Az Árnyhajó

[Isiaac Freeman]

Indultam volna a gyengélkedõ felé, amikor eszembe jutott, hogy vár még néhány elintézetlen dolog az irodámban.
- El kell intéznem valamit, majd értesítsetek, mi van Jorunddal.
Leválltam a többiektõl, és elindultam az irodám felé. Nem messze volt innen, pár saroknyira csak. Elmentem néhány sheritan katona mellett. Akármelyikükre néztem, ugyan azt láttam az arcukon, mint a híd személyzetéén: feszültséget. Most már nagyon szerettem volna tudni, mi az ördög folyik itt.

[Isiaac Freeman]

Némi séta után érkeztem meg a hídtól egyáltalán nem messze levõ irodámhoz. Belépve elég nagy rendetlenség fogadott. Hiába, idõm legnagyobb részét a Hoth-i bázison töltöttem, nem volt idõm rendet rakni. Ahhoz képest, hogy amúgy nem volt túl sok minden az irodában, a kupi elég nagy volt. Az íróasztalomon hegységet alkottak a különbözõ adathordozók és papírfecnik, a szekrényekbõl már áttekintett jelentések adattáblái sorakoznak, eléggé rendezetlenül. Az asztalom mögött, egy középmagasságú állványon, ott lógott az a különleges páncél, amelyet még a Kalee bázison találtam annak idején. Ez a páncél nem egyszer mentette meg már az életemet, köszönhetõen annak, hogy anyaga hosszabb ideig visszaveri a legtöbb sérülést.

Akarva akaratlanul is az a gondolat fogalamzódott meg bennem, hogy befogom Epront takarításra, bár õ csak a védelmemmel foglalkozik...
Tényleg, Epron egyáltalán hol van? Ha emlékezetem nem csal, akárhányszor elhagytam a szobámat, mindig a nyakamban lihegett. Persze ez volt a dolga, de néha legszivesebben kikapcsoltam volna. Sajnos ez eléggé meddõ ötlet volt. Epron ugyanis kész rejtély volt a Légióban. Még a sheritanok sem tudtak róla semmit sem, a Birodalom területén pedig nem igen lehet találkozni hasonló droidokkal.

Elhesegettem a gondolataimat. Ha ezen fogok morfondírozni egész idõ alatt, nem fogok majd tudni összpontosítani a munkára. Igaz, nem ígérkezett olyan nagy melónak: néhány jelentést és üzenetet kellett átnéznem csak. Lehuppantam az asztalom mögé, miközben valamelyest félrekotortam a felhalmozódó adattábla halmokat és papírokat, így egy kisebb szabad helyhez jutva. Elõszõr a könnyebb részével kívántam kezdeni: az üzenetek megtekintésével. Az asztalomon levõ terminálon megnyitottam a megfelelõ mappát. Öt üzenet volt benne... a legutóbbi egy órája, a legrégebbi pedig egy hete érkezett. Végigfutottam az üzenetet. Háromban semmi érdekes nem volt, csupán John meg Dhora küldött mindenfajta hülyeséget, jó szokásukhoz híven. Aztán az egyiket Varton hadnagytól kaptam, aki közölte, hogy Bax a Hoth-i bázis elhagyása közben nem jött velünk az Árnyhajón, hanem a Tatooine-ra ment, hogy elintézzen pár dolgot. Bár enyhén ingerelt, hogy Bax se volt képes személyesen szólni, nem tulajdonítottam túl nagy figyelmet a levélnek. Tud magára vigyázni. Az utolsóban arról számoltak be, hogy folyik a vadászgépgyártó berendezés összerakása. Remek, hamarosan folytathatjuk a gyártást. Bezártam a mappát, az üzenetekrõl ennyit.

Vettem egy mély lélegzetet, majd felkaptam az elsõ jelentést tartalmazó adattáblát. Ahogy az asztalomon levõ halmazt néztem nem öt perc lesz átnézni õket.

