|
Post by Obi-Wan "Ben" Kenobi on Jun 25, 2008 19:53:47 GMT 1
Azt hiszem megint elérkezett egy olyan pillanat, amikor hagynom kell, hogy a higgadt, megfontolt énem helyett, az törjön elő, amelyre nem különösebben vagyok büszke.
Mélyen tisztelt szenátor, szektorkormányzó, főkormányzó, meg egyéb jelzőkkel teleaggatott urak, no meg persze az önökhöz hasonlóan az önérzet igen súlyos túltengésével bíró kedves játékos! Első sorban önöknek szól ez a kis megjegyzés, melyért bárki előtt bármikor kész vagyok vállalni a felelősséget.
Remélem, megbocsáttatik nekem, ha először az uraknak írok, s csak eztán a „géphölgynek”. Peron úr. Jabba visszavonta a lemondása kapcsán írt nyílt levelét. Következésképp annak tartalma is visszavonásra került. Ezt miért nem képes elfogadni? A játékos karakterét okos politikusnak tartja, legyen kedves, próbáljon meg úgy viselkedni emberként is, ahogy a karakterével időnként tud, és nem pedig tizenhat éves, pubertáskori igazságérzetének túltengésben küszködő kölyök módjára. Valószínűleg a chatban is emiatt került kiosztásra az a tegnap esti bann. A büntetést kiszabó moderátor nem kívánta a sértettség érzettel küszködők újbóli, makacsságból, meggyőzhetetlen szűklátókörűségből, légből kapott ostobaságait olvasgatni a chaten.
Azzal, hogy Jabba visszavonta a szavait, az jelent valamit, amit önök állítólagos politikusok nem képesek megérteni. Ahogy az is jelent valamit, hogy a továbbiakban ő maga nem óhajtja firtatni a témát. Az viszont bosszantó, hogy ezt gyerekes, „de nekem, akkor is igazam, és had mondjam már meg mindenkinek, hogy mi is folyik itten, mert én azt mindenkinél jobban tudom” hozzáállást szajkózzák, már lassan harmadik napja. Önök adnak itt egyenes adásban képmutatást, megjegyzem, legalább ebben hasonlítanak azokra a személyekre, akiket a valós világban politikusnak neveznek. Persze ők is épp olyan távol állnak az igazi politikusi felfogástól, mint maguk ketten, de ezt inkább a továbbiakban ne firtassuk (ellenkezik fórumunk mindenki által követendő szabályaival).
Igen ez a téma is épp olyan gyújtóponttá vált, mint az előző. Abban is csak a manapság napi sajtó szinten nagyon népszerű úgynevezett „sárdobáló kampányt” folytattak. Hol vannak a javaslatok, amelyekről korábban szó esett? Mert önök eleddig a sértett gyermeki önérzetükön és ugyancsak gyerekes dacon alapuló megnyilvánulásaikon kívül semmit sem tettek le ide. Viszont azért verik a mellüket, amit állítólag korábban tettek. Amennyiben a múltat akarjuk itt mérlegre helyezni, nos önök ketten messze nem adtak annyit az oldalnak, mint Jabba. Ezzel a nézettel vitába szállhatnak, és gyanítom, hogy vitába is fognak szállni, már csak a fent említett gyerekes dacból is, melynél többre egyszerűen nem képesek.
Fogadják el a kis győzelmet, amit az által értek el, hogy Jabba visszavonta a szavait, és megkíméli önöket (első sorban Peron urat) attól, hogy válaszolniuk kelljen rá. A szavak ugyan ettől még nem válnak, „ki nem mondottá” vagy esetünkben le nem írttá, de a megválaszolásuk, aktualitását vesztette. Ez ilyen egyszerű. Ha nem képesek elfogadni ezt, akkor, nos azt nagyon sajnálom. Tenni ellene nem sokat tehetek, no és persze e hozzászólást leszámítva nem is akarok.
