Exar Kun Temploma //KM: Exar Kun//

[Exar Kun]

//Ide még mindenki reagáljon egyet, Yoda írására, és utána itt folytatjuk: Titkos katakombák -= A Sötét Főnix =-.
Aki már írt, annak természetesen nem kell reagálnia tovább, hanem írhat a katakombákba. Arra kérek mindenkit, hogy egy sorrendben állapodjatok meg, és mindenki várja meg a másikat. Jelezni fogom, ha szabad sorrendben írhattok.

Én elsőként a következő sorrendet javasolnám: Nexu, Elik, Heiko, Szikandar, Panden//

[Szikandar]

~Végre egy kis izgalom.-mosolyog magában Szikandar, majd némán a lejárathoz lépked. A hssiss-t ábrázoló kasha kristály továbbra is fehér fényt áraszt magából, mely így kitűnő fáklyaként funkcionál. A vén próféta óvatos léptekkel ereszkedik alá a katakombákba a két fiatalember után.

[Yoda]

//Heikonak és mindenkinek: egyetlen erõhasználónak sem lehet az "auráját" csak úgy érzékelni. Ehhez használni kell az Erõt, divatos kifejezéssel "meríteni kell az Erõbõl". Automatikusan semmiképpen sem megy - lásd legelsõ írásom ebben a topikban. Ez fontos dolog, mert sokan azt gondolják: az Erõhasználók csak úgy megéreznek mindent. Ez téves elképzelés. Használni kell az Erõt, különben nem megy. Aki pedig elrejti jelenlétét az Erõben (van ilyen képesség), azt pedig így sem lehet érzékelni. (Illetve attól függ, hogy a két fél mennyire erõs.) Utóbbira remek példa, hogy Darth Sidious jelenlétét a teljes Jedi Tanács nem tudta felfedezni, noha ott volt a közelükben. Ezt kérem mindenki vegye figyelembe és nem csak ebben a kalandban! Köszönöm.//

[Eriál Argetlam]

Elik tisztán látta, hogy valami nem stimmel. Ez itt Exar Kun saját birodalma volt - és ha van itt valami, amiről Yoda Mester tud, legyen akár rejtekajtó, akár holokron, arról miért pont a négyezer éve itt "élő" Sith ne tudna? Tudta, hogy résen kell lennie.

A titkos átjárón túli lépcsőről Patrium Draconum juott eszébe, és az a lépcső, ami a barlangon át a Zafírtorony kapujához vezetett. Mély, feneketlennek tűnő sötétség tátongott előtte. Az Erő-mágus vállat vont, és egy szót suttogott. (Lith.) Az Erő hullámot vetett a hóhajú férfi körül, mindenki számára jól érezhetően, aztán sűrűsödni kezdett, míg végül egy halványkék fényt sugárzó, emberfejnyi energiagömb formájában materializálódott kinyújtott keze fölött.

Most, hogy már nem kellett a sötétségben botladoznia, maga is elindult, hogy zárja a sort. Pár lépés után még visszatekintett a várakozó Yodára, aztán búcsút intve folytatta útját.

[Panden Melono]

Egy fiú, aki életében mesterén kívül, saját fajtájával nem találkozott, most eléggé meglepetten állt a szobájában, mikor a szellem eléje ért. Hangjában semmi viccelődés nem mutatkozott, az arrogancia méginkább nem lepte a mélyen búgó, teret ölelő hangját. Pandent minden egyes mondatától, a hideg rázta: s borsódzott. Hihetetlen láz sújtott le, kegyetlen fegyverrel torkára, mígnem erős csomót fedett, s meg nem kötött. Egy rosszindulatú gombócként, éktelenkedő dudornak érezte, s az egész testét áthatotta végül a sötétség, az elhaló, mégis oly ütemben nővekedő fájdalom, hogy kifejezni nem tudta. Szeme elhalványult, s a plafont is alig látta már. Könny csordult szeméből, majd egy hideg kövök eszmélt újra öntudatra...