[Miroul]

Miroul társaival egyetemben tétlenül kényszerült végignézni a shadowokkal vívott csatát. Időközben többen is jöttek mentek a hídon, akik azonban ismeretlenek voltak a gatheringek számára. Mikor a győzelmet követően egy újabb flotta jelent meg Miroulnak még a szája is tátva maradt, látva a gigantikus méretű fém monstrumot. ~ Ezek se aprózzák el a dolgokat... ~ gondolta magában a sumpi mialatt az egyre közeledő flottát figyelte. Nem igazán tartott tőle, hogy bajba kerülnének mivel gyorsan felmérte a köztük lévő távolságot, és megállapította, hogy még van idejük eltűnni innen mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnának. Az arcokon körbetekintve valamilyen furcsa feszültséget vélt felfedezni a nemes, aki azonban nem értette ennek az okát. A hipertérbe lépést követően ásított egyet, majd társai felé fordult.

- Unom, ezt a semmittevést. Biztos akad itt valami feladat nekünk is. - mondta a gathering mire társai helyeslően bólogattak. Miroul megakarta keresni Isiaacot aki időközben azonban elhagyta a hidat. Mivel nem voltak még túl ismerősek a hajón körülbelül húsz percnyi bolyongás után megérkeztek az étkezőbe.

- Azt hiszem itt meg is állapodhatunk. -vetette fel az ötletet Aurelius mire a társaság a terem egyik szélében lévő asztalhoz ült. Eléggé zsúfolt volt most a terem, a kaleei bázisról kimenekítettek nagy része most egy tál meleg levest szürcsölt, hogy az valamelyest erőt öntsön lelkébe és testébe. A gatheringek is elvettek egyet-egyet a többieknek is kimért adagból majd csendes beszélgetésbe elegyedtek egymással.

[Isiaac Freeman]

Általában örültem neki, hogy ha valaki alapos munkát végez, de hogy valaki két oldalas jelentést írjon a semmirõl... hát az néha elég sok volt. Nem egy olyan jelentéssel találkoztam, amiben jóformán semmi sem volt írva, csupán a szerzõ úgy gondolta, kötelessége írnia valamit. Mit ne mondjak, volt az illetõnek fantáziája, de amúgy...

Fél órája olvasgattam már a jelentéseket, amikor úgy ahogy a nagy része elfogyott. Lényegében elég sok érdemtelen információ volt rajtuk, de akadtak fontos dolgok is. A raktármester értesített, hogy bár a készletek még jó darabig elegek lesznek, lassan el kell mennünk az ellátmányért a ,,szövetséges" városba. Amikor a fegyverekrõl szóló jelentést olvastam, akarva-akaratlanul is eszembe jutottak a Gatheringek. Miroult eléggé faképnél hagytam a hídon. Ideje folytatni a beszélgetést. Lenyomtam egy gombot a klaviratúrán, majd az asztalon levõ mikrofonféleségben kezdtem beszélni.
- Itt Freeman tábornok. Kérném a gathering Miroult, hogy fáradjon az irodámba, köszönöm!
Az egész hajón hallani lehetett ezt a mondatot, mivel a hangosbemondóba beszéltem. Csak remélni mertem, hogy az egyik közelben levõ légiós majd lesz olyan kedves és idekíséri, ha netalántán összefut vele.

Eközben az ebédlõben:

Miroulék asztala mellett egy négy fõbõl álló társaság evett éppen, miközben valamirõl diskuráltak. Amikor a hangosbemondó megszólalt. Az egyikük (egy szõke, elég jó testi adottságokkal rendelkezõ fiatal nõ) egybõl kiszúrta a szomszédos gatheringeket. Felpattant az asztaltól, majd odasétált hozzájuk.

- Jó napot uraim, Lopera parancsnok vagyok - köszöntötte õket a nõ, aki mellékesen Susan ,,Kila" Lopera, a Shadow Squad parancsnoka. - Szeretném megkérni azt a bizonyos Miroult, hogy jöjjön velem.

[Miroul]

Miroul épp az étellel kicsit összemocskolt bundáját próbálta meg tisztává varázsolni egy szalvétával amikor meghallotta a nevét a hangos bemondóban. Miközben tanácstalanul felállt elkezdett töprengeni rajta, hogy hogyan fog ő eljutni így abba az irodába ezen a teljesen ismeretlen terepen. Szerencsére a probléma hamar megoldódott mivel a szomszéd asztaltól egy hölgy a segítségére sietett. A gatheringenk már kezdett kínos lenni, hogy az elmúlt napon ennyiszer szorult segítségre.

- Örvendek a találkozásnak én volnék Miroul... - a gathering egy pillanatig elgondolkozott milyen rangot mondhatna - a Sump Tanácsának tagja. Részemről indulhatunk. - válaszolta nemes egyszerűséggel Miroul majd követni kezdte a szőkeséget.

