Antari helyõrség

[Raven Conor]

Mélyen a dzsungelben egy magányos Massassi templom nyúlik az égbe. Nem az a magas templom, mint a legtöbb Massassi építmény, inkább csak olyan közepes méretû. Viszont ez a templom egyáltalán nem elhagyatott, mint a legtöbb templom. Három éve itt hozott létre elõretolt helyõrséget a megmaradt Antari Rangerek, ahol Elit rangereket képeztek ki anno. A massassi templomot idõközben teljesen kiépítették, kivéve egy részét: a legfelsõ emeletet, ahonnan elméletileg át lehet menni Exar Kun, a halott Sith nagyúr templomában. A helyõrségen összesen tizenegy antari él. Viszont egyáltalán nem nyugodt az életük.

A helyõrség negyedik emeletén állva figyeltem kifele a lõrésen, egyenesen az egyenlõre még csendes dzsungelre. Nem láttam semmi mozgást. Elõvettem a távcsövemet, majd úgy is végignéztem a területen. Ekkor sem vettem észre semmit. Igazából nem is értem, miért figyelek úgy a dzsungelre, mint ha támadást várnék. A kihejezett érzékelõink sem jeleztek közeledõket. Hiába, kezd már paranoiássá tenni ez a sok csata azokkal a törzsekkel. Mindenesetre ideje lemenni az edzõterembe. Hamarosan kezdõdnek a lõgyakorlatok.

[Raven Conor]

Leérve 12-es gyakorlóterembe egy tágas, teljesen üres terembe jutottam. A teremben ketten vártak rám. Az egyik Kate volt, a másik Varon Skinder, az egyik elit ranger, aki a fal tulsó végében levõ számítógépek takarásában.
- Sziasztok - köszöntem, miközben leraktam a karabélyomat a fal mellett levõ asztalra, majd tovább lépve kinyitottam az ott álló szekrényt.
- Na végre, merre jártál? - kérdezte Kate, miközben odajött hozzám.
- Kinéztem a dzsungelre. Tudod, csak a szokásos - mondtam, miközben kivettem négy karra és lábra csatolható nagy gyûrûszerõséget, egy övet, meg egy sisakot.
- Eléggé paranoiás vagy - jegyezte meg vigyorogva a lány.
- Csak elõvigyázatos.
Felcsatoltam a gyûrûket a végtagjaimra, utána a derekamra erõsítettem az övet, majd a sisakot is felraktam a fejemre. Kivettem még a szekrénybõl az ilyen alkalmakként használatos puskát és kardot, majd Kate-el együtt a terem közepére sétáltunk. Varon kipillantott a monitorok mögül.
- Milyen szinten kezdtek?
- Legyen nehéz, harapós kedvemben vagyok - jegyezte meg Kate.
- Oké, pár másodperc.
Varon dolgozni kezdett, miközben végignéztem magamon. Mind az öt mûszeren zöld fény ragyogott. Mûködnek. Szemembe húztam a sisakrostélyt, majd vártam.
- Indul! - kiáltott Varon.
A következõ pillanatban megszûnt minden külvilági nesz, köszönhetõen a sisaknak. A rostélyon keresztül láttuk a megjelenõ tájat. Egy régi házban lehettünk, körülöttünk falak sorakoztak. Holografikus gyakorló-berendezés. Nemrég küldték az Endorról egy szállítmánnyal. Nagyon életszerûen csinálták meg, hasznos berendezés, ha gyakorlási szemszögbõl nézzük. A rajtunk levõ felszerelések regisztrálják a gépnek, ha mozgunk, és egyben ezek küldenek enyhe áramütést a testünkbe, ha sérülés ér minket.
- Induljunk - szoltam, majd elindultun az egyik folyóson.
Tekintetünk megállás nélkül a területet kémlelte.

