Post by Nathaniel A. Rosenberg on Dec 14, 2007 23:51:42 GMT 1
//Novella kategóriában neveznék 
//
I.[/center][/color]
- EZAAAAZ! - hangzott fel a kiáltás, amely leginkább a győztes csaták után hallatott üdvrivalgásra hasonlított.
A Rosenberg família házában tartózkodó összes rokon tudta, Nate felvételt nyert az egyetemre. Vagy ingyen holopornót talált. A nagy talánynak végül a nagyapa vetett véget, aki bekopogott kedvenc unokájához.
- Szabad! - jött odabentről a felelet, Gregor Rosenberg pedig kinyitotta az ajtót és belépett az ifjú Nate szobájába
- Mi ez a nagy öröm Nate? - kérdezte a férfi mosolyogva
Unokája pedig büszkén mutatott a monitorra, amelyen épp az üzenet volt látható. Gregor elolvasta, aztán megveregette az ifjú vállát.
- Derék munka. Meséld el a szüleidnek is - biztatta a srácot, aki le is rohant az emeletről.
A nagyapa tekintete azonban komorrá vált, miután unokája kiment a szobából. A monitort nézve megrázta a fejét.
Az űrkomp kilépett Coruscant mellett a hipertérből. A hajón utazók mind nagyon kíváncsian tülekedtek a panorámaablakokhoz, hogy minnél jobb rálátásuk legyen a Köztársaság központjára. Nathaniel A. Rosenberg is közöttük volt, ráadásul szerencséje is volt, ugyanis sikerült helyet szereznie az egyik kilátó mellett. A drágábbik jegyet vette, de most megérte. Olyan utánozhatatlan látványban volt része, amiről nem is álmodhatott másképpen. Sokan nem igazán kedvelték a zöld területek teljesen hiányát a planétán, azonban Nate megtanulta értékelni azt a fajta nyüzsgést, amik oly jellemzőek voltak a legmodernebb bolygókra. Néha jobb volt elveszni a tömegben, mint egyedül lenni a természet lágy ölén. Kiélvezte az ereszkedés teljes idejét.
Az űrkikötő sem volt utolsó látványosság. Megannyi ember és különböző fajok egyedei dürögtek-forogtak. Intézték dolgaikat. Miután a fiatal fiú lelépdelt a rámpáról, félreállt, hogy egy rövid ideig gyönyörködjön az élet forgatagában. Egyetlen ismerőse sem utazott vele, úgyhgy teljesen magára volt utalva. Miután kibámészkodta magát keresett egy nyílvános panelt amelyről információt tudot lekérni. A közlekedés érdekelte, pár perc alatt meg is tanálta azt az útvonalat, amelyet használnia kelle, hogy az egyetemhez jusson. Miután végzett, lezárta a panelt és keresni kezdte a legközelebbi járatot.
A CKV CDA-123-ás vonala volt az, amelyre szüksége volt. Felszállt a szerelvényre és helyett keresett magának. Sikerült is beletuszkolnia magát két idős nénike közé, akik úgy néztek rá, mint valami anyagyilkosra, hogy fiatalsága ellenére volt pofája leülni! Rosenberg ugyanakkor nem zavartatta magát, tudta, hogy a végállomásig megy és csak onnan ér el egy közvetlen járatot, amely érinti a Köztársaság Egyetem Bölcsészettudományi Kar épületét. Ahogy egyre közeledett a szerelvény a központi helyen fekvő végállomáshoz egyre nagyobb lett a tömeg és nyomakodás. Ha éppen egy fiatal hölgy állt be elé, akkor inkább kiélvezte a látványt, de lehajtott fővel ült csöndesen, ha pasit fogott ki maga elé.
Útközben kiszúrt magának valakit, aki korban hasonló volt hozzá és szintén ünneplőt viselt. Nate sejtette, hogy talán egy leendő évfolyamtársát látja. A lány is vele együtt szállt le a végállomásnál, hogy aztán felszálljanak a CDC-150-es járatára. Négy megálló volt az egyetemig, úgyhogy a fiú minden állomásnál figyelte, hogy leszáll-e a másik, de végül együtt léptek ki a szerelvényből. A lány igen elgondolkozhatott, mert nem vette észre, hogy valaki kitartóan figyelte. Szerencsére az impozáns épület pont előttük volt, így nem kellett sok időt vesztegetniük.
Az egyetem előtt már többen is várakoztak, sokan érkeztek jóval a reggel 10-es időpont előtt. Nate még kicsit elcsigázott volt, ugyanis elkövette azt a hibát, hogy nem érkezett már meg pár nappal korábban, hogy lecuccoljon, így most minden holmija nála volt és cipelhette a nagy sporttáskában. Azt azonban örömmel nyugtázta, hogy nem volt egyedül és akadtak még sokan, akik hozzá hasonlóan az utolsó percben futottak be. Ráadásul még utána is sokan jöttek. Mivel kellemes volt az idő, ezért ő sem ment be először, hanem az épület falának támaszkodva méregette jövendőbeli tanuló társait.
Végül az egyik befelé induló csoport után ő is nekivágott az útnak. Az épület belülről is nagyon szép volt. Nate követte a "csordát" illetve egy előtte haladó fiatal lányt. Amaz az egyik fordulóban hátratekintett és megszólította a magányos baktató fiút.
- Szia, Te is a töri szakra? - kérdezte és megállt, hogy bevárja Rosenberget
A fiú felpillantott rá, aztán elmosolyodott.
- Igen, szia! Jöttem erre a beiratkozós - itt fellépett az utolsó fokra - izére.
A lány elmosolyodott, aztán ketten együtt mentek tovább. Mindkettejüket megnyugtatta a másik jelenléte. Nate utálta a dolgokat egyedül csinálni, kevés dologhoz szerette a magányt. Főleg akkor adott hálát a társaságnak ha ismeretlen helyen ismeretlen emberek között kellett ténykednie. Nem váltottak több szót egymással, csendesen szedték egymás után a lépcsőfokokat, mígcsak fel nem értek a második emeletre. Sokan várakoztak már előttük a 222-es jelzésű terem előtt. Beálltak a többiek mögé és rövid eszmecserét kezdtek folytatni. Csak a felszínt érintették, ki honnan és miért jött. Beszélgetésüknek egy magányosan álldogáló srác is a fültanúja volt, némi hezitálás után pedig bekapcsolódott. Hárman várakoztak tehát a kezdésre, ami végül, igaz negyed órát késve, de elkezdődött.