[Jorund Bardok]

Jorund megette az elékészített rágcsát. A droid épp elment. A fejvadász megragadta a kínálkozó pillanatot, és felpattant. A rosszullét határozottan elmúlt, de figyelmes tehetségként elég szép ívben vágódott hasra a takaróban, mely lábára csavarodott.
De ő aztán nem adhatja fel soha-soha! Először kézenállt, majd egy hidalásból felállt. Körbenézett. A droidot hallotta közeledni, így elhúzott szájjal kisurrant.
A folyósón körbenézett. Gyors ám csendes léptekkel osont végig, majd jobbra fordult, aztán balra, megint, egy hosszas, majd mikor hátranézett, épp látta Eve arcát eltűnni arra, amerről ő jött, majd az utána szaladó Chiro-t.
*Frány...*
Homlokon csapta magát. Túl korán osont ki... s most épp nem tudta mit tegyen. Hirtelen ötlettől vezérelve szinte automatikusan két légionárius társa mögött termett, s hirtelen mindkettő vállára tette a kezét.
-Hallottatok már a Black Peace-ről? Alapítsuk meg. Én leszek a vezér, ti pedig az első két tag... A mottónk: vesszenek aaaaz ööö vukik és jöjjön valami jó! Mondjuk jawák!! - Mondta kajánul mosolyogva, igyekezve elterelni őket a másik irányba.
-Jorund... - Nézett furán Chiro. - Ugye nem kábítószerezel?
Jorund csak intett felé.
-Na?
Chiro levakarta magáról társa kezét és megütögette vállát.
-Egy óra múlva gyűlés. Belefutottunk egy shadow flottába, meg volt egy írtó nagy hajó. - Szólalt meg nagyvégül. Közben a hangosbemondó is felszólalt. "Itt Freeman tábornok. Kérném a gathering Miroult, hogy fáradjon az irodámba, köszönöm!"
Jorund elhúzta száját, és elindult immár nem törődve a többiekkel, elindult a kabinja felé.
-Még találkozunk, Eve... és Chori. - Dobta válla mögött egy intés kíséretében.
-Chiro. - A férfi kijavította saját nevét, majd végignézte ahogy Jorund eltűnik. - Ez megőrült... - Fordult Eve-hez.

[Isiaac Freeman]

Kila végigvezet téged a folyosókon. Nem tûnik pont a legjobb társaságnak, egész úton egy szót sem szól, csak mereven bámul maga elé. Hamarosan megtorpan egy ajtó elött.
- Itt menjen be, a tábornok már várja.
Azzal sarkon fordul és elmegy.

Odabent egy íróasztal mögött üldögével találsz engem, amint valami adattáblát olvasgatok. Mellesleg a szobában elég nagy rendetlenség van.
- Á, Miroul - pillantok fel az olvasásból. - Fáradjon beljebb, és foglaljon helyet - mutatok az asztal elött levõ egyik székre. - Elnézését kell kérnem, amiért csak úgy otthagytam, de az események eléggé lefoglaltak.

[Miroul]

Miroul szótlanul követi a hölgyeményt végig a folyósokon, mikor megérkeznek Isiaac irodájához megköszöni a segítséget majd belép az ajtón. Köszönti a tábornokot majd helyet foglal.

- Semmi probléma. Elvégre katonák lennénk nem arisztokraták. - felelt mosolyogva a gathering.

[Isiaac Freeman]

- Úgy vélem, megérdemel némi magyarázatot az elõbbi incidens miatt - szólok, miközben lerakom az adattáblát az amúgy is túlzsúfolt asztalra. - Gondolom észrevette azokat a szokatlan külsejû hajókat. Azok a furcsa hajók, a Shadow nevû néphez tartoznak. Ezek a lények egy másik Galaxisból érkeztek, nagyából harminc évnyi távolságból. Ha hasonlítani akarom õket, akkor a Birodalom kategóriájába tartoznak, mert hódító hadjáratokat folytatnak. Minden útjukba kerülõ rendszert az uralmuk alá hajtanak. Eddig még soha, senkinek sem sikerült megállítania õket, max feltartóztani - tartok egy kis szüntet, majd: - Az a hajó, amin most vagyok, a Sheritan nevû nép alkotása. Õk is a Shadow hódítás áldozatai, elõlük menekültek a mi Galaxisunkba. Néhány társunkkal szabadítottuk ki õket három éve, mert a shadowok elfogták õket anno. Azóta velük együtt utazunk a Galaxisban, és igyekszünk elkerülni azoka a vérszomjas dögöket.