Egy gondolat erejéig kanyarodjunk vissza az első úgymond tűzfészekre. Tudom, már előttem többször is felmerült, az időpont megválasztásának kérdésessége, és hogy ennek firtatása állítólag mennyire nevetséges indok. Nos, mélyen tisztelt Jasen úr, állítólag ön, saját elmondásai alapján szinte napi aktivitást mutatott az utóbbi hónapokban. Nos, akkor mégis miért várt arra, hogy épp a fórumunk számára oly fontos, és elviekben ünnepnek számító napon zúdítsa a közösségre az önt nyomó bántalmakat.
Igen tudom, hogy az oldalon a politikai élet eleddig pangott, ahogy azt is tudom, hogy a szenátor karakterek egy része épp az egyik Fórum Kalandban ragadt, illetve egy részüket a játékosai bizonyos okokból (melyeket nem ismerek, épp ezért nem is lehet rá jogalapom sem nekem, sem másnak, hogy pálcát törjön emiatt felettük) végleg elhagyták. Az ilyesmi előfordul. Az előző oldalon több tucatnyi karakter fagyott meg két hozzászólás között, néha párbeszédekben vagy összecsapások közepette, ami miatt más játékosoknak nehézséget okoztak. Ezt is el kell fogadni, hisz ez a fórum alapú játék nem fix időpontos, asztali, vagy kisközösségi úgymond „pause-play” elven működik, ahol a jelenlévők előre egyeztetett időpontban összeülnek a valóságban, és játszanak. Lefogadom, hogy ezzel nem írtam semmi újat, senki számára sem.
Nekem is van egy saját verzióm az időpont kiválasztásának miértjére. Ön, Mr. Jasen a karácsonyt állította párhuzamba a születésnappal. Karácsonykor a játékosok, így ön is kaphattak ajándékot. Ha jól sejtem a születésnapon ön üresen találta az ajándékkosarat, jelentő Privát Üzenetes ládáját és ennek, valamint az ön által piedesztán tartott Peron úr sugallatainak köszönhetően hányta össze azt a hozzászólást, mely miatt, s melynek következményei miatt Jabbanál és nálam is elszakadt az a cérna, amit egyesek évek óta rángatnak. Nem az számít hányan rántanak a cérnán, de az igen sokat, hogy ki rántja rajta az utolsót. Önök a maguk részéről, igazi politikus módjára követelnek tőlünk, moderátoroktól bizonyos, önöknek természetesnek tetsző intézkedéseket, melyeket önök szerint nem tettünk meg, s melyek okán a fórum állítólag haldoklik. Nos elnézve az aktivitást ki merem jelenteni, hogy haldoklásról nincs szó. Mi mindent elteszünk, sokszor más tevékenységeink, más szórakozásaink rovására, hogy önök jól szórakozhassanak ezen az oldalon. A köszönöm szót ellenben igen ritkán kaptunk munkánkért. (Önöktől speciel szerintem még az átlagosnál is ritkábban, pedig többet kaptak, mint jóval több, de lelkesen hálálkodó játékos.) Természetesnek veszik, hogy mi ezzel foglalkozunk.
Viszont adott volt önnek és kollégájának a lehetőség, hogy játékon belül próbáljanak meg alkotni valamit, ha már privát üzenetes csatornán nem tudtak eredményt elérni az inaktív kollégáikkal. Könnyű reklamálni, hogy nem ír senki, és állnak a dolgok, hát akkor esetleg írhatna ön, hátha attól beindulnak. Nem láttam, hogy írt volna egy holoüzenetet a császári palotába, amelyben kéri az Uralkodót, egy szenátusi ülés összehívatására. Lehet, hogy én közelítem meg naívan a kérdést, de akár ezt is meg lehetett volna tenni. Sőt lefogadom, hogy a Byss-en lezajlott fórumkaland során is lett volna lehetőség bizonyos politikai lépések megtételére, bár időm hiányában azt a kalandot nem követtem.
Lehet, hogy vidéki parasztlegény (családom felmenő ágaira visszatekintve tudom, hogy főképp mezőgazdasággal foglalkoztak az őseim, illetve akadt közöttük néhány, szám szerint két iparos is, de ők sem vetették meg a mezőgazdasági munkát, ahogy én magam sem) szemszögből közelítem meg a kérdést. Mifelénk azt tartja a mondás: „Segíts magadon és Isten is megsegít.” No meg attól, hogy morog az ember, a szőlő nem lesz megmetszve, a termény betakarítás nem lesz kész, a kapálni való nem lesz kevesebb.
