|
Post by Tremayne Fõherceg on Dec 17, 2008 18:26:47 GMT 1
Damien Solen
A lány halványan elmosolyodott, majd a formás lábai előtt heverő rohamosztagos hullájára tekintett. - Nem vagyok elég magas, sem széles rohamosztagosnak. - rázta meg a fejét mosolyogva - Azonban Te pont megfelelsz annak. Magasságra és fizikumra is.
Egy pillanatra elgondolkodott, majd a tiszt holttestéhez lépett, aki az üres terem közepén feküdt. Leguggolt mellé, majd keze eltűnt övének egyik tartórekeszében, és egy ugyan olyan üvegcsét húzott elő, mint amilyent a folyosón használt. Az átlátszó folyadékot óvatosan a tiszt véres zubbonyára öntötte, pontosan oda, ahol a vörös testnedv végigcsordult rajta. A folyadék, akárcsak kint a padlón, teljesen színtelenné tette a vérfoltokat. Az üres üveget visszahelyezte a rekeszbe.
- Öltözz. - mutatott a szélső, kevésbé véres páncélú rohamosztagos teteme felé, majd egy mozdulattal megszabadult fekete ruházatának felső részétől. A magas nyakú felső alatt feltűnő fehér, vékony ing még többet engedett látni bájos idomaiból, azonban ez őt cseppet sem zavarta. A kezében tartott ruhadarabbal letörölte a ragacsosnak tűnő átlátszó folyadékot a tiszti ruháról, majd elkezdte levetkőztetni a férfi holtestét.
Damien nem sokat tudott kezdeni a rohamosztagos hófehér, a nyaki résznél erőteljesen véres páncéljával. Sosem hordott még ilyet, nem is tudta, hogyan kell lehámozni a hulláról, nehogy felölteni. A lány pillanatok alatt végzett az öltözködéssel. A tiszti uniformis ugyan legalább egy mérettel nagyobb volt, azonban ügyesen elrejtette ezeket a különbségeket. Haját befonva az előírásnak megfelelően a sapka alá rejtette, és a fiatal férfi előtt egy hadnagyi rendfokozatban álló csinos női tiszt állt.
- Még nem vagy kész? Sietnünk kell. - tekintett szigorúan a férfi szemébe a lány, majd ismét elmosolyodott - Segítek...
Gyakorlott mozdulatokkal hámozta meg a rohamosztagost a vértjétől, majd illesztette elemeit Damienre. Pár perc sem telt bele, és a férfi ott feszített a Birodalom elitjének felszerelésében, övén a hírhedt E-11-esel, és kezében a jellegzetes alakú fehér sisakkal. A véres foltokat a lány ruháinak maradékéval tüntették el a fényes felületű páncélról, mintha sosem lettek volna.
- Kész van őrmester. - kulcsolta háta mögött össze elégedetten a kezeit a lány, majd szemügyre vette Damien - Megfelel. Húzd ki magad, és gyere egy lépéssel mögöttem. Tudom először furcsa lesz a vértben mozogni, de viszonylag könnyen meg fogod szokni. Ne szólalj meg, csak ha egy felettes kérdez, de akkor is inkább hagyj először engem beszélni. Ugyan a Birodalomi hadseregben kevés nő szolgál, de láttam már ezen a helyen párat belőlük. Nem fog senkinek sem feltűnni, amíg az ellenőrző kapuhoz nem érünk. Ott lebukhatunk, de majd improvizálunk. Légy résen. Mehetünk.
A lány az ajtóhoz lépett, de keze félúton megállt a kapcsolótábla felé. Egy pillanatra tétovázott, majd Damien felé fordult. - Még be sem mutatkoztam... - kezdte, majd egy lépést a férfi felé lépett - A nevem Myran. Többet nem mondhatok...Örülök, hogy megismerhettelek.