A hatalmas embertömeg benyomult a kis terembe, volt egy-két elfojtott élesebb szó, amiket a jelen lévő előadók miatt nem mondtak ki hangosan, de nem egy diák érezte a lábfején egy másik társa lábfejét. Jobbik esetben. Nate és újdonsült másik két legjobb barátja szerencsésnek mondhatták magukat, ugyanis nem ők érkeztek a legvégén, ezért még le tudtak ülni egy-egy agyonhasznált székre. Nem kis összeg volt a tandíj, ám Nate azt gondolta, hogy valamivel nagyobb színvonal járna ezért...Még nem is sejtette, hogy ezt hányszor fogja gondolni, mielőtt beletörődik.
A beiratkozás igencsak elhúzódott, az eredeti egy óra helyett kettőbe tellett, mire a dolgok végére jutottak. Ezt több dolog is nehezített. Pontosabban a kommunikáció és az információáradat teljes hiánya.
- Mi a fr@ncért nem tudják ideírni, hogy ez most kikre vonatkozik?! - súgta Nate ingerülten a mellette ülő lány fülébe
Amaz csak megvonta a vállát. Egy nő ugyan próbálta elmagyarázni, hogy melyik rublika pontosan micsoda, de annyi különböző gondolkodásmódú faj egyede ült a teremben, hogy egyszerűen képtelenség volt mindenre kielégítő választ adni.
~ Hiperűrsebességgel utazunk. Olyan hatalmas hajókat építünk, amik felérnek egy kis világgal. Mágiával szaladgáló Jedik rójják a galaxist és egy átokverte kérdőívet nem lehet megcsinálni!!!
Töprengett Rosenberg, miközben próbálta megfejteni az egyik kérdést. Azonban nyelvtani tudása elégtelennek bizonyult és mindkét mellette ülőt megkérdezte, de végül egy ithoriai fordult hátra és magyarázta el részletesen a kérdést. Nate setét elméjében fellobbant az értelem szikra és máris teljesen egyértelműnek tűnt a többszörösen alárendelt mondat, amely mágikus módon foglalta magában a rokonokat és foglalkozásaikat, valamint a hallgató szexuális beállítottságát.
A fiú elégedetten dőlt hátra, de a sok kérdő tekintet után ráébredt, hogy az adattömb jobb alsó sarkában bizony ott villog az a gombocska, amely lapozásra vár. 1/15 -> . Talán ez volt az a perc, amikor Rosenberg ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy a Köztársaság oktatásért felelős egyén koponyáját minnél közelebbi ismeretségbe hozza egy egyébként teljesen barátságos ásóval. De először a nyelével...
Miután szó szerint éveket veszített az életéből annak az idegeskedésnek köszönhetően amit a 15 oldal követelt tőle, eltelt egy és háromnegyed óra, a nő pedig aki eddig instrukciókkal látta el a hallgatókat rátért az információk közlésére, aminek Nate nagyon örült, hiszen a beiratkozás kívül elsősorban azért volt itt, hogy minden fontos dologról tudjon. Az idegileg megviselt szerencsétlen fiú megpróbáltatásai azonban még nem értek véget. A nő tíz perc alatt nagyjából annyit mondott, hogy állandóan kövessék nyomon az egyetem külön holofórumát, ott minden szükséges információt meg fognak találni, többek között a 750 oldalas tájékoztatót is. A hölgy felhívta a figyelmet, hogy ez csak egy kivonatolt változat, a teljes leírás 1310 oldalból áll.
Rosenberg a középiskolai tanulmányai után meg volt győződve arról, hogy matematikai képességeit soha a büdös életben nem kell többet alkalmazni az alapvető műveleteken kívül - értsd összeadás, kivonás, osztás szorzás, Erő bocsá' százalékszámítás. Most azonban egykori tanárnője könnybelábadt szemekkel nézte volna, hogyan végez kedvenc nebulója fejszámolást az oldalak és az olvasással töltendő idő között. Még ha a számítást el is rontotta, a szándék volt a lényeg! A fiú halálra volt rémülve, de összeszedte minden lelkierejét és várta a folytatást.
- Jövő héten kezdődik az oktatás, viszontlátásra!
Nate ült. Nem mozdult. Teste akár a mandalóriai acélből készült tömör fal. Tekintetéből szépen lassan elsorvadt az értelem pislákoló szikrája. Az első sor felállt és elindult kifelé. A második, majd a harmadik is. Rosenberg teste csak ekkor mutatott aktivitást, amennyiben bal szeme élénken tikkelni kezdett. Újdonsült barátai aggódó tekintettel néztek rá, de egyelőre nem szólaltak meg. Nem merték vállallni a felelősséget azért, ha a hírekből jól ismert iskolai mészárlások sora egy újabbal bővült volna. Jelenleg ez a 18 éves fiú úgy nézett ki mint egy pszihopata sorozatgyilkos.
Két keze ökölbe szorult, ajkait harapdálta. Ha egy absztrakt művész le akarta volna festeni, egy egyszerű repeszgránátot álmodott volna a vászonra, ugyanis a hasonlat tökéletesen helytállt. Daniel, újdonsült barátja végül lassan, nagyon lassan felemelte a kezét és óvatosan, nagyon óvatosan megbökte Nate vállát. Ujjait gyorsan vissza is húzta, mintha legalábbis egy vadállatot simogatott volna meg, amely bármikor ebéd jelzővel illette volna a kezét könyöktől lefelé. Vacsorával pedig könyöktől fölfelé.
Rosenberg lassan fordította a fejét oldalra, mintha egy ősrégi gépezet lett volna és minden egyes elmozdulás hatalmas erőfeszítésbe tellett volna. Daniel nem mert volna megesküdni, hogy a srác felismerte emberi vonásait. Kicsit hátrébb is húzódott a székkel. Közvetlenül az előttük levő sor indult meg kifelé és ez mentette meg az összes ottmaradt életét, Nate ugyanis magához tért. Arcvonásai és testtartása ismét jobban emlékeztetett egy emberére mint egy gamorreaiéra. Daniel és Fiena is felálltak, aztán hárman megindultak kifelé. Éppen az ajtóban álltak, amikor az egyik diák véletlenül meglökte Natet. A fiú szó nélkül hátrafordult és ránézett arra, aki belejött. Az illetőnek még két hét múlva is rémálmai voltak.
Az épületben még valahogy visszafogta magát a friss hallgató, de amint kiértek szapulni kezdte az egész rendszert ahogy volt. Tulajdonképpen meg lehetett érteni, hiszen csak egyetlen egy dolgot hiányolt. Az értelmet. Innentől kezdve öt éven át üldözte, de sosem érte utól. A diplomaosztón ugyan már nem érdekelte, de életében még sok helyzet volt, amikor nagyon is könnyű volt párhuzamot vonni az iskola felkészültsége és az adott szituáció között.
