|
Post by Moff Jerjerrod on Sept 30, 2007 11:40:46 GMT 1
Ebbe a témába várjuk írásaitokat, melyekkel nevezni kívántok a pályázatra.
|
|
Seraph Llava
Junior Member
Fejvad?sz Az ?v J?t?kosa (2007) III. helyezett
Gazdag szabad?sz?!c!dimgray
Posts: 369
|
Post by Seraph Llava on Oct 1, 2007 21:27:20 GMT 1
Üdvözletem!
Szeretnék nevezni az előtörténet és a hosszú bővítés kategóriába... Mindkettő megtalálható itt.
|
|
|
Post by Nexu on Oct 3, 2007 8:15:15 GMT 1
A Halál szavai
Sikító halandók hullnak a porba, Nincs ki megálljt parancsolna. A sötét oldal erejéből Én voltam a halál.
Szenvedés éltet, táplál a félelem, A gyűlölet miatt létezem. A sötét oldal erejéből Én vagyok a halál.
Érzem lelked mélyén a gonoszságot, Szolgálj, és veszted elodázod. A sötét oldal erejéből Én leszek a halálod. //Versírói vénám fejletlensége miatt a kritikákat és véleményeket szívesen látom Pm-ben, illetve MSN-n. //
|
|
Darius
Junior Member
Er??rz?keny
A Fekete t? sz?l?tte, a S?t?ts?g hercege!c!#1E90FF
Posts: 198
|
Post by Darius on Oct 4, 2007 18:21:08 GMT 1
Szemek melyek rettegést keltenek a legbátrabb szívekben is. Szemek melyek a sötétség hatalmától izzanak. Szemek melyektől retteg a Világ. Erő mely kívülről láthatatlan pedig belül tomboló vihar. Erő mely a sötétség végtelenségéből fakad. Erő melytől retteg a Világ. Fegyver mely a hatalom jele. Fegyver mely, mint hóhér bárdja, piroslik a sötétben. Fegyver melytől retteg a Világ. Szavak melyek mintha egy fiatalé lennének. Szavak melyek mégis a félelem sötétjébe sodornak és csontodig hatolnak. Szavak melyektől retteg a Világ. Hatalom mely megtör és elnyel. Hatalom mely sokaknak felfoghatatlan. Hatalom melytől retteg a Világ. Egy Sith mind felett. Egy Sith kegyetlen. A sötétség szülöttje ő, kitől retteg a Világ És egy név. Egy név mely elfelejthetetlen. Egy név mely egybeforrt a hatalommal és a félelemmel. Egy név: Darth MauL
|
|
|
Post by zavall on Oct 12, 2007 19:29:55 GMT 1
Coruscant romjain
Kősír ölén, bent a szikla szentélyben, bús palotának állok ormán. Nem lehet ám hideg falak közt sínylődni, vastengerben elenyészni.
Valaha itt állt a lélek zsoltárzengő fémerdeje. Most csak üres róna minden. Meghalt, vége.. Én egyedül maradtam vész hírnökének...
Puszta szikla házam csupán, bús magány az én palotám. Ki, Ki csak ki! Ezt elhagyni! Nem kívánok tőled sokat, egy más embert, egy víg társat! //Szívesen fogadok bárminemű kritikát (ha akad a tengerben, még jót is), ugyanis írói tehetségemen enyhén szólva van még, mit csiszolni. Köszönöm//
|
|
Panden Melono
New Member
Er?haszn?l? Vil?gos Oldal Pont: 1
Egy ?res l?lek csup?n... boldogtalan halott!c!Default
Posts: 44
|
Post by Panden Melono on Oct 12, 2007 20:11:01 GMT 1
//Az alábbiak nem nevezhetőek versnek, inkább egy fohász; így a rím nem elsődleges kifejező eszköz.//
Míg az éj leszáll, megteszem...
Onef orvos... elkeseredett, immár halott. Eddig gyenge, most elveszett. Eltökélt, de ingatag. Halál felett, így kacag... még ma éjjel megteszem, ereimet csurgatva adok én is pecsétet arra, amire rájöttem. Életünk megváltoztatni nem tudjuk, de élni azt szebben, még lehetséges...