Elmosolyodott, majd egy szabályos hátraarcot tett, és kinyitotta az ajtót, és kilépett a néptelen folyosóra.
|
|
|
Post by Saggitarius Sykric on Dec 17, 2008 20:36:10 GMT 1
A lány halványan elmosolyodott, majd a formás lábai előtt heverő rohamosztagos hullájára tekintett. Hát tényleg nem magas a lány és nem széles de valószínű megint megoldja eme problémát. Közben elkezdett beszélni, öltözzek át, persze azt sem tudtam hogyan fogjak hozzá, ő odasétált a férfihoz, és levette róla a ruhát, és elkezdett vetkőzni. ~Huhh.- ez a nő... izé. Nem tudtam leszedni közben a katona páncélját. Közben egyre többször néztem a nőt. Ezek szerint, már tényleg nem Zabrak vagyok, hiszen régebben, nem éreztem az embert szépnek, de most teljesen más. Valami folyadékot öntött megint a testre. Aztán a várt egy picit, és a vér újra eltűnt. Közben pillanatok alatt fölöltözött.
Nem vagyok kész? Tényleg nem, igaz elidőztem picit. Segít... - Ő izé. -szólaltam meg, aztán láttam nekilátott. Levette a katona ruháit és segített rám illeszteni a ruhát. Könnyű pánél, de érezni a súlyát. -Kész? Még a sisak. Oké, egyenlőre a kezemben hagytam. Pillanat, szóltam aztán a két hullát behúztam a sarokba olyan helyre hogy ne könnyen fedezzék föl. Közben már megint fantáziálni kezdtem a lányról akinek még mindig nem tudtam a nevét. Lassan ment a „munka” de éreztem könnyebb. -Kimentem a gyakorlatból.- fújtam egy nagyot. Aztán visszamentem a lányhoz, megmutatta hogyan kell a fegyvert használni. -Menni fog..
Fölvettem az övet. Elmondta mit kell csinálnom. Aztán bemutatkozott...Myran.... -Ő izé Damien Solen ez a név már nem mond sokat mit szólnál a Saggtitarius -hoz? Bár ezen még gondolkodnom kellene. Biztos lesz probléma, azt nem fogjuk megúszni olyan könnyen. Teszem amit mondasz. Minden esetre tényleg figyeljünk oda. Aztán fölvettem a sisakot. Aktiválódott a rádió, így már csak némán mutattam az irányt. Közben azon járt az agyam, hogyan lehetne egy esetleges problémán átesni, és kitalálni az improvizáción mit is kellene mondani...
|
|
|
Post by Tremayne Fõherceg on Dec 29, 2008 18:18:33 GMT 1
Damien Solen
A kihalt, fényárban úszó folyosókon némán haladtak elõre, csak lépteik ütemes zaja visszhangzott a fémfalak között, és ahogy haladtak elõre, egyre több zárt biztonsági ajtó állt bemélyedve a sivár plastacél falakba, mindegyik felett egy-egy szám volt látható. A lány egy szót sem szólt, csak csendben, peckesen - birodalmi tiszthez méltón - haladt elõre, bár egyetlen teremtett lélekkel sem találkoztak a turbolift felé vezetõ úton.
A lift egy kiszélesedõ kisebb csarnok közepén állt szemben az egyetlen folyosóval, mely oda vezetett. Felette egy vörösen világító felirat állt mindössze:
"Kísérleti- és orvosbiológiai részleg. -30. szint."
Ahogy a férfi sejthette korábban, mélyen a föld felszíne alatt voltak. Myran megállt a lift ajtaja elõtt, majd zubbonyából elõvette a halott tiszt kódhengerét, és a biztonsági panel leolvasójába helyezte. A lift szinte azonnal feltárult elõttük. - Menjünk. - fordult Damien felé. Hosszú percek alatt ez volt az elsõ szava. Halványan elmosolyodott, majd egy nagy levegõt vett, és belépett a liftbe.
