy felé kezdett menni vele. Katonái rögtön a nyomában voltak.
Devon elõvette az egyik megnyerõ hangszínét a sok közül, majd megszólította a hölgyet:
- Esetleg megkínálhatom egy pohár itallal?
|
|
|
Post by Moff Trachta Coy on Sept 11, 2007 19:09:10 GMT 1
Coy moff a vendégek, és a jelenlévők listáját nézegetve egyre inkább idegesebbé vált, aztán beérkezett a hír a felrobbant hutt űrhajóról. Dühében egy erőteljeset csapott az adattáblával az asztalra, mire a szerkezet középen félbetörött. - Kezdenek a dolgok kicsúsznia kezeim közül - morzsolta a szavakat, majd szigorúan ránézett a biztonsági parancsnokára, akit pontosan azért választott mert profi, és emellett rendkívül diszkrét: - Teljes hírzárlatot akarok! Egy-két ember már amúgy is tudhat a dologról, próbálják meg felderíteni kik azok, és rábeszélni őket, hogy NE szóljanak semmit a vendégeknek! NEM akarok pánikot! Én most elmegyek, sűrgősen találkoznom kell Tarkin nagymoffal az esküvű kezdete előtt! Kérem kísértesse az egyik külön szobába, és intézkedjen róla, hogy ne zavarjon minket SENKI!/i]
- Igenis uram! - vágta magát vigyázba a biztonsági főnök.
Coy Moff gyorsan elsietett, bár nem egyszer előfordult már, hogy ujjat húzott a nagymoffal, de az már régen volt. Trachta nem volt ostoba, tudta hol a helye, és tisztában volt vele, ha egyszer a nagymoff látni akarja, akkor azonnal akarja látni...
A különszobába belépvén tisztelgett, majd várt, hogy a nagymoff megszólítsa.
|
|
Jasen Raven
Junior Member
Politikus
Naboo szen?tora, Theed v?ros?nak korm?nyz?ja!c!Teal
Posts: 385
|
Post by Jasen Raven on Sept 11, 2007 19:25:54 GMT 1
Jasen igen gyorsan érkezett a Byssre, már amennyire ez kivitelezhetõ volt. Miután a hajója landolt a kikötõben, villámgyorsan elindult az esküvõ helyszínére...
Mikor megérkezett, nem kerülte el figyelmét, hogy már az épületen kívül is nagy a nyüzsgés, hát még benne. Mikor belépett, elégedetten tekintett körbe, elsõ látásra mindenki ott volt, aki számított. Elégedettsége hamar undorrá változott, amint meglátta az elsõ huttot. Nem volt szép látvány, de ez is valószínûleg politikai döntés volt, mármint hogy meg legyenek hívva. Az elsõ negyedórában Jasen jó pofizott mindenkivel, aki éppen oda jött hozzá, alapjáraton élvezte a társaságot, nagyban emlékeztette Vorru moff estélyére, amit még pár éve tartottak a Corellián. Egy pohár pezsgõt iszogatott, de csak módjával, miközben gondolkodott. Elõször is az esküvõn, ami számára nyilvánvalónak tûnt, hogy tökéletes érdekházasság. Egyelõre nem kezdeményezett beszélgetést senkivel, várta a megfelelõ alkalmat, de ha valaki odajött volna hozzá, nem hajtotta volna el.
|
|
|
Post by Lord Pelopsz on Sept 11, 2007 19:31:21 GMT 1
A bálterem lassan kezd megtelni. Sorban megérkeztek a moffok, köztük Tarkin is. Gelon legnagyobb meglepetésére két régi ismerőse jelent meg az ajtóban. ~Ardüsz gathering herceg és Neosz Szeleukosz szenátor a Sumpról.-lehetett tisztán hallani a bejelentettek nevét, mire sok birodalmi tiszt, valamint előkelő személyiség felkapta a fejét és szemeivel az ajtóban állókat méricskélte. A fiatal szenátor mellett a közel két méter magas, díszegyenruhában pompázó gathering herceg méltóságteljesen nézett végig a tömegen. Jobb szeme világát hosszú vágás oltotta ki, ám büszkén viselte háborús sérülését.
