Post by Moff Jerjerrod on Feb 16, 2008 7:19:05 GMT 1
A MandalMotors
A MandalMotors a mandalori nép legnagyobb technikai kiszolgálója, mely a Mandalore (Manda'yaim) bolygón székel, Keldabe városában. Néhány száz évvel a Birodalom születése előtt alapította meg egy Gustav Zenlav nevű, a harcból kiöregedett Új-Keresztes veterán. Bár más termékeket is forgalmazott, legismertebb mégis különböző űrbéli járművei miatt volt a cég.
A Klónháborúk ideje alatt a bolygó kormánya -igénybe véve az új Védelmező hadsereget- elfoglalta a MandalMotors létesítményeinek nagy részét, hogy a szeparatista erők használhassák azokat.
A birodalom ideje alatt egy, a Birodalomhoz hű tisztet helyeztek az igazgatói tanácsba, hogy az szemmel tarthassa a mandaloriak esetleges fegyverkezési kísérleteit. Az endori csatát követően ezt a "tanácsadót" az Új Köztársaság elűzi.
A konföderáció és a Galaktikus Szövetség közötti háború idején a céget Jir Yomaget vezeti, aki vagyonából egy közösségi épületet adományoz Keldabe lakosainak. Ezidőtájt egy, a Yuuhzan Vong háború idejéről megmaradt káter alján eddig ismeretlen, ám minden elképzelést felülmúlóan bő beskar-telérre bukkannak, az új anyag felhasználásával pedig megkezdődik a Bes'uliik-osztályú ostromvadászok sorozatgyártása, melynek külső páncélzatát mandalori acéllal erősítik meg.
A cég legismertebb termékei:
Felszíni járművek
Canderous-osztályú ostromtank
Az egykori Mandalore-ról elnevezett repulzorliftes tank egyes beszámolók szerint legalább olyan erős páncélzattal rendelkezik, mint a Birodalom rettegett AT-AT lépegetői. Fegyverzete egy rakétaindító egységből áll, és két tömeggyorsító ágyúval //gyakorlatilag Gauss technológia//, melynek ereje még energiapajzsokon is képes lyukat ütni. Repulzorliftjeinek hála, olyan terepeken is képes közlekedni, ami a lépegetőknek nehézséget okoz.
Pontértéke: 5
Ára: kereskedelmi forgalomban nem kapható
LUX-3 terepsikló
(kép nem elérhető)
Átlagos árú és átlagos minőségű repulzorliftes jármű. Vonalvezetése jellegzetesen kerekded, pilótafülkéje zárt. Két hajtóműve a jármű farában helyezkedik el.
Pontértéke: 1
Ára: 30.000 kredit
Shadow V Harcisikló
(kép nem elérhető)
Ezeket a könnyű fegyverzetű suhanókat a Klónháború után kezdte gyártani a MandalMotors. Számos példány van birodalmi illetve civil kézen is.
Pontértéke: 1
Ára: 37.500
Vadászok és űrhajók
M3-A Scyk vadász
Ez a nevet egy Tatooine-on őshonos gyíkról örökölte a könnyű elfogóvadász. Könnyen és olcsón szerezhető be, így tizenöt évvel ezelőtti megjelenése óta igen gyorsan elterjedt a galaxisban. Fegyverzete két lézerágyúból áll, melyek a szárnyak alsó lemezeire vannak erősítve. Rendelkezik egy gyenge pajzzsal és egy x3 hiperhajtóművel is.
Pontértéke: 2
Ára: 50.000 kredit
Scyk Mark I és Mark II. Csak kinézetükben különböznek
G1-M4-C Dunelizard vadász
A Dunelizard a Scyk modelljén alapul, ám egyelőre nincs oylan népszerű, tekintve, hogy csupán a Birodalom 9. évének elején került piacra. Elődjénél kissé lomhább, ugyanakkor négy lézerágyújának köszönhetően nagyobb tűzerőt képvisel. Pajzsa nem sokkal erősebb, mint az elődé, de a hiperhajtóművet fejlesztették, x2 faktorúra.
Pontértéke: 2
Ára: 70.000 kredit
Dunelizard Mark I és Mark II. Csak kinézetükben különböznek
M12-L Kimogila Nehéz vadász
Ez a modell Hutt megrendelésre készült, bár más körökben is lassan elterjed. Manőverezőképessége messze elmarad a Scyk vagy a Dunelizard mellett, ugyanakor páncélzata jóval erősebb. Fegyverzete négy lézerágyúból és két torpedóvetőből áll. Hiperhajtóműve x2.
Pontértéke: 2
Ára: 95.000 kredit
M22-T Krayt ágyúnaszád
A legnagyobb, ugyanakkor leglomhább a MandalMotors által jelenleg gyártott vadászok közül. A lézerágyúk és torpedók mellé kerültek, fegyverzetét ionágyúkkal egészítették ki. Kétszemélyes, ideális működéséhez szükség van egy pilótára és egy tüzérre.
Pontértéke: 2
Ára: 120.000 kredit
Üldöző-osztályú rendfenntartó hajó
Ezt a modellt már az Új-Keresztesek is használták a Mandalori Háborúk folyamán, mégis, egészen napjainkig nem ment ki a "divatból". A Klónháborúk alatt Spar és a Mandalori Védelmezők a szeparatisták által meghódított világokon vetették be a járműveket, hogy hatásosan megfékezzék az esetleges lázongásokat. A Birodalom idején a legtöbb rendőri szerv ezt a típust használta csapatszállításra. Fegyverzete egy iker-lézerágyúból, egy ionágyú-toronyból és egy protontorpedó-vetőből áll (bár ez utóbbi csupán egy népszerű módosítás). Hiperhajtóműve x1, de rendelkezik egy x16-os tartalék egységgel is.
