|
Post by Alfonso Dolegol Nagymoff on Oct 11, 2009 11:17:26 GMT 1
Alfonso nem száll vitába a lánnyal, hiszen látja rajta, hogy túlságosan is tájékodott a hadüggyel kapcsolatban. Elvégre is egy Nagymoff lánya.
- Lucretia. Maga azért jött vissza, hogy ezeket a kérdéseket feltegye az apjának, vagy azért, hogy ezeket a szemére vesse- teszi fel a kérdést a Nagymoff
- Tudja maga, hogy mekkora káosz lenne akkor, ha a Birodalom megszünne létezni- foplytatja végül.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Oct 12, 2009 7:26:07 GMT 1
- Is-is - biccent Lucretia. - Nem kívánom, hogy megszûnjön a Birodalom, ilyet sosem állítottam. Pusztán meg kéne szerintem változtatni egy-két dolgot. A haderõ gigantikus mértékû fejlesztése sokakban visszatetszést kelt. Az emberek félnek! Innen talán ez nem érzékelhetõ, de nézzen csak körül a Galaxisban. A félelem az úr mindenen és aki fél, az elõbb-utóbb megunja az állandó rettegést és fellázad. Vannak olyanok, akik már most nagyon elégedetlenek - pillant komolyan Dolegolra a lány. - És ezt orvosolni kell, amíg nem késõ. Amíg nem tör ki egy újabb háború. Mintha a huttokkal sem lenne minden rendben, bár pontos információim nincsenek - fûzi hozzá.
|
|
|
Post by Alfonso Dolegol Nagymoff on Oct 14, 2009 19:30:02 GMT 1
- Pontosan mit is szeretne itt Lucretia. - teszi fel a kérdést végül Alfonso látva a lány politikusi ambicióit.
Alfonso megfordul, majd egyenesen a lány szemébe néz.
- Ami a Huottokat illeti egy gerinctelen faj, akik a kizárólagos egyensúly miatt maradtak eddig is életben és fognak is ezek után is. Elvesztettük a szektor feletti ellenőrzést egyenlőre - és itt fejezte be a beszédet, hiszen vigyáznia kelltt, nehogy valami olyan információt adjon át, amit nem kellene.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Oct 15, 2009 10:56:18 GMT 1
Lucretia szemei kissé tágra nyílnak. Egy szektor elvesztése...ráadásul a Hutt-szektoré. Õ maga csak annyit tudott az üggyel kapcsolatban, hogy "zavargások" vannak arrafelé, de ez... - Õszinte részvétem - feleli kétértelmûen. - Egy szektor elvesztése eléggé kellemetlen lehet, még akkor is, ha a dolog csak átmeneti. Mit szeretnék? Hát végre beszélni az apámmal és tisztázni a dolgokat. Nézze, tudnom kell melyik oldalon állok. Hogy hová tartozom. Amennyiben úgy érzem, hogy a Birodalom is a jó utat keresi, szívesen csatlakozom a rendszerhez. Akár mint pilóta, vagy diplomata: mindkettõ a szakterületem. Az apámban megbízom, noha néhányszor már csalódtam benne. De mégiscsak az apám. Remélem, hogy õ is úgy gondolkodik mint én...mert ellenkezõ esetben kénytelen lennék a magam útját járni - jelenti ki határozottan.
|
|
|
Post by Alfonso Dolegol Nagymoff on Oct 27, 2009 19:35:27 GMT 1
Dolegol mintha nem is hallotta volna meg Lucretia utóbbi szavait. Amikor megfordul a lány felé megszólal holo készüléke, amely lágy hangú volt, és vörösen izzott.
- Eljött hát az idő, hogy beszéljen az apjával - mondta, majd laza mozdulatokkal elindult a szoba kijárata felé.
- Várjon itt. Az apja gépe éppen most landol a kertben. - mondja, majd kilép a szobából és a vezérlőterem felé veszi az irányt.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Oct 29, 2009 8:14:05 GMT 1
Lucretia bólint, hátradõl a székben, tekintetét a mennyezetre szegezi, mintha azt kémlelné: vajon mit hoz majd a jövõ és ez a fontos beszélgetés...
|
|
|
Post by Tarkin "Wilhuff" Nagymoff on Oct 29, 2009 15:19:54 GMT 1
Hamarosan lassú lépteket lehet hallani, és egyszer csak az ajtó is kitárul.
Tarkin Nagymoff jelenik meg szokásos merev helyzetében, és komor tekintetével.
- Lucretia - szólal meg végül kissé szomorú, de mégis lelkes hangon.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Nov 2, 2009 8:17:03 GMT 1
A lány hirtelen feláll. Arca sápadt, lelkében az öröm a szégyenérzettel keveredik. Apja jelenléte egészen elementális erõvel hat rá. - Apa - suttogja félhangosan és szemében mintha könny csillanna meg. - Bocsáss meg.