[Raven Conor]

A szimulációs gyakorlat alaposan próbára tette a képességeinket. Alighogy eltávolodtunk a kezdõpontról, egybõl ránk rontott egy csapatnyi törzstag, kardokat lóbálva. Nekünk se kellett több, karabéllyal fogadtuk õket. A lövéseink pontosak voltak, az elsõket leszedtük, ám az utánuk jövõk elkerülték a lövedékeket és ránk rontottak. Már épp kezdtünk volna neki a kézitusának, amikor hirtelen elsötétült a kép. Felhajtottam a sisakom rostélyát.
- Bocs, hogy félbeszakítalak titeket - szolt bûnbánóan Varon - de üzenetet kaptam a mestertõl. Látni kíván benneteket az eligazítóban.
Összenéztünk Kate-tel. Nem igen volt még rá példa, hogy a mester látni kívánt bennünket. Nem is várakoztattuk meg: lepakoltuk a szimulációhoz használatos felszereléseket, majd elhagytuk a termet. Felbaktattunk az eligazító teremhez. Ott már várt ránk a kiképzõnk.
- Üdvözöllek titeket. Rövidre fogom a mondandómat. Üzenetet kaptam az Endorról. Raror megkért, hogy küldjek el két embert a Tatooine-ra, Mos Eisleybe, ahol egy kapcsolatunktól kellene információkat átvenni. Fontos, hogy gyorsan odaérjetek, mert csak egy hétig van a bolygón, utána távozik. Persze meg is kell fizetnünk, ezért ezt majd adjátok át neki - átadott nekem egy kisebb dobozkát. - Egy ottani kantinban fog rátok várni. Most pedig induljatok.
Fejet hajtottunk a mester elött, majd a szobáinkba siettünk. A harci felszerelésünket lecseréltük a hétköznapi viseletre: szürke ruha, csuklyás köpennyel. Fegyverként egy kést és egy sugárvetõt vettünk magunkhoz, majd elhagytuk az épületet. Egyenesen a támaszponttól nem messze álló hajók felé mentünk.
- Melyikkel menjünk? - kérdezte Kate.
- Most menjünk a vadászgéppel. Gyorsabban odaérünk vele, mint a YT-vel.
Így hát bemásztunk a jó öreg ARC-170-es vadászgépbe, majd néhány perc múlva a gép felemelkedett és elindult az ûr felé. Hamarosan már a légkörön kívül volt, majd amint a navigációs számítógép végzett, meghúztam a fénysebességre váltó kart. A vadászgépet elnyelte a hiperûr. Irány a Tatooine.

[Raven Conor]

Miután beléptünk a hipertérbe, a helyõrség felé vettük az irányt. Néhány percen belül megérkeztünk az antariak helyi bázisához. Miután letettem a gépet, végeztem egy gyors formatálást a gép navigációs komputerében. A lázadó bázis koordinátáit áttöltöttem az adatlapomra. Utána kimásztam a vadászgépbõl, majd Kate-el együtt elindultunk a bázis felé. Az ajtóban posztoló Mikael Rober mosolyogva köszöntött minket.
- Sziasztok. Csak nem visszaértetek?
- Volt egy kis kavarodás Mikael, ezért késtünk - feleltem.
- Értem. Mindenesetre a mester tûkön ûlve vár titeket. Azt ajánlom, gyorsan keressétek meg.
- Rendben.
Továbbindultunk a massassi templomból átalakított bázis folyosóin, míg meg nem érkeztünk az antari mester irodájához. Belépve a kissé már korosodó, mégis jó erõben levõ mester fogadott minket.
- Kerüljetek bejjebb - intett kezével. - Elhoztátok az információkat?
- Igen, itt vannak - bólintottam, majd átadtam neki az adatlapot.
- Á, remek. Viszont valamiért furdalja a kíváncsiság az oldalamat. Elmondanátok, mi tartott ennyi ideig?
Vettem egy mély lélegzetet, majd elkezdtem mondani, mi is történt velünk a Tatooine-on.