Több mint 400 emelet volt felettük egészen a tetõn álló leszállópályák ellenõrzõ kapujához. Miközben veszett sebességgel haladtak felfelé - melybõl semmit sem érzékeltek a kiegyenlítõ rendszernek köszönhetõen-, a lány csinos arcán a gondterheltség ráncai jelentek meg, de továbbra is némán, elgondolkozva állt, tekintetét a liftkabin fényes aljára szegezve.
|
|
|
Post by Saggitarius Sykric on Dec 29, 2008 18:55:07 GMT 1
Hosszú séta vette kezdetét. Nem tudom miért nem szólalt meg, talán elmerengett azon mi lesz ezek után. Talán tudja is a választ de nem vagyok benne olyan biztos, hogy én tudom e a választ arra, hogy ki vagyok valójában. Miként tudnék új életet kezdeni. Család? Talán, de mégis hogyan fognék hozzá. Azt sem tudom miért jöttem a birodalomhoz. Sok rosszat elkövettem, talán fogok de azt az egyet tudom, én többet a birodalom felé csak akkor fordulok vissza ha mindent elfelednek amit tettem a birodalom ellen. Bár ha az én nézeteimet nézem akkor csak segítettem nekik. Félek ez már nem lesz olyan mint régen.
Ajtó ajtót követett, és a csönd már agasztó volt. Lépések zaja csak ami hallatszott a végtelenek tûnõ folyosón, és én is untam, hogy egy szó nélkül értünk el egy lifthez. A lány berakott egy kódkártyát a helyére, aztán a lift azonnal fölnyílt. Végre megszólalt. Bár egy szó hagyta el a száját, de mégis. Ekkor jutott eszembe valami, remélvén nem lesz belõle gond, sõt ha jól csinálom még jól is kisülhet. Aktiváltam a rádiót, és megszólaltam a liftben. - DT-569, jelentkezik! A folyosók tiszták folytatjuk a járõrözést a DFR-9 szektorban! DT-569, vége! Inaktíváltam a rádiót. De nem mertem megszólalni, mert sejtettem a mindent látó szem biztos figyel. Ám észrevettem a lányt valami zavarja… egyik ujjamat a ravaszon pihentettem. Jobbra és balra láttam a Császárváros szépségét. Kár hogy nem láthatom többé…
|
|
|
Post by Tremayne Fõherceg on Jan 4, 2009 13:59:10 GMT 1
Damien Solen
- Vettem DT-569! - reccsent meg a rádió Damien bejelentkezése után - Folytassák. Újabb jelentés 30 perc múlva. Vége.
Amint a sisakrádió elhallgatott, a lift lelassult, majd megállt, és a szürke plastacél ajtó félresiklott a két ember előtt. Egy kisebb aula tűnt fel, melynek félkörben elhelyezkedő ablakait a városbolygó éjszakai, fényárban úszó magas épületei töltötték be. Mellettük további négy-négy turbolift ajtaja helyezkedett el, melyek előtt egy-egy rohamosztagos teljesített szolgálatot. Szemben, némileg távolabb, a tetőre vezető ajtó előtt további négy rohamosztagos strázsált a biztonsági pult előtt ülő tiszt mellett. A falakba épített plazmalámpák erős, majdnem hogy szemet kápráztató erős fénnyel világították be a kopár termet.
A lány nem szólt semmit, kilépett a liftből, és határozott léptekkel indult el a biztonsági pulthoz. A tiszt - egy zászlós, vigyázzba vágta magát, amikor Myran és Damien megjelentek előtte. - Gredor zászlós jelentkezem! - tisztelgett a fiatal férfi. - Pihenj. - vágta rá a lány, majd mikor a zászlós pihenj állásba helyezkedett, folytatta - Különleges parancs értelmében el kell hagyjam az épületet. A parancs száma: II-4589-IN12... A zászlós bólintott, majd az előtte világító monitorra tekintett, majd megérintette a vezérlőpanelt. - Rendben hadnagy. - bólintott végül ismét a zászlós - A parancsa értelmében a IN-111-es Lambda-siló a teljes személyzettel a rendelkezésére áll. - Köszönöm zászlós. - válaszolta Myran, miközben viszonozta a férfi tisztelgését, majd kényelmes léptekkel elindult a feltáruló ajtó irányába.
