Az Alderaan fölött egy YT-2400-as tûnt fel. Jack nagy ívben kanyarodott a bolygó felé, nem akarta, hogy a jókora márványtömb esetleg elszabaduljon a raktérben. A rádiót szélessávú vételre állította, hogy azonnal tudjanak róla, amint történik valami.
- Üdvözöljük az Alderaanon! Kérem ne térjen le a pályájáról! Ellenõreink hamarosan megérkeznek...-
- Várjuk, õket – válaszolta a csempész szûkszavúan.
A Lone Wolf hamarosan megállt, majd lebegni kezdett az ûrben. A mozgás hiányát érzékelve, Clint dugta be a fejét.
- Miért álltunk meg?
- Látogatóink lesznek – válaszolta a férfi. – Ne izgulj, nem lesz gond. Semmi gyanúsat nem szállítunk, arról meg elég jók a papírjaink – bökött a háta mögé.
- Nem izgultam – vont vállat a fiú, majd bevetette magát a másodpilóta székébe. – Szóval ez lenne az – mutatott kifelé a bolygóra. – Nagyon békésnek látszik.
- Mert az is – ismerte el Jack. – Az alderaaniak idefent nem sokat fognak szõrözni velünk, viszont odalent minden fegyver tiltva van. Nálunk sem lehet majd semmi.
- És mit viselnek a helyiek?
- Nem tudom.
Jack az állát dörzsölve figyelte az õrhajó közeledését, majd a zsiliphez ment, ha bármi történne. Clint végig a nyomában loholt.
- De akkor, miért nem foglalta el a helyet a Birodalom? Gondolom elég könnyû falat lenne…
- Nem tudom – vallotta be a férfi. – Talán Organa szenátornak köszönhetõ, hogy még mindig viszonylag függetlenek. Azért ne bízz mindenkiben. A birodalmiaknak nyílván itt is megvannak az emberei, akik ha rádöbbennek, hogy ki is vagy…
- Biztos nem sajnálnának maguktól egy kis csetepatét – vigyorodott el a fiú. – Csak nem félsz?
- Ez független a félelmeimtõl, Clint – kezdte lecsatolni a pisztolyát a férfi. – Viszont fegyvertelenül nem tudok feltartóztatni egy rohamosztagot, bármennyire is szeretném.
- Nem lesz gond, kapitány – tisztelgett a kölyök – majd visszafogom magam, és nem emelgetek tárgyakat magam körül, pusztán az akaratom segítségével.
Végszóra a két hajó összekapcsolódott, és egy udvarias kopogással valaki bebocsátást kért a teherhajóba. Egy tiszttel, és fél tucat közlegénnyel néztek farkasszemet. Jack arrébb állt, hogy mindenki beférjen a hajójába.
- Üdvözlöm az Alderaannál – kezdte a tiszt – papírjaikat kérném ellenõrzésre, és engedjék meg, hogy az embereim átnézzék a hajót!
- Nincs rá ok…
- Természetesen – vágta el Clint szövegét a csempész egy kézmozdulattal, majd a belsõ zsebe felé nyúlt. – A hajón kizárólag mi ketten vagyunk, illetve egy ötven tonnás márványtömb a Seloniáról. A megrendelõ neve az oldal alján szerepel.
Feszültséggel teli másodpercek következtek. Thomas Klerson mindig kiváló minõségû dokumentumokkal szerelte fel õket, de soha nem lehettek eléggé biztosak a dolgukban. A tiszt az igazolványokat és a menetlevelet vizsgálta, amíg az emberei szétszéledtek, hogy szemrevételezzék a rakományt. Az alderaani ellenõrök nyugodtan, hatékonyan, de gyorsan végezték a munkájukat, egyetlen szó nélkül. Jackék sem érezték úgy, hogy bármi mondanivalójuk lenne, úgyhogy õk is hallgattak. A kutatás felénél az egyik sarokból Karmos is elõkerült, és némi nyávogással rávette Clintet, hogy felemelje a földrõl. A tiszt végül emberei egyöntetû bólintása után visszaadta az iratokat.
- Köszönjük az együttmûködést, érezzék jól magukat!
- Köszönjük.
- Remélem tudják, hogy semmilyen fegyvert nem vihetnek ki az ûrkikötõ, illetve a bolygó területére – bökött a férfi Jack nehéz DL-44-esére.
- Természetesen.
A fináncok visszaszálltak saját hajójukra. Jack kifújt egy túl sokáig benntartott sóhajtást, majd elindult a pilótafülke felé.
- Ez elég simán ment. Nem értem, miért olyan veszélyes az életed.
Jack elvigyorodott magában.
- Mert általában nem ilyen sima, legtöbbször elkerüljük a találkozást a határõrökkel, amikor meg mégsem, olyankor lövöldözni szoktunk egymásra. De itt mégis érdemesebb a szabályok szerint játszani.
- Remélem, hogy lent is ugyanilyen könnyû lesz minden – ült le a fiú, még mindig az ölében tartva macskáját. – Különben nagyon hamar unatkozni fogok…
Foly köv
Ûrkikötõ