Ösztönösen mondta ki ezeket a szavakat, mintha már döntött volna. Vagy mintha valamilyen láthatatlan erõ erre késztette volna. Nem is tudott, nem is akart gondolkodni.
|
|
|
Post by Tarkin "Wilhuff" Nagymoff on Nov 2, 2009 15:45:59 GMT 1
Tarkin nem szólt semmit. Lassú léptekkel közelített feléd, majd végül amikor elért hozzád hirtelen átölelt.
Régen éreztél már ilyet. Szinte már nem is tudod, hogy mikor. Hirtelen melegség önt el és mintha megszabadulnál a világ összes bajától egyszerre.
- Neked ne bocsátanék meg - mondja végül Tarkin, majd kicsit elmosolyodik. Ritka pillanatok egyike ez. Tarkint nagyon kevés embernek adatik meg látni mosolyogni...
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Nov 3, 2009 11:22:15 GMT 1
A lány zokogni kezd. Hirtelen, elemi erõvel tör rá a sírás. Úgy, mint aki évek óta készül erre, de a természet vagy más titokzatos, õsi erõ nem engedett volna szabad utat könnyei záporának. Most viszont semmi és senki nem állhat a könnyfolyam útjába és hosszú percek telnek el szótlanul. Lucretia Tarkin szavak nélkül is választ kapott kérdéseire, kételyeit mintha elmosta volna a lélek eme forró, sós áradata. Üresnek és felszabadultnak érzi magát egyszerre. - Örülök, hogy visszajöttem - mondja végül halkan, kibontakozva apja ölelésébõl, megtörölve kissé szemeit.
|
|
|
Post by Tarkin "Wilhuff" Nagymoff on Nov 3, 2009 15:06:54 GMT 1
- Már azt hittem, hogy halott vagy - mondja Tarkin, majd az asztalhoz indul egy kis frissítőért.
- Mi történt veled és ki a tettes azért ami veled történt - szólal meg végül egy kicsit keményebben.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Nov 4, 2009 13:42:18 GMT 1
Amíg Wilhuff italt tölt magának, addig Lucretia kicsit összeszedi magát. - Csakis én tehetek az egészrõl - kezdi a beszámolóját. - Az elmúlt egy évben ide-oda utazgattam a Galaxisban és mindenbe beleütöttem az orromat, amibe csak tudtam. Jártam non-humánok között, jártam a víz mélyén és a felhõk között is, meg még ki tudja milyen aszteroidákon. Felfedeztem ezt a csodálatos, de kaotikus világot, ami azért nem olyan rossz... Aztán egy korvett kapitányaként elvetõdtem a Roche-övezetbe, ahol mindenféle félreértések miatt tûzharcba keveredtünk egy rombolóval. Nem hitték el, hogy én vagyok én, sõt árulónak bélyegeztek. Már nem volt idõm átküldeni a titkos kódomat... a hajó megsemmisült, alig éltem túl. Aztán még utaztam egy kicsit egy teherhajón, elkaptam valami undok fertõzést, amibe majdnem belehaltam. Miközben betegen feküdtem egy ismeretlen rendszer ócska kórházában, végig azon gondolkodtam, hogy vissza kell térnem hozzád és meg kell beszélnünk a dolgokat. Apám, a Galaxisban vannak értékek, több is, mint hinnéd! De az egész...kiszámíthatatlan és kaotikus, ezért szükség van a rendre. Mindenhol. Minden egyes szegletben, még talán a majdnem néptelen csillagködökben és minibolygókon is. A Birodalomnak megvan a hatalma ehhez, csak jól kell használni. Sajnos ezt sokan nem ismerik fel és lázadoznak. Hallani az elégedetlen suttogást a kocsmákban, az utcákon, a kikötõkben. Az emberek és nem emberek félnek a Birodalomtól, mintha az a kárukra lenne, pedig csak a rendre ügyel. Persze nem tökéletes, vannak túlkapások, súlyos túlkapások méghozzá, igen, de csakis a Birodalom tudja fenntartani az egyensúlyt. Ám elõtte önmagának kell tovább tökéletesednie. Ki kell szûrni a káros egyéneket és akkor visszaállhat a rendszer jó híre! Hiszen az nem lehet, hogy rohamosztagosok ütlegeljenek védtelen embereket! Az õ fehér egyenruhájuk egyben a tisztaság jelképe! Nekik példát kell mutatniuk, mint ahogyan azt általában teszik, nem lehetnek effajta kilengések. Sokat láttam... - mereng a lány és egy kis ideig elhallgat. Aztán folytatja: - Birodalmunkban több a jó, mint a rossz, mégis rossz a híre. Rossz. Összességében véve: rossz. Ezt el kellett mondanom neked. Az emberek és nem emberek általában rosszat gondolnak a Birodalomról, nyomasztja õket a katonás rend és fegyelem, valamint a sok rohamosztagos és a növekvõ igazoltatások száma. Mintha folyamatosan keresnének valamit...mit keresünk apám? Árulókat? Boszorkányokat? Azok már kipusztultak. Emlékszem, jó tíz éve egyszer beszéltünk errõl...olyan emberekrõl, akiknek furcsa képességeik vannak...