Bár a történetet én is csak hallásból ismertem, legbelül olyannyira elborzasztottak a shadowok tettei, mint ha tagja lennénk a menekülõknek. Az a vad kegyetlenség, pusztítani akarás, ami vezényeli õket a hódításaik idején, még az azt át nem élõt is lehangolja, ha csak rágondol. Azok, akik át is élték a hódítást, igyekszenek elfelejteni a multat. Éppen ezért a sheritanok nem beszélnek szívesen azokról az idõkrõl, csak ha fontos.

Érdeklõdve vártma, mit fog reagálni Miroul.

[Miroul]

A gathering érdeklődve hallgatta végig a történetet ám nem döbbent meg annyira mint Isiaac várta volna.

- Az az igazság, hogy az én szülőbolygómat, a Sumpot is támadás érte, a magukat "Isteneknek" nevező pergamoniak részéről. Ők sem válogattak az eszközök közül, mindent bevetettek azok ellen akik szembe szálltak velük. Három évvel ezelőtt is volt egy támadás de akkor a Birodalom visszaverte őket. - mesélte szomorúan a gathering,

-Egy valamit viszont nem értek a történettel kapcsolatban... A shadowoknak miért érdekük az utolsó sheritanokat is elpusztítani? - kérdezte őszinte értetlenséggel Miroul.

[Isiaac Freeman]

Amikor Miroul megemlítette a pergamoniakat, akkor egy ideig nem tudtam, kikrõl beszélt. Aztán beugrott: az egyik információsunk jelentette anno, három éve, hogy egy nagyobb ûcsata zajlott le Coruscant mellett. Az egyik fél a Birodalom volt természetesen, a másik pedig az addig számomra ismeretlen pergamoniak. Sejtettem, hogy valami nagy haderejû nép lehet, ha a Birodalmat ki merték hívni, de úgy tûnt, még nagyobb sereggel rendelkeztek, ha más bolygókat is megtámadtak.

- Nos, igazából nem tudom, miért jó nekik, ha lemészárolják a túlélõket - kezdtem a válaszadást Miroul kérdésére. - Tapintatosságból nem kérdeztem a sheritanokat a történtekrõl. Ha engem kérdez, akkor több alternatívája van az üldözésüknek. Az egyik az, hogy a shadowok szeretnének tiszta munkát végezni. Aztán az is lehet, hogy a hajók adatbankjára fáj a foguk. Tudja, a Sheritan nép technikailag az egyik legfejlettebb, akikkel eddig összehozott a sors. Meg merem kockáztatni, hogy elég jó helyen helyezkednek el a Birodalom mögött. Végül az is szóba jöhet, hogy a sheritanok potenciális hírforrás a meghódításra kiszemelt rendszereknek, így azok felkészülhetnek a Shadow támadására.

[Jorund Bardok]

Jorund a folyósókon bandukolt.
*Gyűlés? Shadow flotta? Irtó nagy hajó? Mi a franc?*
Elmélkedett. Sehogy sem jutott eredményre. A helyzeten pedig az sem javított, hogy mindenki akit látott, feszült volt. Valahogy furán viselkedett az egész sheritan nép az Árnyhajón. Egyszercsak egy kéz ért vállához. Megfordulva letolta a kezet és Chiro-ra nézett, egyik szemöldökét felhúzva.
-Na, most komolyan, mi a gond? - Kérdezte a fiatalabbik.
-Semmi. Nem értem mi történt. - Felelt az idősebb, s megfordult. Elővette komlinkjét, "Isiaac-ra hangolódott", majd álhangon szólt bele.
-Khmm... tábornok... elnézést a zavarásért, de mi a gond a shadowokkal? - Kérdezte. Újra elindult, Chiro pedig követte.