A mindennapok víg kegye, hogy így élhetjük életünk. Sorsunk íratlanra tett pecsét, s mely pecsét most nyomva lett: halálunkat izzítja meg. Míg el nem ég a papír, élhetjük mit szeretnénk, tesszük mit akarunk, küzdünk szakadatlan. Mi értelme hát mindennek, ha e pecsét mindezt boronálja meg, a kegyetlen élet irónia igazával. Mert az igazság: mind meghalunk. A papír ugyan íratlan, de mi kenjük rá pennánkkal, a nevünk után zengett igét: igen, így élt Onef, a a gondtalan szanitéc...
...hiszik azt sokan, hogy semmi sem mondja meg, mi lesz velünk. Otromba gondolat szárnyal ezzel, mindenhova betérvén, rontva a levegőt, telekürtölve a világot a szabad akarat igéjével. E szónoklat, üres hitegetés csupán, egy jobb kor kérelme önmagunkban, a vágy megtestesülése, egy óvatlan remény. Ez más most... én tudom. Rájöttem immár, a placcon üldögélve, meggyötört szívem üstökébe vésve egy újabb szóval: elkeseredés. A mindennapoké ez a kín, így az enyém is....
De ó miért, miért kellett elvenniük szeretett hitvesen. Mi az mi képtelen felfogni szívünk vágyát, rejtett titkát.... hogy élni akarunk! Öntörvényűnek hisznek? Megvetnek megaláznak az Istenek? Nem viselem a sorsomra tett előpecsétet? Vessenek hát meg! Dobjanak rám tüzet, fáklyával égessenek meg!...
Igazamat nem adom... nyelvem szapora, ím szó-lángokat hallatva, gongokat szólaltatva meg. Mert azt akarom, hogy egy szanitéc hangja zengjen be erdőt, mezőt, s mindenki fülébe eljusson e halál-moraj: egyszerű ember vagyok én, megölték feleségem, tönkrementem belé. Mindennapok története ez, még sem hagyok ebből engedni, s hogy miért?... mert gondolkodó vagyok, annak tartom magam! Ember legyen a talpán, ki most kizökkent a józan eszem hatalmából, forgatagából. Mert feleségem kálváriája, elterelte előttem a fellegeket. Látok már... látok, igen....
...Elhitetett tény csupán, hogy múlandó a szeretet. Azért, hogy e rengeteg ember lába, ne remegjen meg a fájdalom küszöbén. És igazuk van, mert ím látjátok, én nem remegtem meg. Ami azt illeti lábam megvaskosodott, őszinte nyelven, pajkosodott.... Azt kérded szomorú miért nem vagyok?
...mert a világ, elhagyott.
A kis iromány lényegét azért leírom, mert lehet hogy valaki nem lát a sorok mögé. A mondanivalója az lenne, hogy egy orvos feleségét meggyilkolják, s ő karjaiba tartva jön rá, eddigi életét rosszul élte le. Hencegve néz szembe azzal a ténnyel, hogy a sors őt is becsapta. Azonban azért lesz cserfes a nyelve, mert ugyan beteljesül a sors akarata, egész életében "vakként" élet, most mégis rájön mindenre.
A kitöltetlen pecsétes papír, az életünk. Amiben élünk. A pecsét rajta, az hogy meghalunk. Izzik, s ahogy telnek a napok, úgy ég. Kitöltetlen, mivel mi éljük le azt. Azt magyarázza, hogy megértette mindenki megpróbálja bemesélni, hogy mi rajtunk múlik meddig élünk, akár még a halhatatlanság is elérhető. Rájön, hogy ez csalóka ábránd csupán, amit az emberek szájról-szájra terjesztenek. Ez a történet, egy mindennapos dolog a hatalmas Galaxisban, a Világegyetemben. Azonban rávilágít arra, hogy egy egyszerű orvos is képes elméjülten gondolkodni. Úgy érzi a végén, hogy senki nem érti meg: mindenki elfordul tőle, s azért nem szomorú, mert tudja hogy meg fog halni, s többé nem kell a képtelenben tengődnie. Mert mi is ilyenek vagyunk, elfordulunk az igazságtól, és saját világképet kialakítva gondolkozunk. Mert mindenki más, mindenki egyéni...
Azonban amiben élünk, amik vagyunk, a saját tudásunk szerint jobbá kell tennünk. Mert ha valaki hiteget, attól nem viszi előbbre...