Valamivel nyugodtabb lelkiállapotban lépett ki a CFA-287-es járatából. Kiokoto Kollégéium épülete emlékeztette őt az egyetemére, fiatal és tiszta szívében még élt a csalfa remény. Nem kell aggódni, a nap végére öngyilkos lett. Már a kezdés előrevetítette, hogy itt bizony nem lesz nevetés. A portán ugyanis nem engedték be, mondván nincs senki itt Nathaniel Ei Rosenberg néven bejelentve. Az igazi lelki agyvérzés csak akkor következett be, amikor Nate ráeszmélt fél órányi magyarázkodás után, hogy egy (kettő) betűs eltérés okozta a galibát. Megsemmisülten vonszolta meggyötört vállán a táskáját. Az egyetlen pozitívum ami a kollégiumban érte, az a falakon található térkép. A hatalmas piros pont és nyilak segítségével sikerült eltévednie a szobájához. Abban ugyanakkor már nem volt biztos, hogy ebben az évezredben ki is jut onnan. Esetleg az ablakon, nem volt túl unszimpatikus a dolog.
Nathaniel A. Rosenberg tehát ott áll az ajtó előtt. Az 131-as szám díszelgett rajta.
- Ez most csak egy vicc ugye? - tette fel a kérdést a csukott ajtónak, amely nagyon szégyenlős volt, így kislányos pírjában nem is válaszolt
Még eltöltöttek pár percet édeskettesben, mire a fiú beütötte az ajtó kinyitásához szükséges kódot. Ahogy a nyílászáró a tokjába csúszott, csak egyetlen egy dologért imádkozott. Mégpedig azért, hogy elviselhető szobatársakat kapjon. Becsukta a szemét és csak akkor nyitotta ki amikor hallotta, hogy az ajtó teljesen kitárult. Bár ne tette volna... Az első, amit elméje regisztrált, az előtte megilletődötten álló fiú. Evvel ugye még nem is lett volna különösebb gond, ha az illető bárminemű ruhát viselt volna. Azonban nem tette. Úgy állt a szoba közepén, értetlenül bámulva az ajtóban csukott szemmel álló fiúra, ahogyan a világra jött.
~ Nem, ennél rosszabb már nem is lehet.
Talán a vele szemben álló mezítelen férfiú rájött, hogy kínos a másik számára a csönd, ezért lelkesen megtörte.
- Na gyeje be cépfiú! - invitálta férfihoz nem illő nőies bájjal
Ha Nate táskájának fogója tudott volna beszélni, minden bizonnyal felkiáltott volna fájdalmában, amit gazdája összeszorult ökle okozott a számára. Rosenberg lehajtott fővel és csendesen lépett be a szobába, kiválasztotta az egyetlen szabadon maradt ágyat és ledobta a cuccát oda. Ezt követően nem mozdult.
Nathaniel A. Rosenberg még életben volt a tanítás előtti hét utolsó napján. A kollégium egyik holonettel rendelkező paneljénél ült. Hallotta már egy-két ismerősétől, hogy az egyetemeken igencsak nehézkes tud lenni ez az időszak. A fiú azonban úgy gondolta, hogy az elmúlt napok megpróbáltatásai után már semmivel sem lehet őt meglepni, vagy felingerelni. Természetesen tévedett. A tantárgy felvételt reggel 9 órára írták ki. Ő már 08:30-kor elfoglalta a helyét és türelmesen várakozott. Be tudott lépni a fórumra, minden rendben volt.
A problémák aztán úgy háromnegyed tájékán kezdtek jelentkezni. A kapcsolat borzasztó lassú lett, az intergalaktikus média elérése borzasztó sebességgel kullogott. Ötvenkor már sejteni lehetett, hogy mi fog következni, ugyanis a terminál már nem hozta be a fórumot. 55-től kezdve pedig egy üzenetet lehetett látni.
A szerverek túlterheltek, próbálkozzon később.
Nate nem volt türelmetlen ember, így tehát később próbálkozott. Aztán minden ötödik percben. Majd mindegyik tizedik percben. Aztán délben ebédszünetet tartott és mire visszajött be tudott lépni! Nehéz leírni azt a fajta örömöt, amely eltöltötte az ifjú hallgató lelkét. Ismét pozitív hozzáállással vágott neki a tárgyfelvételnek. Már csinált egy listát az ideális órarendről. Mindenhova volt hely, kivéve egyetlen egy -első szemeszterben kötelezően elvégzendő- tárgyat leszámítva, így Rosenberg kezdte előlről.
A matematika tanárnője bulit szervezett volna az iskolában, látva, ahogyan növendéke a permutációt/variációt/kombinációt eleveníti fel a memóriájában és a lassú holonetes töltögetés közepette a lehetséges variácókat számolgatja. Végül sikerült egy vadonatúj órarendet összeállítania, amely az egész napos bentlétet ötvözte a reggel nyolctótól tízig, aztán délután egytől háromig, majd este hattól hétig megoldással. Miután végzett felállt és rezignált arccal tért vissza a szobájába. Útközben összefutott egy törit hallgató diáktársnőjével, aki barátságosan csivitelte el Rosenbergnek, hogy a következő héten órarend változás lesz. Az, hogy a fiú ezek után hogyan választotta az ajtót az ablak helyett, immáron örök rejtély marad.
Három hét telt el az omniózus tárgyfelvétel óta, az órarendet négy + egy alkalommal változtatták meg, így Nate már tudta, melyik nap melyik órájában milyen az egyetemen lenni, mert a reggel hét és este nyolc közötti órák felett már egyáltalán nem rendelkezett. Olyan volt mint egy protokolldroid, amely gazdájának utasítását követve kóborol, amerre kell. Mégis, nem adta fel. A társaság remek volt. Minden más pedig totál szívás. Néha ugyanakkor azon kapta magát, hogy csendesen ül a koleszban az ágyán és csak ül. Csendben. Egyedül.
Néha az órák közötti szünetben is így ült. Az egyik ilyen alkalommal Kuty Jidd, az ithóriai évfolyamtársnője rázta fel kábultságából:
- Mi az Nate? Szomorúnak tűnsz.
Rosenberg felpillantott a barátságos lényre és keserűen elmosolyodott. Feje az asztalon nyugodott, mint valami hullának.
