Rancor vadászat //KM: Lézersugár//

[Sarlacc]

A dalolászás kicsit megzavarta Sarlaccot. Bár senkinek sem ismerte be a galaxisban, de elalvás előtt néha még ma is énekelt neki Isa. Az azonban egy teljesen más szituáció volt, és a hasonlóan kellemes hangot nehezen tudta ép ésszel feldolgozni.

Eközben Melák még jobban megzavarodott és tett pár lépést a hang irányába. Bár Sarlacc utána nyúlt, ez már nem segíthetett rajta. Valami elkapta a lábát és azonnal a földre majd később a ködbe rántotta.

Sarlacc az elmozduló gargantuán nyúlt, hogy megóvja társát a bajtól, de váratlanul hátbatámadták őt. Egy nagyobb kődarab csapta hátba, és mivel esélye sem volt felkészülni a támadásra, ezért meglepettségében és fájdalmában elejtette a vibrobaltáját. Nem is próbált meg utána nyúlni, hanem a földre gugolva (még mindig hátát Shavar felé mutatva) előrántotta két sugárpisztolyát.

- (Ne kelj fel a földről Melák!)

Hirtelen nem jutott jobb eszébe, mint hutt nyelven utasítani eltűnt társát. Remélte ezt nem értik meg a támadók. Ezután Shavar szólalt meg, a kérdésből Sarlacc pedig arra a következtetésre jutott, hogy a shistavanen is zavarban van.

Nem akart harc nélkül elpusztulni, ezért döntött. Sugárpisztolyait az egyik hang irányába emelte (nem arra amerre Melák eltűnt) és tüzelni kezdett. Kicsit felfelé célzott, oda amilyen magasságban egy rancor mellkasát sejtette.

---

Melák elvesztette ugyan társait, de Sarlacc hangját még hallotta. Bár értette az utasítást, nem tudott neki tökéletesen eleget tenni, ugyanis életösztönei kicsit elnyomták tudatát. A földön csúszva vadul előrevetődött és mivel machetáját az esés miatt elejtette ezért puszta kézzel kapott a lábát megtámadó valami után. Akármi is legyen az Melák megfogadta, hogy nagyon gyorsan megöli, széttépi, elpusztítja .... Közben meghallotta valamelyik társa fegyverének hangját.

[Lézersugár]

Sarlacc, Shavar

- (Ne kelj fel a földrõl Melák!)
A hutt nyelvû utasításhangosan csattant az erdõben, bár a gargantuan nem tudott eleget tenni neki. Rövid földön csúszás után ugyanis, azt érezte, hogy a bokájánál fogva felemelik, és mintegy hat méterre lebeg a föld felett, fejjel lefelé. Bûzös lehellet csapott az arcába, valószínûvé téve, hogy "elrablója" bizony a húsevõk fajtájába tartozik. Miközben meghallotta Shavar torokhangú kérdését kétségbeesetten rácsapott a bokáját fogva tartó mancsra. Az ütésnek szemmel láthatóan nem volt sok eredménye, a rancor még csak fel sem hördült, viszont kegyetlenül megrázta a gargantuant, majd egyszerûen elengedte. Ekkor szólaltak meg Sarlacc fegyverei is. A "fejére ejtett" vadász szédelegve próbált talpra állni, amikor halk puffanást hallott maga mellett. Felpillantva a ködben még kivehetett egy emberi magasságú, karcsú alakot, aki valami fegyvert emelt a magasba, majd lesújtott...