Mielőtt kiléptek volna a tetőn elhelyezkedő leszállópályákra, mögöttük az egyik lift ajtaja halk szisszenő hangot hallatva feltárult. Damien önkéntelenül is a hang irányába fordította tekintetét. Egy vörös és fekete ruhába öltözött magas alak jelent meg az aulában. A férfi azonnal felismerte az inkvizítorok öltözékét az alakon. Szívébe a sötét félelem vert tanyát előtörő kellemetlen emlékeinek következtében. - Megállni! - kiáltott utánuk az inkvizítor, majd sietős léptekkel elindult feléjük.
A lány megdermedt, majd keze alig láthatóan az oldalán függő fegyvertok felé araszolt, miközben lassan a fenyegető hang irányába fordult. Mindketten tudták, ha most lebuktak, akkor semmi esélyük sincs arra, hogy kijussanak élve a Birodalom egyik legrettegettebb épületéből...
|
|
|
Post by Saggitarius Sykric on Jan 5, 2009 15:52:19 GMT 1
-Vége- szót a rádióban a hang. Megkönnyebbültem amikor, tovább haladt a lift.~Eddig stimmelnek a dolgok csak így tovább.- úgy dobogott a szívem, mint még soha. Aztán megállt a lift, valahol nagyon magasan. ~megérkeztünk- könyveltem el magamban, kitárult az ajtó előttem, több emberre számítottam egy gyönyörű panorámás fővárosi látkép tárult a szemem elé. Éjszaka igen gyönyörű, könyveltem el magamban, tüzetesen szétnéztem a teremben. Két lift, ezzel együtt 3 vagy több, és a jelenlegi szolgálatot teljesítők száma 8-10 fő. Jó kilátások.
Aztán elénk lépett egy tiszt aki az azonosításhoz szükséges adatokat fogja földolgozni, gondolom én. Csöndben hallgattam a férfi illetve a nő eszmecseréjét, a nő átadta az adatokat, leellenőrizték. ~miért gondolom én azt, hogy ilyen könnyen megy itt minden, vagy lehet mindenkinek jó kedve van, vagy készülnek valamire... Szalutáltam aztán követtem a lányt a kijárat felé. Ahol az ajtó lassan kezdett fölfelé emelkedni. ~szabadság, végre, Damien őrizd meg a hidegvéred mindjárt vége a megpróbáltatásoknak, kínzásoknak... fölszisszent mögöttem egy lift, amit akkor láttam megláttam azt a férfit aki végig kínzott. Dühöm, fájdalmam leírhatatlan volt majdnem elszédültem, szinte a torkomban dobogott a szívem. ~mit kereshetnek itt? Éreztem izzad a kezem, kirázz a hideg. Nem szabad félnem megérzi. Kitöröltem az emlékeimet amiket róla érzek pillanatnyilag, folyamatosan sétáltunk az ajtó felé amikor megszólalt...~ ezt ne...-megtörtént sejtettem nem lesz zökkenő mentes a találkozás. Mi a fenének állított meg minket.
Fölmértem a helyzetet, de minek is, szinte lehetetlen a helyzet, 8-10 közkatona, s két erőhasználó semmi értelme elrohanni. -Csak semmi hülyeség- mondtam halkan aztán megálltam sajnos ez a lehető „legjobb” amit jelen helyzetben tenni lehet. Ha valami balul sülne el és elkezdenék lezárni az ajtót kész vagyok rohanni, ha nincs más lehetőség...