- Csak úgy elgondolkodtam az élet dolgairól. Annyira máshogy képzeltem ezt az egészet. Több tucat holofilmet láttam már az egyetemistákról és az életükről. Mégis, valami hiányzik, valami nincs benne ebben, ami ott igenis a része. És nem tudom megfejteni, hogy mi az. Mert a hangulat az adott, egyedi és remek a légkör. De mégis, valami a múltból nyomott hagyott és nem lehet kitörölni. Akármennyire is próbálok elszakadni az általánostól vagy a gimnáziumtól nem sikerül. Úgy érzem még mindig ott vagyok és hiába telt el tizenkét iszonyatosan hosszú esztendő, hiába változott velem hatalmasakat a világ, valahogy mégis minden ugyanaz maradt... Tudod, mostanság állandóan azon gondolkozom, hogy ki vagyok én ahhoz képest aki tizenkét esztendővel ezelőtt voltam. Minden más, csak én nem. Nem ott legbelül.
Nate ezután a másik irányba nézett, Kuty Jidd pedig nem erőltette a párbeszédet. Egyébként is befutott Dawn. Örökké mosolygós alakja feltűnt a lépcsőn, új, vöröses árnyalatú hajjal. Rosenberg már azelőtt megérezte az illatát, hogy befordult volna a lépcsőn, azért is fejezte be a beszélgetést és fordult a lépcső felé. Dawn élettől teli lépésekkel vette a fokokat, mosolygott. Karjait olyan jellegzetesen tartotta maga mellett, hogy Natenek mosolyognia kellett. A lány kidobta a rágóját a kukába, aztán mindenkit puszival köszöntött, még Rosenberghez is lehajolt.
- Mondjak egy őszintét? - érkezett a kérdés, amit Nate már nagyon is jól ismert.
Dawn mindig így vezette elő a témákat, ez volt a legtöbbet használt szófordulata. A fiú kiegyenesedett aztán hátradőlt a széken. A plafont bámulta, aztán őszinte jókedéllyel válaszolt:
- Mondjál!
Mindenki ünneplőben ült a folyosón. Az utolsó vizsga már két órája tartott, Rosenberg pedig a következő csoporttal kellett, hogy bemenjen. A kijövőket azonnal lerohanták és megpróbálták összerakni az információkat. A tanárról tudták, hogy elég szigorú, úgyhogy az első két megbuktatott diák után már sokan sejtették, ők bizony fognak ebből a tantárgyból mégegyszer vizsgázni. Natenek sem volt túl sok esélye, ráadásul rögtön az elején felhúzta magát. Történt ugyanis, hogy amikor beszólították a második csoportot, az egyik ismeretlen arc annak a nevén ment be, akit személyesen is ismert. Kuty Jidd világosított fel, hogy a srác szép summáért "felveszi" a másik személyazonosságát és helyette vizsgázik.
- És ez nem derül ki?!
- Nem figyelnek rá...
Rosenberg csak a fejét fogta. Totális káosz. Nagyjából így tudta jellemezni azt a fél évet, amit eltöltött a Köztársaság Egyetemen. Az anyagot nagyjából tudta, az előadásokat látogatta, úgyhogy reménykedett benne, hogy valahogy átmegy. Mint később megtudta, a csaló kivállóan megfeleltet kapott. A fiúval együtt hárman mentek be és ő volt a sorban az utolsó. Kihúzott egy tételt és rendkívül megörült, ugyanis a témát amivel a tétel foglalkozott kifejezetten szerette, úgyhogy teljes mértékben kihasználta a felkészülési időt. Ugyanakkor figyelmet fordított a tanár kérdezési szokásaira is. Legnagyobb megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az előadásokon elhangzottak ellentétes dolgokat követelt meg a hallgatótól. A Vreenererri-csatát például mészárlásként jellemezte és szinte leordította a srác fejét, hogy miért veszi azt biztosnak, amit néhány eszement leírt. Ő ezzel nem ért egyet, nem kíváncsi a sületlenségekre. Jöjjön legközelebb is.
Nate nagyon nyelt. Az előtte lévő megfeleltet kapott és most rajta volt a sor. A másik két áldozat már kiment, úgyhogy egyedül nézett farkasszemet a vizsgáztatóval és annak aszisztensével.
~ Elhozza a tanszékről a legjobb barátját, hogy független szem is jelen legyen. Hm...itt én mintha ellentmondást vélnék felfedezni - gondolta magában miközben előresétált a vizsgázóknak fenntartott padhoz.
Legnagyobb megdöbbenésére amikor felolvasta a tételt, a vizsgáztató elkérte az adattömböt és egy másikat nyújtott át.
- Inkább ebből a tételből hallgatom meg. Kezdjen hozzá.
Rosenberg örült, hogy nem küldte el a férfi melegebb éghajlatra és volt benne annyi, hogy összeszedte a gondolatait és tíz percen keresztül ecsetelte a tételt. A vizsgáztató unottan dobolt az asztalán. A vizsgázó éppen egy mondat közepén tartott, amikor az előadó ásított egyet, majd félbeszakította a másikat.
- Elégtelen.
- Tessék? - hüledezett Nate
- Mondom elégtelen! Mi az? Maga süket? Mehet.
Nate megsemmisülten lépett ki a teremből és szomorúan rázta a fejét a következő csoport felé. Abban volt egyik legjobb barátja Rona, aki nem tudott készülni, ugyanis vizsgája volt az előző napon is. A vizsgajelentkezés hasonló élmény volt, mint a tárgyfelvétel. A Dantooineról származó fiú leült, hogy megvárja Ronát. Gondolta majd tartja benne a lelket. Majdnem egy órán át szenvedett a három újabb áldozat, ám Rona vigyorogva lépett ki:
- Azt mondta el kell mennie, úgyhogy átmentem!
Rosenberg csak azért nem szédült le a székről, mert éppen hátradőlt. Feje pedig ütemesen kopogott a falon, ahogy neki-nekicsapta. Sóhajtott egyet.
- Megyünk? Éhes vagyok - terelte másra a szót, nem akarta végiggondolni, hogy mehet vissza a koleszba, a három hülye mellé.
- Persze, ezt muszáj valahogy megünnepelnünk! Ráadásul jövő héten megint tárgyfelvétel, össze kell állítani az órarendet... Mi az Nate? Mi a baj? Nate?!
Az egyetem épületének minden szárnyán azt hitték, hogy valakinek a halálsikolya hasított a megbukott diákok által fenntartott csendbe.