Pontértéke: 5
Ára: 150.000 kredit (torpedóvető nélkül)
CsillagVipera-osztályú támadóplatform
Ezt a modellt megrendelés alapján a Fekete Napnak tervezték, kizártólagos gyártási joga Xizor herceg kezében van. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, adatai titkosak.
Pontértéke: 2
Ára: Ismeretlen (kereskedelmi forgalomba nem kerül)
Meteor-osztályú Q-szállító
A Meteorok a mandaloriak standard leszállóegységei voltak. Páncélzatán kívül egy-egy iker-lézerágyú védi mindkét oldalon. Mára elég nehezen beszerezhető, mivel a Mandalori Polgárháború óta nem gyártják.
Pontértéke: 5
Ára: 70.000 kredit (csak használtan kapható)
Amphibious Interstellar Assault Transport/infantry (Kétéltű Csillagközi Ostromtranszport)
Rövidítés: AIAT/i
Gyártó: Kuat Drive Yards
Bár ezt a modellt nem a MandalMotors, hanem a KDY gyártja, mégis itt a helye, mivel ez a típusa váltotta fel a fentebb ismertetett Meteorokat.
31 m hosszú, 12,5 m magas, szárnyfesztávolsága 30 m. Meghajtását két túlméretezett fény alatti hajtómű biztosítja. 50 katona, vagy 350 köbméter rakomány szállítására alkalmas. Amennyiben katonai személyzet transzportálására alkalmazzák, a rakomány kiegészül egy repulzoros harci járművel, négy speederbike-kal és egy orvosdroiddal. Képes vízen is landolni.
Fegyverzetét két iker-lézerágyú, egy hátrafelé tüzelő lézerágyú és négy torpedóvető alkotja.
Pontértéke: 5
Ára: 100.000 kredit
Keresztes-osztályú korvett
E hajótípus terveinek alapját valószínűleg a Mandalori Dreadnaught adta (ld. lentebb), de az új modell nem csatahajó lett, hanem vadászelhárításre szerelték fel. A hasonló méretű hajóknál fürgébb, és a lehető legtöbb fegyvert zsúfolták fel rá anélkül, hogy űrjáró-képességét lerontották volna. Ezenkívül fejlett, és nagy hatótávú rakétaelhárító-rendszerrel is fel lett szerelve, hasznos kiegészítést biztosítva ezzel bármely flottának. Ugyanakkor a Keresztes ára igen borsos.
Pontérték: 15
Ára: 1.000.000 kredit (kereskedelmi forgalomban nem kapható)
Mandalori anyahajó
E hajó pontos típusneve ismeretlen. Az Igaz Mandaloriak a Polgárháború alatt ezt a típust használták bolygóközi közlekedésre, és ennek hangárjából indultak útjukra a Meteor Q-transzportok. Körletei elég kitrjedtek voltak legalább három teljes század elszállásolásához.
Pontérték: 60
Ára: 25.000.000 kredit
Mandalori dreadnaught
Ezekből a hajókból ma már csak nagyon kevés létezik, elsősorban a Mandalori háború és az Új Sith-háború idején volt elterjedt. Mielőtt a katonák a felszínre ereszkedtek volna, a hajó számos nukleáris töltetet ejtett a felszínre, hogy megritkítsa az ellenállást. (Ennek a műveletnek legismertebb példája a Serocco-i csata) A hajónak azonban volt egy komoly gyengesége is. A fartájékon megfelelő pontossággal bevitt találat nyomán a hiperűri navigációs rendszer összeomolhatott.
Pontértéke: 100
Ára: 500.000.000 kredit (kereskedelmi forgalomba nem kerül)
Keldabe-osztályú csatahajó
E hajó a mandaloriak fővárosának nevét viseli, és bár mérete nem éri el a Birodalmi csillagrombolókét (ISD), tűzerőben vetekszik azokkal. Fegyverzetét turbólézerek, ionlövegek és tömeggyorsító ágyúk teszik ki (ez utóbbiak mázsás tömegű fémgolyókat vetnek az ellenfél irányába, melyek tömegüknél és lendületüknél fogva képesek átütni a hajók külső burkolatát - gyak. Gauss-technológia)
Ezenkívül a mandalori tervezők felszerelték egy igen különös technológiával, mely képes az energiát elnyelni ellenséges hajók pajzsából, hogy a hajó saját fegyverrendszerét erősítse meg vele.
A csatahajó viszonylag új tervezésű, így napjainkban kevesebb mint féltucat létezik belőlük. Ehhez nagyban hozájárul az is, hogy árából egy szegényebb bolygó lakosságát hónapokig lehetne etetni.
Pontértéke: 100
Ára: 1.000.000.000 kredit (kereskedelmi forgalomba nem kerül)
Lictor-osztályú börtönhajó
Eredetileg a Lictorok is hadihajónak készültek, de a Mandalori Háború után elveszítették jelentőségüket. A Birodalom fedezte fel újra ennek a modellnek a hasznát. Az általuk beszerzett modelleket energiacellákkal és -ketrecekkel szerelték fel, valamint a Sötét Oldali adeptusoknak gyakorlótermeket alakítottak ki. Veszélyes és/vagy Erőérzékeny foglyok (illetve a Tisztogatás alatt elfogott Jedik) szállítására használták, a hajón fellelhető rengeteg kínzóeszköz azonban segítséget nyújtott megtérítésükben is a Sötét Oldalra.
A Lictor-nak több altípusa ismert, méretük 750 és 1000 méter között változó.
Pontértékük egységesen: 100
Ára: 250.000.000 kredit