Önök ezzel szemben az általam csak pampogásnak minősíthető munkamódszer követőinek tűnnek.
Jabba kirohanását, mely az önök könnyen személyes sértésnek vehető pampogása miatt történt, teljes mértékben érthető. Én magam sem maradtam el mögötte kirohanásban, érdekes módón mégis csak ő az, akit szapulni merészelnek maguk ketten felválta, illetve önökhöz csapodva még egy játékos, akinek majd a későbbiekben írom meg a véleményem. Felteszem a kérdést még egyszer, hogy engem miért nem mertek kikezdeni? Ez a gyávaság uraim, nem az, ha valaki kikerüli a választ. Azt hiszem, gondoskodtam támadási felületről kellőképp, hogy engem is tűz alá vehessenek, de ha nem, akkor most teszek róla. Nincs félnivalóm, és tudom, hogy még ingerült állapotban is el tudok bánni két hangemberrel. Persze nem a szó fizikai értelemben kell ezt érteni, hanem inkább szellemi értelembe, bár, ha jobban belegondolok saját képességeimbe, gyanítani merem, hogy még e tekintetben is csúnyán önök fölé emelkedem.
Elhangzott már párszor, egy moderátor is ember. Rendelkezik az emberek minden gyarlóságával és hibájával. Hozhat döntéseket dühből, követhet el hibákat azért, mert lila köd borítja el az elméjét. Furcsa módon, ha önök, vagy a játékosok tesznek hasonló kirohanásokat, akkor mi moderátorok megbocsátunk, és egymás után adjuk az újabb és újabb utolsó esélyeket. Nem kérem, hogy tegyék fel a kezüket azok, akiknek háromnál többször jelezte, a moderátori tanács, hogy tisztelt játékos túllépted a határt a következő eset után végleg eltávolítunk.
A moderátor hibáit érdekes módon a játékosok, főleg önök néhányan nem képesek elnézni, mert azt már a túlfejlett igazságérzetük nem engedi meg. Legyenek kedvesek vegyék már észre magukat, az oldalon bizonyos lehetőségeket, legyen az saját szektor, anyagi javak a karaktereik részére, ötletek kivitelezéséhez nyújtott támogatás, a moderátoroktól kaptak. Ezeket a javakat igen könnyen vissza is vehetjük, ha úgy ítéljük meg, már nem aktuálisak. A legkevesebb mindezért az, hogy tolerálják azt, ha egy moderátor ingerlékenységében olyasmiket tesz, amiket nem kellene.
A megbocsátás, vagy finomabban szóval az elnézés, egy csodálatos, lelket melengető dolog. Sokkal többet ér mint az anyagi javak. Tapasztalatból tudom. Persze tudom, hogy nem méltó a politikusi és egyéb túlfejlett Egókhoz, de esetleg talán mégis tehetnének egy próbát.
Mi magunk a moderátorok számtalanszor gyakoroltuk már ezt a kegyet. Tudjuk róla, hogy szükséges és jó dolog.
Olyan vádakat is kaptunk, hogy az oldal játékosai, főképp a régebbiek, egy az egyben a mi mamelunkjaink, akik mindenre csak bólogatnak, önök pedig ebbe nem akarnak beletartozni. Nos itt, én egyetlen mamelunkot sem látok. Mindenki szabad akaratából jön az oldalra játszani, s bármikor távozhat is az oldalról, ha nem tetszenek az itt folyó dolgok. Azt kizártnak tartom, hogy játékosok tucatjai, akik korban önöknél jóval érettebbek, és erről nap mint nap tanúságot is tesznek, egyszerű, „Bólogatós Jancsik” lennének. Épp ellenkezőleg, ők azok, akik látják azt, ami az oldalon megy, míg önök a sajátos szemellenzőjükön át szemlélik az oldalt.