Három éve. Igen! Már három éve annak, hogy a Sump bolygó másodszor is túlélte a Birodalommal folytatott háborúját és most a Sump bolygó kezd ismerté válni a Galaxisban. Az egyetlen bolygó a Magvilágok közül, mely nyiltan, a Szenátuson belül is szembeszállt a Birodalommal, s bár béke van, a feszültség továbbra is érezhető. Ezért is furcsálják a moffok, hogy meghívták a Sump képviselőit, egy humánt és egy nonhumánt. A két férfi beleveti magát a forgatagba. -Nézd Drágám! Ardüsz és Neosz! Üdvözölük őket.-mondja örömmel teli hangon Lady Irene, majd férjével hozzájuk siet. Bensőséges csevejbe merül a két páros.
|
|
|
Post by Báró Gondur Fractus on Sept 11, 2007 20:04:57 GMT 1
Gondur izgatottságát némileg leplezve érkezik meg eme magasztos esemény helyszínére. Körbenézve megállapítja, hogy igazán ízléses, gáláns és magasröptû rendezvényt kerekítettek az esküvõbõl. Biccentéssel üdvözöl egy-két ismerõst. Észreveszi, hogy régi jóbarátja, Devon Peron úr is jelen van az eseményen, bár ez természetes. Épp elindul kezetrázni vele, amikor is észreveszi, hogy egy hölgy felé vette útját ismerkedés céljából, így hát gondolta, illetlenség lenne megzavarni a szenátor urat! Így hát úgy dönt, elindul körülnézni, még sose járt itt, itt az alkalom, hogy megszemlélje ezt a csodálatos épületet, és kitudja, talán összeakad valakivel, akivel esetleg egy kellemes beszélgetés keretében elmulathatja az idõt. Igazán örül, hogy a Császár gondolt rá, s meghívta, megtisztelve érzi magát. Bár köztudott, hogy Gondur szenátor úr nem rajong a nonhumánokért, most mégis leplezi ellenszenvét. Elindul hát fölfedezni a terepet, Peron szenátor úrhoz pedig késõbb tér vissza.
|
|
|
Post by Moff Fliry Vorru on Sept 11, 2007 20:37:48 GMT 1
Már nem sok idõ volt, talán percek a ceremónia kezdetéig, amikor Fliry Vorru moff és felesége belépett a színház vendégektõl nyüzsgõ, hatalmas termébe. Vorru díszegyenruhában büszkén veszítve, oldalán fekete estélyi ruhában lépkedõ csinos feleségével haladt végig a meghívott vendégek népes tömege között. Egy pillanatra meglepõdés futott végig az arcán, amikor a vendégek között több non-humám faj kéviselõjét is meglátta. A hutt vendégeken már meg sem lepõdött igazán. Ez az egész valahogy nem illett a Birodalom politikai és etnikai felfogásához. Igaz, az elmúlt években történtek más, igencsak kifogásolható, avagy furcsának is nevezõ lépések a Birodalmi legfelsõbb vezetés körében. Magában vállat vont, különösképpen nem érdekelte a dolog, bár magában elmosolyodott, hiszen tudva levõ dolog volt, hogy kevés ember volt annyira xenofób, mint Coy moff.
Több régi ismerõs arcot látot a tömegben, moffok, magasrangú katonák, sõt még az alvilági üzleteibõl is ismert kétes alakokat is felfedezni vélt közöttük. A huttok után ez már fõleg nem lepte meg. Volt akivel kezet rázott, volt akinek csak egyszerûen bólintott. Egyre jobban kezdett érdekessé válni ez az összejövetel. Tulajdonképpen az is közre játszott, ahogy amióta Byssre tette a lábát évek óta elõször, igen kellemetlen érzés kerítette hatalmába, mely érezhetõen kihatott közérzetére, amelyet jól elrejtett megnyerõ mosolya mögé.
Szeme sarkából két ismerõs alakot fedezett fel, Wessex és Namora moffokat, akik Jerjerrod moff társaságában beszélgettek egy félreesõ helyen. Feleségét, aki megállt egy ismerõs párnál, magára hagyta egy "Elnézést drágám." mondattal, majd elindult a három kormányzó felé.