//Bármilyen hasonlóság az írás és a valóság között,pusztán a fantázia szüleménye... vagy a Kedves Olvasónak volt szerencséje részt venni a felsőoktatásban.//
//Semmi sem változik
I.[/center][/color]
| Dantooine Rosenberg birtok Tisztelt Nathaniel A. Rosenberg! Örömmel értesítjük, hogy Ön felvételt nyert a coruscanti Köztársaság Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelem szakára. Ezúton kérjük, hogy szíveskedjen megjelenni Helona hó 29. napján reggel 10 órakor az 222-es teremben, két órás eligazítást tartunk, valamint a beiratkozást is akkor kell elvégezni. A beiratkozás csak személyesen elvégezhető, annak elmulasztása automatikus kizárást jelent az egyetemről. Mianne Sarak A Tanulmányi Osztály vezetője sk |
- EZAAAAZ! - hangzott fel a kiáltás, amely leginkább a győztes csaták után hallatott üdvrivalgásra hasonlított.
A Rosenberg família házában tartózkodó összes rokon tudta, Nate felvételt nyert az egyetemre. Vagy ingyen holopornót talált. A nagy talánynak végül a nagyapa vetett véget, aki bekopogott kedvenc unokájához.
- Szabad! - jött odabentről a felelet, Gregor Rosenberg pedig kinyitotta az ajtót és belépett az ifjú Nate szobájába
- Mi ez a nagy öröm Nate? - kérdezte a férfi mosolyogva
Unokája pedig büszkén mutatott a monitorra, amelyen épp az üzenet volt látható. Gregor elolvasta, aztán megveregette az ifjú vállát.
- Derék munka. Meséld el a szüleidnek is - biztatta a srácot, aki le is rohant az emeletről.
A nagyapa tekintete azonban komorrá vált, miután unokája kiment a szobából. A monitort nézve megrázta a fejét.
II.
Az űrkomp kilépett Coruscant mellett a hipertérből. A hajón utazók mind nagyon kíváncsian tülekedtek a panorámaablakokhoz, hogy minnél jobb rálátásuk legyen a Köztársaság központjára. Nathaniel A. Rosenberg is közöttük volt, ráadásul szerencséje is volt, ugyanis sikerült helyet szereznie az egyik kilátó mellett. A drágábbik jegyet vette, de most megérte. Olyan utánozhatatlan látványban volt része, amiről nem is álmodhatott másképpen. Sokan nem igazán kedvelték a zöld területek teljesen hiányát a planétán, azonban Nate megtanulta értékelni azt a fajta nyüzsgést, amik oly jellemzőek voltak a legmodernebb bolygókra. Néha jobb volt elveszni a tömegben, mint egyedül lenni a természet lágy ölén. Kiélvezte az ereszkedés teljes idejét.
Az űrkikötő sem volt utolsó látványosság. Megannyi ember és különböző fajok egyedei dürögtek-forogtak. Intézték dolgaikat. Miután a fiatal fiú lelépdelt a rámpáról, félreállt, hogy egy rövid ideig gyönyörködjön az élet forgatagában. Egyetlen ismerőse sem utazott vele, úgyhgy teljesen magára volt utalva. Miután kibámészkodta magát keresett egy nyílvános panelt amelyről információt tudot lekérni. A közlekedés érdekelte, pár perc alatt meg is tanálta azt az útvonalat, amelyet használnia kelle, hogy az egyetemhez jusson. Miután végzett, lezárta a panelt és keresni kezdte a legközelebbi járatot.
A CKV CDA-123-ás vonala volt az, amelyre szüksége volt. Felszállt a szerelvényre és helyett keresett magának. Sikerült is beletuszkolnia magát két idős nénike közé, akik úgy néztek rá, mint valami anyagyilkosra, hogy fiatalsága ellenére volt pofája leülni! Rosenberg ugyanakkor nem zavartatta magát, tudta, hogy a végállomásig megy és csak onnan ér el egy közvetlen járatot, amely érinti a Köztársaság Egyetem Bölcsészettudományi Kar épületét. Ahogy egyre közeledett a szerelvény a központi helyen fekvő végállomáshoz egyre nagyobb lett a tömeg és nyomakodás. Ha éppen egy fiatal hölgy állt be elé, akkor inkább kiélvezte a látványt, de lehajtott fővel ült csöndesen, ha pasit fogott ki maga elé.
Útközben kiszúrt magának valakit, aki korban hasonló volt hozzá és szintén ünneplőt viselt. Nate sejtette, hogy talán egy leendő évfolyamtársát látja. A lány is vele együtt szállt le a végállomásnál, hogy aztán felszálljanak a CDC-150-es járatára. Négy megálló volt az egyetemig, úgyhogy a fiú minden állomásnál figyelte, hogy leszáll-e a másik, de végül együtt léptek ki a szerelvényből. A lány igen elgondolkozhatott, mert nem vette észre, hogy valaki kitartóan figyelte. Szerencsére az impozáns épület pont előttük volt, így nem kellett sok időt vesztegetniük.
Az egyetem előtt már többen is várakoztak, sokan érkeztek jóval a reggel 10-es időpont előtt. Nate még kicsit elcsigázott volt, ugyanis elkövette azt a hibát, hogy nem érkezett már meg pár nappal korábban, hogy lecuccoljon, így most minden holmija nála volt és cipelhette a nagy sporttáskában. Azt azonban örömmel nyugtázta, hogy nem volt egyedül és akadtak még sokan, akik hozzá hasonlóan az utolsó percben futottak be. Ráadásul még utána is sokan jöttek. Mivel kellemes volt az idő, ezért ő sem ment be először, hanem az épület falának támaszkodva méregette jövendőbeli tanuló társait.
Végül az egyik befelé induló csoport után ő is nekivágott az útnak. Az épület belülről is nagyon szép volt. Nate követte a "csordát" illetve egy előtte haladó fiatal lányt. Amaz az egyik fordulóban hátratekintett és megszólította a magányos baktató fiút.
- Szia, Te is a töri szakra? - kérdezte és megállt, hogy bevárja Rosenberget
A fiú felpillantott rá, aztán elmosolyodott.
- Igen, szia! Jöttem erre a beiratkozós - itt fellépett az utolsó fokra - izére.
A lány elmosolyodott, aztán ketten együtt mentek tovább. Mindkettejüket megnyugtatta a másik jelenléte. Nate utálta a dolgokat egyedül csinálni, kevés dologhoz szerette a magányt. Főleg akkor adott hálát a társaságnak ha ismeretlen helyen ismeretlen emberek között kellett ténykednie. Nem váltottak több szót egymással, csendesen szedték egymás után a lépcsőfokokat, mígcsak fel nem értek a második emeletre. Sokan várakoztak már előttük a 222-es jelzésű terem előtt. Beálltak a többiek mögé és rövid eszmecserét kezdtek folytatni. Csak a felszínt érintették, ki honnan és miért jött. Beszélgetésüknek egy magányosan álldogáló srác is a fültanúja volt, némi hezitálás után pedig bekapcsolódott. Hárman várakoztak tehát a kezdésre, ami végül, igaz negyed órát késve, de elkezdődött.