Mi történhetett vajon? Meditációja vajon mindig ilyen dolgokat művel majd vele? Ezek a kálváriák mindennaposak lesznek, s untatva jelennek meg életében, piszkítva őt? Nem tudta ezt, de Exar Kun hozta ide, egy tucatnyi Erőhasználóhoz, akik szintén ebbe a helyzetbe kerültek. Nem volt kellemes érzés, ahogy a hideg kő égette Panden arcát. Égette, hiszen fátyolként, amely alig észrevehetően suhog a szélben, s mikor fény éri, akkor mutakozik meg teljes pompájában, úgy termett oda most ő is földre. Mit sem sejtve, további sorsáról. Teste teljesen átfagyott, s amikor felébredt a hideg mardosta az arcát. Borostáin izzadtság cseppek is megjelentek. Hihetetlen érzés volt, a fájdalomtól izzadt, s hidegtől átfagyott. Ellentétes érzés voltak, amik összezavarták...

- Hol vagyok?! - pattan fel, hirtelen felindulásból a kőről. Tehetetlenségében, még elemezni sem tudta a helyzetet. Körbenézett, s bezártságot látott. Valamint körötte még, öt másik sorstársat. Nem mert szólni, hangja igencsak nem kívánkozott felszíre törni, újra. Rossz helyzet... nagyon rossz.
Felkelt és a sarokba kuporodott. A másik öt embert nézte, majd goldolkozni kezdett a dolog miben létén. Kétely ült a szívére, és félt is. Nagyon félt.
~ Lássuk csak... a kék lebegő valami, elég lesújtó hangon, lekezelőn szólt, majd itt ébredtem. A dolog nyitja csak is az erő, de akkor ki ez a sok ember? És én mire számíthatok jelen helyzetben... áh, elnézve őket nem repestek az örömtől ahogy megjelentem a földön. Nem lenne jó ötlet, akár megszólalni is. Mi van, ha egyszerűen leszídnak érte... - ilyen érzések kavarogtak benne, majd a bezártság, és a szoba nagyságát felmérve, még a börtön is eszébe jutott. Valószínűtlennek vélte de előfordulhat.

Egy kis zöld manó, aki igen hasonlított Aeron által mesélt Yoda mesterre, bölcs szavaival árasztotta el szobát. Akcentusa mégis egyéninek hatott. Látta ezt Melono is, és némileg mosolyogva kezelte le. Ekkor olyan dolgokat látott, amik meggyőzték arról, hogy csöndbe kell maradnia. Egy hóhajú férfi, olyan dolgot varázsolt a feje fölé, mely fényt adott. Valamint a kis zöld manó, előtte az Erő segítségével jutatta ki őket. Felettébb különös... ugyanis Panden ilyenekre nem képes, s úgy vélte soha nem is lesz. Végtelen fantáziáját azonban beindította, s elhatározta megkérdezi a bizonyára Erőhasználó életformáktól, a dolgok miértjét. De nem most. Ez nem az a perc. Panden hitetlenül kullogott tovább, miután értetlenkedve tekintett le a manóra.
~ Micsoda? Holokron? Mi az egyáltalán... a katakombát tudom... de ez az egész... te jó ég én meg fogok halni! Azt mondta veszélyes! Félek! (...) Neeem, Panden. Nyugalom, le kell nyugodnod. Erős vagy te is, az Erőt tudod használni... igaz hogy nem ilyen formában mint ők, de megy neked is. Egyenlőre tapogatóznod kell! - beszél magához, hiszen a szótlan "társaktól" nem nyerhetett okot a kommunikációra. Lassan lesétált a kijelölt katakombákba, szorosan a hóhajú mögé férkőzve...

[Exar Kun]

Dante:

Előzmények

Egy dohos, koszos, sötét cellában térsz magadhoz. A cella, ellentétben a szabvány börtönökkel, sziklából áll. A falakon emeletes ágyak láthatóak, míg a falon egy nagyobb átjáró.