[Raven Conor]

A jelentés végeztével a mester kissé furcsálóan nézett ránk.
- Megmondanátok, hogy miért szálltatok be ebbe a Birodalom elleni csoportba?
- Kimentettek minket a bajból uram, a legkevesebb az volt, hogy segítünk nekik egy ideig - felelte Kate. - A becsület megkívánta.
Feljebbvalónk elmosolyodott.
- Na igen, a becsület mindenek felett. Viszont valamit a figyelmetekbe ajánlok. A Birodalom figyelme elég régóta elterelõdött rólunk, Antari Rangerekrõl. Reménykedjünk benne, hogy azok, akik láttak titeket, nem tudtak titeket azonosítani utólag. Nem lenne szerencsés, ha újra fellángolna a kutatás utánunk. Különben feladhatjuk a kiaalkított helyõrségeinket és mehetünk vissza az Endorra.
Elhúztam a számat. Ez eszembe se jutott eddig. Reménykedtem benne, hogy azok a katonák, akik késõbb érkeztek a helyszínre, a személyleírás alapján nem azonosítottak minket.
- Ha nincs más, kérlek, távozzatok.
Elköszöntünk a Mestertõl, majd elhagytuk az irodáját.

[Raven Conor]

Alighogy kiléptünk az irodából, enyhe remegésre lettünk figyelmesek. A plafonra felszerelt lámpák pislákolni kezdtek, majd szinte varázsütésre az összes egyszerre aludt ki. Teljes sötétség ereszkedett a folyosóra. Ablakok híján nem volt természetes fény. Morogva vettem elõ a lámpámat és kapcsoltam be. Közben Kate elõvette a kommunikátorát és beleszolt.
- Itt Lares, mi folyik itt?
Néhány másodpec múlva meg is jött a válasz.
- Történt valami a generátorral, épp vizsgáljuk.
Elindultunk a földszinten levõ generátorterem felé. Útközben nem egy társunkkal futottunk össze, akik hozzánk hasonlóan értetlenkedve álltak az eset elött. A generátorba leérve égett szag fogadott minket. Két másik ott tartózkodó elit ranger éppen a generátort tanulmányozta.
- Ez nem lehet igaz - zsörtölõdött magában az egyik antari, miközben fejét bedugva egy résen a szerkezet belsejét vizsgálta. - Ennek lõttek.
- Mi történt vele? - kérdeztem.
- Valami nagyobb élõsködõ úgy döntött, felderíti a generátor belsejét - szólt az elõbb szóló, miközben benyúlt a generátorba. - Ahogy elnézem, nem igen élvezte az kirándulást - ezzel egyetemben kihúzta magát a mélyedésbõl, kezét pedig felemelte.
Egy patkányszerû lény maradványa volt, amely eléggé feketére sült a sokkterápia folyamán. A rágcsálónak csak a fele volt meg.
- Hol van a másik fele?
- Gondolom szétrobbant a feszültség hatására - morogta a tetemet tartó antari, aki nem pont kedvesen vágta földhöz a patkány maradványait. - Pont ez a baj. A szétrepülõ maradványai gondolom tönkrevágták a belsõ áramköröket. Egy mondatban: bajban vagyunk.