- Namora moff, Wess moff, Jerjerrod moff. - bólintott feléjük Vorru mosolyogva, mikor odaért - Micsoda meglepetés, régen találkoztunk. Bár bevallom reméltem, hogy nem hagyják ki eme jelentõs társadalmi eseményt. Érdekesnek ígérkezik ez az este, nemde? - pillantott jól láthatóan egy non-humánok alkotta csoport felé.
|
|
|
Post by Huta on Sept 11, 2007 21:19:13 GMT 1
Huta nem akart rögtön az este elején műsort rendezni, nehogy lemaradjon a későbbi eseményekről. Kicsit morogva, de elment és elfoglalta a számára kijelölt helyek egyikét.
Később látta, hogy a Besadii klán tagjai is követik.
A távolba sikerült észrevennie Vorru moffot az érkezők közül, de végül úgy döntött, hogy a szertartás úgyis nemsokára kezdődik, majd csak utána beszél vele. Inkább a Huttokhoz fordult vissza.
-Visszatérve a Desilijic ügyére... Nekem kicsit fura ez a baleset... Hutt körökön belül nem hiszem, hogy valakinek lenne mersze hozzá... Ráadásul ők se hírdettés hangosan, hogy ide jönnek... Majd utána kell járni a dolognak.- a Hutt odafordult Gardhoz, aki egy enyhe biccentéssel jelezte, hogy megértette a célzást és amint teheti, értesíti Jorbáékat a Nal Huttán, hogy járjanak utána az ügynek.
|
|
Léonard Beaumagnan
Junior Member
Politikus
Politikai tan?csad?, a Naboo szen?tora, a MediCorp t?bbs?gi r?szv?nyese!c!#4682B4
Posts: 324
|
Post by Léonard Beaumagnan on Sept 12, 2007 9:14:52 GMT 1
~Érkezni tudni kell~ gondolta, mikor megpillantotta a halványpiros estélyiben belibbenő hölgyet. ~Mintha kissé...idegen lenne...valami furcsa rajta.~ állapította meg, csak úgy magának. Már majdnem elindul a nő felé, hogy megismerkedjen vele, mikor észreveszi Peron urat. ~Nagyobb hal.~ fintorodik el kedvetlenül, de a fintora mosolyba megy át. A szenátus vezetőjének csak nem kéne keresztbe tennie. Így kedvetlenül a huttokra terelődik a figyelme. Végülis nem ismerkedni jött, hanem kapcsolatokat szerezni. És ezeknél a zsíros lényeknél jobbakat csak nagyon keresve találhat. Hopp, ki tűnik ott fel! Jasen Raven. ~Elfelejtettem elküldeni neki, elnézést kérő üzenetemet. Node ha itt van nem látja, hogy nem vagyok a versenyen.~ Erre Léonard szélesen elmosolyodik és elindul Raven szenátor felé.
- Jóestét Szenátor úr. Látom, ezt az estélyt ön sem hagyja ki.
|
|
|
Post by Denn Wessex Nagymoff on Sept 12, 2007 12:19:26 GMT 1
-Üdvözlöm Jerjerrod moff!-Köszönt barátságosan Denn,majd viszonozta a meghajlás nemes gesztusát. Habár Wessex nem rajongott az efféle gesztusokért,kivételes esetekben hajlandó volt szemet hunyni efölött. Ám alighogy felegyenesedett,máris egy régi ismerősével találta magát szemben:Moff Fliry Vorruval,a corelliai szektor kormányzójával.
-Vorru moff- Mosolyodott el a hutt szektor birodalmi kormányzója.-Valóban régen találkoztunk! Trachta moff és a kedves felesége...Ha szabad jövő időbe bocsátkoznom...Szép kis társaságot hozott itt össze,habár...Akadnak itt kétes elemek is bőven.-Nem tekintett a non-humán tömb felé,de beszélgetőpartnerei sejthették hogy rájuk gondol...Ám az igazság teljesen más volt.
|
|
Jasen Raven
Junior Member
Politikus
Naboo szen?tora, Theed v?ros?nak korm?nyz?ja!c!Teal
Posts: 385
|
Post by Jasen Raven on Sept 12, 2007 13:44:58 GMT 1
- Áh, üdvözlöm Léonard, örülök, hogy ön is eljött, ritka dolo manapság az ilyen rendezvény kár lett volna kihagyni.
Itt körbefuttatta tekintetét a tömegen, akik szépen lassan kezdtek ketté szakadni, humán-nemhumán részre.
- Sikerült, valakivel már szót váltania, vagy kivár akárcsak jómagam?
