Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Jun 21, 2007 8:47:15 GMT 1
A három emeletes építmény a Hutt szektor szívében feküdt és a Calaquijic klán tagjainak adott otthont, ez volt a klán központja.
A klub csak huttok részére készült, más faj egyedei a személyzeten kívül nem tehették be a lábukat. A biztonságról a Calaquijic klán főleg droidokból álló testőrsége gondoskodott, a klán büszke volt rá, hogy három év alatt egyetlen huttot sem ért atrocitás a helyen.
A földszinten hatalmas társalgók voltak megnyitva a galaxis uralkodó fajának, ahol a legfinomabb ételeken és italokon kívül holokivetítők segítségével nézhettek különböző sporteseményeket vagy éppen táncokat a galaxis bármely részéről.
A második emelet tárgyalóknak adott helyet, ide vonulhattak el azok, akik a kikapcsolódás mellett komolyabb dolgokkal is szerettek volna foglalkozni. A tárgyalók hangszigeltek.
A harmadik emeletre csak a klán tagjai jártak, itt voltak az ő hajlékaik. Általában itt tartózkodott Heva Calaquijic a klub vezetője, de legtöbb idejét a klánvezér testvére Bella is itt töltötte.
Pár titkosajtó és láthatatlan kémlelőnyílás tette lehetővé, hogy a klán tagja mindenről tudomást szerezzenek a klubon belül, amiről szeretnének, még a titkos, bombabiztos alagsori rész menedékül szolgált esetleges támadás esetén.
A társalgókban nyugodtan fecseghetnek bármiről a huttok
|
|
Heva Calaquijic
New Member
Szakember
Hutt b?nb?r?, a Calaquijic kl?n tagja%\6\%
Posts: 46
|
Post by Heva Calaquijic on Jul 3, 2007 9:59:00 GMT 1
Heva a harmadik emeleti lakosztályában épp az aktuális holonet hírekkel volt elfoglalva. Néha egy-egy chubát dobott a szájába, miközben épp a nemrég lezajlott Hutt Nagytanácsról készült összefoglalót nézte. Ugyan csak a fõ dolgok szerepeltek az adásban, hisz a huttok sosem szerették kiteregetni a "szennyesüket". Annyit a hutt mindenesetre megtudott, hogy merénylet történt Fekete Nírga ellen, valamint hogy Wamma Vanalijic a tanács új elnõke. Hevának kicsit utána kellett gondolnia, de végül sikerült beazonosítania, hogy kirõl is van szó.
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Oct 3, 2007 12:18:07 GMT 1
Lechta pár hétre eltűnt a hutt világ véráramlásából, a tudós hutt elmerült legnagyobb szerelmében a technikában és nem vette észre, hogy röpül az idő.
A Guna bolygón végzett kutatásai és fejlesztései végeztével azonban úgy döntött, hogy visszatér otthonába, szerette volna tudni hogy társai mire jutottak a Hutt világban a klánvezért nélkülözve.
Az Új Varl klub egyik privát helyiségében pihenve és táplálkozva várta Heva Calaquijic érkezését, miközben a holonet legfrissebb híreit böngészte.
|
|
Heva Calaquijic
New Member
Szakember
Hutt b?nb?r?, a Calaquijic kl?n tagja%\6\%
Posts: 46
|
Post by Heva Calaquijic on Oct 3, 2007 14:59:02 GMT 1
Heva Calaquijic lassan érkezett vissza a tanácsgyûlésrõl, mert ha egyszer kimozdult a bázisról akkor rögtön lerendezett még néhány szakmai és baráti látogatást. Végül azonban csak visszérkezik és belép az épület földszintjén elhelyezkedõ fogadóterembe, ahonnan különbözõ méretû társalgók, bárhelyiségek nyílnak. Átvágott a termen és a lift felé vette az irányt. Az egyik társalgóból egy két és fél méter magas, vékony non-humán lépett ki és Heva után kiáltott. - (Mondjad Colos.) - morogta Heva, miközben megnyomta a lift hívógombját. - Lechta Calaquijic vár odafent. - közölte Hammeth gyorsan. Heva meglepõdött, de aztán rendezte arcvonásait. Bólintott legfõbb tanácsosának, mire az távozott. Heva eközben becsusszant a liftbe és elindult a harmadik emelet felé. Végül aztán a megfelelõ emeleten rátalált klánvezérére egy kis privát helyiségben. - Bo shuda! - köszöntötte Heva a fajtársát, miközben arcára egy õszinte mosoly ült ki. - (Jó újra viszontlátni testvérem.)