//A következő szintén egy kis novella!//
Egy kisfiú, kit Algoln Deliano-nak hívtak, reggel felkelt ágyában, és letekintett a földre. Alatta dobogott a föld, és úgy érezte elnyeli�ám amikor megtörölte szemhéját, rájött, hogy megint csak apja bántalmazza szerető Joannt, aki az ő anyja volt. Megszokott napnak indult. Reggel hatkor felkel, végignézi, ahogy véresre verik anyukáját, mérgében összetör egy poharat, három vaskos pofon után kimenekül a házból, és lemegy a patakpartra gondolkodni életén, melyet átburkol a szenvedés sötéte. Virító nap kélt ezen a napon, mikor Deliano a parton sütkérezett és sírt, valamint mosta vértől duzzadt arcát. Lelkében egy apró örömöt nem lelt, mikor kereste a mai napja egyetlen fájdalomdíját. Nem tudja mivel elütni az időt, mely így is oly gyorsan telik számára. De érezte, hogy ez a reggel más, mint a többi. A víz fodrozódása széles ívben nyelte el a fiú arcát, amikor belenézett, és a gyönyörű, szivárványszínű áradatot csak apró könnyei nyelték el, amik bele-bele potyogtak a vízbe. A fiú szokatlanul érett volt korához képest. Tizenhárom éves volt csupán, de át tudta érezni a világot, mely hatalmába kerítette őt, és nem engedte menekülni. Nem akart már nagyon élni, mert nem volt miért, ám valami nem engedte. Talán anyja, ki olyannyira elhidegült gyerekeitől, vagy bátyja, ki már depressziós volt a folyamatos ivásoktól, melyet apja produkált, vagy esetleg apja�na nem, talán az apja semmiképp sem. A lágy habok megmosták a part szélét és átitatták a földet, mély gondolataikkal, melyek csupán víz képében jelentek meg. De a fiú érezte, hogy a föld, és a víz részecskéi vidám játékot űznek egymással, és beszélgetnek. Az is lehet, hogy őt beszélik ki. Ezt senki nem tudhatja, de a fiú érezte, hogy az apró árnyak, melyek sötétben tapogatózva keresték a pontot elméjében, amit ha megnyomnak a fiúnak melegség tárul szívébe, és legalább jó érzés keríti hatalmába. Ekkor vette észre, hogy ő igazából már nem tartozik a Galaxishoz, és most valahol másutt van. Az apró gondolatszálak, melyek kötélként gyengéden ölelték át, valóságosnak tűntek. És ekkor bebizonyosodott, hogy valami érzelmileg fűzi a gyerekhez, ám nem tudta mi. Pár pillanat múlva egy lágy, megnyugtató, és önmagában meleg beszédű női hang szólalt meg. -Hogy érzed magad?- mondja gyönyörű hangján. A fiú először meg akart ijedni, de nem tudott, szívében a sivár érzések megteltek a hit áradatával, és elöntötték őt a szeretet érzéseivel. Nem tudott félni� -Hát�semmi különös, most valahogy olyan különös�!- mondja a fiú, aki mit sem értett még az egészből. -Meg kell találnod az egyensúlyt magad, és világ között�te egy értelmes fiúcska vagy, ne engedd, hogy bármi elrontsa a tehetségedet, és a hited ne rezzenjen meg�neked, élned kell!- mondja a hang, majd a fiú érzi, hogy szíve egyre tágabb, és befogadó képesebb. Elkezdett szeretni. Szeretni a világot, mely csúfosan kitolt vele, elkezdte szeretni anyját, kit most megértett, megértette, hogy miért lett ilyen. Megértette apját, megbocsájtotta bűneit, és úgy fogadta el, ahogy van. És legfőképpen bátyját, aki nem tehetett semmit az egészről. Mindenkibe fektetett hite megnőtt, és a szeretet fűzére átitatta a fiú lelkét, és bebiztosította a Feltétlen szeretetet, melyet nem kell kiérdemelni. A Feltétlen szeretet, ingyen van, melyet a gondolkodók adnak egymásnak, és tartanak meg, míg világ a világ. Mert a szeretet�ingyen van. Nem számít semmi, nem számít a sok kudarc, és az élet virító fájdalma, nem számítanak az elnyomók, kik a hatalomért esedeznek. Nem számítanak akik ez ellen küzdenek, nem számít semmi, csak az, hogy életünket amennyire lehet, szeretetben éljük, és tudjunk bocsánatot adni, és tudjunk kapni. Érjük el a szenvedés fokát, és tudjunk visszalépni a küszöbről. Ne a kétségbeesést kövessük, hanem a szívünk verését, hogy mit diktál az. Ám néha elkél a segítség, és a segítség mindig ott van, bennünk lakozik, és élteti a vágyat, egy új, és jobb világ felé, mely egyszer úgy is eljön.