õk a legfõbb árulók, így mondtad. Rájuk ma már senki sem emlékszik. Sehol sem hallani róluk, pedig tényleg sok helyen megfordultam. Enyhíteni kéne a szigoron, különben félõ, hogy a legrosszabb fog bekövetkezni. Egy újabb háború. Nem tetszik Neked, amit mondok, látom a szemeden. De ez az igazság. Egyszer találkoztam egy aszteroidáról-aszteroidára menekülõ kisebb "szabadcsapattal". Azok az emberek gyûlölik a Birodalmat, ha még élnek, és én nem hittem a fülemnek... rasszistának és elnyomónak bélyegezték, holott a Birodalom nem akar mást, csak rendet. Igaz..!? Nem akarhat mást! Békét és rendet. De mintha a törekvések kicsorbulnának valamilyen titokzatos dúracél falon, mintha nem jutna el a fülekbe, az agyakba ez az üzenet. És igen, valóban sok a rossz tapasztalat, a személyes tapasztalat. Sok ártatlan embert érnek atrocitások, miközben persze az igyekezet az áruló, izgató elemek ellen irányul. És mégsem értik meg! Miért nem értik ezt meg? Ennyire rossz lenne a központi kommunikáció? Lehet. Mindenesetre, tenni kellene valamit apám ezen elszigetelt jelenségek ellen, mielõtt a kis szabadcsapatok esetleg egy nagyobb közösségben egyesülnek. Ha jók a megérzéseim, akkor ezek a konkrét jelenségek elszigeteltek, de ... de akkor, amikor Corellia szívében súlyos terrortámadás történhet, akkor joggal rendül meg a Birodalomba vetett bizalom. Hát így vigyáz a rendre a Császár? Én tudom, hogy nem lehetünk ott mindenhol, csakhogy sokak ezt nem tudják. Fogalmuk sincs róla. Jobbá kéne tenni mégis a rendszert, létre kell hozni a tökéletes rendszert, apám, ez az egyetlen megoldás! A tökéletes politikai, katonai és gazdasági rendszer - fejezi be végül a lány hosszabb monológját és ragyogó kék szemeivel Wilhuff Tarkin szikár arcát fürkészi.
|
|
|
Post by Tarkin "Wilhuff" Nagymoff on Nov 4, 2009 14:14:35 GMT 1
Tarkin csendben hallgatta végig lánya mondanivalóját, ami kicsit hosszúra sikeredett... Néha kortyolt a vízből, ami egyenesen az Eriaduról származott. Minden egyes korty után elmerengett a jelenlegi helyzeten. Látta, hogy lánya valóban megváltozott. Nem ugyanaz már, aki elment. Érett lett és felelősségtudó.
- Milyen vírust kaptál el lányom és kitől - teszi fel végül a lényegtelennek tűnő kérdést de mielőtt válaszolnál már teszi is fel a következőt. - Milyen rombolóval kerültetek tűzharcba és hol, mikor - mondja végül.
- A Birodalom nem tökéletes ezt tudjuk. De nap mint nap azon vagyunk, hogy azzá tegyük. Amit mondtál arról, hogy oda kell figyelni a kesebb rendszerekre is igazad van. Jelenleg is folynak a tárgyalások a moffi tanácsban, ám ahhoz, hogy megszilárdítsuk a rendet a peremen szükség van a szenátusra - mondta Tarkin, majd látni rajta, hogy kicsit meghúzza a száját.
- Ám a szenátusnak nincs jelenleg egy erős kezű, határozott alakja, akiben bíznak. A szenátusban a káosz és a becstelenség kezd úrrá lenni.
|
|
|
Post by Lucretia Tarkin on Nov 9, 2009 9:39:22 GMT 1
A lány szintén kortyol párat a nemes nedûbõl, csak aztán felel: - Az orvosok tanácstalanok voltak. Állítólag valamilyen egyedi genetikai érzékenység a huttok termelte mirigyváladékra. Két héttel azután tört rám a betegség, hogy eljöttem a Nal Huttáról. Szerencsére egy egyszerû gyógyszer segít a bajon, de mire rájöttek erre, majdnem késõ lett. A romboló nevére nem emlékszem már... csak a kódjukat küldték át és aztán már nem volt idõ a névvel bíbelõdni - közli a lány halkan. Karba fonja kezeit: - Igen, a Szenátus. Régóta gond van vele. De Te biztosan találtál már egy erõs embert, aki ráncba tudja szedni a politikusokat! Ez a Dolegol lesz a vezetõ? - kérdezi.
|
|
|
Post by Tarkin "Wilhuff" Nagymoff on Nov 9, 2009 16:33:13 GMT 1
- És mi volt a romboló kódja arra sem emlékszel? - teszi fel a kérdést ismét Tarkin kicsit tovább bontva.
- Dolegol Nagymoff jó politikus és remek stratéga, de nekem egy olyan ember kell, akire tudom hogy számíthatok minden helyzetben.
- Őszintén remélem lányom, hogy végleg hazatértél hozzám - mondja Tarkin végül, majd folytatja.
- Mit szólnál ha te és Dolegol Nagymoff ketten, közös erővel vezetnétek a szenátust? - mondja ki végül.
|
|