A hatalmas embertömeg benyomult a kis terembe, volt egy-két elfojtott élesebb szó, amiket a jelen lévő előadók miatt nem mondtak ki hangosan, de nem egy diák érezte a lábfején egy másik társa lábfejét. Jobbik esetben. Nate és újdonsült másik két legjobb barátja szerencsésnek mondhatták magukat, ugyanis nem ők érkeztek a legvégén, ezért még le tudtak ülni egy-egy agyonhasznált székre. Nem kis összeg volt a tandíj, ám Nate azt gondolta, hogy valamivel nagyobb színvonal járna ezért...Még nem is sejtette, hogy ezt hányszor fogja gondolni, mielőtt beletörődik.
A beiratkozás igencsak elhúzódott, az eredeti egy óra helyett kettőbe tellett, mire a dolgok végére jutottak. Ezt több dolog is nehezített. Pontosabban a kommunikáció és az információáradat teljes hiánya.
- Mi a fr@ncért nem tudják ideírni, hogy ez most kikre vonatkozik?! - súgta Nate ingerülten a mellette ülő lány fülébe
Amaz csak megvonta a vállát. Egy nő ugyan próbálta elmagyarázni, hogy melyik rublika pontosan micsoda, de annyi különböző gondolkodásmódú faj egyede ült a teremben, hogy egyszerűen képtelenség volt mindenre kielégítő választ adni.
~ Hiperűrsebességgel utazunk. Olyan hatalmas hajókat építünk, amik felérnek egy kis világgal. Mágiával szaladgáló Jedik rójják a galaxist és egy átokverte kérdőívet nem lehet megcsinálni!!!
Töprengett Rosenberg, miközben próbálta megfejteni az egyik kérdést. Azonban nyelvtani tudása elégtelennek bizonyult és mindkét mellette ülőt megkérdezte, de végül egy ithoriai fordult hátra és magyarázta el részletesen a kérdést. Nate setét elméjében fellobbant az értelem szikra és máris teljesen egyértelműnek tűnt a többszörösen alárendelt mondat, amely mágikus módon foglalta magában a rokonokat és foglalkozásaikat, valamint a hallgató szexuális beállítottságát.
A fiú elégedetten dőlt hátra, de a sok kérdő tekintet után ráébredt, hogy az adattömb jobb alsó sarkában bizony ott villog az a gombocska, amely lapozásra vár. 1/15 -> . Talán ez volt az a perc, amikor Rosenberg ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy a Köztársaság oktatásért felelős egyén koponyáját minnél közelebbi ismeretségbe hozza egy egyébként teljesen barátságos ásóval. De először a nyelével...
Miután szó szerint éveket veszített az életéből annak az idegeskedésnek köszönhetően amit a 15 oldal követelt tőle, eltelt egy és háromnegyed óra, a nő pedig aki eddig instrukciókkal látta el a hallgatókat rátért az információk közlésére, aminek Nate nagyon örült, hiszen a beiratkozás kívül elsősorban azért volt itt, hogy minden fontos dologról tudjon. Az idegileg megviselt szerencsétlen fiú megpróbáltatásai azonban még nem értek véget. A nő tíz perc alatt nagyjából annyit mondott, hogy állandóan kövessék nyomon az egyetem külön holofórumát, ott minden szükséges információt meg fognak találni, többek között a 750 oldalas tájékoztatót is. A hölgy felhívta a figyelmet, hogy ez csak egy kivonatolt változat, a teljes leírás 1310 oldalból áll.
Rosenberg a középiskolai tanulmányai után meg volt győződve arról, hogy matematikai képességeit soha a büdös életben nem kell többet alkalmazni az alapvető műveleteken kívül - értsd összeadás, kivonás, osztás szorzás, Erő bocsá' százalékszámítás. Most azonban egykori tanárnője könnybelábadt szemekkel nézte volna, hogyan végez kedvenc nebulója fejszámolást az oldalak és az olvasással töltendő idő között. Még ha a számítást el is rontotta, a szándék volt a lényeg! A fiú halálra volt rémülve, de összeszedte minden lelkierejét és várta a folytatást.
- Jövő héten kezdődik az oktatás, viszontlátásra!
Nate ült. Nem mozdult. Teste akár a mandalóriai acélből készült tömör fal. Tekintetéből szépen lassan elsorvadt az értelem pislákoló szikrája. Az első sor felállt és elindult kifelé. A második, majd a harmadik is. Rosenberg teste csak ekkor mutatott aktivitást, amennyiben bal szeme élénken tikkelni kezdett. Újdonsült barátai aggódó tekintettel néztek rá, de egyelőre nem szólaltak meg. Nem merték vállallni a felelősséget azért, ha a hírekből jól ismert iskolai mészárlások sora egy újabbal bővült volna. Jelenleg ez a 18 éves fiú úgy nézett ki mint egy pszihopata sorozatgyilkos.
Két keze ökölbe szorult, ajkait harapdálta. Ha egy absztrakt művész le akarta volna festeni, egy egyszerű repeszgránátot álmodott volna a vászonra, ugyanis a hasonlat tökéletesen helytállt. Daniel, újdonsült barátja végül lassan, nagyon lassan felemelte a kezét és óvatosan, nagyon óvatosan megbökte Nate vállát. Ujjait gyorsan vissza is húzta, mintha legalábbis egy vadállatot simogatott volna meg, amely bármikor ebéd jelzővel illette volna a kezét könyöktől lefelé. Vacsorával pedig könyöktől fölfelé.
Rosenberg lassan fordította a fejét oldalra, mintha egy ősrégi gépezet lett volna és minden egyes elmozdulás hatalmas erőfeszítésbe tellett volna. Daniel nem mert volna megesküdni, hogy a srác felismerte emberi vonásait. Kicsit hátrébb is húzódott a székkel. Közvetlenül az előttük levő sor indult meg kifelé és ez mentette meg az összes ottmaradt életét, Nate ugyanis magához tért. Arcvonásai és testtartása ismét jobban emlékeztetett egy emberére mint egy gamorreaiéra. Daniel és Fiena is felálltak, aztán hárman megindultak kifelé. Éppen az ajtóban álltak, amikor az egyik diák véletlenül meglökte Natet. A fiú szó nélkül hátrafordult és ránézett arra, aki belejött. Az illetőnek még két hét múlva is rémálmai voltak.