Fél órával az eset után a yavini elitek összegyûltek az egyik edzõteremben. Rendkívüli gyûlés, hogy úgy fogalmazzak. Fényt lámpákkal és világító rudakkal biztosítottunk, és mondani se kell, eléggé gyér volt a világítás így. Egymást is alig láttuk.
- Mark, mire jutottál - kérdezte a Mester a csapat technikai szakértõjét, Mark Jontenst.
- Arra, hogy nem csak egy rágcsáló mászott be a generátorba, hanem még egy. Az õ tetemeit nem találtam meg. Gondolom szétrobbant teljesen, mivel a generátor tele van az elszenesedett maradványaikkal.
- Mi az, ami még mûködõképes a generátort kivéve?
- Nem sok minden. A számítógépeink és az érzékelõnk természetesen nem mûködnek, az aknamezõ úgyszintén, mivel deaktív állapotban voltak, így már csak manuálisan állíthatjuk õket vissza. A hajókat körbevevõ és a bázis bejáratát védõ energiafalat talán be tudjuk kapcsolni, mivel annak van külön energiaforrása is. Más azonban nem mûködik.
- Mennyi idõ megjavítani a generátort? - kérdeztem.
- Sok. Legalább egy fél hónap, talán három hét.
- A generátor nélkül védtelenek leszünk a törzsek támadásai elõl. Azonnal hozzá kell fognunk a megjavításához - szólt a Mester. - Mark, elég felszerelés áll a rendelkezésünkre, hogy megjavítsuk?
- Természetesen. Szerencsére eléggé sok erre alkalmas dolog van a raktárban.
- Rendben, akkor a következõt csináljuk. Mark és Ines, ti elkezditek megszerelni a generátort. Raven, Kate, Gabriel és Varon. Ti kimentek õrségbe. A bázistól kétszáz méterre alakítsatok ki õrposztot és figyeljetek. Ha netalántán a törzsek mostanra tervezik a támadást, idõben tudnunk kell, hogy jönnek. Vihettek el mindent, amire szükségetek lehet. Mikael, Alexander, Monic és Hornet pedig tartalékban itt marad a bázison. Bizonyos idõközönként váltások lesznek, hogy pihentek legyetek. Most pedig emberek, munkára!

Elhagytuk a termet, majd mindneki a dolgára sietett. A négy õrzéssel megbízott Antari, köztük én is, a raktárakba sietett. Magamhoz vettem némi extra gránátot, élelmet, energiacellákat a karabélyomba, vizet, majd némi gondolkodás után egy ásót és egy terepszínû álcázó hálót is. Utána mindenki a szállására sietett, ahol a harcokban használt, páncélzott kommandós ruhát és a többi felszerelését vette magához. Amint mindenki megvolt, összegyûltünk a bázis elött, majd szétszéledtünk, ki ki a maga õrposztja felé. Miután kiszámoltam a kétszáz métert - mûszer híján lépésenként (elég idiótán nézhettem ki) - körbenéztem a környéken. Elég sûrûn fás terület volt, és az aljnövényzet se volt valami mély növésû. Ledobtak a hátitáskámat, amelyben a felszerelésem nagy része volt, majd munkához láttam.

[Raven Conor]

A következõ lépés a megfigyelõállás kiválasztása és létrehozása volt. Elsõ gondolatom az volt, hogy egy fán fogok megbújni, de azt elvetettem. Habár a fáj lombkoronája sûrûn állt, a legalacsonyabb ágak is magasan voltak. A feladatom a megfigyelés volt, és ha egy rahedli törzstag jön erre, akkor a fáról lemászás fölösleges idõhúzás lett volna, a leugrás meg nem kívánatos sebesülést is okozhatott volna. Így maradtam az ároknál. Habár a fák sûrûn álltak, sikerült találnom egy olyan területet, amely alkalmasnak tûnt az ároknak.

Egy órába telt, mire kiástam az árkot. ,,Rondított" téglalap alakú volt, mélysége 1,30 méter, hosszúsága másfél méter, szélessége egy méter. Nem az a klasszikus lövészárok, jóval kisebb volt, de nem is az volt a cél. Egy olyan árkot ástam ki, ami a méreteitõl adódóan nem tette lehetõvé az alvást és a pihenést. Miután az árok készen volt, beraktam a táskámat a mélyedésbe, majd a kiásott homokot arányosan szétszortam környéken. Utána gyûjtöttem négy nagyobb követ, majd az álcahálót ráraktam az árokra. Majdnem passzolt rá, de a szélei ,,lelógtak" a négy nagyobb követ ráraktam a háló négy sarkára, ezzel kifeszítve azt. Ezután levettem az egyik követ, felhajtottam a hálót és bemásztam az árokba. A háló lyukain az egyik ujjam kifért, így ott a helyére tudtam tolni a követ. Ezután már csak annyi volt, hogy kialakítottam minden oldalon egy tíz centis rést, ahonnan szükség esetén ki tudjak lõni.