Esetleg megfordulhatna önökben az a verzió is, hogy a többségnek van igaza, és a többség látja jól a kérdést. Megjegyzem statisztikailag erre igen jó esély van. Sok ember egyszerre nem tévedheti ugyanazt, ellentétben a kevesekkel. Persze a már sokszor említett jellemhibáik, és az unalomig ismételt két aduászuk „adott a probléma, beszéljünk róla”; „mindenki bólogat, de mi nem fogunk” miatt kizárt, hogy valaha is felnyíljon a szemük.
Lehet beszélni a problémákról, és kell is, de aki felhozza azt, ami nem teszik, annak legyen már annyi vér a pucájában és ész a fejében, hogy megmondja, szerinte mit kellene tenni, és most nem légből kapott célozgatásokat, hanem konkrét elképzeléseket kellene mutatni. Olyanokat, amikben nem a karaktereik személyes előnyei vannak terítéken, hanem a közösség. Persze ilyesmivel önök nem fognak előállni ugye? A politikusnak csak a saját érdeke az, ami igazán fontos. Ugye kedves Jasen szenátor. Én is látom, hogy így gondolja, kár tagadni.
Verity
Az ön aktája, azaz húzásait tartalmazó szóváltások igen kiterjedt mennyiséget képeznek a moderátori tanács archívumában. Ön kiváltotta a játékosokból az ellenszenves véleményeket. Megkapta érte a megfelelő kritikát, negatív szimpátiapontok alakjában. Amikor ezek a vélemények kezdtek szemet szúró mennyiséget ölteni, kérte a tanácsot, hogy lépjen fel ellene. Felléptünk, noha a többségünk egyetértett a kritikákkal. Nyíltan kijelentem, én magam is így voltam vele, noha nem fejeztem ki mínuszok adagolásában. Aki viszont ezt így látja, azt valószínűleg épp az sérti, hogy a moderátorok lenullázták az értéket. Ezért kapta meg újra és újra. Amikor pedig egy moderátor mondhatni önhatalmúlag avatkozott ebbe bele, többségi vélemény nélkül, egy másik, aki az ellentábort alkotta, ezt visszaállította.
Mi ebben a visszaélés? Árulja el nekem, legyen kedves? Két nézet, két egymástól független döntés, mely okán az eredmény visszatért az „eredeti állapotba”. Ja persze, mások véleménye sérti azt az egót, ami mellet csoda, hogy mi magunk is megférünk még ezen a kontinensen. Ahogy az is, ha nem élvezi a vezetőség kegyét. Épp ezért mindent megtesz, hogy az önnel nyíltan szembehelyezkedő moderátort pocskondiázza, amikor van rá lehetősége.
A magam részéről, egy-egy bírálat után tucat számra kaptam a negatív karmákat, általában az adminisztrátor társaim hívják fel a figyelmem, hogy milyen mértéket öltenek a rólam alkotott negatív vélemények. A kritizáló szerepköre sokszor hálátlan. Én ezt és az ehhez kapcsolódó unszimpátiát elfogadtam. Mindig lesznek sértett egok. Az adminisztrátor társaim mégis megtették több esetben, hogy a negatív számot pozitívra módosították, mert ők így látták helyesnek. Esetleg ez is túlkapás lenne? Vagy várjunk csak, nem ez nem túlkapás, az a túlkapás amit ön ellen követnek el. Értem én.
Említette, valahol másutt, a karakterének Jedivé válását. Privát levelzésünkből, és az ön által küldött, de a moderátori tanács által elutasított előtörténetekből, eszement hadjárattervekből kiderült, hogy ön nem ismeri kellőképp (a magának követelt javakhoz szükséges mértékben) ezt a világot. Idézhetném akár a saját szavait, de nem teszem. Egyszerűen a tényeket közlöm.
A jelenbeli eseményekről kevés forrás áll rendelkezésre, de ha a jövőben tatooinei parasztlegényből, kesseli fegyencből, zárt klónszériák által épített és lakott világ gyermekéből, CorSec tisztből lehet Jedi lovag, akkor miért ne lehetne mostanság játékban színvonalasan kijátszva egy történészből? Miért? Árulja már el nekem legyen kedves.