[Hypto Xeros]

Hypto Xeros az Árnyhajón található lakosztályában tartózkodott. Mint mindennap, ma is edzett. Jelenleg a fekvőtámaszozó részeknél tartott. 58, 59, 60. Mikor az utolsót is megcsinálta feltápászkodott a földről. Felsőtestét nem borította semmi, így a csupasz bőrén folyt az izzadság. Letörölte az arcáról a verejtékcseppeket, majd odalépet a súlyzóihoz. Felemelte azokat, majd elkezdte emelgetni őket. Miután végzett visszatette a súlyzókat a helyükre, majd a zuhanyzóba ment. Kinyitotta a jó meleg vizet, és megszabadult bűzös testszagától.
*Hmmm. Talán átmegyek Throth-hoz.* - gondolkodott mit tegyen a zuhany után. * Úgyis rég dumáltunk.*
Húsz perc múlva tisztán és felöltözve kilépett a hajó egyik folyosójára. Végigmasírozott rajta, befordult egy kanyarban, majd az egyik turbólifthez lépett. Miközben a liftre várt, a legutóbbi támadás jutott eszébe. Arcizmai megfeszültek, mikor eszébe jutott, apja összeégett arca. Arra riadt fel emlékeiből, hogy a turbólift ajtaja szisszenve kitárultak. Belépett rajta és lejjebb ment egy emeletet. Ott egy újabb folyosón ment végig. A folyosó vége jobbra és balra ágazott. Hypto jobbra ment, mivel arra volt Throth lakosztálya. Megállt az ajtó előtt és bekopogott rajta.
- Throth itt vagy pajti ? - kérdezte.
- Persze gyere be . - felelte. Hypto belépett az ajtón. Odabent Throth éppen készülődött valahová.
- Merre a menet ? - érdeklődött. Throth ránézett .
- Csak az étkezőbe. Enni is kell. - nevetett.
- Veled tartok. - szólt Hypto. Azzal a két barát elindult az étkezőterem felé...

[Isiaac Freeman]

Míg Miroul reagálására vártam, tekintetem az asztalomon levõ kronométerre terelõdött. Láttam, hogy még egy óra van a megbeszélés idejéig. Elég fáradt voltam, jobbnak láttam, ha visszamegyek a szállásomra és pihenek egyet. Tekintetm a monitorra tévedt, és láttam, hogy üzenetem jött. Megnyitottam az üzenetet.
- Nos Miroul, én most visszavonulok egy idõre - pillantottam fel, miután elolvastam az üzenetet. - Most kaptam egy levelet a technikusainktól. Megszerelték a hajójukat, és kérik, hogy nézze meg, minden rendben van-e vele. A hármas hangárban van a hajójuk. Kimegy, forduljon balra, végig a folyosón. Ott találni fog majd egy táblát, amely megmutatja, merre kell mennie.
Felállok a székembõl, majd az ajtóhoz lépek. Megvárom, amíg Miroul kimegy, majd én is elhagyom az irodát. Épp indulnék, amikor felcsipog a komlinkem. Jorund az.
- Nem tudom Jorund, mi a gond velük - mondom, miközben bezárom az irodám ajtaját, majd útnak indulok. - Valamiért a sheritanok nagyon feszültek a multkori találkozás miatt.
Utam a szállások részlege felé vezetett.

[Isiaac Freeman]

A lifttel hamar meg is érkeztem a szállások szintjére. Kilépve belebotlottam két katonába, akik épp a liftre vártak (Hypto-ék).
- Jó napot uraim - köszöntem nekik, majd eloldalaztam mellettük és tovább indultam.
A szállásom valahol az emelet közepénél helyezkedett el. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem. Viszont amikor beléptem, hirtelen rossz érzés fogott le. Rettegést és félelmet éreztem a környéken. Megpróbáltam meghatározni, hol van a centruma a félelemnek. Rendes körülmények között csak nagyjából tudtam volna belõni, hol van, mivel az Erõ nem radar, hogy pontosan lehessen vele meghatározni valamit. Ám mivel csak kis területrõl volt szó, tisztán éreztem, hogy a hálószobából jön.... várjunk csak.
- Laura?
Nem kaptam választ. Odasétáltam a hálószoba ajtajához, majd bementem.