- Kik vagytok?
A kérdés egy idõre megválaszolatlan maradt, mivel Sarlacc elõkapta fegyvereit, és olyan öt-hat méteres magasságba célozva elkezdett körbe tüzelni. Meglepett kiáltások fogadták a ködöt széthasogató sugarakat, majd egy jóval hangosabb üvöltés is, amit azonban nem követett egyetlen elzuhanó test okozta puffanás sem. Valóságos kórus harsan körülöttetek, legalább öt különbözõ hangot tudtok megkülönböztetni. A dalra mintha az erdõ is ellenetek fordulna. Elõször csak a levelek kavarodnak fel a lábaitok elõtt, majd az aprób faágak is csatlakoznak hozzá. Eddigre már Shavar kezében is ott a sugárvetõ, bár szokatlan neki a harcmodor, hiszen nem hagyhatja ott a háta mögött lévõ Sarlaccot. A lézerek vijjogásán túl is halljátok, ahogy a támadóitok hátrébb húzódnak, megszûnik a fájdalmas üvöltés is, és mintha élõ hús helyett egyre több fát találnátok el. A lábaitoknál kavargó "tornádó" folyamatosan követ benneteket, hiába is próbálnátok arrébb lépni.
Aztán hangos suhogással valami kötélszerûség érkezik a semmibõl, és rátekeredik Sarlacc elõrenyújtott fegyveres kezeire. A látvány bénító. Az önálló életet élõ szíj összerántja a kezeit, miközben a vége még mindig a ködbe vész. Ezután hatalmas rántás érkezik, könnyedén felkapja a férfit, a földre rántja, és vonszolni kezdi. A csúszás nem tarthat tovább pár méternél, de mielõtt még bármit kezdhetne a szíjjal egy láb toppan elé. A tulajdonosa mintha hagyná, hogy kövesse a tekintetével az izmos végtag vonalát, majd egy kemény tárggyal a homlokára sújt...
Miután Sarlacc eltûnt, Shavar szinte megvadult. Egyrészt a düh, amiért társait így elemelték mellõle, másrészt a félelem, hogy még csak nem is látták a támadókat. Talán kimeresztett karmainak volt köszönhetõ, de senki nem merte megközelíteni, viszont egyre nagyobb faágak, illetve kõdarabok "támadták meg". Végül két karját már az arca védésére kellett használnia, amikor hangos suhogással egy háló érkezett, és borult rá a shistavanenre. Shavar az utolsó pillanatban megérezte a veszélyt, és egy elnyújtott bukfenccel arrébb gördült, amikor érzékei szerint valami túlságosan megközelítette. Hatalmas, izmos láb magasodott elõtte, olyan közel, amennyire egyetlen épeszû ember sem menne közel egy rancorhoz. A ragadozó hirtelen lesújtott jobb mancsával...

A rancor azonban nem ölte meg a farkasembert, sõt még finom is lehetett vele, hiszen Shavar tért magához legelõször a vadásztrióból. Egy barlangban voltak, és kijáratot elfedõ bõr alatt kitekintve, már jócskán benne járhattak a nappalban. Természetesen mindenkit megkötöztek, Sarlaccot és Melákot egyszerûen a csukló-bokánál, Shavar karjait azonban többször is áthurkolták, és tenyérrel befelé az oldalához rögzítették.
Hirtelen "megnyílt" a bejárat, és hárman érkeztek. A betóduló napfény pont a foglyok arcára vetült, hunyorgásra kényszerítve a shistavanent. Mellette Sarlacc felnyögött, és odébb fordította a fejét, mintegy jelezve, hogy másodperceken belül õ is magához tér. Shavar szeme hamar megszokta a fényviszonyokat, és végre szemügyre vehette fogvatartóikat. Döbbenten ismerte fel az emberi faj nöstényeit. Beleszimatolt a levegõbe. Semmi kétség, még a szaguk is emberre utalt. Négyen érkeztek, hárman valamilyen fatállal, amiben talán valami étel lötyögött, legalábbis a szaga alapján. Sarlacc újabb nyögéssel jelezte, hogy már magához tért, de ebbe ugyanaz a hitetlenkedés vegyült, mint amit Shavar is érzett. A három, állatbõrökbe öltözött nõ letette a tányérokat, és nekiláttak, hogy ülõ helyzetbe tornázzák a foglyokat. Sarlaccal és Shavarral viszonylag könnyen boldogultak, Melákhoz viszont ketten kellettek. Mivel a gargantuan még mindig ájult volt, az egyikük finoman a homlokára helyezte a kezét, mire a hím szeme azonnal megrebbent. A negyedik nõ néhmán nézte végig a jelentet. A negyvenes évei végén járhatott, ugyanúgy állatbõrökbe öltözött, mint három fiatalabb társa. Õ azonban valahogy méltósággal, elegánsan viselte az öltözéket, hatalmat sugárzott magából. Barna hajába már nem kevés õsz szál vegyült, és barna tekintete kutatóan meredt az arcotokba.
A három fiatalabb nõ mintha testvérek lettek volna. Nyilvánvaló tisztelettel tekintettek az idõsebb társukra. Miután mindekit elhelyeztek, újból magukhoz vették tálaikat, amelyekben valami sûrû, de finom illatú leves volt, és egy kanállal a foglyok szájához tartották.
- Látom ti így hozzátok létre a hangokat - jegyezte meg az idõsebb nõ. - Eléggé fárasztó lehet. Ez a leves akár az utolsó étkezésetek is lehet, ha nem válaszoltok megfelelõen - a hangjában nem fenyegetés, hanem inkább kijelentés volt. - Kik vagytok, és miért jöttetek a Dathomirra?...