A tény, hogy a fejem egy magasságban volt ezekkel a résekkel, jelezte, hogy jól számítottam ki a szükséges mélységet, hogy ülve kiláthassak. Aktiváltam a sisakomba épített hõérzékelõt, amellyel tíz méteres távolságon belül pillanatok alatt ki tudok szúrni bármilyen élõlényt. Egy helyben ülve, még a legapróbb neszre is figyelve örködtem ezen a részen.

[Raven Conor]

Míg a bolygó túloldalán állt a bál, a túlsó oldalon, mit sem sejtve a birodalmi jelenlétrõl üldögéltem a megfigyelõállásomban. A dzsungel csendesnek volt mondható, ha leszámítjuk az egyfolytában nyüzsgõ élõvilágot. A kihejezett érzékelõink nem egyszer bolondúltak meg a nyüzsgéstõl. Nem egyszer kellett megszerelni õket. Az is elõfordult, hogy egy nagyobb átvonuló állathordát azonosítottunk a törzsek támadó csapataival, és órákat vártunk harcra készen a lõállásokban, mire rájöttünk, hogy már megint téves riasztás volt.

Két óra telt el azóta, hogy kialakítottam itt a lõállásomat, amikor hallottam valamit, ami eltért az eddig hallott neszektõl. Halkan kibiztosítottam a kezemben levõ karabélyt, majd vártam. A zaj kezdett lépések által keltett ütemes dobogásba átmenni... de a hang nem elölrõl jött, hanem hátulról. Zavarodottan fordultam hátra. Az aljnövényzettõl elõször nem sokat láttam. Aztán hirtelen megpillantottam valamit... jobban mondva valakit. Kate volt az.
- Te meg mit csinálsz erre? - kérdeztem, miközben lekaptam az álcahálót rejtekhelyem tetejérõl.
- Téged kerestelek - szolt a lány. - A Mester visszahívott mindenkit. Támadt egy õrült ötlete.
- Miért nem szoltál a rádión?
- Kis séta sosem állt.
Miután visszagyömöszöltem az álcahálót a táskámba, Kate-el visszaindultunk a bázis felé.

Hamarosan vissza is értünk. A többiek már ott voltak. A bázis elött gyültünk össze.
- Most hogy mindenki itt van - kezdett bele a Mester - vázolom a tényeket. A generátorok nélkül védtelenek vagyunk a törzsekkel szemben, mivel a védelmünk nagy részét elvesztettük. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy nem fogjuk itt megvárni az esetleges támadásukat. Legalább is nem mindenki. Mark, Ines, illetve én itt maradunk, és figyelünk a bázisra, illetve próbáljuk megjavítani a generátort. A többiek viszont útnak indulnak, különbözõ irányokba egy pár. Szétszóródva ugyan kiszolgáltatottak lesztek, de ezt a kockázatot vállalni kell. Ha sikerült rendbeszedni a generátort, értesíteni fogok mindenkit. Van kérdés?
Senki sem szólt, de láttam a többiek arcán, hogy kénytelen-kelletlen egyeznek csak bele ebbe a megoldásba.
- Akkor menjetek a raktárakba és szerelkezzetek fel. Ez nem kis túra lesz, úgy hogy bölcsen válasszátok meg, mit visztek el.