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Oct 3, 2007 17:31:30 GMT 1
Lechta éppen egy-két ígéretesnek tűnő hírdetést böngészett a holoneten, mikor rokona meglepte őt. Arcára szintén őszinte mosoly ült ki, jó volt újra látnia klánja tagjait.
- Bo Shuda! (Jól nézel ki testvérem.)
Egyik kezével intett a mellette levő hatalmas párnákkal ellátott hely felé. Levette a humán szokásokat idéző napszemüveget a fejéről és ruhája zsebébe csúsztatta azt. Furcsa szokásai voltak, de tisztában volt vele, hogy a klán többi tagja mind elfogadták már ezeket.
- (Mi újságban mostanában a Hutt űrben és mi újság a klánnal? Mesélj, mi történt ...)
|
|
Heva Calaquijic
New Member
Szakember
Hutt b?nb?r?, a Calaquijic kl?n tagja%\6\%
Posts: 46
|
Post by Heva Calaquijic on Oct 6, 2007 15:47:35 GMT 1
Heva lassan, döcögõsen néhány twilek szolgáló segédletével elhelyezkedett a fekhelyen. Miután kényelmes pózba került intett a személyzetnek, hogy távozhatnak. - (Senki ne zavarjunk minket.) - szólt még utánuk, majd Lechta felé fordult. - (A klán egyben van, rendben van, vállalkozásaink profitálnak.) - kezd bele heva, majd a fekhelye mellett elhelyezett hatalmas tálból egy chubát halász ki és a szájába dobja. - (A klán tagjai el vanak foglalva a saját üzleteikkel, a vállalkozásaik fejlesztésével. Ennek is köszönhetõ, hogy az utóbbi hetekben nem nagyon látogattuk egymást.) - mondta a hutt csámcsogva, savanyú ábrázattal. - (Lehet, hogy egy kicsit elkényelmesedtünk. De ha engem kérdezel jól van ez így. Az utóbbi pár évben rengeteget dolgoztunk és áldoztunk. Most mindenki szeretné kiélvezni azt amiért eddig dolgozott. A klánban minden rendben van, szépen csendben megvagyunk.) - összegzi a mondandóját Heva, majd egy újabb chubát rak a szájába.
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Oct 8, 2007 14:38:10 GMT 1
Lechta bólogatva hallgatta rokona egyszerű, de mégis precíz beszámolóját. Egyetértett Heva azon felvetésével, miszerint mindenki pihenésre vágyik, de amég a klán nem pihen biztos alapokon nem engedhette meg a lazsálást.
- (Tudom, hogy mindenki keményen dolgozott, egyetértek veled. Ugyanakkor a fejlődésnek ezen szakaszában az éppen beinduló gépezetünk nem állhat le, újra és újra küzdenünk kell, amég meg nem szilárdítjuk pozíciónkat a hutt klánok között.)
Hasonlatait általában a technika vívmányainak segítségével fejezte ki, a hóbortos huttnak ez is csak egy volt a fura szokásai közül. Heva táplálkozását látva ő is megkívánt egy chubát, így az egyik akváriumból magához is vett egyet.
- (Nem tudod volt valaki tanácsgyűléseken a klánból? Egyáltalán volt gyűlés az utóbbi pár hétben? Nem igazán informálódtam még ezen a téren.)
Miközben várta Heva válaszát beletömködte a szájába a számára apró állatot és jóízűen rágni kezdte azt.
|
|
Heva Calaquijic
New Member
Szakember
Hutt b?nb?r?, a Calaquijic kl?n tagja%\6\%
Posts: 46
|
Post by Heva Calaquijic on Oct 8, 2007 16:15:43 GMT 1
Kényszeredetten mosolyogva hallgatta Lechta ellenérveit és még ha magában egyet is értett vele, eléggé ellustult az utóbbi idõben. Mikor aztán a klánvezér a Tanácsról kérdez bólint eggyet. - (Igen. Távollétedben bátorkodtam képviselni a klánt a Tanácson. Huta és a Moulii klán kért amnesztiát, amit megtagadtunk tõlük. Hutának volt még néhány habókos ötlete is, hogy adjuk oda neki a flotta egészét, vagy egy részét, de szerencsére a Tanács még nem gárgyult meg ennyire.) - mondja a hutt, majd jóízûen felröhög. Miután lenyugodott valamennyire folytatja. - (Wamma pedig gazdasági reformot akart. A piacok kiosztása, valamint, hogy a klánok osszák meg az összes bevételi forrásukat a Tanáccsal.) - morogja komolyra fordítva a szót. - (Errõl szerencsére nem szavaztunk megakadályozta ezt Hutáék érkezése. Kivételesen hálás vagyok nekik.) - morogja, majd böffentett eggyet. Elgondolkozott egy kicsit, majd lezárta a mondandóját. - (Lényegében ennyi. Ha kisebb, lényegtelen szavazásra került a sor a Besadii klánt követtem.) - mondja.