Az átjárón keresztül egy főoltári részhez érsz, és az oltár mögött egy aprócska zöld lény üldögél...

[Dante Constantine]

Az események gyorsan pörögnek. Mielőtt tehetnék valamit az öreg banya egy kék szellemé alakul aki torkon ragad, és utánna elnyel a sötétség.
Egy sziklás cellában térek magamhoz, és fáj minden porcikám. Mikor kitisztul az agyam tüzetesebben körül nézek. Emeleteket látok azokon pedig ágyakat. Egy nagy nyílást is megpillantok, és elindulok felé. A nyíláson átérve egy oltárhoz érkezek ahol egy kis zöld alak ücsörög.
- Hé ki maga? Mit keres itt?- kérdem az idegent.

[Exar Kun]

Az aprócska zöld teremtés szomorkásan pillant rád, majd fejét megcsóválja. Aprócska bal kezét kinyújtja az oltár mögötti rész felé, és pár pillanattal később egy szikla odébb csúszik.

- Hogy én ki vagyok, az nem fontos. Téged, ifjú a sötét oldal átjár, bizony! Óvakodj a sötét gondolatoktól... a hatalmas nagyúr visszatérhet bármikor, igen! Segítened kell, neked, többieknek megszerezni a holokront. Ez kulcs lehet legyőzni a sith szellemet. Indulj hát!

Fejezi be mondandóját, majd sétapálcájával az újjonan feltárult alagút irányába mutat.

[Dante Constantine]

- Hé te kis zöld teremtés. Én nem akarok semmit elpusztítani. Miféle sithről beszélsz? Az őseim sithek voltak úgyhogy nem pusztítok el senkit. Viszont ez a holokron érdekel engem. Mesélj róla többet. Keresek egy kis követ amire le lehet ülni majd helyet foglalok.

[Exar Kun]

Az aprócska lény értetlenkedve csóválja a fejét.

- Érted, te nem! Exar Kun, kiszabadult, és pusztít ő el mindent és mindenkit, téged is, ifjú! - bök feléd aprócska, hegyes körmeivel a zöld lény.

- Holokronnak van tudás, bizony, mi kell megállítani a nagyurat! Indulj hát! - fejezi be végül a mondandót az aprócska lény.

Láthatóan többet nem tudsz kiszedni belőle...

[Kidoh]

//Exar a hajómnak nincs is jobb szárnya, csak bal... //

Templom körüli tisztás:

Kidoh befogadta az Erő minden apró rezdülését, annak reményében, hogy megtalálja Eliket; de az Erő Sötét Oldala olyan erősen jelen volt a bolygó körül, hogy minden érzékét elnyomta. Nyitott elméjébe megannyi idegen emlékfoszlány tolakodott be: szenvedés, halál, bosszú... Az elsöprő érzelemhullám, és a tengernyi kép egy pillanatra az önkívület szélére sodorta a védekezni próbáló lányt, de szerencsére hamar észbe kapott, és elzárta az elméjét a "támadástól".
Felpattantak a szemei, és egy kis ideig azt sem tudta, hol van. Mélyet sóhajtott. A félelem egy pillanattal ezelőtt belemarkolt a szívébe, és úgy tűnt, el sem akarja ereszteni. Kidoh azonban már használta a Sötét Oldalt (bár ez jóval töményebb és ijesztőbb volt annál), és amióta csak az eszét tudja, önuralomra nevelték. Hosszú évek óta most először adott hálát valamiért a Boszorkányoknak.

Amint lenyugodott, és megacélozta magát, azonnal észrevette, hogy a yuzzemnek problémái vannak az irányítással.
A hajó bal szárnya megsérült, így az egész tákolmány kacsázott egy kicsit, arról nem is beszélve, hogy egyre közelebb kerültek a felszínhez, és a szél még mindig dobálta őket.
Azonnal visszavette a pilóta szerepét, és nekilátott manőverezni. Amíg ő erős kézzel próbálta tartani a hajót, Wulfgarra maradt a feladat, hogy a különböző műszereket kapcsolgassa, illetve, hogy a monitoron kijelzett értékeket ellenőrizze, és szóljon, ha baj van.