A fiú, arra ébredt, hogy a parton elaludt. Pár másodpercnek érezte a gondolatmenetet, mely áthatotta tudatát, de úgy tűnik több volt ez annál. Az alkony meredek síkban érte el a napot, és lassanként nyelte el azt. Az átható színek pompája megpecsételte a fiút érzéseit. Tudta, hogy az a valami neki festette ezt a képet, hogy mindig emlékezzen rá. Életében először, igaz mosoly ült ki az arcára, és szívdobogva rohant haza. Otthon szüleit sírva találta. Sírtak, ömlöttek a könnyeik, és ölelték egymást. A kisfiú képe kint virított az asztalon, és sok gyertya világította meg. A fiú meglepve érezte magát, és felhúzott szemöldökkel megszólalt. -Hát itt meg mi történt?!- kérdi nagy meredten. Az anya, csak ekkor vette észre gyermekét az ajtóban. Haján az öregség szálai jelentek meg, és az izgalomtól megöregedett. Az apa megtörve ült a széken, és józannak tűnt. A bátyja most is intézkedik az Eltűnt gyermek hírében. -Ó fiam�-mondja az anya, és ott termett a pici csemetéje mellett, puszilgatta, csókolgatta, nem tudott betelni.-�Azt hittük soha nem látunk viszont!- mondja a nő, de több szó nem jut orcájára, csak ölelgeti fiát. Azt hiszem a többi nem érdemel szavakat, betűket. Annyit elég tudni, hogy a szeretet közbenjárásával egy család megbékélt egymással, és környezetével. A szeretet, mindenkinek segít, nem csak azoknak, akik arra érdemesek. Hogy mi lett az apával, az anyával, a fiúval, és bátyjával mellékes. A lényeg a történetben rejlő gondolatok, melyek áthatottan térképezik fel a szeretetet, egy gyönyörű nő mintájára, kire csak hangja által utalgatunk. A nő ki tudja mit tett a gyerekkel, hogy eltűnt. Ezek mind-mind mellékes gondolatok, a lényeg, hogy a szeretet megteremtette a kimúlt békét, és újrakovácsolta a családi összetartást. És ki tudja, ezzel új kapu nyílik meg előttük, és új életet kezdhetnek. Pár óra múlva családot megfogta egy szellő, és felrepítette a fellegek peremére, hol nincsenek gondok, béke, és tiszta lelkek élete folyik, és nincs halál, kín szenvedély, gyötrelem, csak a szín tiszta Szeretet.
//Ezek kis okosságok általam kreálva!//
"Ne vesd meg ellenséged, így ellenszenve feléd alábbhagy!" "Általában mindig a gyengébbik győz, mert erőszakossággal kél előbbre!" "Tudd mit lehet, felejtsd mit érdemes!" "Az egyszeri dícséret visszautasítása, még egyhez vezet!" "Ha nem vallja be bűnét, bocsájtsd meg vétkét!"
|
|
Allora T'wiin
Junior Member
Szak?rtő
Retroducing Exocron CO alkalmazottja, ?s v?grehajt?ja.%\5\%!c!yellow
Posts: 192
|
Post by Allora T'wiin on Oct 13, 2007 19:04:08 GMT 1
|
|
|
Post by borg on Oct 13, 2007 19:15:09 GMT 1
|
|
|
Post by Vyn Krace on Oct 13, 2007 19:15:15 GMT 1
Az Irodalmi Pályázaton szeretnék nevezni az elõtörténet és hosszú bõvítés kategóriákban.