Vigyázzba vágtam magam...
|
|
|
Post by Tremayne Fõherceg on Jan 10, 2009 18:56:50 GMT 1
Damien Solen
Az inkvizítor megállt előttük, majd tetőtől talpig végigmérte a lányt. Myran vigyázzban állt vele szemben, és állta a férfi kemény, félelmet keltő tekintetét, alig láthatóan megfeszülve, ugrásra készen. - Törlöm a küldetését hadnagy, akármi volt is az.. - közölte egyszerűen az őszülő halántékú férfi, majd a zászlós felé fordult - Jelezze a komp felé, hogy készüljenek fel, azonnal indulunk Byssre egy rendkívül veszélyes és fontos fogollyal. - Értettem uram! - húzta ki még jobban magát a remegő térdű fiatal tiszt, majd a kommhoz fordult és értesítette a pilótákat.
Myran nem szólt semmit, csak bólintott az inkvizítor felé. Damien is tudta, nem szállhatott szembe vele, hiszen azzal mindenképpen a lebukásukat kockáztatná, így kénytelen volt elfogadni a tényeket és más lehetőségek után kutatni.
- Maguk meg velem jönnek! - fordult vissza Damienék felé a férfi és még egyszer végigmérte őket, majd a mögöttük kinyíló liftajtó felé tekintett. Egy raj rohamosztagos egy repulzorágyhoz szíjazott alakot kísérve lépett be éppen az aulába, majd elhaladva mellettük a felnyíló biztonsági ajtón keresztül folytatták útjukat a felszállásra kész sikló felé. - Indulunk. - fordult a lány felé a férfi, majd kényelmes léptekkel követte a menetet a Lamda felé.
Myran habozott. Csinos arcán a düh sápadt színben játszott. Mindent jól kitervelt, de ez az esemény mindent egycsapásra megváltoztatott. Nem értették miért pont az a komp kell neki, amivel
- Hadnagy! - förmedt rá az inkvizítor az ajtóból, mikor észlelte, hogy a nő és a rohamosztagos még nem követik. A lány összerezdült, és felpillantott a mellette álló Damienre. A férfi Myran szemeiben egyértelműen látta a kétségbeesés ködös fényeit, mely egy hamarosan bekövetkező hirtelen, esetleg meggondolatlan cselekedetet sugallhatott...
|
|
|
Post by Saggitarius Sykric on Jan 11, 2009 9:42:34 GMT 1
A félelmem nem volt alaptalan, de teljesen másra számítottam azt hitem itt most mindennek vége. Kész ez a vég, a férfi közeledik nincs mi megállítsa azt vártam, hogy megöljön. Vigyázzba vágtam magam. Szalutáltam, fegyverem az oldalamhoz csaptam. Ekkor szólalt meg, a meglepetéstől teljesen megzavarodtam, de láttam nem csak én. ~teljesen más a parancs?- ez a jobbik eset, de mégis zavart a helyzet. Rakás birodalmi rohamosztagos jött ki az egyik liftből, és hoztak egy alakot. Leszíjazva, fogoly. A lány majdnem belerázkódott a gondolatba hogy nem sikerült, a terve. Csak nehogy valami butaságot kövessen el ez a lányka mert akkor tényleg mindennek vége.
Megindult a főinkvizítor aztán mellette a rohamosok. Hangos volt a hangár így valamelyest tudtam hozzá beszélni. - Figyelj ez még a jobbik eset, legalább eltudjuk hagyni ezt a helyet, és kitudja a fogoly is a hasznunkra válhat. Kérlek csak semmi hü..- a hideg rázott végig amikor megfordult a főinkvizítor. -indulunk máris. -rám nézett a lány a tekintetünk összeért éreztem mit érez, Fél. -Hadnagy!-szóltam rá katonásan,- indulnunk kell, nincs idő a másik paranccsal foglalkozni!- reméltem a főinkvizítor nem fürkészi az erőt mert akkor tényleg vége. Remélvén minden rendben megindulok a lány mellett. De tényleg jobb a helyzet, talán kideríthetem ki ez a szökevény, és még a hasznomra válhat. Amikor láttam a lány követ megnyugodtam. Így könnyebb lesz biztos. Ott sétáltam a főinkvizítor mögött. Eltereltem a gondolataimat valami nyugodtra, hiszen tudtam milyen furmányos az erő... A lány mellettem jött, nem gondolhattam rá, mert akkor is veszélybe kerül, így az előttem lévő rohamosnak a sárga csizmájára kezdtem fókuszálni milyen piszkos..