Egyáltalában nem értem, miként meri a tápolás kifejezést a szájára venni. Annak igazi definícióira, az ön elutasított előtörténeteiben illetve félkészen hagyottjaiban lehet rábukkanni. Még mindig türelmetlenül várom, hogy elkészüljön a” stratégosz maxima, diplomata, katonatiszt” besorolású, de „nem, ez nem táp” karakterével. Egy igazi, hozzám méltó vitriolos kritika már elkészült az eddigi tartalomhoz és legalább olyan hosszú, mint ezen nyílt levelem. Türelmetlenül várom, hogy a teljes történethez adhassam meg az önnek kijáró jusst.
„Tápos karakterhez” mindenkinek joga van, de ahhoz le kell tenni az asztalra, méghozzá reálisan. Én jobban viselem azt, ha egy karakter a játékon belül kaparja össze, irreális túlzások, és moderátori szemhunyások nélkül a maga tápját, és nem az előtörténetében akarja összetenni, egy szuszban. Vagy ha mégis, nos akkor 10 oldalanként esetleg adagolható a táp, ha a történet olyan színvonalon pereg végig, hogy indokolttá teszi a „tápot”.
Viszont, ha valaki önhibájából elveszíti a „táp” jelentette kiváltságot, akkor az ne akarja visszasírni. Az ön esetében Verity elég jól kitűnik, hogy ez van terítéken. Ami a legrosszabbm ennek eléréséhez a legaljasabb eszközökhöz és hazugságokhoz képes folyamodni. Lehet tagadni, de felesleges. Van akit megvezethet, én a „nem olyan” kategóriába tartozom.
Ön harsogta legjobban, hogy az, az adminisztrátor, amelyik nem képes objektíven dönteni, az távozzon. Nos én már két napja beadtam a lemondásomat, amit, az ominózus vitát kavart témába tett megjegyzésem okán tettem meg és amelyet valószínűleg az ön teóriája alapján ez a hozzászólás is erősít. (Még mielőtt azt képzeli, hogy az ön tétele az, mait bizonyítani akarok ezzel, akkor felvilágosítom, piszok nagyot téved. Én elismerem a saját korlátaimat. A személyes vélemény megfogalmazása nem minden esetben egyeztethető össze az adminisztrátori tevékenységgel. Én magam érzem úgy, hogy ezek után elvesztettem a hitelemet. Az elfogadása a moderátori tanácsban jelenleg is folyamatban van. Amíg meg nem születik a döntés, addig továbbra is pozíciómban maradok. Egyesek legnagyobb sajnálatára, ha jól sejtem. Viszont, ha ön így fojtatja, akkor el fog jutni arra a szintre, hogy adminisztrátor rágalmazásáért és becsmérelésért végleges eltiltásban részesüljön. Ezt az ítéletet pedig szükség esetén magam fogom végrehajtani. Sőt mi több, kész vagyok utolsó kívánságomként felvetni, és tudom, hogy ezt nem fogják tőlem megtagadni azok az adminisztrátorok, amelyekkel az elmúlt majd három évben szoros kölcsönös tiszteleten (nem félelmen vagy más ostoba feltételezésen) alapuló barátságot kötöttem.
Így hát végezetül egy jó tanács! Húzza meg magát, legyen kedves az elkövetkező évben, mert a támogatottsága az adminisztrátori tanácsban, nos megközelítőleg tizenkét kilométernyire a bányabéka hátsófertálya alatti mélypontot mutat. Már nincs, aki kiálljon önért és megvédje a szabálysértésnek tekinthető húzásaiért (legyen az a nagybetűs kiabálás, vagy a moderátorok sértegetése) járó büntetésektől.
Ez viszont ne tántorítsa vissza attól, hogy visszavágjon erre a hozzászólásra. Tudom, hogy sort fog keríteni rá, mi több, el is várom azt. Sőt egyikük se rettenjen vissza a válaszadástól. Én bírom a kritikát és válaszolni is fogok rá mindaddig, amíg az adminisztrátori tanács el nem fogadja a lemondásomat.
Kiegészítés!