Link az elõtörénethez és bõvítéshez.
|
|
|
Aaron Klingis
New Member
Harcos
Harcos, ?llneve: Kalanos Riogni
Posts: 29
|
Post by Aaron Klingis on Oct 13, 2007 21:17:52 GMT 1
Az erő alkonya /Decay of Force/
Az erő,már 9 esztendeje alkonyán jár, mindegyik jedi egy csodára vár. Ki tehetne-vehetne bármit, melynek hatására a Birodalom meghanyatlik.
Birodalom se tétlen, nem alszik 9 éve van ébren. Császáruk a zord sith, ki minden lázadót ,,megszit".
Padmé is megmondta, hogy a Birodalom egy álca. Anakin a kiválasztott elbukott, Winu,már általa rég halott.
Hol van a hős Obi-wan, mindenki csak rá várt. Halott-e vagy nem, a Birodalom szerint igen.
Moffuk hada tanácskodik, hogy a Birodalom miképp gyarapodik. Wukik hada pedig rapszolgáskodik, és a lázadó egyre csak hanyatlik.
Coruscant sem a régi, a szenátus hiába bészéli. De ez nem mehet így tovább, hisz minden Birodalom elbukdál.
Huttok is már félnek, megnyukszik a Birodalmi lélek. Erről beszélnek, jó ideje a vének.
A fény sem akkor, hisz itt az erő alkonya. Alkonyodik,már a nap az erő ,még feltámadhat.
Az örök hősök mezején egy fejvadász és egy jedi beszél, miképp zajlott életük, miképp lettek halottak érettünk.
A fejvadázs előtt áll maga az erő, mindig is ő volt a nyerő, ha történetébe lesel, a szavát sose szegte.
Ha harcba állt,akkor meg nem állt, az ellenfél rögtön meghátrált. Bármely csodás,ő is meghalhat. Nem mindig az erő nyer,néha a puszta akarat.
Tűrkiz szín a szablyája, az útját,csak mestere szabhatja. Csatázott a klónokkal, vívott ő az árnyékall.
Bújdosott a hegykben, úgy élt,mint egy remete. Ám a hegy eltűnt, a jedi teste,majdnem kihűlt.
Megmentette a puszta erő, nem merte bátani semmiféle járó,kelő. Mágjárta már Coruscant, a fél birodalom a nyomába járt.
Fegyvertelünöl ment a birodalom hadának, de a Birodalom katonáit erejük elhagyja. Arcuk teljesen elszürkül, A jedi élete felderült.
Az emléke még mindig él, ,,Amikor élt,nyár volt", most,hogy meghalt ,,Tél van hideg tél."
Hiába halt meg, eszmélye megmarad, hiába sorvadoztak csontjai a Birodalmi súly alatt.
Szelleme tovább él, a Birodalom,még mindig fél. Hisz tanítványai feltámadtak, és nekiestek volna ennek a nagy súlynak.
Mesterével koccint a dicsőség sorában, és itt találkozik a lázadók hadával. S így szólt utoljára: ,,Az erő megnem állhat."
A fejvadász is neki leselkedi, majd meghátrálva,de elkezdi. Most jön a története, melyre rá ment az élete.
Hol a tekintet megáll, Nar Shadaa-n élt egy fejvadász. Báremerre lép, valakinek a tekintete elvész.
Klónpáncélba öltözött végzet, ki eléáll annak,itt a végzet. Sugárpisztoly a kezében, Árnyékkép terül el a halott fejére.
Vérdíjjakért dolgozik, hisz egy űrhajóért áhítozik. Ez neki a szíve vágya, ez az ötlet tömegek halottágya.
Huttokak dolgozik véneknek, ezzel nyeri el a béreket. Senki sem lép útjára, hisz midenki tudja ő lesz a következő ,,hullája"
Venterán klón őkelme, nincsen ki rálalne. Birodalom körözi, de ő sosem áhítozik.
Soha megnem hátrál, előre megy,útja bárhová is plántál. Űrhajóra pénze meglészen. Hiába néz, csak a vére folyik vörös vére.
Halott,de az űrhajó övé. Azzal szántja a megboldogultak horizontövét. Ott van vele minden áltozat, tőlük kér elnézést az áldozat.
Bocsánatot elnyeri, az űrhajót elviszik. Benne van az ő lelke, melyet a Birodalom szétverte.