A fák mögül aztán végre feltűnt valami használható felület is: egy tisztás, a közepén valami kidudorodással. Kidoh borongós hangulata ellenére örült, hogy van hol leszállniuk. Ebben az ítéletidőben értelmetlen lett volna a levegőben maradni, és tovább keresgélni Eliket, miközben a Sötét Oldal elnyom mindent...

Ígyhát arra fordult a géppel. A szélirány egy kicsit megváltozott, ami miatt megint be kellett egyensúlyozni a hajót, de végül vízszintesen értek a ritkuló fák fölé.
A vihar is csendesedni látszott, úgyhogy Kidoh végre körbenézhetett, hová próbáljanak meg leszállni. A szeme megakadt a tisztás közepén álló templomon, de egyelőre a furcsa épület érdekelte a legkevésbé. Minden figyelmét a leszállásra összpontosította.
-Wulfgar, kapcsold be a fékezőmotort, megpróbálunk befarolni! -adta ki a parancsot.
A hajó megremegett. Kidoh egy másodpercre gyorsított a gépen, hogy megugorjon felfelé (ezzel kikerülte, hogy a sérült szárny balra vigye az asszimetrikus hajót), aztán ahogy lassulni kezdtek, szépen beegyensúlyozta a hajót vízszintbe, és olyan finoman rakta le, amennyire tőle tellett. A hajó a végén még így is hatalmasat döccent, mert a motor nem tudta rendesen elosztani az energiát a két oldal között, és a szárny egy kicsivel hamarabb ért földet.

Végülis, a gép kisebb sérüléssel megúszta az egész vihart.

Miután a gép már biztonságban a földön volt, Kidoh vett egy mély levegőt.
-Hát, itt volnánk... -jegyezte meg halkan- Köszönöm, hogy segítettél, Wulfgar.
Amíg összeszedelőzködtek, Kidoh azon gondolkozott, vajon a többiek épségben leérkeznek-e, és hogy Eliket merre keressék? Gondolatban már készült arra, hogy ha belépnek Exar birodalmába, sok hasonló élménye lesz még, mint amilyet nemrég átélt. Épp ezért erősnek kellett lennie. Erősnek, és határozottnak. Nem engedthetett a félelemnek.

Miután magukhoz vették a felszerelésüket, kisétáltak a hajóból. Kidoh csak ekkor látta meg a közelben Shayana hajóját - legalábbis annak darabjait, nagyjából még egyben... A gép félig belesüllyedt az ingoványos talajba, és sár borította mindenhol. Valószínű, nagy robajjal csapódott be, de a dathomiri nem hallott semmit, mert a saját leszállásukra koncentrált.

Sietve indult az összezúzott jármű felé, hogy megnézze, társai épségben vannak-e még...

[Hito]

A kicsiny űrhajó ügyesen elkerülte a legveszedelmesebb pontokat, a komolyabb széllökéseket - bár látszott, hogy nem emberi kéz vezérli...annál sokkal precízebb.
Mikor végre beér a tisztásra, kikerülve ezzel a viharból, Hito megkezdi a leszállást Kidoh hajója mellett. Míg a pilóta-program lefuttat egy, a Hito-tól megszokottnál jóval gyorsabb leszállást, a harci droid fejében új gondolat-ablak nyílik. Társai közül ketten is vannak, akik még nem látták őt teljes valójában...vajon milyen hatást vált ki belőlük? Lesznek-e olyan toleránsak Elik barátai hozzá, mint a hóhajú maga?
Nemsokára választ kapok erre a kérdésre is - hessegeti el oda nem illő gondolatait, miközben még mindig a landolási manőverrel van elfoglalva. Valóban, most nagyon gyorsan végzi el ezt a műveletet - mintegy negyed óra alatt... Eddigre már Medynék hajója is megérkezik, s Kidoh épp oda igyekszik, mikor a vaksai csillagvadászból kikászálódik Hito, a baktoid automata egyes szériájú harci droidja, teljes "élet"nagyságban kihúzva magát... Történjék bármi, ő is odasiet a pórul járt hajóhoz, hátha tud segíteni.