Tette fel a kérdést kisvártatva Jasen...
|
|
Toni Mardon
New Member
Szakember
A Fekete Nap egyik v?g?ja, a Herceg bizalmasa%\4\%
Posts: 23
|
Post by Toni Mardon on Sept 12, 2007 15:58:58 GMT 1
Toni Mardon, mint sikeres üzletember és milliomos kapott meghívást erre a jelentõs eseményre, ami inkább politikai és üzleti szempontból volt érdekes. Legalábbis számára mindenképp. A herceg egyértelmû feladattal bízta meg, méghozzá, hogy keressen új lehetõségeket a Fekete Nap számára. Amikor bemondták a nevét a tömegnek, volt ideje a lépcsõ tetejérõl körül pillantani. Rengeteg nonhumán volt, szintén nagy számban voltak moffok és egyébb katonai személyek, de szép számmal voltak még szenátorok is. Közülük elõször Devon Peront pillantotta meg egy hölgyel társalogva. Toni tudta, hogy hova húz a politikus szíve, de egyúttal abban is biztos volt, hogy mindezt a herceg nem nézi jó szemmel és nem foglya ezt tett nélkül hagyni. Közben elindult a töme felé, amikor még egy ismerõs arcot pillantott meg, Jasen Raven személyében. A férfit onnan ismerte, hogy a Fekete Napnak szüksége lett volna rá, de õ a szervezet szemébe köpött. Egy ideig próbálkoztak is a bosszúval, de valahogy mindig sikerült megúsznia, persze ezzel még nem volt vége ennek a történetnek sem...
Toni leemelt az egyik mellette elsuhanó pincér fém tálcájáról egy pohár pezsgõt, majd kereste a megfelelõ társaságot akivel szóváltást kezdeményezhetne.... A huttok jó partnernek nevezhetõek a Nap szempontjából, bár azt alaposan meg kell gondolni, hogy még is mit és milyen módon tegye meg Toni. Mindenestre azt elkönyvelte pár perc után, hoy ez az esküvõ a lehetõségek tárháza, csak ki kell aknázni a benne rejlõ esélyeket.
|
|
|
Post by Huta on Sept 12, 2007 16:38:36 GMT 1
Huta még nem kapott semmiféle reagálást előbbi kijelentésére, amikor megpillantott az érkezők között egy ismerős arcot.
Toni Mardon, a Fekete Nap vígója, Xizor herceg bizalmasa.. Nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget, elindult a férfi felé. Ha a férfit megnyeri magának, Xizornál is kap egy jópontot.
-Mindjárt jövök.- mondta a Huttoknak és elhagyta a számukra kijelölt területet.
A Hutt a férfi elé állt. Nem tudta, hogy felismeri e benne a Fekete Napot félelemben tartó Huttot és azt sem tudta, hogy Xizor beszélt e neki a kettejük között megkötött egyezségről. Ezért a teljes bizonytalansággal szólította meg a férfit.
-Toni Mardon?- kérdezte és egészen közel csúszott hozzá.- Csak nem Toni Mardonhoz van szerencsém?!
|
|
|
Post by Mon Mothma on Sept 12, 2007 16:58:32 GMT 1
Mon Mothma Luxus jachtja lassan közeledett a Trónvárosi Fõszínház felé. Monnak nem igazán volt hangulata ehhez az eseményhez, de az etikett megkívánta, hogy részt vegyen benne. Így ahelyett, hogy fontos dolgokat intézne, bohockodhat a Birodalom cirkuszában. Persze tisztában volt az esküvõ hatalmas társadalmi mibenlétével. Azonban szerinte mégsem kellene ennyire felfújni a dolgot. Úgy döntött elmegy, tiszteletét teszi az ifjú párnál, majd amint alkalma lesz sürgõs halaszthatatlan ügyeire hivatkozva távozik.
Közben a jacht lassan megállt. Mon titkára pedig bejelentette, hogy megérkeztek. Alig 5 perc múlva a Szenátorasszony belépett a hatalmas terembe, melyben rengetegen voltak jelen. Az asszony nem kis meglepetésére non-humánok is. Ezen oknál fogra rossz érzései támadtak. Ez nagyon nem jellemzõ a Birodalom etnikai felfoghásához.
Minden esetre elindult a hatalmas tömegben, hogy keressen magának egy megfelelõ helyet. Annál is inkább mert csak percek választották el a ceremónia kezdetétõl...
|
|