Jabba természetesen maradjon, játékosként és adminisztrátorként is, mert az oldalnak szüksége van olyanokra, akik szívből dolgoznak érte. Még ha néha néha a szív nem épp diplomatikus megjegyzésekre vezérel.
|
|
|
Post by Yoda on Jun 26, 2008 10:09:11 GMT 1
Tisztelt Mindenki!
Nem tudom érzitek-e, hogy ezek a dolgok mennyire károsak a fórum számára. Én érzem. Az a javaslatom, hogy igyekezzünk minél gyorsabban lezárni az ügyet. Akiben valamiféle sértettség van valami miatt, az kérem, hogy engem keressen meg privát üzenet formájában. Verityvel kapcsolatban ilyen téren folytatjuk a dolgot.
Nyilván nem tilthatom meg senkinek, hogy írjon ebbe a topikba, de aki ezek után bármi olyat ír, ami sértõ lehet más játékos vagy más adminisztrátor számára, azt automatikusan egy hónapos eltiltással sújtjuk. Felhívom a figyelmet, hogy ez természetesen az adminisztrátorokra is vonatkozik!
Kedves lányok, fiúk! Ez itt egy játék! Ha valakinek valakivel problémája van, azt kulturált formában, cinikus és sértõ megjegyzések nélkül beszélje meg játékon kívül!
Ha valakinek az egész közösséget érintõ pozitív, vagy negatív megjegyzése van, azt hozza nyilvánosságra. Mert az oldal esetleges haldoklásáról szóló megbeszélés, vita, akár sok jót is hozhat a konyhára. Az építõ kritikát szívesen fogadjuk, igyekszünk okulni belõle.
Bár magam - kollegáim szerint - a kifejezetten engedékeny adminisztrátorok közé tartozom, de a továbbiakban nem fogom én sem eltûrni az alpári hangnemet és a gyalázkodást. És ezt kifejezetten az oldal és játékosok érdekében teszem.
Még egyszer hangsúlyozom: tudjuk, hogy változtatni kell és változtatni is fogunk. Akinek ötlete van, segíteni szeretne, az kérem írjon a megfelelõ topikok valamelyikébe.
Még egy dolog: szeretném, ha a jövõben senki sem keverné össze az oldalon leírt játékos-hozzászólásokat, a privát, játékon kívüli chattel, MSN-el és egyéb dolgokkal.
Köszönettel: Yoda
|
|
Ian Duncan
Junior Member
Csemp?sz Sz.F.Sz. tag
Ember, Csemp?sz!c!Default
Posts: 284
|
Post by Ian Duncan on Jun 29, 2008 12:38:36 GMT 1
Egyáltalán nem vagyok fontos láncszem az oldal működésében, de azért pár szóban leírom a véleményem. (Verity-nek jelzem: Én nem ismerem Jabbát, nem a "haverom", úgy gondolom eléggé pártatlan vagyok.)
Nem tudom mi indította a Jabba lemond, monnyon/ne monnyon le témát de nekem (és a többi karimnak) egyszer sem ártott. Szerintem sokan nem képesek belátni, hogy bizony a "ranggal rendelkező" embereknek, így Jabbának is vannak érzései, ő is lehet ideges, rosszkedvű, fáradt stb. Ilyenkor előfordulhat, hogy olyat tesz, amit nem kellene. Ez nem jó, de bárkinek felmehet a pumpája, de ettől nem kell elmennie. A másik, hogy a moderátor tanács szerintem magától is eltudja dönteni, hogy ki lehet, ki nem lehet admin. Ha valaki tényleg nagyon durva, adminhoz méltatlan dolgot csinál, azt biztosan ők is észreveszik.
Obi-Wan: Szerintem nem kellene lemondanod. Szigorúan bírálod az előtöriket, néha kicsit túlzásba viszed a bírálatot. Az előtörténeteken kívül is leírod a véleményed, az esetek többségében (99,9 %-ban) igazad van. Ha elmész az a te döntésed és szerintem a többség tiszteletben tartja azt, de nem örül. Aki meg örül neki, hát tegye, de ne írjon butaságokat, amiket csak ő és még páran gondolnak úgy, de úgy adja elő mintha mindenki úgy gondolná.
|
|