[Medyn]

- Hát ez nem hiányzott... - tapogatja bal vállát fájdalmas arccal Medyn, mialatt Shayanát támogatva nagy nehezen kikászálódnak a kissé romhalmazzá vált ûrhajó pilótafülkéjébõl és leküzdik magukat a rámpán, egyenesen a mocsárba. A közelben fenyegetõen mered az égnek Exar Kun temploma...ahol már egyszer jártak és ahol hajszál híján komoly tragédia történt.

Medyn fintorogva pillant a gonosz építményre, majd elõhúzza zsebébõl sugárvetõjét. Ki tudja milyen szörnyetegek lehetnek a közelben...

Ekkor pillantja meg Kidohot, aki szerencsére jól van. Sõt Hito rendszerei is mûködnek...
- Még élünk! - integet nekik vidáman az öreg. Talán túl vidáman is, hiszen a helyzet cseppet sem rózsás...

[Shayana]

A templom körüli tisztás


Shayana gerince mentén apró cseppekben fut végig az izzadtság miközben a sérült hajót próbálja a földre navigálni. Fülsiketítő zajjal szakad le az egyik szárny, a hajó alját fák teteje súrolja végig, és Shayana magában hálát ad az erőnek, hogy Deelayat otthon hagyta.

Mindenesetre azt legalább el kell ismernie, hogy a bolygó nem hazudtolta meg önmagát: fogadtatásuk méltó volt a korábbihoz, és a halott sithhez aki otthonának mondhatja. Méltatlankodó elméjében még az is végigfut, hogy ehhez képest a birodalom ellen küzdeni maga a felüdülés: azok legalább EMBEREK.

Közben visít a riadójelzés, vörösen villognak az izzók, Shayana gyors pilantással ellenőrzi Medyn hogylétét, és végre leszállnak. Gyors pillantás az ellenőrző rendszerekre és kiderül, hogy ezzel a hajóval innen nem mennek tovább. Remek, egy újabb gond.

Medynnel egymást támogatva botorkálnak le a rámpán, addigra szerencsésen megérkeznek utitársaik is. A már ismerteken kívül például egy harci droid. Akinek az a hatalmas szerencséje, hogy szemmel láthatóan mellettük áll. Úgy tűnik Kidoh, és Medyn is ismeri, így Shayana is bizalmat szavaz neki. Egy nyugalmas időszakban majd kipuhatolja hogy is került ide, de az még nem mostanában lesz.

A bolygón folytogatóan erős a sötét oldal hatása. Shayana úgy érzi agyát, mellkasát szorítja össze a sötétség. A sötétség, ami a talán a templomból, talán magából a helyből árad.

- Hát ez nem hiányzott - mondja Medyn a vállát tapogatva, és ez az amivel a csak egyetérteni lehet.
- Jól vagy? - kérdezi kedvesét.

Shayana szétnéz a környéken azután visszamegy ahkóba alegszükségesebb felszerelésekért. Egy elsősegélynyújtó készlettel, némi élelemmel, és egy erős lámpával tér vissza. Fegyvereit magán viseli.

- Úgy látom mindenki megérkezett. Én Shayana vagyok - mutatkozik be a droidnak - azt hiszem indulnunk kellene. Egyelőre nincs jobb ötletem, mint hogy a templomba menjünk. Mit szóltok hozzá?

[Medyn]

- Fogjuk rá - felelte a férfi, kissé fájdalmas arccal - de mindenesetre menetkész állapotban.
- Jó ötlet szivi! Irány a templom! - mutatott a baljós épület felé az öregember, majd megindul elõre, mint az expedíció nem hivatalos vezetõje.