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Oct 18, 2007 11:52:31 GMT 1
A hutt tanács híreinek hallatán elkomorul tekintete, negatív érzéseit nem is kívánja palástolni testvére előtt.
- ( Örömteli, hogy képviseltél minket a klánban, köszönöm. Szeretném ha a következő gyűlésre is eljönnél velem. )
Miután megnyugtatta társát cselekedete helyességéről pár perc néma csönd áll be társalgásunkban. Lechtának végig kell gondolnai a történteket. Töprengésükből egy komm jelzése szakítja ki őket, mely Lechtát figyelmezteti arra, hogy kapcsolják be a holokészülékeiket. A holocsatorna is meg van adva.
A technokrata hutt a jobb karján levő minikompjuter segítségével kivetíti a műsort kettejük elé, amelyen a Mouli klán akciója látható.
A műsor végeztével Lechta deaktiválja a kivetítőt, majd Heva felé fordul. Hangja gondterheltnek tűnik, érezhető hogy nem örül a látottaknak.
- ( Szerintem az első témánk innentől értelmét veszítette. Huta tényleg ennyire hülyének néz minket? )
Kérdésénél feljebb emeli a hangját, már-már kiabál a dühtől, ami rá nem igazán szokott jellemző lenni.
- ( Egy ilyen hajó több millió kredit. Ha ez egy normális akció lett volna akkor elfoglalják, nem elpusztítják. Mindenki láthatja, hogy ez csak egy műsor ... Most vagy ennyire ostoba Huta, vagy valami nagyobb dologra készül amit mindenképpen elleneznünk kell tűzzel vassal. )
Kicsit zsörtölődik még, aztán megeszik két csubát, hogy lenyugodjon. A Heva által említett másik téma sem túl bizalomgerjesztő, de azt legalább képesek lesznek kontollálni a közeljövőben.
- ( Wamma reformja mögött egyértelműen a Desilijic klán áll. Ha jól sejtem Aruk hatalma az elmúlt pár évben még jobban megerősödött, és Jabba mentve a menthetőt ezzel a reformmal próbálná meg ellenőrizni a Besadii hatalmát. Mindamellett ez a reform minket is megölne, gondolom ezt nem kell különösebben megmagyaráznom. )
Miután kipanaszkodta magát sóhajt egy hatalmasat, majd a sok idegtől kicsit fáradtnak tűnő szemeivel Heva szemeibe néz. Kíváncsi társa saját véleményére, reméli, hogy a hutt megnyílik majd előtte és esetleg érdemi ötletekkel rukkol elő.
|
|
Heva Calaquijic
New Member
Szakember
Hutt b?nb?r?, a Calaquijic kl?n tagja%\6\%
Posts: 46
|
Post by Heva Calaquijic on Oct 21, 2007 16:34:58 GMT 1
Heva arcán egy gyermeki mosly jelenik meg, amikor Lechta megkéri, hogy kísérje el a soron következõ gyûlésre. Ám jó kedve hamar elpárolgott látva a Moulii klán magánakcióját. Heva Calaquijic sokkal hangosabban és ingerültebben reagálja le a történteket mint a klán feje. - (Ez már túl ment minden határon... Hogy veszi a bátorságot, hogy a Hutt Flotta nevében gyilkoljon. Ki õ, hogy önbíráskodjon, ez egyszerûen már köztörvényes bûnözés.) - ordít magából kikelve Heva, majd dühösen fújtat egy sort. - (Minnél elõbb megoldást kell találnunk a Moulii klán végleges kiiktatásában is. Bár szerintem errõl a két nagy klán egyike gondoskodni fog.) - morogja, miután már lenyugodott egy kicsit. Lechta szerencsére más vizekre evez, de ez sem egy kellemesebb téma. A reform csak a Desiljicnek és a hozzá hû közepes klánoknak lenne elõnyös, minden más klánnak csak elõnytelen, és a kisebb klánok akár még bele is bukhatnak. - (Tárgyalnunk kell, majd a Besadii klánnal. Az õ támogatásukkal másokat is meggyõzhetünk és leszavazhatjuk a reformjavaslatot.) - mondta Heva, majd bedobott a szájába egy chubát.