[Raven Conor]

A raktárba érve nem kicsit rámoltuk azt ki. Rengeteg élelmet és vizet vettünk magunkhoz többek között, illetve a túlélõ felszerelés is bekerült a leltárunkba. A felszerelés sokasága miatt meg kellett osztanunk: Kate viszi az élelmet, a vizet, illetve a rádiót, míg én a pót energiatárakat és gránátokat, illetve a túlélõ felszerelést. Igyekeztünk arányosan elosztani a felszerelést. Miután mindneki kész volt, kimentünk a bázis elé. Megbeszétük, ki merre fog menni. Kate és én északra készültünk. Már indultunk volna, amikor Ines, az egyik itt maradó odasietett hozzám.
- Ehm, Raven, volna itt valami - kezdte kicsit zavartan. - Ha a törzsek megtámadnak minket, esélyünk sem lesz, hogy visszaverjük õket. Éppen ezért az engedélyedet szeretném ahhoz kérni, hogy a hajódba robbanószert rakjunk, amit távirányítással fel lehet robbantani. Mivel a bejárattól nem messze parkolnak, a vélhetõ haladási irányba esnek. Így ha felrobbantjuk, akkor kárt okozhatunk köztük.
Némán meredtem Inesre, majd a nem messze álló ARC vadászra néztem. Évek óta repültem azzal a géppel, nagyon a szívemhez nõtt. Ám ez most szükséghelyzet volt.
- Csináljátok - mondtam egykedvûen, majd Kate-el együtt elindultunk északra.

Közben odabent Mark azon volt, hogy mindenfajta hordozható energiaforrással megpróbálja a száz méteren belüli érzékelõket és az azokat mûködtetõ komputert életre kelteni. Nem ígérkezett könnyû munkának, kevés volt az energia. Éppen ezért próbálta összekötni a különbözõ energiatelepeket és más forrásokat, hátha tud belõlük szükséges energiát sajtolni. Órák óta dolgozott már, mire elégedetten felsóhajtott. Sikerrel járt. Habár kevés volt az energia, a szükségest sikerült elõállítania. Ekkorra már a kiküldött rangerek messze jártak a bázistól.

[Exar Kun]

Akárcsak a hold egész területén, az antari helyörségen is tapasztalhatóak a rút időjárási viszonyok, az emberek pánikszerű reakciói, az őrület jelei, az állatok megvadulása.

[Conor Warn]

Az SD-234-654-X jelzésű felderítő droid repulzoros hajtóművei révén a dzsungel aljnövényzete fölé emelkedve haladt előre rendíthetetlenül, keresztültörve a szinte egybefüggő esőfüggönyön. Hajtóműveinek halk pulzálását teljesen elnyomta a zuhogó eső erőteljes hangja. A beprogramozott parancskódok értelmében szisztematikus kutatást végzett. Energiaforrások, kommunikációs jelsorozatok, nagyobb fémobjektumok illetve emberi lények után kutatott.

Több mint tizenöt kilométernyi utat tett már meg, a fürkészekből létrehozott „felderítőháló” része ként. Messze eltávolodott már a Birodalmi támaszponttól, ahonnan útjára bocsátották. A dzsungel fái közütt optikai receptorai egy magas, a lombkoronaszint fölé emelkedő épületet érzékeltek. A droid fejéből egy nagy hatóerejű kommunikációs antenna siklott elő. Rövid kódolt jelsorozatot bocsátott útjára, melyet kétszer is ismételt, majd visszavonta antennáját és az épület felé folytatta útját.

Ahogy közeledett különféle speciális érzékelők emelkedtek ki ovális formájú fémtestéből. Vékony végtagszerű képződményei, melyek közül négy további érzékelőkben, kettő pedig sugárfegyverekben végződött, enyhén megemelkedtek.

Néhány perc elteltével a droid már csaknem elérte a magányosan álló Massassi templomot. Ismét megállt. Érzékelői generátoroktól és áramfejlesztőktől származó energiajeleket fogtak. Antennája ismét kiemelkedett, s újabb jelsorozatokat szórtak az éterbe. Amint végzett a jelentéstétellel a droid elindult, hogy még jobban szemügyre vegye az épületet, mely irányítói számára egyre érdekesebb kezdett lenni.