Gyilkosa pedig, nem más, mint egy régóta ismert útitárs. Ő az igazi elenfele, pedig ő,a saját testvére
Midőn a történet elcsitul, egy csempész is elindul. Elmeséli regéjét, A hősök csak várják beszédét.
Tatooine-on született, pazaakon sokat nyert, de egyszer nagyot veszített, ezután kellett csempészkednie.
Tetszett neki ez megtetszett, s erre ment az egész élete. Nar Shadaa bolygóján helyelt, A szabadságát már rég elvesztette.
Társaival mindig nyert, de egyszer bekerült Kesselre. Kínok közt dolgozott, majd a Birodalom elől meglógott.
Miután kereket oldott, ékszereket rabolt. Sosem tudták elkapni, hisz eltűntette a nyomait.
Újra szolgálatba állt, de nem találta a társát. A Birodalom körbevette, s a sugárnyalábát lenyelte.
Azóta a hősök sorában él, s iyen történeteket regél. Bölcsebb lett egy halállal, de a testével megjárta.
A kocsmáros,csak nézte, s elhangzott mégegy törénet, hős kocsmárosról szólt, mely az ő szályából szólt.
Corelia plánétáján élt, de egy nap bejött ezernyi vendég, itt volt egy nagy merénylet, melyet ő majdnem túlélte.
Élt még,de a bűnöző meglátta, s a nyakát átvágta, szenvedett,mire kórházba élt, s ott halt meg a szakmájáért.
Ez a Birodalom miatt van, mondta s megálla. Ser jött az ő csapából, megálátta egy hős ,,hajós".
A hazánkért haltunk meg, mert ezt követelte a becsület. Itt volt vége a regének, s az ő létüknek.
Ezt még Aeron Kvetch-el írtam, de akkor nem került elbírálásra, így szeretném most is nevezni. Remélem most elbírálásra kerül.
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Oct 13, 2007 21:30:26 GMT 1
Ezzel a kis történet-részlettel neveznék:
...ne hidd hogy ez itt a vég. Ha el is távozol ebbõl a világból. Élsz tovább, míg van ki emlékezzen rád...
Conors összébb húzta magát, ahogy meghallotta az 501. esek -sisak által eltorzított- hangját. Kezével lézerkardját markolta, érezte hogy ujjai a hideg felülethez simulnak. Nyomta a fagyos kõtömb, aminek a hátát vetette. Fogai összekoccantak, ahogy a hideg szél belemarkolt testébe, jeges kezével. Agyába tolultak az emlékek, miközben arcán végigfolyt egy könnycsepp, hogy végül a poros talajon érjen földet. Conors tudta....igen. Tudta hogy eljött a vég. Élete itt gyászos véget ér, és semmit sem tehet ellene. Szeme elõtt leperegtek a borzalmas képek.
Egy törmelékekkel elhatárolt helyre menekült, mikor az 501. es légió betört a templomba. Onnan nézte végig az egészet. A Jedik hõsiesen közdöttek. Utolsó csepp vérüket is feláldozták, miközben azok a teremtmények ölték õket halomra, akiket Jedi tábornokok vezettek, a nemrég befejezõdött klónháborúban. A Jedik nem egyszer mentették meg a klónok életét tapasztalatuk és bölcsességük erejével. Akkor mi az oka? Mi történhetett? Conors agyában még azok a gondolatok is újra felvillantak, amelyeket csak néhány perce próbált lezárni magában. De nem bírta. Nem bírta visszafojtani remegését. Látta hogy barátait, és a rendet, mely a családja volt az elmúlt 15 évben, lemészárolják. Eszébe jutott mestere mosolya, ahogy Conors néhány ügyetlen lépését egyengette. És most õ is halott. A Jedi rendnek bealkonyodott.
Nem is sejtette, hogy pár órával azután, valaki ugyanezeket a szavakat fogja kiejteni a száján izzó gyûlölettel, és kínzó magabiztossággal. Eszébe jutott a tanács is... A Jedi rend legfõbb döntéshozói, és egyben legerõsebb, legbölcsebb tagjai, akikben oly sokan bíztak.
Conors sem tudta elhinni, hogy ezek a hatalmas erõhasználók, kinek tudása vetekszik a régi Sith nagymesterekével, most halottak. Ott hevernek kinn, miközben az 501. esek az utolsó bújkáló Jediket keresik.