|
|
Aruk a Hutt
Junior Member
Hutt bűnb?r? A Besadii Kajidic feje
Hutt b?nb?r?. A Besadii Kajidic feje. A Calaquijic h?b?rura.!c!Default
Posts: 244
|
Post by Aruk a Hutt on Oct 21, 2007 19:33:12 GMT 1
Pár perc elteltével a sikló megérkezett a klubb elé. Köztudott volt, hogy eme építmény a Calaquijic klán központja volt. Aruk mindig is csodálta ezt a klánt, hiszen a semmiből tört előre és egyre nagyobb szava is lesz a Tanácsban ha így haladnak. A Hutt és annak testőrei kiszálltak a siklóból, majd a fegyveres zsoldosok a bejárat előtt álltak meg.
- (Ti maradjatok itt amíg nem jövök.)- parancsolta a nagytestű Hutt, majd belépett az Úr Varl Klub-ba. Körbenézett, majd látta, hogy több Hutt élvezkedik a többi fajtársával pár örömlánnyal az oldalukon. Aora elmosolygott a látottakon, majd örömmel tudatosult benne, hogy a Calaquijic éli a Huttok remek életét. A hatalmas klánvezér várta, hogy az egyik szolga odajöjjön hozzá.
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Oct 24, 2007 9:47:16 GMT 1
Az Új Varl Klubban, a Calaquijic klán székhelyén egyetlen pillanatra megállt az idő. Amikor a huttok legbölcsebbike -a kor jogán ezt még a Desilijic klán tagjai sem igen kérdőjelezték meg- és egyben egyik leghatalmasabbika személyesen jelent meg a kis klán központjában szinte minden torkon megakadt a chuba.
A biztonságért felelős egy-két személyen kívül - főleg harci droidok látták el a hely biztonságáért felelős szolgálatokat - mindenki fejet hajtott a nagy hutt előtt legyen akár fajtársa akár csak nonhumán vagy humán alkalmazott. Bár nem mindenki szimpatizált Arukkal és a Besadii klánnal a saját élete mindenkinek fontosabb volt mindennél, így még a Desilijic klán felé húzó huttok is kérdés nélkül hajbókoltak Aruknak.
A pár másodperces csendet egy twi'lek szolgáló törte meg, aki azzal volt megbízva, hogy a legbefolyásosabb vendégeket fogadja.
- ( Micsoda megtiszteltetés az Új Varl Klub számára, hogy a huttok legbölcsebbike látogatott el hozzánk. Az égiek is így gondolhatják, mert még az eső is elállt érkezteddel hatalmassságos.) - Az eső természetesen nem azért állt el, mert Aruk érkezett, de a dörzsölt és szemfüles twi'leknek sikerült kihasználnia az idójárásviszonyok pillanatnyi alakulását. - ( Azonnal Lechta elé vezetem. )
Bár a hutt nem mondta el miért jött, a twi'lek szinte biztos volt benne. Csak remélni tudta, hogy sikerült kitalálnia a Besadii klán fejének gondolatát. Miközben az épület egyik huttok számára kialakított liftjéhez kísérte Aorát tekintetével kiosztott egy-két alig észrevehető parancsot is. Titulusa a többi nonhumán fölé emelte ugyan, de ha valami hiba csúszik a rendszerbe akkor az ő fejét vágják le először.
Az épületben pillanatok alatt megerősítették a biztonsági rendszert, ami abból állt, hogy a bejáratnál tanyázó droidikák aktiválták a védőpajzsaikat, jó néhány különleg szenzor aktiválva lett az épületen belül valamint egy-két nonhumán fejvadász az Új Varl Klub közelében lévő épületek ablakaihoz mozgott fegyverekkel.
Hála Lechta technokrata világszemléletének még a Calaquijic klán vezérét is képesek voltak értesíteni a pár emelettel alatta zajló eseményekről. Bár nem tudtak sokkal előtte szólni Aruk érkezéséről, még ez is több volt a semminél.