Az épületben még valahogy visszafogta magát a friss hallgató, de amint kiértek szapulni kezdte az egész rendszert ahogy volt. Tulajdonképpen meg lehetett érteni, hiszen csak egyetlen egy dolgot hiányolt. Az értelmet. Innentől kezdve öt éven át üldözte, de sosem érte utól. A diplomaosztón ugyan már nem érdekelte, de életében még sok helyzet volt, amikor nagyon is könnyű volt párhuzamot vonni az iskola felkészültsége és az adott szituáció között.
III.
Valamivel nyugodtabb lelkiállapotban lépett ki a CFA-287-es járatából. Kiokoto Kollégéium épülete emlékeztette őt az egyetemére, fiatal és tiszta szívében még élt a csalfa remény. Nem kell aggódni, a nap végére öngyilkos lett. Már a kezdés előrevetítette, hogy itt bizony nem lesz nevetés. A portán ugyanis nem engedték be, mondván nincs senki itt Nathaniel Ei Rosenberg néven bejelentve. Az igazi lelki agyvérzés csak akkor következett be, amikor Nate ráeszmélt fél órányi magyarázkodás után, hogy egy (kettő) betűs eltérés okozta a galibát. Megsemmisülten vonszolta meggyötört vállán a táskáját. Az egyetlen pozitívum ami a kollégiumban érte, az a falakon található térkép. A hatalmas piros pont és nyilak segítségével sikerült eltévednie a szobájához. Abban ugyanakkor már nem volt biztos, hogy ebben az évezredben ki is jut onnan. Esetleg az ablakon, nem volt túl unszimpatikus a dolog.
Nathaniel A. Rosenberg tehát ott áll az ajtó előtt. Az 131-as szám díszelgett rajta.
- Ez most csak egy vicc ugye? - tette fel a kérdést a csukott ajtónak, amely nagyon szégyenlős volt, így kislányos pírjában nem is válaszolt
Még eltöltöttek pár percet édeskettesben, mire a fiú beütötte az ajtó kinyitásához szükséges kódot. Ahogy a nyílászáró a tokjába csúszott, csak egyetlen egy dologért imádkozott. Mégpedig azért, hogy elviselhető szobatársakat kapjon. Becsukta a szemét és csak akkor nyitotta ki amikor hallotta, hogy az ajtó teljesen kitárult. Bár ne tette volna... Az első, amit elméje regisztrált, az előtte megilletődötten álló fiú. Evvel ugye még nem is lett volna különösebb gond, ha az illető bárminemű ruhát viselt volna. Azonban nem tette. Úgy állt a szoba közepén, értetlenül bámulva az ajtóban csukott szemmel álló fiúra, ahogyan a világra jött.
~ Nem, ennél rosszabb már nem is lehet.
Talán a vele szemben álló mezítelen férfiú rájött, hogy kínos a másik számára a csönd, ezért lelkesen megtörte.
- Na gyeje be cépfiú! - invitálta férfihoz nem illő nőies bájjal
Ha Nate táskájának fogója tudott volna beszélni, minden bizonnyal felkiáltott volna fájdalmában, amit gazdája összeszorult ökle okozott a számára. Rosenberg lehajtott fővel és csendesen lépett be a szobába, kiválasztotta az egyetlen szabadon maradt ágyat és ledobta a cuccát oda. Ezt követően nem mozdult.
IV.
Nathaniel A. Rosenberg még életben volt a tanítás előtti hét utolsó napján. A kollégium egyik holonettel rendelkező paneljénél ült. Hallotta már egy-két ismerősétől, hogy az egyetemeken igencsak nehézkes tud lenni ez az időszak. A fiú azonban úgy gondolta, hogy az elmúlt napok megpróbáltatásai után már semmivel sem lehet őt meglepni, vagy felingerelni. Természetesen tévedett. A tantárgy felvételt reggel 9 órára írták ki. Ő már 08:30-kor elfoglalta a helyét és türelmesen várakozott. Be tudott lépni a fórumra, minden rendben volt.
A problémák aztán úgy háromnegyed tájékán kezdtek jelentkezni. A kapcsolat borzasztó lassú lett, az intergalaktikus média elérése borzasztó sebességgel kullogott. Ötvenkor már sejteni lehetett, hogy mi fog következni, ugyanis a terminál már nem hozta be a fórumot. 55-től kezdve pedig egy üzenetet lehetett látni.
A szerverek túlterheltek, próbálkozzon később.
Nate nem volt türelmetlen ember, így tehát később próbálkozott. Aztán minden ötödik percben. Majd mindegyik tizedik percben. Aztán délben ebédszünetet tartott és mire visszajött be tudott lépni! Nehéz leírni azt a fajta örömöt, amely eltöltötte az ifjú hallgató lelkét. Ismét pozitív hozzáállással vágott neki a tárgyfelvételnek. Már csinált egy listát az ideális órarendről. Mindenhova volt hely, kivéve egyetlen egy -első szemeszterben kötelezően elvégzendő- tárgyat leszámítva, így Rosenberg kezdte előlről.
A matematika tanárnője bulit szervezett volna az iskolában, látva, ahogyan növendéke a permutációt/variációt/kombinációt eleveníti fel a memóriájában és a lassú holonetes töltögetés közepette a lehetséges variácókat számolgatja. Végül sikerült egy vadonatúj órarendet összeállítania, amely az egész napos bentlétet ötvözte a reggel nyolctótól tízig, aztán délután egytől háromig, majd este hattól hétig megoldással. Miután végzett felállt és rezignált arccal tért vissza a szobájába. Útközben összefutott egy törit hallgató diáktársnőjével, aki barátságosan csivitelte el Rosenbergnek, hogy a következő héten órarend változás lesz. Az, hogy a fiú ezek után hogyan választotta az ajtót az ablak helyett, immáron örök rejtély marad.
V.
Három hét telt el az omniózus tárgyfelvétel óta, az órarendet négy + egy alkalommal változtatták meg, így Nate már tudta, melyik nap melyik órájában milyen az egyetemen lenni, mert a reggel hét és este nyolc közötti órák felett már egyáltalán nem rendelkezett. Olyan volt mint egy protokolldroid, amely gazdájának utasítását követve kóborol, amerre kell. Mégis, nem adta fel. A társaság remek volt. Minden más pedig totál szívás. Néha ugyanakkor azon kapta magát, hogy csendesen ül a koleszban az ágyán és csak ül. Csendben. Egyedül.
Néha az órák közötti szünetben is így ült. Az egyik ilyen alkalommal Kuty Jidd, az ithóriai évfolyamtársnője rázta fel kábultságából:
- Mi az Nate? Szomorúnak tűnsz.
Rosenberg felpillantott a barátságos lényre és keserűen elmosolyodott. Feje az asztalon nyugodott, mint valami hullának.