[Sarlacc]

Sarlacc nyöszörögve ébred fel egy rettentő rémálom után. Azt álmodta, hogy egy hatalmas ködben harcol ismeretlen ellenfelek ellen és megtámadja őket az éneklő természet.

Máshogy nem volt képes definiálni a történteket, a hatalmas adrenalin és a rengeteg furcsa dolog miatt nem is emlékezett pontosan mindenre. Mielőtt kinyitná szemeit már érzi csuklóján és bokáján, hogy meg van kötözve. Bár a kézenfekvő megoldás már ott motoszkál az elméjében nem akar hinni neki, inkább kinyitja szemeit és körbe pillant. Négy nő áll körülöttük, három őket próbálja meg etetni, egy pedig beszél.

Akármennyire is fáj a férfinak, de be kell ismernie magának, hogy amit ő rémálomnak próbált beállítani az maga volt a valóság. Miután felfogta a körülötte zajló világot mohón bekapja a szája elé tett kanalat. A finom leves most menedékül szolgál az érthetetlen dolgok ellen, valamint éhes is.

Miután felfogja a nő szavait úgy dönt, hogy válaszol is rájuk. Elvégre ő ennek az egész vadászatnak a vezetője, őt terheli a felelősség.

- Sarlacc vagyok a másik két illető pedig a társam. Vadászok vagyunk és azért jöttünk erre a bolygóra hogy vadásszunk. Rancorra.

Bár megmozdulni nem nagyon tudott, azért tekintetét a nők vezetőjére emelte. Képtelen volt felfogni, hogy nők tartják őket fogva, de nem tudott mit tenni a kínos szituáció ellen. Annyira furcsák voltak ezek az emberek, hogy nem akart hazudni nekik, valamint nőnek amúgy sem hazudott soha. Miután válaszolt újra a kanálra fókuszalt és egy újabb korty levest sikerült szervezetébe juttatnia.

[Shavar]

Shavar tért magához először, a csapatban. Felmordult, aztán az első dolga az volt, hogy körbenézett. Hamar felfogta, hogy egy barlangba hurcolták. Kint már nappal volt, ezt jól láthatta a shistavanen vadász a bejáratot fedő bőr azon részén, ahol ki lehetett valamennyire látni.

Hirtelen három élőlény érkezett. Amikor félrehúzták a bőrt, Shavar felmorgott, annyira bántotta a szemét a nap. Igazán meg volt kötve, ezért csak a fejét tudta valamelyest elfordítani. Amikor hozzáértek felmordult, de ezen kívül nem mutatott más agresszív viselkedést. Az illatuk egyértelműen elárulta, hogy nőkkel van dolgok. Shavar meglepődött, de tudta, hogy minden fajban vannak erősebb nőstények a gyenge átlag mellett.

A levesből nem evett először, ő a húshoz volt szokva, ilyen híg valamivel nem is igazán tudott mit kezdeni. Már épp rá akart mordulni a beszélő nőre, de Sarlacc megelőzte. A shistavanen nem szólt többet, aztán elkezdett enni, hogy visszanyerje az erejét. Később még szüksége lehet rá.

[Shavar]

//Sorry, de mivel mind a ketten inaktívak lettetek, én lelépek! Remélem nincs harag!//

Sarlacc végzett a mondandójával, Shavarnak pedig nem volt mit hozzáfűznie. Nagyjából az ötödik kanalazásnál tartott, amikor a világ elsötétült előtte és elájult.