Odabent sötét volt, szinte semmit sem láttam.
- Laura, itt vagy? - kérdeztem.
Megint nem kaptam választ, de hallottam valamit: hüppögést. Megkerestem a villanykapcsolót, majd pár másodperc múlva fény töltötte be a szobát. Újra körbenéztem, majd meg újra körbenéztem. Laura az ágya mellett kuporgott, kezeibe temetve az arcát. Halkan sírt, magában. Odasétáltam hozzá, majd leguggoltam elé.
- Laura, mi a baj.
A kislány felpillantott rám, majd a következõ pillanatban elõre lendült és átkarolta a nyakamat.
- Apu, végre itt vagy - szólt elhalló hangon.
Zavarodottan magamhoz öleltem Laurát.
- Mi a baj? Megsérültél?
- Nem... nem... csak azok a... - elhalt a hangja.
Azonban már sejtettem, mi lehet a baj. A nemrég lezajlott ûrcsata válthatta ki nála ezt a fajta félelmet. Laura egyszer sem látott csatát, rendszerint az egyik bázisunkon maradt, amíg bevetésen volt a Légió. Nem csoda, hogy ennyire megrémült, elõször átélni egy csatát, ráadásul egy ilyet...
- Nyugodj meg, vége van már.
Nem szólt semmit sem, de már nem hallottam a zokogását, habár még szipogott. Szerencsére birtokában voltam egy Erõ-alkalmazásnak, amellyel segíthettem rajta. A barátság képességet használtam, hogy sikerüljön teljesen lenyugtatnom a kislányt. Beletelt vagy tíz percbe, mire Laura teljesen le nem nyugodott.
- Feküdj le Laura, ahogy elnézlek, rád fér az alvás.
Laura bólogatott, majd néhány másodperc múlva már az ágyán feküdt.
- Ugye itt maradsz, apu? - kérdezte.
- Persze. Ne aggódj, vigyázok rád - mosolyogtam.
Laura visszamosolygott, majd hamarosan már nyugovóra tért.

Megvártam, amíg elalszik, majd odasétáltam az ágyamhoz. Lerúgtam a csizmáimat, majd a pulóveremet is, végül eldõltem az ágyamon. Hamarosan elaludtam.
,,... kezemben úgy pörgött a fénykardom, mint egy propeller, miközben hárítottam a felém közeledõ sugárnyalábokat. Nem tudtam, ki lõ rá, révén, hogy sötét helyen voltam. Nem kevés sugárnyalábot lõttek ki rám, alig bírtam visszaverni õket. Hátráltam... egészen addig, amíg neki nem ütköztem valaminek. Lopva hátra pillantottam. Ajtó volt. Gyorsan kinyitottam, majd szó szerint kiugrottam rajta. Az ajtó magától becsukódott, sõt, amikor hátra fordultam, az ajtó is eltûnt. Egyedül álltam... egy temetõ kellõs közepén. Hogy kerültem ide? Mi ez a hely? Megfordultam... és a mögöttem álló sírkövön egy név állt: Varaitok. Megilletõdve néztem a sírkõre. Tekintetem a következõ sírkõre siklott. Varaitok. Akármelyik sirkõre is terelõdött a tekintetem, mindegyiken ugyan az a név állt: Varaitok. Süvítõ hangok törték meg a csendet, majd két TIE vadászgép hasított át az égen. Kiabálások, csörömpölések csatlakoztak a TIE-ok jellegzetes hangjaihoz. Körbenéztem. Minden irányból rohamosztagosok és különféle osztályú lépegetõk közeledtek. Félelem lett úrrá rajtam..."
...a következõ pillanatban felriadtam álmomból. Egész testem verejtékben úszott. Letöröltem arcomról az izzadtságcseppeket, miközben végiggondoltam, voltaképpen mi is történt. Rémálom. Egy olyan dolgot láttam, ami távol áll a jediktõl. Úgy szokás mondani, hogy a jediknek nincsenek álmaik. Ha látnak is valami hasonlót, azt rendszerint az Erõ láttatja velük... és ezek az álmok kapcsolatban állnak a múlttal, a jelennel, vagy akár a jövõvel is. Nem gyakori, sõt, ritka, hogy egy Erõhasználó hasonló dolgokat lát.

Valami történt Varaitokkal, ebben biztos voltam. Ha szimplán egy Birodalmi támadásra próbált volna meg figyelmeztetni az Erõ, akkor csak a rohamosztagosok jelentek volna meg. De most Varaitok is benne volt... képletesen persze, valószínûleg a sírkõ, jobban mondva a sirkövek alatt. Az is szembetûnõ volt, hogy nem csak egy helyen állt a neve, hanem az összes sírkõrõl az õ nevét lehetett leolvasni. Árulkodó jel.