- Csak úgy elgondolkodtam az élet dolgairól. Annyira máshogy képzeltem ezt az egészet. Több tucat holofilmet láttam már az egyetemistákról és az életükről. Mégis, valami hiányzik, valami nincs benne ebben, ami ott igenis a része. És nem tudom megfejteni, hogy mi az. Mert a hangulat az adott, egyedi és remek a légkör. De mégis, valami a múltból nyomott hagyott és nem lehet kitörölni. Akármennyire is próbálok elszakadni az általánostól vagy a gimnáziumtól nem sikerül. Úgy érzem még mindig ott vagyok és hiába telt el tizenkét iszonyatosan hosszú esztendő, hiába változott velem hatalmasakat a világ, valahogy mégis minden ugyanaz maradt... Tudod, mostanság állandóan azon gondolkozom, hogy ki vagyok én ahhoz képest aki tizenkét esztendővel ezelőtt voltam. Minden más, csak én nem. Nem ott legbelül.
Nate ezután a másik irányba nézett, Kuty Jidd pedig nem erőltette a párbeszédet. Egyébként is befutott Dawn. Örökké mosolygós alakja feltűnt a lépcsőn, új, vöröses árnyalatú hajjal. Rosenberg már azelőtt megérezte az illatát, hogy befordult volna a lépcsőn, azért is fejezte be a beszélgetést és fordult a lépcső felé. Dawn élettől teli lépésekkel vette a fokokat, mosolygott. Karjait olyan jellegzetesen tartotta maga mellett, hogy Natenek mosolyognia kellett. A lány kidobta a rágóját a kukába, aztán mindenkit puszival köszöntött, még Rosenberghez is lehajolt.
- Mondjak egy őszintét? - érkezett a kérdés, amit Nate már nagyon is jól ismert.
Dawn mindig így vezette elő a témákat, ez volt a legtöbbet használt szófordulata. A fiú kiegyenesedett aztán hátradőlt a széken. A plafont bámulta, aztán őszinte jókedéllyel válaszolt:
- Mondjál!
VI.
Mindenki ünneplőben ült a folyosón. Az utolsó vizsga már két órája tartott, Rosenberg pedig a következő csoporttal kellett, hogy bemenjen. A kijövőket azonnal lerohanták és megpróbálták összerakni az információkat. A tanárról tudták, hogy elég szigorú, úgyhogy az első két megbuktatott diák után már sokan sejtették, ők bizony fognak ebből a tantárgyból mégegyszer vizsgázni. Natenek sem volt túl sok esélye, ráadásul rögtön az elején felhúzta magát. Történt ugyanis, hogy amikor beszólították a második csoportot, az egyik ismeretlen arc annak a nevén ment be, akit személyesen is ismert. Kuty Jidd világosított fel, hogy a srác szép summáért "felveszi" a másik személyazonosságát és helyette vizsgázik.
- És ez nem derül ki?!
- Nem figyelnek rá...
Rosenberg csak a fejét fogta. Totális káosz. Nagyjából így tudta jellemezni azt a fél évet, amit eltöltött a Köztársaság Egyetemen. Az anyagot nagyjából tudta, az előadásokat látogatta, úgyhogy reménykedett benne, hogy valahogy átmegy. Mint később megtudta, a csaló kivállóan megfeleltet kapott. A fiúval együtt hárman mentek be és ő volt a sorban az utolsó. Kihúzott egy tételt és rendkívül megörült, ugyanis a témát amivel a tétel foglalkozott kifejezetten szerette, úgyhogy teljes mértékben kihasználta a felkészülési időt. Ugyanakkor figyelmet fordított a tanár kérdezési szokásaira is. Legnagyobb megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az előadásokon elhangzottak ellentétes dolgokat követelt meg a hallgatótól. A Vreenererri-csatát például mészárlásként jellemezte és szinte leordította a srác fejét, hogy miért veszi azt biztosnak, amit néhány eszement leírt. Ő ezzel nem ért egyet, nem kíváncsi a sületlenségekre. Jöjjön legközelebb is.
Nate nagyon nyelt. Az előtte lévő megfeleltet kapott és most rajta volt a sor. A másik két áldozat már kiment, úgyhogy egyedül nézett farkasszemet a vizsgáztatóval és annak aszisztensével.
~ Elhozza a tanszékről a legjobb barátját, hogy független szem is jelen legyen. Hm...itt én mintha ellentmondást vélnék felfedezni - gondolta magában miközben előresétált a vizsgázóknak fenntartott padhoz.
Legnagyobb megdöbbenésére amikor felolvasta a tételt, a vizsgáztató elkérte az adattömböt és egy másikat nyújtott át.
- Inkább ebből a tételből hallgatom meg. Kezdjen hozzá.
Rosenberg örült, hogy nem küldte el a férfi melegebb éghajlatra és volt benne annyi, hogy összeszedte a gondolatait és tíz percen keresztül ecsetelte a tételt. A vizsgáztató unottan dobolt az asztalán. A vizsgázó éppen egy mondat közepén tartott, amikor az előadó ásított egyet, majd félbeszakította a másikat.
- Elégtelen.
- Tessék? - hüledezett Nate
- Mondom elégtelen! Mi az? Maga süket? Mehet.
Nate megsemmisülten lépett ki a teremből és szomorúan rázta a fejét a következő csoport felé. Abban volt egyik legjobb barátja Rona, aki nem tudott készülni, ugyanis vizsgája volt az előző napon is. A vizsgajelentkezés hasonló élmény volt, mint a tárgyfelvétel. A Dantooineról származó fiú leült, hogy megvárja Ronát. Gondolta majd tartja benne a lelket. Majdnem egy órán át szenvedett a három újabb áldozat, ám Rona vigyorogva lépett ki:
- Azt mondta el kell mennie, úgyhogy átmentem!
Rosenberg csak azért nem szédült le a székről, mert éppen hátradőlt. Feje pedig ütemesen kopogott a falon, ahogy neki-nekicsapta. Sóhajtott egyet.
- Megyünk? Éhes vagyok - terelte másra a szót, nem akarta végiggondolni, hogy mehet vissza a koleszba, a három hülye mellé.
- Persze, ezt muszáj valahogy megünnepelnünk! Ráadásul jövő héten megint tárgyfelvétel, össze kell állítani az órarendet... Mi az Nate? Mi a baj? Nate?!
Az egyetem épületének minden szárnyán azt hitték, hogy valakinek a halálsikolya hasított a megbukott diákok által fenntartott csendbe.
//Bármilyen hasonlóság az írás és a valóság között,pusztán a fantázia szüleménye... vagy a Kedves Olvasónak volt szerencséje részt venni a felsőoktatásban.//
