|
Post by Andromeda Whitestar on Jan 29, 2010 17:26:24 GMT 1
*Már nem tudja követni az idõ múlását… Itt a világûrben minden olyan egyforma. A pilóta és a segédje tisztelettudó volt vele, de mindketten olyan ridegek. Hiányzik neki a társulat, hiányoznak a szülei, ahol mindenki szerette, kedves volt vele, körülrajongta. Hiszen miután õ maradt az egyetlen gyermek, mindent megkapott, amire csak vágyott. Nehéz belegondolnia, hogy teljesen egyedül lesz egy ismeretlen bolygón, ahol ugyan már anyja intézett neki egy aprócska lakást, amit bérelhet, és bármikor felbonthat, ha úgy dönt, hogy mégis inkább hazamegy. Hát igen, édesanyja mindig is elõre látó volt, talán tõle örökölhette… De nem fog azonnal megfutamodni, nem és nem! Fordul egyet kényelmetlen ágyán, és magára húzza a takarót. Pedig a Lorrd köztudottan egy hideg klímájú bolygó… A fedélzeti rádió kiabálására ébred föl.* - Segítség! Bedöglött a navigációs rendszer, és a hajó felett is elveszítettük az irányítást! Teljes sebességgel száguldunk a Tatooine felé! *Talán valahonnan a távolból jut el a fülébe a pilóta kiabálása, de az értelmét már nem fogja föl. Most elõször tud nyugodtan aludni ebben a hajóban.* - Hagyjatok már aludni… *Fejére húzza a párnát és már alszik is tovább, észre sem véve, hogy egyre jobban rázkódnak. Álmában kicsi ember szerû lények barna maszkban ugrálták körül egy sivatagban, ahol nagyon, nagyon meleg volt… *
|
|