Lechta már éppen válaszolna Heva szavaira, mikor az alkarjára erősített minikompjutere az épület belső csatornájáról származó kódolt üzenetet jelez. A hutt egy pillanatra elsápad, mert ez a csatorna főleg arra az esetre lett kitalálva, ha a klánt támadás érné, de miután átfutja az üzenet tartalmát egy aprót sóhajt. "Csak" Aruk érkezett, váratlanul. A huttok legidősebbike bő egy perc múlva megérkezik Lechtához és a huttnak gőze sem volt, hogy milyen ügyben érkezhetett. Ez hatalmas hátrányba hozta őt egy esetleges tárgyalás során, bár biztos volt benne, hogy a Besadii klán vezérének ez volt a célja.
- ( Aruk egy perc múlva megérkezik a terembe. Kérlek ne lepődj meg semmin és csak akkor szólj bele a beszélgetésünkbe, ha külön megkérlek rá.)
Más esetekben nem kellett volna figyelmeztetnie Hevát a protokollra, de ez egy különleges eset volt, amire még Lechta sem volt igazán lelkileg felkészülve. Szerencsére ebben a teremben is több hutt szórakozására volt kialakítva pihenő hely, így legalább Aruk kényelmére nem lesz majd gondjuk.
Miután kinyílt a liftajtó Aruk előtt twi'lek főtanácsosa lépett be a terembe és a hutt etikett szerint meghajolt majd bekonferálta a vendéget.
- ( Aruk Besadii Aora, a legbölcsebb hutt a Besadii klán vezére.)
Miután Aruk is belépett a helyiségbe Lechta egyetlen apró kézmozdulattal elküldte a twi'leket. Bár a nonhumán az egyik lekkuját odaadta volna érte, ha maradhat és meghallgathatja a beszélgetést mégis lesütött szemmel meghajolt a Calaquijic klán vezére majd Aruk felé aztán visszaszállt a liftbe és távozott.
Miután már csak a három hutt maradt a teremben Lechta megszólalt.
- ( Üdvözöllek téged szerény hajlékomban Aruk Besadii Aora. Kérlek mond el miben lehetek szolgálatodra.)
Bár az épületben ő volt az úr és Aruk "csak" egy vendég, mégsem volt képes úgy tekinteni a Besadii klán vezetőjére, mint holmi egyszerű vendégre. Bár próbálta a legdiplomatikusabb hangját elővenni, még így is kiérződött szavaiból a meglepettség és egy kis izgalom.
|
|
Aruk a Hutt
Junior Member
Hutt bűnb?r? A Besadii Kajidic feje
Hutt b?nb?r?. A Besadii Kajidic feje. A Calaquijic h?b?rura.!c!Default
Posts: 244
|
Post by Aruk a Hutt on Oct 25, 2007 6:02:02 GMT 1
A fenséges Huttnak szerencsére nem kellett csalódnia a társaságban, hiszen kivétel nélkül szinte mindenki felismerte Arukot. A legtöbben félelmet sugároztak az arcukból, de akadtak jó páran akik fejethajtottak előtte. Egy twi'lek érkezett a fenséges hutthoz, akinek sikerült a csiga bizalmába férkőznie, hiszen ékes szavakkal szólt Őfelségéhez. A legbölcsebb vezér gondolta, hogy az egyik Calaquijic klántaghoz fogja őt invitálni, na de azt nem, hogy a klánvezérhez. Jobban alakulnak a dolog, mint azt ahogy a több mázsás Hutt gondolta. A twi'lek szolga egy külön lifthez vezette Őhájasságát, de közben észre lehetett venni, hogy a biztonságiakat mozgósították. Aruk örült annak, hogy a Calaquijic klán ilyen rohamosan fejlődik. Mindketten beszálltak a liftbe, majd pár standard másodpercet követve a két alak kiszállt belőle. A Calaquijic szolgája beinvitálta a terembe Arukot, aki két huttot látott maga előtt. Az egyik Lechta Calaquijic volt, a klánvezér. Míg a másik Heva, a hutt. Egyre nagyobb feladatot lát el a klánban Heva, és szó mi szó a Tanácsban is most megállta a helyét, hiszen amit a Gyűlésen mondott az a Besadii klánnak kedvezett. Amint a twi'lek távozott, Aruk kényelembe helyezte magát az egyik párnán, ami közel volt a két félhez és még egy chuba-val teli akvárium is ott díszelgett a fekhely mellett.
- (Üdvözletem Lechta, Heva!)- köszöntötte a tagokat Aruk, majd mosolyra húzta hatalmas száját.