[Raven Conor]

Mark kissé idegesen üldögélt az érzékelõket vezérlõ képernyõ mögött. Mióta beköszöntött ez a furcsa idõjárás, az monitorok kissé megbolondultak, így néha elkezdett ugrálni a képernyõ. Ilyenkor heves szitkozódás és ütögetés ismételte magát, mire a képernyõ újra mûködött. Azt kívánta magában, bárcsak mûködnének újra a generátorok. Mióta az a két rágcsáló bemászott a generátorokra egy kis sokkterápia végett, semmi sem mûködött jól. A világítás és a védelmi rendszerek teljesen elszálltak, csak a rövidtávú (100 méteres sugarú körön belûl levõk) érzékelõk mûködtek.

Épp helyrepofozta a monitort, amikor furcsa dologral ett figyelmes. A sok kis pontból, melyek más élõlényeket jeleztek (és amelyek ismételten idegbaj közeli állapotba sodorták a fiatal rangert az össze-vissza szaladgálásukkal), kitûnt egy pont, amely egyenesen, minden kisebb kitérõ nélkül, közeledett, egyenesen az épület felé. Mark ennek hatására egy pillanat alatt megfeletkezett az idegesítõ tényezõkrõl és felpillantott a monitorról, a tõle nem messze üldögélõ társára.
- Ines, jön valami délrõl. Nem tudom, mi az. Nézz ki, hátha veszélyes lehet.
- Megyek.
Ines felpattant, majd futólépésben felsietett az ötödik emeletre, ott pedig a déli oldalfolyosóra ment. Ez volt az a terület, ahonnan a legjobban belátható volt a környezõ térség, ez pedig megkönnyebbítendõ nem egy lõrészerû ablakot vágtak a falba, hogy kiláthassanak a dzsungelre és a templomot körülvelvõ tisztásra. Ines kinézett. Az idõjárásnak köszönhetõen semmit sem látott. Egyedül Raven Arc-170-ese volt felismerhetõ alakzat a távolban, minden más összemosódott, ami harminc méternél távolabb volt. Ennek ellenére Ines maradt a helyén, továbbra is a távolt kémlelve.

[Conor Warn]

Az SD-234-654-X jelzésű felderítő droid lassan haladt előre. Vizuális érzékelői ugyan nem kimondottan voltak használhatóak a szakadó esőben, de a többi érzékelője remekül működött. Mi több, ahogy közeledett a letűnt kultúra hagyatékát képező, magányos templom felé, egy nagyobb fémtestet lokalizált. Módosította az irányát, és elindult feléje. Ahogy közelített, úgy tudta egyre inkább kivenni a formáját. Az érzékelői által meghatározott járművet a főbb jellemzői alapján összehasonlította az adatbankában található típusokkal. A megfeleltetés eredményeként teljes pontossággal meghatározta a gép típusát. Egy ARC-170es volt.

A droid kibocsátotta kommunikációs antennáját és újabb kódolt, ismétlődő jelsorozatot kezdett sugározni, immár folyamatosan továbbítva a rögzített adatokat. Közben újra az épület felé fordult és megkezdte a hő képes letapogatást…

[Raven Conor]

Ines, ahogy fent állt a lõrés mögött, figyelmes lett valamire. Úgy tûnt, mint ha az elmosódott távolságban változás állt volna be... mint ha egy fekete paca csatlakozott volna a tájképbe. De aztán gyorsan el is tûnt. Lehetséges, hogy csak egy kóborló állat volt. Ines viszont nem hagyta annyiban a dolgot. Túl sok cifra dolgot látott már életében ahhoz, hogy szemethunyjon az ilyen dolgok felett. Egyik kezével felpattintotta az övén levõ egyik nagyobb tartótáskát, majd elõvette belõle a távcsövét. Állított rajta, majd szeméhez emelte és a dzsungel szélét kezdte vele kémlelni. A kép nem volt valami jó, de a semminél azért több.