Lehetséges, hogy elkapták volna? Ha pedig igen... akkor él-e még? Láttam egy megoldást, hogy választ kapjak erre a kérdésre. Szerettem biztosra menni. Felálltam az ágyamról, majd odasétáltam a szekrényemhez. Kinyitottam, majd az egyik felsõbb polcról egy kis dobozt emeltem ki. Levettem a tetejét, a dobozban pedig egy kis ötágú csillag alakú amulett helyezkedett el. Ez volt az az amulett, amivel a halottakkal lehet kommunikálni. Kisétáltam az elõszobába, majd törökülésben helyet foglaltam a szõnyegen. Két kézbe fogtam az amulettet, majd lehunytam a szemeimet. Rákoncentráltam az amulettre.
- Varaitok... Varaitok, hallasz? - suttogtam.
Jó pár percig nem kaptam választ. Már kezdtem reménykedni, hogy feleslegesen aggódtam, amikor:
*Igen* - hallottam a tudatomban Varaitok hangját.
Nyeltem egyet. Hát mégis volt igazság az álomban. Bár fölösleges kérdés lett volna, mégis a következõ mondat hagyta el a számat-
- Mi történt?
*Megöltek*
Na igen, egyértelmû válasz.
- Ki vagy mi végzett veled? - kérdeztem.
Csend.
*A Birodalom*
A szó úgy hasított belém, mint egy villámcsapás. Hát ezért volt annyira rossz elõérzetem, és Chloenak is. Egy új kérdés fogalmazódott meg bennem... ami újabb rossz elõérzetet keltett bennem.
- Megtudtak tõled valamit? Ha igen, mennyit?
Csend.
*Mindent*
Kezembõl kihullott az amulett, ezzel pedig megszakadt a kapcsolat.

- Végünk van - suttogtam magam elé.
Voltam már hasonló helyzetben; amikor a Red Alliance-t annak idején lekapcsolták, minket pedig az IQ-Path 2-re számûztek, bányászni. Akkor is a Birodalom volt a fõ veszélyforrás, és most is az. Nem tudtam, Varaitok hogy került a Birodalom õrizetébe, de most volt kisebb gondom is. Több társunk is hajón kívül volt... a kapcsolataink, a Hoth-i õrség, Chloe, Bax... még szerencse, hogy a terménnyel szolgáltatott város védelmét szavatoló egységet visszahívtuk a legutóbbi szállítmánnyal, hogy felszereljük õket.
Baxot annyira nem féltettem. Õ tudtommal a Tatooine-ra ment, ahol a jelentések szerint elég gyatra volt a Birodalmi egységek alapossága, és a lepi is elég ügyes volt baj elkerülésben. De Chloe... õ a Corelliára ment, az oroszlán szájába. Hirtelen támadt feszültség eredményeként, tiszta erõbõl belevágtam egyet a padlóba a gépkarommal.

Az újonnan fellépõ fájdalom, mely az ütés következtében lépett fel, egybõl észhez térített. Bár már évek óta gép-protézis helyettesítette a karomat, révén, hogy közvetlenül az idegszálamra kapcsolódik a szerekezet, fájdalamat még mindig érezhetek vele... ha nem is olyan élethûen, mint ha valódi lenne. Ha a fájdalom nem lett volna elég, amikor vetettem egy pillantást a gépkaromra, láttam, hogy az ütés erejétõl kissé eldeformálódott. Remek, még ez is. Majd késõbb helyrerakatom a technikusokkal.

Felvettem az amulettet, majd visszasétáltam a hálószobába. Miután elrakta a tárgyat, felvettem a levetett ruha darabjaimat (a sérül gépkézre nagy nehézségek árán felhúztam egy kesztyût, hogy annyira ne legyen szembetûnõ a hiba), és sietve elhagytam a szállásomat. Most már nagyon fontos volt, hogy megtartsuk azt az ülést, minél elõbb. Míg sétáltam a folyosón, néhány pillanatra úgy éreztem, mint ha rövid idõre egy sötét árny telepedett volna rám. Elcsigázottnak, fáradtnak éreztem magam. Ezt bedutam az álom mellékhatásának, nem is fogalalkoztam vele, csak egy múló érzés volt... ám tudtommal kívûl történt velem valami, ami nem volt pozitívum egy Jedinél....