- (Gondoltam kipihenem magam nálatok, hiszen híres az Új Varl Klub a jó szolgálatairól, és szeretnék gratulálni az elért eredményeitekhez. Na de térjünk a lényegre.)- bekapott egy nagyobbacska csubát a szájába a vén hutt, majd hosszú pillanatok után végre sikerült lenyelnie azt.
- (Gondolom hallottatok Hutáékról, és arról az ügyröl amit Wamma, a Desilijic klán bábja akar behozni a huttok életébe. Mi a véleményetek erről az egészről?)- kérdezte mindkét féltől Aora. Sejteni lehetett, hogy Aruk azt akarja, hogy a Calaquijic klán véletlenül se pártoljon el a klánjától, hiszen remek szövetségesek a Besadiinak.
|
|
Lechta Calaquijic
Junior Member
Szakember
Hutt technikus, a Calaquijic kl?n vez?re!c!Default
Posts: 183
|
Post by Lechta Calaquijic on Nov 2, 2007 10:19:45 GMT 1
Lechta kicsit megnyugodott Aruk szavain. Elsőre úgy tűnt, hogy az öreg hutt "csak " a klángyűlésen történtekről szeretne beszélni, valamint minden bizonnyal éreztetni szeretné, hogy a Calaquijic klánnak a Besadii mellett-mögött a helye.
- (Természetesen Aruk már informálódtam a Hutt szektor jelenlegi legfontosabb ügyeiről. Ha mindent megbeszéltünk biztosítunk majd számodra ezen a szinten egy lakosztályt, hogy nyugodtan pihenhess.)
Amellett, hogy Arukra nagyon kellett vigyázni, Lechta tisztában volt vele, hogy a Besadii klán vezérének érkezését pár napon belül minden hutt tudni fogja, ami jót tehet az üzletnek. Ha képesek a legbölcsebb hutt igényeit kielégíteni, akkor a fiatalabb huttok és kisebb klánok jobban meg fognak bízni a hely biztonságában és minőségében, így talán többen fognak jönni.
- (Huta ellen mi semmit nem tudunk tenni, maximum annyit, hogy ha véletlenül valamilyen információ a birtokunknba jut, arról azonnal értesítünk mindenkit. Természetesen mi is elítéljük Hutát és a renegát Moulii klánt. ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk, hogy a Besadii klán milyen lépéseket képzel el Huta ellen, illetve szerinted Aruk a Desilijic mit lép?)
Mindig öröm volt informálódni Nar Shaddaa ügyeit illetően, hiszen a tudás hatalom és vagyon volt a Hutt szektorban. Lechtának nem is lehetett volna jobb lehetősége, mint magától Aruktól kérdezősködni, ha már az idős hutt eljött hozzá.
|
|
Aruk a Hutt
Junior Member
Hutt bűnb?r? A Besadii Kajidic feje
Hutt b?nb?r?. A Besadii Kajidic feje. A Calaquijic h?b?rura.!c!Default
Posts: 244
|
Post by Aruk a Hutt on Nov 3, 2007 19:22:55 GMT 1
Aruk már alig várta, hogy a beszélgetés abba maradjon, hiszen akkor végre kipihenheti az utazás fáradalmait. Nem mintha sokat mozgott volna az elmúlt napokban, de az a kis kiruccanás a Találkozóra, na meg most ide... az azért mégis csak sok egy vén Huttnak.
- (Köszönöm szépen.)- húzta szélesre a száját Aora, majd végignézett a két fajtársán. Eddig Heva nem igen jutott szóhoz, vagy nem juthatott, de reméli a vén bűnvezér, hogy majd hamarosan szóra nyitja a száját a Klub vezetője. Nem rég van Heva a Calaquijic klánban, de mégis van valami kisugárzása ennak a kék Huttnak.
- (Annyit elárulhatok kedves Lechta, hogy egyenlőre minden a terveim szerint alakult.)- ezzel nem igazán mondott sokat a Besadii klán teljhatamú ura, de mivel Lechta tudta, hogy a szemben ülő Hutt Huta ellenlábasa, így valószínűsíthető, hogy Aruk mindent kitervelt a Moulii ellen.
- (A Desilijic klán kivételesen nem lesz ellenünkre, hiszen Jabbát is irritálja az áruló Hutt.)- mondta még mindig derűsen Aruk, majd bekapott egy nagy chubát. Várta az esetleges kérdéseket, aztán Hevával szeretett volna elcsevegni miközben a rabszolgák a testüket kényesztetik.
|
|