Bújkáló... -hatolt el a szó Conors agyába. Õ sem ülhet itt tétlenül! A templomban még lehet pár Jedi. Ha összefognak lehet esélyük! De tudta hogy ezekcsak múló remények. Ábrándok. Valószínûleg most végzik ki az utolsó Jedi "kollaboránst" is. Conors érezte hogy az erõ háborog. Itt lenne a vége? Csak egy ideig sikerült fényt vinniük a Galaxisba? Csak egy átmeneti idõszak volt, és a sötétség újra uralkodni fog? Conors kétségbeesetten gondolkodott a jövõn. Nehéz volt beletörõdnie abba, hogy neki már nincs jövõje, hisz élete egészen biztos, hogy itt ér véget. Hova lettek az álmai? Hogy egyszer õ is csak a rendnek élhet? Hogy õ is a béke õre lehet mindhalálig? Hogy elkötelezi magát azoknak az értékeknek, amellyekért érdemes harcolni?
Elvesztette õket. Szertefoszlottak, mikor az elsõ vöröspáncélos betette a lábát a templomba.
Hirtelen fellángolt dühe. Az érzés, mint forró tûz perzselte végig, nem hagyva maga után semmit. A lángok egyre magasabbra csaptak. Bosszút kell állnia! Nem hagyhatja, hogy emléke feledésbe meüljön! Már állt volna fel, ezzel fedve fel búvóhelyét, mikor megszólalt fejében egy nyugodt hang:
- A félelem a sötét oldal kapuja. -Conors haragja rögtön elpárolgott, csodálkozásnak adva át helyét. Ez nem lehet! Megbolondult talán? Félénken válaszolt a hangra, kinyúlva az erõben: - Yo...Yoda mester? -kérdezte, de nem volt biztos benne, hogy kérdésére választ is kap. Talán hallucináció volt az egész...És tényleg! Yoda mester nem az erõn keresztül szólt hozzá. A hang talán nem is tõle származott. - A félelem dühöt szül, a düh gyûlöletet, a gyûlölet...kínt és szenvedést- hangzottak fel újra a bölcs szavak, amellyeket Conors éveken át hallhatott az öreg mestertõl. De vajon miért hallja a hangját? Mi lehet az oka. Yoda is biztosan halott már. Nem élhette túl. Vagy mégis? Nem tudta hogy merjen e hinni.
Miközben ott hevert a földön, körülötte a hatalmas templom törmelékével, fejében ezekkel a gondolatokkal, a vörös légió az utolsó Jediktõl tisztította meg a templomot. A visszatérõ katonák a templom fõcsarnokában gyülekeztek. Conors látta õket. Õ ugyan nem tudta, de a klónokban is ugyanaz a keserûség lakozott, mint benne. De nem! Conors szemében ezek a lények lelketlen gyilkológépek voltak, akiket erre teremtettek. Dühe újból fel akart lángolni, de Yoda hangja ismét felcsendült:
- A sötét oldal a dühödbõl meríti erejét. De ez az erõ csak látszólagos. Nem igazi. Csábító, de belül gyenge. Ne engedj neki...soha ne engedj. -de Conors már nem tudta mit higyjen. Hiszen a Jedik voltak a jó örzõi. A béke védelmezõi. Hogy lehet akkor, hogy most mindenki halott? Hogy lehet hogy az élet elszállt, és a helyében csak az üresség maradt? Conors remegése egyre vadabb lett. Ahogy égõ szemekkel figyelte a klónok csoportosulását. Végül elõkerült Anakin is.
Conors egy múló pillanatig azt hitte, hogy Anakin most megmenti a jedi rendet. Hogy a kiválasztott szembeszáll egy egész légióval, és végül õ gyõz, hiszen ez így van megírva. De a pillanat elmúlt. Tovaszállt, és helyében csak a keserû felismerés maradt, mint egy fagyos jégcsap...a klónok tisztelegtek Skywalkernek. Ez lehetetlen!