[Conor Warn]

Az SD-234-654-X azonosító jelű kutászdroid a csupán részlegesen sikeres hőképes letapogatást követően, mely során a letűnt néptől visszamarad templomban a külső, és belső hőmérsékleti viszonyok miatt, csak haloványan tudott elkülöníteni néhány élőlényt. Azt tudta, hogy odabent vannak, de azt, hogy az egyes szinteken lévő helyiségekben hány élőlény van, azt nem tudta meghatározni. A műveletet befejezve a kutász elindult tovább a templom felé. Érzékelői innentől kezdve az épület előtti külső terület felderítése mellett az esetleges csapdák lokalizására is irányultak. Lassan, szinte méterről méterre haladt előre. Az ARC-170est méterekrel elkerülve, fokozatosan közelített a massassi templom felé…

---

A zuhogó eső jellegzetes, olykor - olykor dörgésekkel és villámlásokkal kísért, összességében csendesnek mondható hangját, hajtóművek sivítása harsogta túl. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező elmosolyodott a különleges sisakja alatt. Még mintegy hatvan standard másodperc volt vissza a célig. Amennyi ellenséges erők vannak abban a massassi templomban, úgy érzékelőik révén már észlelték a közeledő szállítóhajó köteléket. Az első rácsapásnak gyorsnak és pontosnak kell lennie. Conor aktiválta a kommunikációs rendszert, majd kapcsolatba lépett az őt követő hat gép pilótáival.

- Vezér, a Támadó Köteléknek, megközelítjük a célépületet, készüljenek, pajzs és fegyverrendszert aktiválni, emelkedést megkezdeni, én kezdem a rácspást, majd párokra szakadva kövessenek. Megtisztítjuk a célépület előtt a területet, aztán megkezdjük a második fázist. - Mondta Warn, miközben maga is aktiválta a DX-9esének fegyverrendszerét és pajzsait, aztán gyors emelkedésbe kezdett. A pilóták gyors egymásutánban bejelentkeztek, aztán követték a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező példáját.

A vezérgép pillanatokon belül elérte a megfelelő magasságot, majd onnan meredek szögben ereszkedni kezdett. Bár szabad szemmel nem, a műszerek és az Erő segedelmével látta, illetve érzékelte a célépületet. A pilótafülkében néhány pillanattal később egy vészjelző hangja csendült fel, amely vélhetőleg a veszélyesen alacsony repülési magasságra, vagy a túl meredek ereszkedési szögre hívta fel a figyelmet, Conor azonban tudomást sem vett róla. Teljesen biztos pilótatudásában, s összhangjában az erővel. Egy hosszúnak tűnő másodpercig még várt. Aztán tüzet nyitott a szállítóhajó elülső ágyúival.

Lövései fákat döntöttek ki a dzsungel szélén, mély lyukakat perzseltek a tisztás vizes füvében, mielőtt emelkedni kezdett volna, még egyszer utoljára lenyomta a fegyverrendszert működtető elsütő billentyűt. Ezen utolsó lövése felrobbantott valamit a templom közelében. A fényes villanás néhány pillanat erejéig bevilágította csaknem a tisztás egészét. Conor az utolsó utáni pillanatban hozta egyenesbe a gépét és kezdett újra magasságot nyerni. Mögötte a többi gép párokban, gyors egymásutánban csaptak le, szabályos lézer szőnyeget terítve a dzsungel és a templom közé. Nem ereszkedtek annyira mélyre, mint azt Conor tette, de teljesítményük így is megfelelő volt.

Amint az utolsó gép is végzett a rácsapásával, s felemelkedett, a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező végzett a maga fordulójával, s ismét parancsot adott a többi gép pilótáinak.

- Rendben van, kezdjük a második fázist: Támadó Egy, Kettő és Három leszáll, a többi szállítóhajó felülről biztosít. - E szavakkal a legfelsőbb Birodalmi Védelmező megkezdte a leszállást. Remélte, hogy az ellenség, ha rendelkezik kellő nehézfegyverzettel, nem fog elég gyorsan felocsúdni, s az első hullámnak sikerül leszállni…