|
|
|
Post by Tremayne Fõherceg on Jan 20, 2009 18:41:34 GMT 1
Damien Solen
Az inkvizítor elégedetten nyugtázta, hogy a hadnagy és a kíséretében álló rohamosztagos követi őket. A platform elején egy Lambda-komp állt négy ARC-170-es vadász társaságában indulásra készen, hátrébb még egy komp állt egy szakasznyi rohamosztagos gyűrűjében, nem messze tőlük pár tucatnyi légijármű és sikló sorakozott a leszállóhelyek mellett. Nem csak a kiemelt védelem okán tűnt ki a Lambda a másik hajó mellől, hanem vöröses színe és némileg egyedi kialakítása utalt rá, hogy különlegesen fontos személy járműve lehet, feltehetően maga Tremayne főhercegé, a Birodalomi Inkvizíció Főinkvizítoráé.
A lány egy pillanatra megtorpant, amikor a másik Lambdára tekintett. Felismerte a hajót, és egy pillanatnyi csodálkozás ült ki bájos arcán. Vélhetően nem számított arra, hogy maga a Főherceg is az épületben tartózkodik. Lopva Damienre pillantott, majd szemeivel intett a karmazsinvörös komp felé, miközben szemeiben a megkönnyebbülés fénye villant, hogy egyre távolabb kerültek az épület bejáratátol és egyre közelebb az áhított szabadsághoz.
Nem sokkal később mindannyian a Lambda-kompban ültek az utasoknak kialakított részben, oldalt levő kényelmetlen üléseken a katonák között középen a lerögzített repulzorágyhoz szegezett eszméletlen fogollyal. Az inkvizítor pont a lebegő ágy mellett, Myran és Damiennel szemben foglalt helyet. Néma csend telepedett rájuk egy rövid időre, majd a jármű hajtóművei felvisítottak, és felemelkedve a platformról a négy ARC-170-es kíséretében elindultak a légkör felső határa, a végtelen és hideg űr felé...
//Folytatás: Határellenőrzés//
|
|
|
Post by Saggitarius Sykric on Jan 21, 2009 9:13:20 GMT 1
A megemelkedett adrenalin szintem s a mellettem álló nő tétlensége lassan az őrületbe kergetett. Lassan elindultunk, ami végre egy jó hír volt mindenkinek, főleg nekem, aki soha nem gondolta volna, hogy kijut erről a bolygóról. ~Vége,- átléptem a küszöböt, és megindultam a platformra odakint. Ekkor pillantottam meg odakint egy másik hajót, nagyot nyeltem, soha nem hittem, hogy ő is itt volt az épületben aztán mégis.
Az életem teljesen más fordulóponthoz ért, megszűntem Damien Solennak lenni. Amikor kiléptem az épületből, onnantól emberként tekintettem az égre. Minden megváltozik, bár ezt évekkel ezelőtt is megígértem magamnak, mégsem úgy alakultak a dolgok. Megláttam a kómás férfit az ágyon, és valahogy elkezdtem sajnálni... Bár lehet csak a szánalom de lehet ez annak a jele, hogy kezdek megjavulni bár kötve hiszem. Föltolta valami szerkentyű a férfit, a lamda osztályú hajóra, én az egyik tiszt mellé ültem le, velem szembe az a nő, aki egyre szimpatikusabb lett számomra. Találkozhatott a tekintetünk, de nem sokáig, mert megláttam az inkvizítort ahogyan a férfit bámulja aki ki volt kötözve. ~mit akarhatnak vele, szerencsétlen a birodalom legbiztosabb börtönébe szállítják.. - a tekintetem visszarévedt a lányra aztán éreztem megindult a hajó a levegőben a mély űr felé. ~sikerült...- szorítottam össze a fogaimat, szinte a sírás határán voltam. ~vége...
|
|