Conors hirtelen felállt. látta, ahogy a kard aktiválása nyomán, a zöld penge kicsap a markolatból, és mint vadra éhes oroszlán indult meg. A klónok arcán a csodálkozást pillantotta volna meg, ha a sisak nem fedi arcukat. Conors számára lelassult az idõ...léptei tompa dobbanásai lassan jutottak el füléhez...közben önkéntelenül is eszébe jutottak szülei... A dühön és a haragon át, mintha fény szakította volna szét a sötétséget. Eszébe jutott minden, ami valaha is fontos volt neki. Álmai és reményei, mindenki aki számított valamit az életében, a legutolsó megmentett Coruscanti lakosig. Minden. És, miközben az elsõ lézersugarakat védte ki, agyából eltûnt minden kétely. Minden, amitõl valaha félt, most egyszeriben semmivé vált. Szája ordításra nyílt...arca mégis boldog tekintetet tükrözött.
Legnagyobb félelme: a halál kapujában, Conors megértette, hogy a sötétség erõi semmit sem érnek. Mert mindig lesznek akik a jóért küzdenek. Mindig lesznek akik hisznek. Mindig lesznek akik harcolnak, bármekkora is az ár, vagy bármilyen csekély az esély. Conors megértette. Hogy a sötétség erõi egyetlen fényes ponttól elenyésznek. Egyetlen magányos gyertyától.
És...miután Conorst leterítették az 501 es katonák precíz lövései, ajkán mosollyal egyesült az erõvel, majd elfoglalta az õt megilletõ helyet a hatalmas Jedi mesterek oldalán. Nem ereje, vagy tudása miatt. Hanem nem csak kimondta a szavakat, hanem értette is jelentésüket, ami keveseknek sikerül:
Hogy a szeretet több egyetlen magányos gyertyánál. A szeretet képes lángra lobbantani a csillagokat.
|
|
Rika Miráll
Junior Member
Katona A Vihar Sz?vets?g t?bornoka Az ?v J?t?kosa (2009)
Faj: Firrerreo. Val?di neve: Valentine. Kaszt: Vihar Sz?vets?g l?gi erej?nek T?bornoka. L?zad? elem.
Posts: 433
|
Post by Rika Miráll on Oct 13, 2007 21:55:59 GMT 1
Valahogy nem bírtam megállni eme szép estén, hogy ne szóljak a gaz Birodalom ellen! De nézzétek el, hogy még kezdő vagyok a versírásban...
Birodalom átka
Sötétben járó Birodalom! Halld meg most az átkom, Mely a síromon túl kísért!
Halld, hogy elátkozlak téged! Tudd, hogy nincs menekvésed! Tán egy firrerreot megölhetsz, De egy eszmét el nem törölhetsz!
Üldözheted ki ellened szót emel, De az igazságot soká el nem rejtheted! Kardom soká nem pihen sírhalmom tövén, Akad majd ki előlép, s folytatja a harcomat.
Lesz majd, ki nem tűr tovább! Lesz, aki nem nézi majd el, hogy rabló, áruló S gyilkos csaló a hős! Most tán besúgni az érdem, De ne félj semmit! Ez nem lesz mindig így!
Eljő a nap, hamarabb, mint hinnéd, Akkor majd megdől, mit hatalmadnak hinnél, Lázadók hadát, vezeti két ifjú, S testvérek győznek mindened felett!
Igazság, és egyenlőség! Szabadság harc a végsőkig! Nem fél már tőled senki sem, Törvényed ellen, új törvény lesz!
Árván többé senki nem marad! Rabszolga sem sír láncba verve, Mind ki rab volt, most harcra kel! Kit bilincsbe vertél, újra szabad lesz!
Jedik vigyázzák a rendet, S a Rend hamvaiból új életre kelhet. Ki ismeri az Erő nyitját, Többé nem rettegve féli életének titkát.
Új nap virrad akkor, s újjá éled Mit halottnak hittél, Köztársaság Lesz újra, még ha nem is hinnéd!
|
|
Sziklaszívű Lee Avaris
Junior Member
Kal?zfejedelem
Hapan sz?műz?tt, kegyetlen kal?zfejedelem!c!gold
Posts: 135
|
Post by Sziklaszívű Lee Avaris on Oct 14, 2007 9:01:17 GMT 1
|
|
|
Post by Gabriel Damon on Oct 30, 2007 11:44:43 GMT 1
Remélem méltó vetélytársa leszek a többieknek, akik szintén az Elõtörténet kategóriába jelentkeztek...
|
|